Zalamegyei Ujság, 1935. április-június (18. évfolyam, 77-147. szám)

1935-04-09 / 82. szám

Xlflil. évfolyam 82. szám h&m 10 fillér 1935. április 9. Kedd. A közigazgatási bizottság kiküldte két tagját a választási sérelmek megvizsgálására. Farkas Tibor dr. óleshangu beszédben tette szóvá a választás kisérő jelenségeit. Vármegyénk közigazgatási bi­zottsága ma délelőtt a kisgylilés után ülésezett. Vitéz Tabódy Tibor főispán az ülés megnyitása után meleg szavakban parcntálta el Bosnyák Gézát. A megemlékezést a bizott­ság tagjai állva hallgatták végig és a főispán indítványára jegy­zőkönyvben Örökítik meg Bocnyák Géza emlékét, amiről hozzátarto­zóit kivonatban értesítik. Ezután vitéz Tabódy Tibor fő­ispán jelentette, hogy két interpelláció érkezett be. Mindkét interpellációt Farkas Tibor nyújtotta be. Az elsőben szóváíette, hogy a választások alkalmával több jegyzőséf terű létén, igy a nagylengyel!, zala- tárnoki, ságodi és andráshidai jegyzőségekben hivatalos egyé­nek az útépítéssel kapcsolatban választási propagandát csináltak. Kérdezi az alispánt, összeegyeztet­hető-e ez a tisztviselői minőség­gel és ha nem, hajlandó-e szige ruan eljárni és a vizsgálat ered­ményéi a közigazgatási bizott­ság elé hozni. Bödy Zoltán alispán válaszá­ban közölte, hogy a választási idő alatt főleg a zalaegerszegi és a picsái járásból panaszok érkeztek, hogy egyes utkaparók politikai agitációt fejtettek ki. Felhívta erre az államépitészeti hivatal főnökének figyelmét, aki tudomása szerint írásban azonnal intézkedett. Ami a szóbanftrgó útépítéseket illeti, azoknak egy részét még régebben határozták el, s azok a választással össze­függésben nem voltak. Farkas Tibor a választ nem tartotta kielégítőnek. Tény az, hogy látszat-útépítésekről is szó volt. Egy Sifter Pál nevű páli lakos találkozott az államépité­szeti hivatal egyik alkalmazottjá­val, aki azt mondta neki : nem komoly dolog az, hogy az uta­kat mérik. Bődy Zoltán alispán válaszá­ban kérte, hogy Farkai Tibor Írásban nyújtsa be a konkrét panaszokat. Kijelenti, hogy min­den panaszt alaposan kivizsgál i és a törvény teljes szigorával jár \ el a vétkesekkel szemben. A második interpellációban azt kérdezte Farkas Tibor: van-e s tudomása az alispánnak, hogy a vármegye több járáfában egyes közigazgatási tisztviselők és kö­zegek szabálytalan magatartása miatt nagyfeku ellenszenv kelet­kezett a tisztviselőkkel szemben. Kéri, hegy a megfelelő eljárást indítsa meg. Bődy alispán válaszában kije­lentette, hogy három kerületből, a zalaegerszegiből, paceaiból és a keszthelyiből érkeztek panaszek. Egy szabálytalanság miatt épen Farkas Tibor emelt személyes panaszt. Azonnal telefonon fel­hívta a kérdéses jegyzőt és uta- sitotta, hogy a törvényt szigorú­an tartsa be. Kéri Farkas Tibort, hogy konkretizálja panaszait. Ha a tisztviselők ellen ellenszenv, uralkodik, akkor ebben része van az ellenük folyó izgatásnak is. Egyes jelöltek a vidéken a tisztviselők ellen beszéltek. Farkas Tibor dr. ezután részltlesen 'megokolta in­terpellációit. Kijelenti, hogy soro­zatos szabálytalanságok történ­tek. A zalaegerszegi járás fő- szolgabirája egy határozatta! őt internálni akarta a választás napjára, de az alispán a határo­zatot azonnal hatályonkivül he­lyezte. Az alispánt nem is hibáz­tatja semmiért. Éhez az intézkedéshez a főszolgabírónak joga nem . volt és alapos a gyanú, hogy a főbíró a büntető- törvénykönyvet is sértette. Általános megbotránkozásra megtörtént a zalaegerszegi kerü­letben, hogy a választás előtt százakat szedtek össze alapos gyanú nélkül és szakadó csőben behozták őket Zalaegerszegre, köztük betegeket. Hogyan lehet ilyen közigazgatási intézkedése­ket tenni az alispán tudta nélkül.Az alispán csak akkor szerzett róla tudomást, amikor ő informálta és közbelépését kérte a betegek ér­dekében. A legbotrányosabb cse­lekedet volt, hogy elcipeltek egy anyát is, a szakadó esőben Zalaeger­szegre hozták és két na­pig távoltartották 3 hóna­pos gyermekétől. Hol itt a jogrend ? Meg kell mondania azt is, hogy a főszolgabiró a kormány- párti jelöltet kisérte, tehát a választási törvényt meg ­sértette és nyilvánvalóan fegyelmi vétséget követett el. Ezt több köztisztviselő is elkövette és pedig Skublics Ödön dr. fő­szolgabíró, Hunyadi László dr. szolgabiró, Somogyi István dr. tb. árvaszéki ülnök és Janció Benedek dr. kórházi igazgatófőor­vos. Vagy betartják a hatósági személyek a törvényt, vagy pedig iátniok kell következményeket. A közigazgatási bhetíságnak köte­lessége, hogy ezekben a fegyelmi vétségekben intézkedjék. Ezeket nem iehet amnesztiával elintézni, mert csak bűnvádi eljárásokat lehet amnesztiával megszüntetni, amint, i «-múltban megtörtént, de fegyelmi vétségeket nem. Épen azoknak a tisztviselőknek nevé­ben követeli a legszigerubb eljá­rást, akik mindenkor megmarad­tak a törvények utján. Ez a szel­lem korábban ismeretlen volt Zala megyében. Akkor kezdődött, amikor 1926 ban a menekült tiszt­viselők tullették magukat a tör­vényen. Engem — mondotta Farkas Tibor — személyesen is érinte­nek ezek a dolgok, mégis köte­lességem volt, hogy idehozzam ezeket a brutalitásokat és törvény­telenségeket. Bejelentem azt is, hogy Szepctken az istentiszte-. létről hozták el az embe­reket. Ez a személyes szabadságnak «a legsúlyosabb megsértése, ami megtorlás nélkül nem maradhat. Ha van válaszlói jog, akkor semmi esetre sem engedhető meg, hogy a választói jog gyakorlásában ilyen brutalitásokkal akadályozzák meg a választókat. A választások előtt egyik párt vezetőit, mint főigazgatókat, összeszedték és sorra letartóztatták. Azután az történt, hogy a vádtanács egy­másután elengedte. Mégis utána újból egyszerű földművegek és iparosok százait fogdosták össze, még annyi időt sem engedve nekik, hogy élel­miszereket hozzanak ma­gukkal. Sajnálja, hogy ide fejlődtek a dolgok, mert most a vármegye területén egyesek visszaélései miatt ellenszenv van a tisztvi­selők ellen, sőt egyesek ellen megvetés. Senkinek nem érdeke, hogy izzó hangulat fejlődjék ki, ezt pedig csak a legszigorúbb törvénytiszteletfel lehet megaka­dályozni. A köztisztviselő gyako­rolja jogait, de hivatalos hatal­mával ne befolyásoljon senkit, mert ez aláássa a köztisztviselői tekintélyt. Megnevezte a konkrét eseteket, kéri az eljárást. Kéri a vizsgála­tot kiterjeszteni a keszthelyi és pacsai kerületre is, mert ott is sorozatos szabálytalanságok tör­téntek. Horváth Vilmos dr. pacsai főszolgabiró olyan szere­pet töltött be, ami nem egyezhető össze a fegyel­mi és büntetőtörvényekkel. Vitéz Tabódy Tibor főispán válaszában utalt arra, hogy bármiiy jószándék vezessen valakit a választáson, kilengések mindig történnek. Itt a várme­gyében és a zalaegerszegi kerü­letben hallatlan izgatás folyik, amely veszélyezteti a közbizton­ságot és a vagyonbiztonságot. Ezt a közigazgatási bizottság tagjai is igen jól tudják. Világos, hogy ilyen , esetekben rendkívüli intéz­kedésekre van szükség, mert a hatóságok kötelessége a közbiz­tonságra és a közrendre vigyázni. Lehet, hogy történtek túlzott in­tézkedések, de jóhiszeműen és a közrend érdekében történtek. Kéri azért, hogy az intézkedések elbí­rálásánál vegyék figyelembe, hogy izgatások történtek. Ő a béke embere, harmó­niát teremteni jött ide és szerencsétlensége, hogy épen a választás alatt kel­lett helyét elfoglalnia. Kéri Farkas Tibort, hogy ő is mér egelje a helyzetet és legyen elnézéssel. Ha kilengések elő is fordultak, azok nem egyének és pártok ellen irányultak, hanem a közbiztonság és rend fentartásá- ért történtek. Csóthi Géza murakereszturi prelátus felszóla­lásában emlékeztetett arra, hogy a múlt ülésen Farkas Tibor már előre felhívta a figyelmet arra, hogy a törvényt a választásokon be kell tartani. Az alispán erre komoly Ígéretet tett és örömmel hallotta, hogy az alispán ellen nincs is kifogás. A tisztviselői tekintély érdekében emel szót. Lehet, hogy a zala­egerszegi kerületben izgatás folyt, de a letenyei kerületben nem volt. Mégis egyes tisztviselők tekintélyük rovására visszaéltek hivatalos hatalmukkal és befolyá­solták a választókat. Kellemetlen visszahatást váltott ki, hogy a nép látott egyes jegyzőket és ut- biztosokat egyik jelölt érdekében jönni-menni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom