Zalamegyei Ujság, 1936. január-március (19. évfolyam, 1-75. szám)
1936-03-06 / 55. szám
2. Zalamegyei Újság 1936. március 6. Nagy latin kulturközösség. Az ideiglenes tisztviselők ügye. Budapest, március 5. A képviselőház tegnapi üiésén Dinnyés Lajos interpellált a két év előtt alkalmazott ideiglenes gyakorno kok ügyében. Hóman kultuszminiszter válaszában közölte, hogy a kormány igyekszik az ideiglenes gyakornokokat véglegesíteni, s a két év előtt alkalmazott 850 fiatalember közül 242-őt már véglegesítettek. Az a hir nem igaz, hogy elbocsátották az ideiglenes gyakornokokat. 80 ezer sertést vihetünk Németországba. Az állatkivitel ügyében megkötötték a német-magyar megállapodást, A megegyezés szerint évi 80 ezer sertést és 160 ezer drb szarvasmarhát vihetünk ki Németországba. A megállapodás Zala magye szempontjából is jelentős, mert igy valószínűen továbbra is foly tátják az exportbevásárlást Zalaegerszeg környékén és az export sertésvágást a zalaegerszegi vágóhídon. Időjárás-jóslatok márciusra. A német Meteorológiai Intézet kísérletet tett Magyarországra hosszabb idejű időjóslat megállapítására. így: „Március hőmérsékletének középértéke egész Kö- zép-Európában igen nagy való szinüség szerint az átlagérték alatt lesz. Magyarországon a hónap első felében még igen gyakori éjjeli fagyok lesznek és egyes, különösen magasabban fekvő helyeken még téli napok is fellépnek, azaz olyan napok, amelyeken a legmagasabb napi hőmérséklet a 0 fok alatt marad. Azonban valószínű, hogy március 16 ika után az Alföldön — eltekintve olyan helyektől, amelyeken mélyebb fekvésük miatt a hidegebb levegő összegyűl — a —3 fokon alul maradó hőmérséklet már nem Jog e 1 ő for- d u 1 n i. —- A német időjóslalíal szemben közöljük a pécsi Hankó tanár jóslatát március hó első harmadára, amely a következő: Változékony időjárás. Plusz 10 és minusz 2 fok közölt ingadozó hőmérséklet. Időnként lényeges hőmérséklet-különbségek az ország déli enyhébb és északi hűvösebb részei közölt. Ktéebbmérvü éjjeli fagyok, tálán épen a 47. szélességi fok — körülbelül Mezőtúr—Vasvár-vonai — környékén és az északi részeken. Na- gyobbszerü boru’ások vagy ködök főleg a délutáni, késő esti — részben éjjeli — és reggeli órákban. TiVnyomóancsekélyebbmérvü esőzések és havazások, utóbbiak főleg a hegyeken, gyakran élénk, itt ott viharos jellegű szelek kíséretében, amikor a csapadék is bővül." — Töltőtollak, csavarirónok, diszlevélpapirok a legszebb kivitelben és a legolcsóbb árban a „Zrínyi“ könyvkereskedésben kaphatók, Fehércsuhás, fchérlelkü, világot járt francia szerzetesgenerális szállt meg nálunk. Hazajött, mert az Isten katonája itt Krisztus király ezer esztendős országát találja és olyan nemzetét, amely nem csak evangéliumi szeretetből, hanem turáni vére szerint is mindenkit, még ellenségeit is annyira tudja szeretni, hogy mellette önmagát szerelni is elmulasztja. Ez az oka, hogy külellenségei arcátlanok, külbarátai feledékenyek. Azt mondja a fehér generális, hogy a nyugati nagy humanista kultúra közösségében van a helyünk és csábitó képét festi annak, ha a klasszikus latin nyelhet megint a mi nemzetközi érintkezésünk nyelvévé lehetne tenni. Ki tudná ezt még a generálisnál jobban, mint mi, magyarok, akik nyolc és fél század alatt igy cselekedtünk. Az kapcsolt be bennünket a keresztény nyugati kultúrába, ezzel tartották fönn magas műveltségű követeink az ösz- szes európai hatalmakkal való összeköttetéseinket, ez tette lehetővé, hogy a monarkia testébe tartozó nemzetiségek a tanácsülésekben résztvettek. Sőt — szomorú negativ tanulság — épen a latin nyelv eltörlése volt a szikra, amely a negyvenes években az illír lázadás tüzét vetette hajlékunkra s abból nem csak a szabadság harca lobogott föl, hanem száz éves izzásával a világháborút s országunk szétesését is meghozta. Messzehordó öreg ágyú ez a gondolat : legalább a latin kul= turközösség népeit kiemelni a bábeli riyeiv- és érdekkülönbözőségek romjaiból! Szeretnénk is, tudnánk is olyanokat mondani, amik az ágyú závárját nyitogatják, de magyar szivünk keserűsége *más panaszra fordítja szavunkat. Latin kulturközösség? Ho! vagyunk mi attól, mik vagyunk mi abban a közösségben ? Bibliai testvér a Sichern száraz kútjában, kifosztva kulíuríestvéreinktől, az izmaelitáknak eladottan... Nem Benjamin született a helyünkbe, hanem oláh, aki lopott római szijjal fűzte be bocskorát és ma- gyargyülölő pajtásaival borult a latin kulturközösség majoreszkójá- nak, a franciának kebelére. A kút fenekén is meghalljuk, mit mesélnek felölünk. Az oláh hitszegő, hogy a magyartól elrabolt zsákmányát megtarthassa, feneketlen gyűlölettel meséli a Tzára Noastra múlt heti számában, hogy: „A gyilkosság ennek a turáni fajzaínaü vérében van, a magyar nép fejlődése a gyávaság iszapjában fetreng.“ A megkötözött rab tűri a sebeit beköpő legyet, híszén azért légy, hogy arcátlan legyen, de az a fájdalmas, hogy a másik, a magát latinkulturnak hirdető francia gyomra még ezt az undokságot is beveszi. Nem menti a „biztonságiért hirdetett egoizmusa sem, mert soha sem vett fáradtságot magának, hogy a nagy latinközösségben ezer éve küzködő keleti előőrs kivoltáról, mivoltáról elemi ismereteket szerezzen magának s ahoz képest igazítsa ki heretikus politikáját. Jár itt sok francia, de a sza badkőmivesség és a kommunista- ságig menő áfdemokráía lelkiség nem csak a Regnum Marianum kulturmisszióját takarja el szemünk elől, hanem kulíurönhittsé- gükben itt ma is ázsiai sötétséget Iáinak. Itt fekszik előttem Meillet demológus könyvének ránk vonatkozó legfrissebb följegyzése: „ . . . szókincsük tekintélyes számban idegen szavakból áll, a magyarság rákényszeritette nyelvét románra, tótra, horvátra; a magyar nem régi müveit nyelv, irodalma nem hires, nincs múltja; a magyar nyelvet csak egy kaszt politikai erőszaka védte és nem fejez ki erede'i műveltséget." Hallatlan tudatlanság és gall kakaskukorékolás. 1. Szókincsünk idegen ? Annyit be kell ismernünk, hogy saját Íróink követik el a legkárosabb hibát, amikor nemcsak idegen szót használnak arra, amire tőrőlvágott magyar szavunk is van, hanem azzal is, hogy minden szavunkra, , amely az idegenéhez hasonlít, ráfogjuk, hogy mi vettük azt át mástól és a világért sem azt, hogy az a más vette át tőlünk. Hasonló baklövés ezt akkor is mondani, amikor az átvett szó ? már magában sem eredeti: német vagy szláv, hanem latin és egészen bizonyos, hogy mi, a latinos nemzet, előbb vettük azt át, mint a nem latinos [germán és szláv. Még nyelvtanáraink is nyakig esnek ebbe a hibába. Pl. Balassa nyelvtana szlávtól átvett szóknak mondja az alábbiakat is: keresztény, pogány, apát, püspök, császár, láncsa, iga, rosta, pince, kamara, galamb, répa, lencse, paszuly, cseresnye stb. Pedig valamennyi latin szó: cristianus, paganus, abbas, episcopus, Caesar, lancea, jugum, rostrum, pincerna, camera, columba, raphanus, lens, faseolus, cerasus stb. Ilyen szemrehányást épen francia nem tehet, hiszen az ő nyelvét az ott feküdt római légiók hagyatékából habarták össze, úgy annyira, hogy például a gascog- nei és bearni idiómát néhány száz év előtt Párisban úgy sem értették meg, mint akár a magyart. 2. Idegenre kényszeritettük a nyelvünket ? Teljesen beolvadt a Jé szemüveg, jó fényképezőgép, jó fényképkidolgozás ■SÁMFÁI optika és fotó szaküzletébeüL Pécs, Zalaegerszeg. 8 EL A közénk állt kabar, török, jász, kun, bessenyő, turáni rokon, de a francia drága barátja a szláv és oláh annyira nem olvasztatott be, hogy miattuk darabolt el bennünket a francia tudatlanság. 3. Régi hírünk hiányát veri fejünkhöz a francia forrástudomány, így látszik nem csak a magyar, hanem a francia történelmet sem tudja jelesre. Azzal nem is szolgálunk, amit Olay Ferencünk: Magyarország a francia tankönyvekben (1931) című munkájában a töméntelen történelmi, föld - és néprajzi valótlanságokról már megirt. Azt sem emlegetem, hogy a kakasülőről lenézett magyar túzok, mit küzdött a nyugati latin kultúra életbenmaradásáért. Azt sem, hogy Veszprém, Székesfehérvár, Budának égő lángjai, amig a magyar kulturemlékeit perzselték hamuvá, a kényelmesen fejlődő nyugatnak világítottak s nekünk csak azt hagyták meg, amit agyunkban és szivünkben menthettünk át a későbbi századok kulturlámpáinak kigyujtására. Azt azonban kemény betűkkel rovom ide, hogy a franciának, még a világhíres Parisának di csösége sem régibb a magyar kulturközpontokénál. S3t mikor minket idevezérelt a népek Istene, a hires Luteciae Parisiorum dág- vány volt még. Julian apostata, a galliai légiók fővezére, használta téli szállásul s azt piszokfészeknek nevezte „elmaradottsága és fes- letsége" miatt. Ezt legfeljebb a kokotteria nagy múltját igazolhatja, de nem a kultúráét. Ugyanakkor a Julián vezér katonája, az atillaivadék szent Márton, már itt kereszkutat és keresztény kultúrát talált. Aztán az első francia királyok sem tudták a nevüket aláírni. Legrégibb Írásuk a Kopasz Károly és Német Lajos között kötött (Srassburg 842) szerződés még ilyen franciasággal vagyon Írva: „Pro Deo amur et pro Christian poblo et nostro commun salvament dist di en avant in quant Deus savir et po- dir me dunat et in adjutha et in cathuna cosa . . .“No és a többi. (Nithard R. Fr. VII. p. 27.) Hát ez sem csiszoltabb és franciább idióma, mint például a halotti beszéd . . . kultur — magyarnak. A mi latin nyelvű irodalmunk azonban műveltebb volt a fran- ciáéknál, amint azt Domonkos, Gellért, Mór, Valter s a névtelennek mondott Pál (P.) és Miklós (N.) jegyzők és sok más irók leveleiből meg lehet tudni. Ezek mind a tizenkettedik század elején Írtak ma is ékes latinsággal, sőt latin írásuk sokszor volt magyar munkának ... a fordítása. 4. Nyelvünk ne fejez ki eredeti műveltséget? A védelemmel nem zavarom a sírjukban fekvő nagy magyar tudományos és szépiróink álmát. Persze a Meillet ek a nagykörúton hallották az Ignotusok, Gutiak, Bus-Feketék, hogy legnagyobbat mondjuk — a Molnárok hangját. Hogy abban nem találtak „eredeti műveltséget“, azt magunk is állítjuk, mert hiszen ott, ha nem is a műveltség, hanem az eredetiség körül átörök- léstani hibák vágynak. Még a zenekultúránkban sem szabad ezt az eredetiségi hibát elfeledni és ha el nem feledik, a magyar nóta van annyira eredeti, sőt szépséges is, hogy az egészséges fül a magyar hegedűt és tárogatót is észreveszi a cseh
