Zalamegyei Ujság, 1933. április-június (16. évfolyam, 74-145. szám)

1933-06-03 / 125. szám

X^Si. évfaSyana I2S, »sám, áa-a 10 fillér fS33 Junius 3. Szombat. <?» V 4 főtte* GosX , . wifetoW»9 US’AÓ 9 ,. .,„rSWÍ 54 Felelős szerkesztős Herboly Ferenc. a«i-u.iios8E és KiaáöMT'itai: Zalaeaerszea, SiécHcayí-tér *. feJKioi: 128 sí. — Fiófc/zsíMöséo: KesxíMy, Kossuth l.-h. POLITIKAI NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban. ■ 8H Előfizetési árak : egy hónapra 2 pensrf, negyed­évre 6 pengő. — Hirdetések díjszabás szerint I Rossz i(É járnak a dunántúli főiskolákra. A minisz­terek egy-egy elszólásának, vagy egy fölröppent hirnek cáfolásából egészen bizonyosan következtet­hetünk arra, hogy, ha nem is fe­nyegeti valamennyi főiskolát a beszüntetés veszedelme, valame­lyiket mégis csak utolérheti a végzet és megszűnik, vagy pedig olyan „átszervezésen“ mennek át azok, hogy az átszervezések bát­ran beiilenek megszüntetésnek is. Először a soproni erdészeti és bányászati főiskola, majd a pécsi egyetemnek Sopronban működő ev. teológiai fakultása felé tekin­gettek a legilletékesebbek sanda szemekkel. Azután a pécsi egye­tem került sorra. A beszüntetés vesi.edelmének hullámai már olyan magasra csapkodtak, hogy Pécs és Baranya vármegye, — mint tudjuk — az egész Dunántúlt tiltakozásra hivták föl a terv ellen. Az illetékes miniszterek „meg­nyugtatták“ mindkét várost. Sop­ront a parlamentben Hómann kultuszminiszter eképen : „A pénz­ügyminiszter úr a soproni bánya­mérnöki és erdőmérnöki főiskolát a kultuszminisztérium alá áten­gedte, ennek következtében ott bizonyos átszervezés válik lehet­ségessé ... Ha mégis bizonyos károsodás támadna, ezért is bizo­nyos kárpótlást fognak Sopronnak nyújtani az iskolaügy terén.“ Váj­jon ki mer arra számítani, hogy az ilyen „megnyugtatás“ után hosszú élete lesz a főiskolának Sopronban? Az ev. teológia fa­kultást illetően pedig erősen tartja magát az a hir, hogy áttelepítik a debreceni ref. teológia mellé. A pécsi egyetem megszünteíéséről forgalomba került híreket a kultusz- miniszter nem cáfolta meg. Ki­jelentései azonban bármire en­gednek következtetni: „A vidéki egyetemek kérdésében a megol­dás még nem érett meg teljesen, de az bizonyos, hogy az elhatá­rozáson küldöttségjárás nem fog változtatni.“ Sopron és Pécs tehát ezek után a „megnyugtató“ kije­lentések után nyugodtan — izgul • hatnak tovább, mert főiskoláik fölött Damokles kardjaként függ a beszüntetés veszedelme. A két városnak említett főiskolái új lé­tesítmények — ott helyben. Talán ezért találja a kormány a fölvetett tervet könnyebben végrehajtatnak. Ám ez a föltevés sem állhat meg akkor, ha meggondoljuk, hogy most legújabban a magyaróvári gazdasági akadémia sorsa vált teljesen bizonytalanná. Ez pedig Magyarországnak legrégibb gaz­dasági akadémiája. A keszthelyi, kassai, kolozsmonostori akadémiák hosszú időn át csak mint tanin­tézetek működtek,amikor Magyaró­váron már akadémia volt. A debre­ceni gazdasági akadémia továbbfej­lesztésével — egyelőre — csak má­ir sodrendüvé válnék, vagyis a végel­gyengülés állapotába kerülne a — szabályszerű kövei kéz ményekkel. Mert, ha a debreceni akadémiát négy évfolyamúvá fejlesztenék, magától értetődően inkább ide íörekQ.c|pék a gazdapályára igyekvő ifjúság, mert magasabb kvalifiká­ciót nyújtana. Ilyen körülmények közölt természetesen a gazdasági főiskoláknak ősét, a keszthelyi akadémiát is fegyegetné az elnép­telenedés veszedelme. Láthajluk az itt mondottakból, hogy most már Dunántúl egyetem főiskolájá­nak sem biztos élete. Négy város érezné meg nagyon az iskolák beszüntetését mert ezek — talán az egy Keszthely kivételével úgy­szólván csak a főiskolákból élnek. Pécsnek és Sopronnak hatalmas környékét szakították el a béke- szerződésekkel, amit tehát hin- terlandban veszítettek, azt némi kis mértékben legalább pótolták a főiskolák. Magyaróvárnak, ennek a sorvadó életű városkának, pedig úgyszólván élet-halál kérdése az akadémia változatlan föntartása. Hogy mi lesz, azt még nem tud­juk, de az bizonyos, hogy a Du­nántúl főiskoláira és igy kulturális életére — rossz idők járnak. Roosevelt javaslatai a világgazdasági értekezleten. Washington, junius 2. Roose­velt tervezetet dolgozott ki, ame­lyet az amerikai delegáció a ju­nius 12 én megnyíló londoni vi­lággazdasági értekezlet elé terjeszt. A tervezet szerint a központi ban kok együttmmüködnének abból a célból, hogy újból arányosan el­osszák az aranykészletet. A bank­jegy-fedezet minden államban 25 százalék lenne, még pedig 20 szá- ! zalék arany, 5 százalék ezüst. Az osztrák kormány letöri a nemzeti szocialista mozgalmat. Bécs, junius 2. A kormányfér­fiak újabb nyilatkozatai arra en­gednek következtetni, hogy a nem­zeti szocialista mozgalmat rövide­sen betiltják. A hadügyminiszter tegnap este a keresztényszociális táknál beszédet mondott és ezt a horogkeresztesek könnyfakasztó bombákkal megzavarták. A rend helyreállta után a hadügyminiszter kijelentette, hogy, mielőtt az év leghosszabb napja, vagyis junius 21-ike elérkezik, a kormány ren­det teremt. Nem türjük, — mon­dotta, hogy a Barna Házban száz­ezernyi izgató röpiratot, fegyvere­ket és muníciót gyűjtsenek. Ezek­kel az urakkal leszámolunk. Bécs, junius 2. A Reichspost jelentése szerint a szövetségi tar­tományok nagyobb városai nagy hatáskörrel rendelkező rendőrfő­nököket kapnak. Feladatuk, hogy — összeköttetésben a kormánnyal — még szigorúbbá tegyék a ren­dészeti szolgálatot. Bécs, junius. 2. Az osztrák- német gazdasági háború legújabb eseménye, hogy Zürichben meg­ingott a schilling árfolyama a német kontremin hatása alatt. Az osztrák sajtó véleménye szerint a német akciónak nem lehet na­gyobb eredménye, mert aránylag kevés a külföldre kicsempészett shilling. Komoly ellentétek miatt késik a négyhatalmi egyezmény aláírása. A franciák és a kisantant egészen el akarták gáncsolni a békereviziót. Genf, junius 2. A négyhatalmi szerződés aláirása ismét elhúzódik Németországnak újonnan támasz­tott feltételei miatt. A németek azt kívánják, hogy a leszerelési értekezlet még az egyezmény alá­irása előtt olyan határokat hoz­zon, amelyek ellentétben állanak a francia követelésekkel. London junius 2. A Daily Te­legraph jelenti, hogy a négyha­talmi egyezmény aláírását komoly ellentétek miatt halasztották el. Ellentét van különösen a kisan­tant érdekeit szolgáló módosítá­sok mialt, amelyek Mussolini megállapítása szerint valósággal „az egyezmény szivét tépik ki“, mert ezekkel a módosításokkal meg akarják akadályozni a bé­kereviziót nemcsak a Népszövetsé­gen kivül de azon belül is. Róma olyan szöveget kiván, amely nem teszi lehetetlenné a revíziót a Népszövetségen belül. Sok ellen­tét van a német egyenjogúság ügyében is. Sokan már azt kí­vánják, hogy hagyják ki egészen ezt a szakaszt és bizzák a dön­tést a leszerelési értekezletre. Háborús veszély az orosz-mandzsu határon. Charbin, junius 2. Az orosz— mandzsu haláron minden pilla­natban várják az ellenségeskedés kitörését. Mivel a mandzsu kor­mány visszautasitoita az orosz tiltakozást a vasúti forgalom le* zárása ellen, elkerülhetetlennek tartják a háborús konfliktust. Korlátozzák a nők közszolgálatát. Budapest junius 2. A junius elsejei kinevezések alkalmával hir szerint a kezdő állásokat csak akkor lehet betölteni, ha ezzel a normál státus létszámát nem ha­ladják fül az illető kategóriában. Nőket csak olyan szolgálati ágban lehet felvenni, amely első­sorban női életpálya (például ta­nítónői és tanárnői). Ez lesz az első lépés a nők visszaszorítására a közszolgálatban. Összemarcangolta az anyasertés. Békés, junius 2. Szász Gáborné békési asszony az ólban megnézte a malacokat és közben egyik kis állatot megfogta. Az anyasertés ekkor megtámadta és földre fe- perte a védekezni nem tudó asz- szonyt, akit súlyosan összemar­cangolt. Mire a szomszédok ki­szabadították, már életveszélyes sérüléseket szenvedett. Rövid táviratok. A világ áruforgalma a Nép- szövetség kimutatása szerint az utolsó négy év alatt 65 százalék­kal csökkent értékben. - Holly­woodban banditák berontottak egy terembe, ahol egy neves film­színész adóit vacsorát. Gúzsba kötötték a színészeket, majd 30 ezer dollár értéket elraboltak tőlük. — Tizenötévi fegyházra Ítélték Petrozsén Józsefné nógrádmegyei asszonyt, aki megmérgezte kétéves gyermekét. — Titulescu a béke- revizióról nyilatkozva azt hangoz­tatta, hogy a magyarok nyugod­janak bele a mai határokba, mert a nagyobb terület nem tesz bol­doggá. Nem a határok fontosak szerinte, hanem a gazdasági együtt­működés. Országos baromfitenyésztő szakértekezlet. A földmivelési miniszter az or­szág baromfitenyésztésének föllen- ditése, de főképen egységesítése céljából, különös tekintettel az exportra, az ország gazdasági szak­intézeteinek ama tanárait, akik a baromfitenyésztés elméleti és gyakorlatioktatásával foglalkoznak, e hét elejére országos értekezletre hivta össze Gödöllőre. Az értekez­letet az állami baromfitenyésztési szakiskolában tartották meg, ahol

Next

/
Oldalképek
Tartalom