Zalamegyei Ujság, 1934. július-szeptember (17. évfolyam, 147-220. szám)

1934-09-02 / 199. szám

1934 szeptember 2. Zakmegyei Újság 5 Köszönetnyilvánítás Mindazoknak, kik felejt­hetetlen fiam, illetve sze­retett testvérünk Gaál József elhunyta alkalmával rész­vétükkel nagy fájdalmun kát enyhitení igyekeztek, ezúton mondunk hálás kö­szönetét. özv. Gaál Sándorné és gyermekei — A szombathelyi Ünnepi Hét sajtóbemutatóját pénteken délután 3 órakor tartották meg s azon a fővárosi lapok tudósí­tói is nagy számban jelentek meg. — A Notre Dame tanítónő- képzőben és polgári leányiskolá­ban a pótbeiratások ideje szep­tember 5-én és 6-án 8-12 óra között. A tanitónőképzőben 12 P. beiratási és 14 P. mellékdíj; a polgári leányiskolában 6 P. be- irási és 8 P. mellékdíj fizetendő. A még nem vizsgált új tanitónő- jelöitek orvosi és zenei-hallás vizsgálata szept. 7-én d. u. 3 órakor lesz. Veni Sancte szept. 9-én d. e. 9 órakor; a tanítás kezdete szept. 10-én 8 órakor. — Szemleut a Balaton kö­rűi. A Máv. igazgatósága még a tavasszal elrendelte a balaton- parti vasútállomások csinosítását.A munka hónapokig tartott és a napokban szemlélte meg Szikszay min. osztálytanácsos és Ney Ákos pályafentaríási osztályigaz­gató vezetésével egy héttagú bi­zottság Sinautón járták körül a Balatont s a végzett munka fe­lett elismerésüket fejezték ki — Zongora- és énektanítás. Grézs Elza okleveles zongora- és énektanárnő (gróf Apponyi Albert utca 66 sz. alatt) szep­tember hó elején újból megkezdi a zongora- és énektanítást. A ta­nítás az akadémiai tanterv mód­szer szerint történik. Magyar nó­ták cigányosan hallás után. El­fogad kezdőket és haladókat a legmagasabb fokig. Mérsékelt tandijak. — Irodatisztválasztás Ta­polcán. Tapolca nagyközség kép­viselőtestülete Kisteleki Józsefet községi írodaiisztíé választotta. ; — Epe- és májbetegségek ! nél, elsősorban epehólyagkatarus, i epekőképződés és sárgaság esetei- | ben a mindig enyhe hatású ter- 1 mészttes „Ferenc József« kese- rüviz a hasi szervek funkcióit élénkebb tevékenységre serkenti! Évtizedes orvosi tapasztalatok igazolják, hogy az otthoni ivó­kúra leggyakrabban úgy válik igen eredményessé, ha a Ferenc József vizet reggel éhgyomorra, kevés forró vízzel keverve isszuk. — Az erdélyiek asztaltár­sasága ma, szombaton este 8 órakor a vasuh étteremben va­csorára jön össze. A vacsora 1 pen­gő. Az erdélyieket és azok bará­tait ezúton hívja meg a rende­zőség. — A napközi otthon részére j az utolsó héten beérkezett ado­mányok : Suták Ferencné 16 kg tök, Györffy Károlyné 1 kg zsir, 2 kg liszt, Pirity Gáspárné 5 li­ter tej, 4 kg burgonya, paradi­csom, kalarábé, Szirmay Miksáné fél kg méz, N. N. 4 kg liszt, 5 kg burgonya, Vida Sándorék 4 kg zöldség, özv. Thassy Kristófné 5 liter tej, az utolsó uzsonnát a tejszövetkezet adta. 60 drb 2 deciliteres pasztörizált tejet. Feled­hetetlen lesz a gyermekeknek, hogy a tejet szipókával szívhatták. A Szociális Missziótársulat meleg szívvel mond köszönetét mind­azoknak, akik az otthon fentar- tásához bármivel hozzájárulni szívesek voltak. Köszönetnyilvánítás. Mindazok, akik felejthe­tetlen jó férjem s szeretett drága apukám temetésén megjelentek s így részvétük­kel mélységes fájdalmunkat enyhítették, fogadják ezúton is hálás köszönetünket. Zalaegerszeg, 1934. szep­tember hó. özv. dr. Tuboíy jenőné és leánya. — Betöréses lopás. Magyar István napszámos betöri Ihász József palinpu^ztai gazda laká­sában s onnan 250 pengő kész­pénzt és ruhanemüehet lopott el. A pénz egyrészét elköltötte, sőt fivérének is küldött 60 pengőt, amit azonban a csendőrség a póstán letiltott. A nagykanizsai törvényszék 6 havi börtönre ítélte. J _____________L 1 ÜZLET8BEGNYITÁS ! | Van szerencsém a nagyérdemű közönség szives tudomására hozni, hogy Zalaegerszegen a Rothermere utca I sz. alatt fa Vármegyei Bankkal szemben) sápi ssahó üzletet nyitott am Á mai kornak megfelelő modern I szabászati ismeretekkel ren­delkezem és a legkényesebb [| igényeket is kielégítem. Szives pártfogást kér Pajor József I angol úri szabó. .. -• —"' ■w'-- . 1 — Oszirák bortermelők Ta­polcán. Alsóausztriából és Bur- genlandból hatvankét bortermelő látogatott el csütörtökön Tapol­cára, ahonnan kirándulást tettek Badacsony vidékére. A vendége­ket mirdenütt nagyon szívesen fogadták. £s5kopenyek Tóth szabénáB — Halálozás. Özv. Reimholcz György n$, szül. Dánius Janka 80 éves korában Zalaegerszegen el­halálozott. Ma délután 4 órakor helyezték örök nyugalomra az új temetőben. — Egy zalaegerszegi fiatal­ember halálos szerencsétlen - sége Budapesten. Tragikus szerencsétlenség áldozata lett a napokban Budapesten Gaál Jó­zsef fiatal, 24 éves zalaegerszegi kőművessegéd. A derék, törekvő fiatalember hosszabb munkanél­küliség után ezelőtt 3 hónappal munkát kapott egy pesti bérház építkezésnél a Visegrádi-utcában. A hét elején munka közben meg­szédült és lezuhant az állványról. Súlyos koponyaalapi töréssel szál ütották be a Rókus kórházba, ahol meghalt. Pénteken temették el nagy részét mellett. Temetésén teljes számban megjelentek mun­kástársai is. A hozzátartozók iránt mély részvét nyilvánult meg a zalaegerszegi ismerősök köré ben. — Zalaegerszegi Kölcsön- könyvtár. (Lord Rothermere-u. 4.) Újdonságok : Mauris : A tex- íilgyáros, Döblin : Berlin. Alexan­derplatz, Vazsary : Monpti ? Zane Grey : Áz elveszett folyó, Emery : A riasztó gong, Spencer : A sut­togó halál, Rogger: az üldözött holttest. Kiadja : a „ZRÍNYI“ Nyomdaipar és Könyvkereskedés Rt. Zalaegerszeg. Felelős kiadó: ARANY KÁROLY, Fiókszerkesztőség és kiadóhivatal; Nagykanizsa, Petőfi utca 24. Vezetője ; Hermann József. Keszthely, Kossuth Lajos u. I Elsőosztályu gyümölcsfaoltványok «ja 55 fillér, fill dl sí per paSásifák szüása 3 3®, 20 psgoépf, diófa, mogyoró, mandula bokor- és magasrózsák stb. legolcsóbban már előjegyezhető VETRÓ FERENCNÉL SZEGED, Bokor 13. Állásnélkülieknek rendelések gyűjtésére minden községben adok megbízást. ÚJDONSÁG! pcvc alatt kész egy tartós hullám. A világ legújabb eljárásával utolérhetetlen szépséget garantálja. GÁSPÁR 1934. Nemzetközi Daner-rerseny V. dij nyertese. Lobi Nagykanizsa Fő u 8. (Basái9 udwai*) Alakit, fest, átdolgoz szőrmeárukat NYÁRI CIPŐ ÚJDONSÁG OKI VISSZANEMTÉRŐ OLCSÓ ÁRAKKAL TÁJÉKOZÓ ÁRAK NŐI CIPŐK MINDEN NAGYSÁGBAN UGYANILYEN OLCSÓ ÁRAKKAL FÉRFI CIPŐK MINDEN NAGYSÁGBAN Fonott| színes bőrcipők . 4*20 P I Gyermek szandálok, fél-és egész cipők, 5 Körsnyíi rcyáricipők ..... 6*80 P Színes divatcipök .... 6*80 P jvalanint az összes raktáron Sevő divat* | Divatos félcipők ...... 8*80 P Legújabb fehér divatcipők 7*50 P-től j árucikkek, kalapok, sapkák,fehérneműk, ] Prima bőroipők ...... 10*80 R FUrdő és strandcipők . . 1*70 P-től I útitáskák és bőrdiszmUáru cikke’« 9 Egész cipők ........ 9*60 P ÓRIÁS! VÁLASZTÉKBAN DIVAT FÜRDŐRUHÁK 3-90-tő! BALATONI DIVATCSARNOKBAN KRAUSZ GYULA CIPŐ- ÉS DIVATÁRUHÁZBAM KESZTHELY Kossuth Lajos utca 31 sz. Váü-asfaázze? szemben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom