Zalamegyei Ujság, 1936. április-június (19. évfolyam, 76-147. szám)

1936-06-18 / 138. szám

2. Zalamegyei Újság 1936. junius 18 jó szivéről. A szegényekért igen sokat tett az általa alapított Szent Erzsébet Egyletben és azon kívül is. Sok fiatalember neki köszön­heti diplomáját. Még betegágyá­ról is adományokat küldött a szegényeknek. Bőkezűségét bizo­nyítja, hogy a háború előtt 100 ezer koronás alapítványt tett a 8orokujfalui plébánia felállítására, sajnos ez a pénz az inflációs időkben elértéktelenedett. Kitűnő, országos nevű szónok volt, aki Budapesten is sokszor keltett feltűnést nagyszabású be­szédeivel. Avatott művelője volt a bölcseleti tudománynak és az irodalomnak is. Önálló müvek­ben, újságcikkekben, előadások­ban mutatta meg tehetségét. Több idegen nyelvei beszélt és ezt a tudását értékes fordításokban tette maradandóvá. Nagy barátja volt az olasz kultúrának, sokszor uta­zott Olaszországba. A közéletben a szereteíés a békesség voltak vezéreszméi. Tóth József dr. 4 év előtt kez­dett betegeskedni, s a betegség az utolsó másfél évben már tel­jesen szobájához kötötte, tavasz óta pedig misézni sem tudott. Temetése csütörtökön délután 4 órakor iesz a Szily János-utcai palotából. Grősz püspök végzi a temetési szertartást. Tanitógyülés a Göcseji Héten. A Zalamegyei Általános Taní­tótestület Zalaegerszegi Járásköre julius 2-án (csütörtökön), Zala­egerszegen a városháza közgyű­lési termében évi rendes közgyű­lést tart és a következő prog­rammal gyermeknspot rendez. Délelőtt: 9 órakor szentmise a róm. kai. plébániatemplomban. Istentiszteletek az összes feleke- zeíek templomaiban. 10 órakor, Elnöki megnyitó. Nemesné Müller Márta a „Családi iskola“ tanme­netét ismerteti. A magyar Tanító­egyesületek Egyetemes Szövetsé­gének kiküldöttje aktuális tanügyi problémákról tart előadást. Pénz­tári jelentés. Egyesületi hírek. Indítványok. Val2 órakor Huber Gyula emléktábla leleplezés. Dél­után 1 órakor közösebéd. 4 óra­kor MesedéSután és iskoíásgyer- mekek bemutatótornája a „Move“ pályán, a) Elemiiskolások tornája, b) Óvodások tornája, c) Májusfa tánc : előadják az állami polgári leányiskola növendékei, d) Köz­ponti elemi iskoia tornája. 6 óra­kor műsoros gyermekirodalmi est. (6—14 éves korig) „Felfedező utazás a fekete betüK birodalmá­ban“. A helybeli iskolák közre­működésével tartja: Jászayné Holczer Magda. 7*9 órakor Gár­donyi, „Bor“ cirnti darabját elő­adja a geiiénházai ifjúság. Rövid táviratok. A paesai petíció tárgyalását ma folytatta a Közigazgatási Bí­róság és ismertette a bizonyítási anyagól. — Hitler és Schusch­nigg kancellár prágai jelentés szerint a német-osztrák határon találkoznak. Bécsben cáfolják a hirt. — Schacht, a német biro­dalmi bank elnöke ma Budapestre érkezeti. — A dunai kompsze­rencsétlenségnek 9 halottja és 7 eltűntje van. A forgalom összezsugorodása. 50 száxalékkal lejebb szállott az életnívó. A forgalom ijesztő összezsu­gorodására élénk fényt vet a Budapesti Kereskedelmi és Ipar­kamara évi jelentése. Eszerint a múlt évben 5680 millió pengő volt a magyar kereskedelem for­galma, szemben az 1928—29 ik évi 10.500 millióval. A tavalyi forgalom tehát jóformán csak fele az utolsó konjunkturális esz­tendő forgalmának. A nemzeti jövedelem csökkenésének tehát legalább ugyanilyen mértékűnek kellett lennie, ami lefordítva annyit jelent, hogy hat év alatt az em­berek túlnyomó része 50 száza­lékkal volt kénytelen leszállítani életnívóját. Sok szomorú számmal ismer­kedtünk meg a válság évei alatt, de ennéi szomorúbbal keresve sem találhatnánk. Ausztria nagyrészt végrehajtotta már a rendi reformokat. Megoldják az ifjúság elhelyezéséi. Ausztria ma, kimondottan a pápai körlevelek tanítása nyomán, nagyszabású szociális és politikai tervek megvalósításán fáradozik, ami ennek a magábanvéve ki­csiny államnak mind nagyobb súlyt kölcsönöz az európai kato­licizmus életében. A hivatásrendi gondolat egyre érzékelhetőbb formában járja át az általános szervezkedési. Most épülnek ki a munkaadók rendi szervei : az ipari szövetség (Gewerbebund), a kereskedők szövetsége (Handelsbund) stb., amelyeknek már alsóbb tagozatai az újonnan jelentkező céhek. A kisiparnál 46 cébszervezeíte! ta­lálkozunk, amelyek külön céh­házakat kapnak ; ilyen módon is elő akarják segíteni a foglalko­zási csoportok önálló életét, hi­szen a „Quadragesimo Anno“ is az kívánja, hogy a rendi szerve­zetek minél nagyobb hatáskörrel rendelkezzenek saját életükben s minél több olyan ügyet vonjanak magukhoz, amelyeket m3 még szükségből az állam kénytelen intézni. A cél az, hogy az államra csak azok a feladatok há ruljanak, amelyeket a ren- dek nem tudnak elvégezni. A munkavállalók szervezetei már mindenütt kialakultak. Mindjob­ban haladnak annak a követel­ménynek megvalósitása felé is, hogy a rendek keretében a meg­felelő munkaadói és munkaválla­lói csoportok egyesüljenek. Ad­dig is, amig ez fokozatosan meg­történik, az úgynevezett „Wcrk- gemeinschafíok“-ban már közö­sen tanácskoznak. Legutóbb Bregenzben folyt le ilyen tanács­kozás a munkaadók és munka- vállalók között a racionalizálás tárgyában, nagy megértéssel és pozitív eredményekkel. Az új rendi szervek felállításával egy- időben a régi munkaadói és munkásszervezetek megszüntetik működésüket, vagyonuk pedig az új rendi szerv birtokába jut. Mindinkább érvényesül a ren­dek beleszólási joga az országos ügyek intézésébe is. Legutóbb az úgynevezett takarékossági törvé­nyek tárgyalásánál is meghallgat­ták a közalkalmazottak rendjének véleményét s ennek figyelembe vételével az eredetileg benyújtott törvényjavaslatot lényege­sen megváltoztatták. Gróf Hoyos, az osztrák parla­ment elnöke, épen erre és más hasonló tényekre hivatkozva han­goztatta, hogy az osztrák rendi állam a demokráciát és a sza­badságjogokat egyáltalán nem akarja elnyomni. Az „Európáén“ cimü folyóirat egyik legutóbbi számában ezzel kapcsolatban fejti ki egy érdekes közlemény, hogy a keresztény rendi állam, ha megfelelően építik fel, épen a rendeknek biztosított hatáskör miatt nem vezeihet diktatúrára. Az osztrák rendi állam új nép­jóléti államtitkára, Znídaric, kla­genfurti beszédében meggyőzően mutatott rá a munkaügyi bírás­kodás kifejlesztésének és a kol­lektiv szerződések általánosításá­nál szükségességére. Mindegyik kérdésben nagy haladással talál­kozunk. A nagyipar legtöbb szak­csoportjában már kollektiv szer­ződések szabályozzák a munks- és bérviszonyokat, a kisiparban azonban még sok a kívánni való. Általában megállapíthatjuk, hogy a munkásság javára máris sok intézkedés történt. Legújabban a „Vaterländische Front“, a rendi Ausztria politikai szervezetének keretében felállítot­ták az úgynevezett szociális mun­kaközösségeket (Soziale Arbeits gemeinschaft), amelyek a mun­kásság politikai súlyát, tartomá­nyi és várospolitikai érvényesü­lését akarják biztosítani. Jó szemüveg, jó fényképezőgép, jé fényképkidolgozás | BÁRFAI BÉLA optika és fotó szaküzletébeiu Pécs, Zalaegerszeg. | Tervszerűen foglalkoznak Ausz­triában a családvédelemmel is. A családi bért már többhelyütt bevezették, az általános törvény­hozási intézkedés pedig előké- szülőben van. Az állami gyer­meknyaraltatási mű több mint 50 ezer gyermek nyári elhelye­zését és üdültetését biztosította. A városszéli telepítési akció so­rán többezer család számára épült az elmúlt évben egészséges családi ház; ilyen módon közel húszezer embert szabadottak fel a proletársorsból. Ez a pro- letáriétus megváltása. A nyugdijsziintetetési tör­vén y felfüggeszti azok nygudijának egy részéi, akiknek nyugdijuk mellett jövedelmező foglalkozá­suk is van; igy nagyon sok fiatalember szá­mára nyílik meg az állásszerzés lehetősége, mert a felszabadult összegekből a közületek új állá­sokat létesítenek. Ez a törvény az első lépés az álláshalmozás megszüntetésére. Emellett tervsze­rűen törekszenek arra, hogy a férjes nők fokozatosan nyugdíjba menjenek; így a katolikus köve­telményeknek megfelelően csa­ládjuknak élhetnek, másrészt visz- szavonulásuk nyomán ismét ál­lások szabadulnak fel. Bécs pol­gármestere ezen az utón legutóbb is 500 szellemi munkanélkülit tudott alkalmazni. Az ipari ott­honmunka rendezése is a sze­gény családok védelmét szolgálja. Adatokat sorolhatnánk még fel az ifúság tervszerű szociális kép­zéséről, a karitativ tevékenység megszervezéséről, de már az ed­dig mondottak is világosan mutatják, hogy az osztrák állam céltudatosan halad a „Quadrage­simo Anno“ szociális és politikai gondolatai megvalósításának ut­ján. Dsida Elemér. A Heliconia corporaíio leYentebncsnztaiója. Hagyományos keretek közt búcsúztatta el a carp. Heliconia távozó leventéit a Hungária szálló nagytermében. Ez alkalomra megjelentek Tamás Ferenc dr. prior és Babarczyné Baán Ataia vezetése alatt a corp. tagjai nagy­számban, a keszthelyi premontrei kanonok-rend, Síolp. Ödön gazd. akad. igazgató és a tanári kar. A Boldogasszony anyánk elének- lése után dr, Tamás Ferenc prior visszapillantást vetett az elmúlt év munkásságára, amelyet a kez­det nehézségei jellemeztek, de amely leküzdhető volt a corp. tagjainak támogatásával. Meg­emlékezett Jászóváry János dr. prior távozásáról, ami ünnepé­lyes keretek közt folyt le. A corp. két nagyasszonyt, 5 kisasszonyt, 17 leventéi avatott és ezzel a ta­gok létszáma 236. Kegyelettel emlékezett meg Mojzer György dr. nagyur, Csigaházy Ernő, Stäuber Stauber Richard domi« nusok, Bognár Mária kisasszony és Albecker Sándor levente el­hunytéról, akiknek végtisztességén a corp. képviseltette magát. Be­számolt a győri nagypríoraiusi és a budapest diétán való rész­vételről. A kommendatori leiratok ismertetés után szólt az Alma Matert elhagyó leventékhez, kérte őket, vigyék magukkal a magasz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom