Zalamegyei Ujság, 1935. január-március (18. évfolyam, 1-73. szám)
1935-03-21 / 66. szám
4 Zalamegyei U)8ág 1935 március 21. SPORT. Vasárnapi programm. A ZTE vatárnap itthon játszik bajnoki mérkőzést a székesfehérvári Előre csapatával. Erős, élvezetes küzdelmet várhatunk, s előreláthatóan hazai győzelmet. — A Move ZSE Szombathelyre utazik és olt az SzSE II. csapatával mérkőzik. A kék fehérek a legjobb csapattal utaznak, hogy a győzelmet megszerezhessék, Á március ÍO-én elmaradt mérkőzéseket május 26 ikára tűzték ki. Ekkor kerül ser a TAC—ZTE mérkőzésre is. A ZTE csapatáról a vasárnapi soproni mérkőzéssel kapcsolatban igy ir a Soproni Hírlap : A ZTE lelkes együttes, ruganyos, biztos szemű és biztos kezű kapussal, kitünően védekező hátvédekkel és izivés fedezetekkel, csupán a csatársora gyenge. Megállapítja a lap, hogy a ZTE hí bát követeit el védekező taktiká jával, majd azt irja, hogy Schwarc bírónak sok téves Ítélete volt, inkább az egerszegiec terhére. KULIFFAI fotélia k uiltit Eddig még nem létező fillére» árak ni Gyapjú férfi szövet legujebb mintákban Pengő 9.88 II Verseny-Apu ház („Arany Bárány“ épület.) a w ha TÓTH na szerzi be RUHA és DIVATÁRU szükségletét. drogéria ZALAEGERSZEG Modern bútor Varga János műbútorasztalosnál rendelje, mert oiosó és megbízható Z.lasg.rszeg, Könyök u. 4. (Kenyérgyárral szambán ) április elsejére Megérkeznek a legdivatosabb tartós • FF i Harisnya és kesztyű olcsó árusítás megkezdődött a Kaszter-házba. Költözködés előtt rak- tárapasztás miatt rendkívüli olcsón árusítunk. Lakatos István ésFia Zalaegerszeg, Főtér. fővárosi választóim Keresse fel D. Horváth Imre vaskereskedő üzletét, Telefonszám 54 ahol legolcsóbb árakban kerékpárok, varrógépek, „Kühne“ mezőgazdasági gépek, építkezési anyagok, méhészeti és háztartási cikkek nagy választékban kaphatók r Telefonszám 54. A ./ríaiyP" RéacvéByiáiHMSáf? nyomása Zaleeflfenmes, Seéehenyl-áér 4. Nyemdáée* Mel&as Awtny Károly.