Zalamegyei Ujság, 1933. április-június (16. évfolyam, 74-145. szám)

1933-06-03 / 125. szám

D * JUIJ1UO J. niegvitatták a baromfitenyésztés legaktuálisabb kérdéseit, hogy a fontos ügy egységes megszerve­zést nyerhessen. Az értekezleten a legnevesebb szakelőadók szerepel­tek, akik a legkülönbözőbb tud­nivalókról adtak magyarázatokat, így az ügyet minden oldalról meg­világították s egyben az állami telepen gyakorlati bemutatásokat is eszközöltek. Vármegyénkből Ku- kukjevic József dr. keszthelyi gazd akad. tanár és a kehidai m. kir. gazdasági szakiskolának egy tanára vett részt. Több érdekesebb dolog­ról majd lapunk gazdasági rova­tában számolunk be részletesen. Jnbilenmi ünnepségek Celldőmölkön. A dömölki bencés-apátság 800 éves fennállásával kapcsolatos ju­bileumi ünnepségek sorozatán Celldömölkön junius 5 én, pün­kösdhétfőn Katolikus Sajtónapot, junius 11 én pedig Szenthárom­ság napi búcsút tartanak. Az ün­nepély sorrendje: Pünkösdhétfőn: Délelőtt fél 10 órakor: Főpapi misét ponfikál és szentbeszédet mond Jándi Bernardin dömölki apát. Délelőtt 11 órakor: Kato­likus sajlógyülés. Előadók : Hor­váth Károiy dr. celldömöki perjel­plébános, Berkes Róbert a katolikus sajíóegylet vezértikára és Jándi Bernardin dömölki apát. Délután fél 3 órakor: Litánia és Mária- körmenet. Este 8 órakor: A cell- dömölki katolikus Legényegylet műkedvelő előadása. Szentháromság-vasárnap: Kemenesalja és Vidéke hódo­lata a celli Szüzanyánál. Délelőtt 10 órakor: Főpapi misét pontifi­kái: Gergye Ipoly csornai pre­montrei kanonok rendi prcpost- preláius. Szeníbeszédet mond: Huszár Mihály sárvári apát-plé­bános orsz. gyűl. képviselő. Ugyanakkor a Szentháromság­szobornál tábori misét tart: Pártly József jánosházai plébános, szent­beszédet mond : Kiss Lajos dr. kemenesaljai esperes. Nagymise után: Mária-kör menet. Vezeti Geigye Ipoly csornai premontrei prelátus. Délutn 3 órakor: Litánia, Este 8 órakor: A celldömölki Máría-kongregáció műkedvelő elő­adása. Ha a hívők zarándokainak na­gyobb csoportja az ünnepeket előző napon érkezik Celldömölkre úgy ezt lehetőleg szárnak feltün­tetésével levelezőlapon előre kell tudatni a rendezőbizottsággal, hogy az elszállásolásról gondos­kodhassanak. A rendező bizottság nevében Gerlits Elek dr. főszol­gabíró adta ki az ünnepélyre szóló meghívókat. PUNKTAL üvegek lerakata Bánfai Béla látszei* specialistánál Kossuth Lajos-u. 4 — Mozivetitésre alkalmas színes diapozitivek a keszthelyi kiadóban megrendelhetők. Tej termelési tanfolyam junius 6—15-ig Keszthelyen. A földmivelésügyi miniszter Keszthelyen a gazdasági akadé­mián tejtermelési tanfolyam meg­tartását engedélyezte földbirtoko­sok, bérlők, gazdatisztek részére. A tanfolyamon dr. Lenek Jenő miniszteri tanácsos, dr. Weiser István egyetemi tanár, dr. Hetzel Henrich állatorvosi főiskolai tanár, Mesterovits Iván gazdasági főfel­ügyelő, tejgazdasági orsz. megbí­zott, Juhos Lajos, Náray Andor, dr. Kukuljevic József, Csíki László, Sass Gábor gazdasági akadémiai tanárok és Vuchetich György gaz­dasági felügyelő, a Felsődunán- tuli Szarvasmarhatenyésztő Egye sületek Szövetségének igazgatója, tartanak előadásokat a tejterme­lése, a takarmányok értékesítése, a tejellenőrzés jelentősége, a tej forgalombahozása, a meddőség, valamint az újabb takarmányozási és tenyésztési kérdésekről. Tekintettel arra, hogy a világ­piaci tejtermékek ársüiyedése pa­rancsolton előírja a tejtermelés költségeinek redukálását, igen nagy jelentőségű a tanfolyamon való részvétei és az ott hallottak gya­korlati megvalósítása. — A tan folyammal kapcsolatosan gyakor­lati bemutatások is lesznek, ahol a fejést, a fejőgépet, valamint a lucernaliszt-készítő és zöldlucerna örlőgépeket mutatják be. Tervbe vették a tanulmányi kirándulást a Szent Benedek-rend zalaapáti, gróf Teleki Tiborné pölöskei, valamint a zalavármegyei rekord tehenet produkáló Sternthál Bernét zala- szentmihályi tehenészetébe. A tanfolyam junius hó 6-án reg­gel 8 órakor kezdődik és 15 íg tart. A keszthelyi gazdasági aka démia igazgatósága a jelentkezők elszáliásáról és élelmezésé;öl gon­doskodik. Napi ellátás: Lakás, reggeli, ebéd vacsora összesen 5 P. Amennyiben valaki az elszál­lásolást igénybe óhajtja venni, e szándékát mielőbb a keszthelyi gazdasági akadémia igazgatósá­gánál jelentse be, ahol az elszál­lásolásra vonatkozóan a megérke zés napján kap felvilágosítást. A tanulmányi kirándulás autó buszon történik, melynek vitel-dija a tanfolyam résztvevőit terheli. A tanfolyamon való részvételt abban az esetben is kérik az aka­démia igazgatóságának bejelen teni, ha elszállásolásra nem tar­tanak igényt. Jamboree-hirek. A lengyel kontingens 1500— 2000 létszámmal vesz részt. Be­jelentették, hogy 3 motoros repülő­gépet is küldenek, azonkívül 7 1 vitorlázó repülőgépet, 1 személy­autót, 1 motorkerékpárt, 70 kerék­párt, 1000 postagalambot hoznak magukkal. Ezek, valamint egyéb felszerelésük 10 drb 10 donnás waggont vesz igénybe. A finn cserkészek Jamboree csapatát G. v. Weissenberg ve­zeti. 1500 méter filmet is hoznak magukkal, amely Finnország kü­lönböző táj-jellegeit és a finn életet ismerteti. Bemutatásaik so­rán a Kalevalából veit mitológiai jeleneteket is fognak előadni. Tá­borukat a Finnország keleti erdei­ben járó medvevadászok tábor­helyei gyanánt építik fel és egyéb jellegzetességeken kivül 3 finn fürdőt (Sauna) is fognak építeni. A Jamboree alkalmával a rend­őrség, nemkülönben a vármegyék és városok szolgálatában álló cserkészalkalmazoftak a belügymi niszter rendeiete értelmében julius 28 tói augusztus 18 ig szabadsá­got nyernek. Részvételüknek szük­ségességét a táborparancsnokság vagy az illetékes altáborparancs- nokság igazolja. A Jamboree alkalmával a híradó csoport az oly kedvelt üzenetköz­vetítést is bevezeti, úgy, hogy a jamboree táborból a fiuk család­juknak rádión élőszóval küldhet­nek üzenetet. Arról is van szó, hogy rövid hullámon is közvetít­sük az üzeneteket, ez annyival is aktuálisabb, mert a lengyelek is hoznak magukkal rövid hullámú rádió-leadókészüléket. Egyptomból közölték a tábor- parancsnoksággal, hogy 35 ottani cserkész vesz részt a gödöllői Világtáborozáson. A franciák létszámuknak föle­melését kérték a táborparancsnok­ságtól. Körülbelül 2000 francia fiú jön majd a Jamboreera. Mind a három francia szövetség egy táborban lesz elhelyezve. Nagy­szabású bemutatásra készülnek, megkereséssel fordultak a tábor­Tropikál férfi ruhaszövetek NÉNI gyúródik — könnyű — tartós — mos­ható - mindig elegáns. BURETT: pengő !■—, la20f 1-30 méterenkénti árban. Práger Keszthely ,A LEGSZEBB SZÖVETEK1 TÓTH GYULA angol úri szabónál ►Telefonsz. 191. Telefonsz. 191.| 57TÓ parancsnoksághoz es kérték, hogy bocsásson rendelkezésükre mammuíhot, elefántot, dromedárt és egyéb ősrégi állatokat és öltö­zékeket, mert az emberiség fejlő­dését akarják az őskortói a mai napig bemutatni. A táborparancs­nokság érintkezésbe lépett az ál­latkert igazgatóságával és talán sikerül a franciáknak, ha mammu- thot nem is, de elefántot rendel­kezésükre bocsájtani. Mindenütt nagy a készülődés a Jamboreere. A szövetségi veze­tők alig győzik a Jamboree be­mutatások látogatásait. A pünkösdi ünnepekben megint mozgalmas képe lesz a hárshegyi Cserkészparknak. A szórakozási csoport Szírilich Pál dr. vezeté­sével két napos összejövelelt tart, amelyen a tábortüzek és a bemu­tatások rendezését beszélik meg. A helyőrség bemutató gyakorlata A Mátyás király V. honvéd gyalogezred zalaegerszegi zászló- aljának ezredünnepét csütörtökön délután bemutató gyakorlatokkal fejezték be. Ez alkalommal a Move pályán nagyszámú közönség jelent meg. A bemutató gyakorlatok, ame­lyeket a zászlóalj fiatalabb tisztjei rendeztek, osztatlan sikert arattak, Először fegyverrel bemutatott pre­cíz rendgyakorlatokban gyönyör­ködött a közönség, majd tréfás lovasmutatványokra került sor, amelyek különösképen tetszettek. Nagy derültséget keltettek a lovas­mutatványokat követő különféle játékok : a kötélhúzás, zsákfutás, lepényevés stb. A íréiás mutat­ványok közé tartozott még a for­dított szakasz, amely ugyancsak vidám hangulatot keltett/ Az utolsó szám egy irredenta élőkép volt, amelyben az egész zászlóalj közreműködött. A hon­védek a csonka haza határán so­rakoztak fel, azután gépfegyver­ropogás mellett jelképesen a régi ország visszafoglalására indultak. A nagyhatású jelenetet a Himnusz és egy szavalat fejezte be. A bemutató gyakorlatok után a zászlóalj diszmenetben elvonult a közönség előtt, amely lelkes tap­sokkal köszöntötte a helyőrséget. A gyakorlatok és a diszmenet alatt a leventezenekar működött közre sikeresen. Ma K0NÜUNAP „ZRÍNYI« KÖNYVKERESKEDÉSBEN — Mécs László költeményei a „Zrínyi“ könyvkereskedésben kaphatók.

Next

/
Oldalképek
Tartalom