Zalamegyei Ujság, 1934. április-június (17. évfolyam, 74-146. szám)

1934-06-03 / 124. szám

2 Zaiamegyet Újság 1934 junius 3. Naponta egymillió bushel búza semmisül meg Amerikában a hőség miatt. Krónika. Amikor a muszka szovjet Bővelkedett búzában, A világnak piacára Dobálta azt oly árban, Hogy az árak lezuhantak . . . Lett is abból nagy válság, Aminek az egész világ Issza levét mostanság. És a szovjet jót nevetett, A világgal úgy tehetett, Ahogy épen akarta, Mert volt hozzá hatalma. Ámde fordult most a kocka. — Nem terem a szovjet föld. A korai kánikula Minden termést ott megölt. Nincs, mit vetni a piacra, Sőt még annyit sem terem, Hogy abból a szovjet népe Nagy szűkösen megéljen. Amerika is jajgat már, Szomorú ott is a határ; Sírjon csak a muszkával : Nincs dömping a búzával. Szombathelyen a cserkészek Letörnek egy rossz szokást, S ezzel meg is reformálják Ök a mai táncolást. Kimondották, hogy tilos a Nőt tánc közben „lekérni“ És ettől a szabályzattól Nem akarnak eltérni. Igyanak bort, sört, vagy vizet, Szűnjék meg a „majomsziget“. Nem keil dömping a táncban Elég baj, hogy var. másban. Bárha szörnyű szárazság volt Nálunk is a tavasszal, S a csapadék mennyiségét Nem mérhettük arasszal, Azért mégis terem minden, Éhínségtől nem félünk, Egymás mellett, mint testvérek Valahogy csak megférünk. Van cseresznye, krumpli, zöldbab, Az ember már mindent megkap. Pénzért bármit vehetünk, S jó étvággyal ehetünk. Ipszilon. Az ezredünnepély befejezése. A zalaegerszegi zászlóalj ezred- napja alkalmából pénteken délben társasebéd volt a Move székházé­ban, majd délután 4 órakor nagy­sikerű bemutatót rendezett a hely­őrség a Move pályán, ahol nagy­számú közönség jelent meg és lelkesen megtapsolta az érdekes számokat. Először a katonák fegyverrel ügyes szabadgyakorlatot mutattak be, majd boxbemutató következett két élvezetes mérkőzéssel. Ezt a számot tréfás apacsjelenet követte, amelyben a dsiu-dsicu birkózást mulatták be nagy tetszés mellett. Nagy tetszést aratott a kétféle géppuskás bemutató is. Változa­tos rugby-játék után az ünnepély utolsó száma nagyszerű harcászati gyakorlat volt. Puskatüz, gépfegy­verropogás, „bombázás“ és füst felhő mellett nyomult előre a ma­gyar csapat és bravúros roham után legyőzte az „ellenséget“. A közönség lelkes tapssal fejezte ki elismerését. A bemutatót a Him­nusz fejezte be. A felvonulásokat a leventezenekar zenéje kisérte. A japán selyemhez hasonló sláger: Diagonale müselyem és valódi selyem sikerült ősz- szeszövése fehér és halvány kék színekben.Tartalmas szép esésű kosztümanyag, verse­nyen kivüli Schütz-ár P la98. London, junius 2. Az aszály­kár Amerikában óráról-órára sú­lyosbodik. A hőség miatt a Mis­sissippi folyó eddig nem tapasztalt alacsony vízállást ért el. A viz és takarmányhiány miatt Minne­sota államban ezerszámra pusz tulnak el az állatok. Az állatokat tömegesen vágják ie és száílitják Chicagóba. A kormány, hogy a gazdákon segítsen, 2,200.000 drb. A tapolcai m. kir. szőlészeti és borászati kerületi felügyelő a sző­lők állapotáról és a borforgalom­ról a következőket jelenti az al­ispánnak : Kedvező időjárás folytán a sző­lők rohamosan fejlődnek. Hajtá­saik sok helyen már a karónagy­ságot is elérték. A korai fajták virágzása megkezdődött. Az új telepítésű szőlők a nagy meleget és szárazságot erősen érzik. A száraz-meleg időjárás folytán a peronoszpora még nem lépett föl (május 19) A badacsonyi bor vidéknek egyes helyeiről a szőlő­moly első nemzedékének fellépé­sét jelentik. A fatíyazást ás a sző­lők második kötözését befejezték, az első mély kapálás és második « permetezés folyamatos munkák. í A magyar tanoncoktatás törté­netének nevezetes évfordulója van a most folyó évben. Most van ötven éve, hogy az ország­gyűlés — számos európai nem­zetet megelőzve — törvénybeik- latta Magyarországon az iparos és kereskedő pályára készülő if­júság kötelező továbbiskolázását az akkor megszervezett tanonc­iskolák keretében. Az ötvenéves évforduló al­kalmából a magyar tanoncoktatás félszázados múltját, jelenét és jövő fejlesztésének terveit nagy­szabású országos tanoncügyi ki­állítás keretében fogják bemutatni a nagyközönségnek a budapesti városligeti Iparcsarnokban. A val­lás- és közoktatásügyi, valamint i a kereskedelmi miniszter védnök- ! sége mellett rendezendő kiállítás junius 16 án nyílik meg és ki­lenc napon át lesz nyitva. A háború óta szinte hihetetlen fejlődésen ment át hazánkban is a lanoncoktatásügy, amelyről a nagyközönség alig vett tudomást. Az iskolákban ma már szakmák szerint kifejlesztett szakirányú ok­tatás folyik, sok helyen saját ön­álló iskolaépülettel és felszere­léssel, gyakorlati tanulóhelyekkel felszerelt iskolában. A haladás csodálatos eredményeiről a jubi­leumi kiállítás valóban megkapó képet fog nyújtani. Az iparos és kereskedőtanulók előzetes isko­lai képzettségének örvendetes emelkedése lehetővé teszi hogy a tanonciskolákban ma már a négy középiskolára épülő maga­sabb szakmai kiképzést kaphas­sanak a tanulók. állatot akar vásárolni. A száraz­ság miatt sújtott gazdáknak 5 és fé! millió dollár segélyt nyújtanak. Gazdasági körökben attól félnek, hogy a termés még a belső szűk ségletet sem fogja fedezni. Na­ponta egymillió bushel búza pusz­tul el. A termésről egyre aggasz­tóbb hírek érkeznek Kanadából is, bár ott helyenként voltak ki­sebb esők. A napszámbérek változatlanok. A botárak változatlanul szilárdak. A Badacsonyi borvidéken mi­nőség és szesztartalom szerint literenkint 35—45—80, a Balaton- melléki borvidéken 28—35, So­mogy—Zalain 25—36 fillér. Az óborkészlet mennyisége je­lentéktelen. Az újboríermésnek mintegy 60% a elfogyott. A bor­kereslet lanyha, a kínálat tartóz­kodó. Borvásárlások belföldi fo­gyasztásra csak nagyon elvétve, — kis tételekben történnek. A felügyelő korábbi jelentése szerint a szőlők fejlődésére nézve mintegy négy héttel vannak — az előbbi évekhez viszonyítva — előbbre. A fürthozam nem kielé­gítő. Bőtermésre kilátás nincs. Az országos tanoncügyi kiál­lítás egyik csoportja az ipari és kereskedelmi pályára készülő if­júság pályaválasztását elősegítő képességvizsgálati eljárásokat szemlélteti az Orsz. Társadalom­biztosító rendezésében. A tanulók gyakorlati, ipari és kereskedelmi kiképzését az ipartestületek és egyes nagyobb céhek mutatják be a íanoncok műhelymunkáival. A kiállítás iskolai csoportja mint­egy 100 fővárosi és vidéki ipa­ros és kereskedőtanonciskola ta­nulóinak iskolai munkáival, raj­zaival, Írásbeli dolgozataival, az iskolák felszerelésével, taneszkö­zeivel fogja szemléltetni, hogy miiyen szép eredményű tanítás folyik ezekben az alig ismert és oly kevésrebecsült iskolákban. A tanonc egészségét védő, gyógyítását szolgáló intézménye­ket az iskolaorvosi rendelők, a balesetbiztosítási eszközök bemu­tatásával iesz alkalma megismerni a közönségnek. A tanoncotthonok mellett bemutatásra kerülnek az iskolánkivüii népművelésnek mind­azok az eszközei, amelyek a ta- noncok művelésének és nemes szórakoztatásának szolgálatában állanak. A tanoncok leventeoktatását és cserkésznevelését külön kiállítási csoport fogja bemutatni. Egy má­sik csoport az iskolák tanári tes­tületének iskolánkivüii munkáinak bemutatásával bizonyítja majd, hogy milyen magas felkészültségű tanerők kezében van letéve ma már az iparos és kereskedőokta­tás nagyfontosságu nemzeti mun­kája. Minden nagyobb vidéki város­ból kulturvonatok indulnak az országos tanoncügyi kiállításra. A kulturvonatokra a városok iparos­tanonciskoláinak igazgatóságainál kell jelentkezni, ahol részletes fel­világosítással szolgálnak minden kiáliiíásügyi kérdésben. J3úzavirággyüjíés. Jeleztük, hogy a Mansz junius hó 3 án, vasárnap gyűjtést ren­dez a sokgyermekes anyák fel­segélyezésére. A gyűjtés lebonyo­lítására az alábbi beosztás sze­rint, a következő hölgyek vállal­koztak : 1 számú asztal : Plébánia templom előtt réggel fél 9 órától 10 ig : Pirity Gáspárné, Rössler Elemérné, özv. dr. Tóth Józsefné, Jaross Ilonka, Riedlmayer Ilonka. 10 órátó\ 11-ig: dr. Fülöp Jenő- né, dr. Mikula Szigfridné, dr. Csendes Gusztávné, Vörös Erzsé­bet, Bozzay Tunci. Skublics Édi, Horváth Évi, Skublics Évi 11 órától 12 ig: dr. Zrínyi Miklósné, dr. vitéz Mandics Lászlóné, dr. vitéz Horváth Bertalanná, Balás István­ná, Fülöp Hugi, Gőbel Kató és Icu, Skublics Zsuzsi, Zrínyi Mártha, Mandics judn, Bődy Mária, Márk Magda, Bozzay Tunci. 2. asztal: Ferences templom előtt fél 9 órától fél 10 óráig: Steyrer Gyuláné, özv. Göbel Árpádné, Gőbel Kató, Szaplonczay Edit, Mihalovics Dodó. Vél 10 órától: Péterffy Béláné, dr. Né­meth Jánosné, Monspart Aranka. Gőbel Icu, Skublics Edi. 3. sz asztal : Kórház kápolna. Balogh Béláné, Kosárszky Jó­zsefné, Hrabovszky Jenőné. Dús Iza, Szelianszky Irma, Márk Mag­da, Mozsolics Piroska. 4. asztal: Evangélikus temp­lom előtt: dr. Barth Ernőné, Fe­kete Károlyné, Nagy Miklósné, dr. Telmann Sándorné, dr. Széli Györgyné, dr. Deseő Árpádné, Telmann Klára, Borbély Erzsi, Szalay Kató. Az elnökség kéri a felsorolt hölgyeket, hogy a feltüntetett he­lyeken szíveskedjenek pontosan megjelenni. Látásnál kényelem! Fényképezésnél siker! ha szemüveget fényképezőgépet és kellékeit Bánfai optika és foto szaküzletében vásárolja. ZALAEGERSZEG, Kossuth Lajos utca 4, A magyai* tanoncoktatás félszázados évfordulója. Zalában az Idén nem lesz bö

Next

/
Oldalképek
Tartalom