Zalamegyei Ujság, 1934. július-szeptember (17. évfolyam, 147-220. szám)

1934-09-02 / 199. szám

4. Zalamegyei Újság 1934 szeptember 2. A miniszteri bizottság vizs­gálata Ságodon és Kálócfán. A két községben tífuszjárvány van. — Zalaeger­szegen járványkórház létesül. nyelni azt a béká*, amit a szét­húzó testületek diktátorai a saját ízlésük és befolyá uk alapján ki erőszakoltak. A vadászgazdasági kamara te­hát a súlytalan és teljesen ki­szolgáltatott vadásztársadalomnak elsőrendű érdeke és a mai gazda­sági helyzet mellett sürgős szük­séglete, mert csak a minden va­dászt magában foglaló országos szervezet lesz képes a maga nagy súlyával a vadászok érdekeit megvédeni, kívánságait kiharcolni és túlméretezett terheit (felemelt vadászati és fegyveradó, felemelt vasúti díjszabás, fegyvertartási illeték, luxusadó, felhőkarcoló védővámok, lőszerdrágaság, béke arak után szabott íogyasziásiadók sib.) csökkenteni. Legalább 25.000 vadász óhajtja és alig várja már a vadász­gazdasági kamara felállítását, mert tudja, hogy csak tőle vár­hatja sorsának jobbrafordulását. Magyar Vadászok Országos Szövetsége. Pompás műsorral mutatkozott be a Gazdag cirkusz A Gazdag cirkusz pénteken este mutatkozott be Zalaegersze­gen és ez a bemutató bebizonyí­totta, hogy, amit a cirkusz plakát­jai mondanak, az nem üres reklám. Gazdag igazgató Cirkusza nemzet­közi viszonyaiban is a legelsők közé számit. A cirkusz szakitott a megszokott szertornával, s arány­lag szerény eszközökkel nyújtanak az árlisták olyan mutatványokat, melyek meglepik a közönséget. A hangsúly az ügyességen van, melyet a tökéletességig fejlesztet­tek. A műsor szép mag-siskola- lovaglással kezdődött, azután Torres és Bross talajíornászok produkáltak bámulatos dolgokat. Hatalmas sikere volt Ibolykának, aki rövid tánc után egy hömpölygő golyón sétált fel 3 méter magasra. Két humoros ugró mutatkozott be azután, akiknek teljesítménye szintén páratlanul ügyes volt. De a legbámulatosabbat Béla Kremo mutatta, aki valóban zsonglőrök királya. Kalappal, golyókkal szó­rakoztatta e! a közönséget, amely egyre újabb mutatványokat kívánt. Nagy szenzáció volt a Hortobágyi csoport szereplése. Utólérhetetlen akrobaták, akik a leghajmeresztőbb dolgokal művelik. Olympia xilofon- művésznő ugyancsak sok tapsot aratott és számait meg kellett is­mételnie. Tralpraeseít bohócok és lovas számok egészítették ki a pompás műsort. A tegnap est után azt kell mon­danunk, hogy Gazdagék teljes mértékben megérdemlik a támo­gatást és azt hisszük, hogy telt házuk is lesz az elkövetkező na­pokban. Vasárnap délután 4 órakor esti műsorral olcsó előadás lesz. Második előadás este fél 9 órakor. Eladó nagyon olcsó áron a város közepén egy összkomfor­tos, parkettás, vizvezetékes mo­dern ház. Érdeklődni lehet a ki- adóhivatalban. Mint jelentettük, a miniszteri kiküldöttek az illetékes helyi té nyezőkkel együtt csütörtökön a kórházban, pénteken pedig Sá­godon és Kálócfán tartottak vizs­gálatot a tifuszmegbetegedések és a szükségessé vált óvóintéz­kedések ügyében. Megállapították, hogy szükség van megfelelő jár­ványkórházra s ennek kérdését úgy oldják meg, hogy egyenlőre alkalmas helyet keresnek ideig­lenes járványkórház létesítésére és azután a város és vármegye gondoskodik rendes járványkór­ház léíesitésérői. Ságodon és Káiócfán a tífusz járványszerüen föllépett és a be­tegek javarészéi be is szállito ták a zalaegerszegi kórházba. Zala- egerszegan csak szórványosan jelentkezett a betegség. Arról szó since, hogy a T A NU G Y. — A női kereskedelmi szak- tanfolyam igazgatósága közli, hogy az 1934/35. iskolai évre vonatkozó beírások szeptember 6-án és 7 én délelőtt 8 óráról 12 óráig lesznek. A beiratkozáskor minden jelentkező köteles bemu­tatni anyakönyvi kivonatát, a pol­gári vagy középiskola IV. osztá­lyú bizonyítványát és az újraoí- tási igazolványt. Jelentkezéskor 5 pengő beiraíási-díj fizetendő. — A zalaegerszegi állami polgári leányiskolában az 1934/ 35. tanévi javitó vizsgálatokat szeptember 4-én délelőtt 8 órakor a tantervkülönbözeti vizsgálatokat délelőtt 9 órakor tartjuk. A póí- beiratások szeptember hó 6-án és 7-én délelőtt 8—12 óráig tör­ténnek. Szeptember 6-án iratko városban is járvány lenne. Az ijedelmet csak a bete­geknek ideszállitása okozta. Ságodon a községben, Kálóc­fán pedig a Fogner-féle gazda­ságban lepett föl a veszedelmes aranyokban a iiíusz. A bizottság erős kritikát gyakorolt a Fogner birtokon uralkodó állapotok fölött. A gazoasági cselédek szűk laká­sokban vannak összezsúfolva, ahol valósággal lehetetlenség a megfelelő védekezés. A bizottság a betegeket beszál- Iittatta a zalaegerszegi kórházba s n községekben olyan intézke­déseket telt, amelyek meggátolják a betegségnek tovább terjedését. A ságodi tehenészet távol fekszik a tifusszal fertőzött ponttól és onnan veszély né küi szállítható a tej. kozhatnak az I. és II. osztályú tanulók, szeptember 7-én a III. és IV. osztályú tanulók. Fizetendő dijak: felvételi címén 2’50 pen­gő, járulékok 170 pengő, össze­sen 4*20 pengő. Ezenkívül az I. osztályba iratkozók fizetnek film­díj címen L44 pengőt, a már az elmúlt (1933/34.) tanévben is ide járt tanulók közül azok, akik va­lamely kedvezményben részesül- t e k, kedvezményfokozatuknak megfelelő évi tandijuknak 3 szá­zalékát fizetik ; az egész tandijat, vagyis 48 P-t fizetők pedig L44 pengőt fizetnek erre a célra. Ér­tesítő-könyvecske éra 40 fillér. A tanév ünnepélyes megnyitása szeptember 9-én vasárnap reggel 8 órakor történik, a rendes taní­tás szeptember 10-én reggel 8 órakor kezdődik. A felmentési kérvények beadásának határideje szeptember 10 e. Igazgatóság. Telefon 66 KESZTHELY Telefon 66 Sebészeti, belgyógyászati, nő- gyógyászati betegek és üdülők részére. Diétás étrend. Elsőrendű budapesti szakorvosok. Ellátmány! díj kezeléssel együtt 5 pengő. Különadóba 7 pengő. Műtéti dijak a mai gazdasági viszonyoknak megfelelően LEGJUTÁNYOSABB ÁRAKON. Kabin és szénsavas fürdők. HÍREK köm. kát. es új törr>b>. István kir. Prof. Rebeka. Ixr.: Elül 22 Napkelte 5 óra 19 perckor. Nyug­szik 6 óra 40 perckor. IDŐ: Élénkebb szél, sokhelyen újabb eiö és zivatar, a hőmér­séklet valószínűleg az Aiföldön is csökken — Egyházi hír. P. Zborovszky Ferenc jézustársasági atyát Nagy- kapornakról Kalocsára helyezték át tanárnak. — Az alispán itthon. Bődy Zoltán alispán szabadságáról visszatért s hivatalában ma már megjelent. — Rendezik a jáki templom környékét. Magyarország párat­lan szépségű, világhírű műemlé­kének, a jáki templomnak kör­nyéke, idenforgaimi fontosságához, kiváló történelmi értékéhez nem méltó, elhagyatott állapotban van. A Magyar Mérnök és Építész egyesület szembathelyi osztálya elhatározta tehát, hogy a temp­lom környékének rendezését ke­zébe veszi. Az illetékes fórumok­kal karöltve eszmei tervpályázatot hirdetett, amelynek eredménye­ként a bíráló bizottság az I. di­jat Schaefer Ferenc, a II at Antal Dezső budapesti, a HI at Hoch- holc.er Ödön szombathelyi mű­építészeknek ilélie. Megvételre Tóih Janos városi főmérnök mű­építész és Rottmann Elek buda- pes i műépítész pályaművét ítélte érdemesnek. Bőrkabátok Tóth szabónál — Józan Miklós unitárius püspöki vikárius ma délben Za­laegerszegre érkezett, hogy itt vi­déki unitárius tanulókat vizsgáz­tasson és konfirmáljon. Szómba ton este résztvesz az erdélyiek vacsoráján, vasárnap délelőtt 10 órakor pedig az evangélikus templomban prédikál. — Rendes tanszékvezető ta­nári kinevezés. A földművelés ügyi miniszter Kolbai Károly gazdasági akadémiai tanárt, a kiváló növénytermelőt, a keszt­helyi m. kir. akadémiához tanszék- vezető tanárrá nevezte ki. — Adomány az TIAC-nak. Esterházy Móric gróf, a tapolcai kerület orszaggvülesi képviselője a TIAC-nak 100 pengőt adomá­nyozott. — Hősi emlékavatás. Bör- dőce közsében emlékművet állí­tottak a falu 11 hősi halottjának. Az emlékművet szeptember 8-án leplezik le ünnepélyes keretek között. Az ünnepséget délelőtt 10 órakor tábori szentmise ve zeti be. SSiT Nagy választék kerékpárokban, varrógépekben és azokalkatrészeiben. Raktáron összes építési anyagok. Kühne mezőgazdasági gépgyár bizományi lerakata. D UAimsiil'lfi műszaki vas- és szerszámkereskedőnél ■ fflUi lfill»l iÍHia US Zalaegerszeg, Rákóczi u. Telefon 54 sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom