Zalamegyei Ujság, 1933. január-március (16. évfolyam, 1-73. szám)
1933-03-18 / 63. szám
m 8 FaM. Oo»»,l Us,.6 — Ft Zalacsány 54 :erkesztős Her boly Ferenc. „Mtusct ts Kiaűöíiíyatal: Zelagaaisxeg, sifitteiyi-tár-4- TeiBícs: ísö a. — Fiöisí8íMö:őa: Kesstiiöíy, Kossutü L.-n. POLITIKAI NAPILAP Megjelenik hétköznap a kom délutáni őrá *;13 Március 13 Szombat kban. | Eiöfizetssi ámk • egy hónapra 2 peng?, negyedévre 6 pengő, — Hirdetések díjszabás szerint Átszervezések és a revízió. A bürokrácia túltengésének akar véget vetni a kormány azzal, hogy tervbe vette a gazdasági minisztérium fölállítását, melynek valóra válása esetén az önálló földművelési és kereskedelmi minisztériumok megszűnnének. Az ügyek érdemleges elintézését ugyanis késlelteti a mai rendszer, mikor két-három minisztériumnak van hozzászólása bizonyos intézkedések jóváhagyásához. A gazdasági minisztériumnak három önnálló nagy osztálya lenne: földművelési, kereskedelmi és ipari, s lenne .kebelében még közlekedési csoport. Mindegyik főcsoport élén államtitkári ranggal egy-egy politikai államtitkár működnék. A múlt század 80-as évében is egy miniszter kezében volt a földművelés, ipar és kereskedelem, mig a közlekedésügy a közmunkaügyekkel volt együtt egy tárcában. A reformnak keresztülvitele alig megy majd simán, mert, mint az agráriusok mondják, a földművelési és kereskedelmi miniszterek hatáskörét átvevő gazdasági miniszter nehezen tudja összeegyeztetni az ipar által kívánt elzárkózó kereskedelmi és vámpolitikát azzal a szabad versennyel, amely viszont a magyar mezőgazdaságnak nem kívánsága, de egyenesen létérdeke. Mivel pedig a gazdasági szakoktatás a reform révén teljesen átmenne a kultusztárca körébe, ezért szintén méltatlankodnak az agráriusok. A központi munkát nehezíti meg tehát, ha a gazda- nevelés ügye a kultusztárcához kerül, ahol elsősorban a pedagó giai szempontok érvényesülnek és csak másodsorban a gyakorlatiak. -- Ezek után az a kérdés, jár-e ez a tervezett reform lényeges költségmegtakarítással ? Ma tulajdonképen csak erről lehetne szó, amellett, hogy megszűnnék-e tényleg a bürokrácia túltengése. Vannak azonban a a tervezett reformoknak más oldalról is ellenzői. Ezek abból a föltevésből indulnak ki, hogy, ha ellenségeink, vagy a semlegesek azt látják, hogy mi végleges berendezkedéseket teszünk, amikre tulajdonképen a trianoni határok késztetnek bennünket, akkor talán nem is hiszünk a revízió lehetőségében. Pedig a revizió kérdése lóg ma az egész világ feje fölött, s hozzá olyan alacsonyan, hogy mindenki abba üti a fejét, akármerre kalandozzék is a politika végtelen kiterjedésű mezején. Hiszen most már a Times, ez a hatalmas angol lap is, amelynek hangja tudva- lövőén nagyon messzire elhallat- szik s amelyre felfigyel az egész világ, szintén a revizió mellett foglal állást, igaz, nem szól — egyelőre — a régi határokról, de ! tudni kell, hogy, ha egyes vidéke- ! ken visszakaptok a iípgyar-iakiá | területeket, ott olyan keskeny nem- I zetiségi sáv maradna, mely semmikép sem alkothatná annak az államnak a részét, amelyhez ez- időszerint tartó - ik. Csak egyet említünk. Ha például Kassát visz- szacsaíolnák Magyarországhoz, akkor lehetetlenség volna az északkeleti Kárpátok vidékét, a mai Ruszinszkót,Csehországnál tartani, az a sáv tehát Maramarossal együtt, London, március 17. A félhivatalos Times nagy cikkben foglalkozik a békeszerződések revíziójának kérdésével. Megállapítja, hogy nemcsak Csonkamagyarországnak, de az utódállamoknak is érdekük a mai határoknak olyan módosítása, hogy legalább az a másfél- millió magyar kerüljön vissza az anyaországhoz, akik közvetlen az uj határok mellett helyezkednek el. Utal arra, hogy ez aránylag csekély területi áldozatot jelentene Genf, március 17. A leszerelési értekezlet főbizottságában Macdonald nagy érdeklődés mellett ismertette leszerelési tervezetét. A terv fontos része, hogy engedményeket tesz a legyőzött államoknak. A győztesek hadseregének létszámát leszállítja, a legyőzőitekét felemeli. Ez a megoldás 5 évre szólna. Gondoskodik az ellenőrzésről, s módot nyújt a bizalom helyreállítására. Háború esetén öt hatalom, köztük egy nagyhatalom, tanácskozásra hívná össze az összes hatalmakat, s az értekezlet döntene, hogy ki felelős a béke megsértéséért, javaslatot tartalmaz a terv a haderők és hadianyagok létszámának, illetőleg mennyiségének megállapinémcsak a iakósspg óhajának m^gideíően, de földrajzi tekintet • ben sem maradhatna a csehek birtokában. És, ha egyszer már hozzáfognak a revízióhoz, minden körülmény azt parancsolja, hogy Magyarországnak régi határait állítsák vissza. Tekintettel mindezekre, fölösleges most a minisztériumok reformjával törődni. Ne lássa senki azt, hogy rni a trianoni állapotokra rendezkedünk be véglegesen. az utódállamok részéről, viszon* ezzel az áldozattal 50 százalékban meg lehetne oldani a magyar kisebbségi kérdést. A Times kérdést intézett Macdonald miniszterelnökhöz, hogy mire célzott genfi beszédében. — A revizióra — felelte Macdonald. — Erre szükség van, de a revíziónak nem a szuronyok hegyén, hanem a tiszta ész élén, a tanácskozó asztal mellett kell megjönnie. tására. Németországnak, francia- országnak, Olaszországnak és Lengyelországnak 200—200 ezer, Szovjetoroszországnak 500 ezer, Magyarországnak, Görögországnak, Bulgáriának és Belgiumnak 60—60 ezer, Jugoszláviának és Csehországnak 100—100 ezer, Romániának 150 ezer, Ausztriának 50 ezer főnyi hadsereget javasol. A katonai szolgálati időt általánosan 12 hónapban állapítanák meg. A legnagyobb szárazföldi ágyú 105 milliméteres lenne, a legnagyobb tank 16 tonnás. A légi bombázást, a vegyi, bakteriológiai és gyujtogatási háborút eltiltanák. A tilos hadianyagok megsemmisitendők. A nagyhatalmak légi flottája legfeljebb 500 : gépből állhat, a kormányozható I léghajók használata tilos. Macdo- s nald hangoztatta, hogy e javaslat j elfogadása pótolná Németország, 1 Magyarország és a többi államok i hiányzó haderejét és szükségte1 lenné tenné a korlátozások feloldását. Daladier francia miniszterelnök kijelentette, hogy az angoi terv oly fontos, hogy sok gonddal és rokonszenvve! akarja tanulmányozni. Üdvözölte a római találkozó gondolatát. Nadoiny német delegátus üdvözölte Macdonald miniszterelnököt, amiért végre konkrét javaslatot hozott az értekezlet elé. Az angol terv az egyetlen gyakorlati eszköz, amellyel elkerülhető az értekezlet kudarca. Genf, március 17. Macdonald és Simons ma este utaznak Rómába. Az angol miniszterelnök kijelentette, meg akarja kérelmezni Mussolinit, hajlandó-e közreműködni a nemzetközi helyzet megmentésében. Az utazásnak az egész európai sajtó igen nagy fontosságot tulajdonit az európai helyzet kialakulásának szempontjából. Genf, március 17. Macdonald leszerelési tervét az európai sajtó nagy része tetszéssel fogadja. A francia sajtó ellenben ellene foglal állást. Szerinte a terv nem adja meg a biztonság garanciáit, s egyértelmű volna a francia hadsereg megsemmisülésével. Egy német szocialista képviselő agyonlőtt egy rendőrt. Freiburg, március 17. Nussbaum szociáldemokrata képviselő lakásán ma reggel házkutatást akartak tartani. Nussbaum revolvert rántott, s egy rendőríörzsőrmestert agyonlőtt egy rendőrtiszíviseiőf súlyosan megsebesített. A képviselőt letartóztatták. Berlin, március 17. Luther, a Birodalmi Bank elnöke lemondott, mivel a gazdasági kibontakozásra vonatkozó elgondolásai ellentétesek voltak a kormányéval. Utóda Schacht dr. lett. , Held bajor miniszterelnök az ügyek ideiglenes viteléről is lemondott, igy a bajor kormányzás teljesen Épp tábornok, birodalmi biztos kezébe került át. Hannover, március 17. A kommunisták elleni rendőri eljárás során ismét 600 kg. robbanóanyagot találtak a Harz hegységben. * 2 Kétmilliós szélhámosság Bukarest március 17. A rendőrség . nagy szélhámosságot leplezett le. Öt fiatalember, akik egyetemi hallgatóknak mondották magukat, gyüjtőiveket hamisított és azokkal 2 millió leit gyűjtöttek össze saját céljaikra. Kánya külügyminiszter ma Musaoliniwel tanácskozott. Róma, március 17. Kánya Kálmán magyar külügyminiszter tegnap este megérkezett Rómába. Ma délelőtt 10 órakor az olasz királynál jelent meg kihallgatáson, majd Mussoiinivel tanácskozott. A lapok nagy jelentőséget tulajdonítanak a tanácskozásnak. Hasábos cikkekben foglalkoznak a külügyminiszter utjával. Hangsúlyozzák, hogy Kánya és Mussolini tanácskozása összefügg a leguióbbi hetek eseményeivel. Érintik az összes aktuális európai j problémákat. A megbeszélés hoz- I zájóru! a magyar—olasz barátság > elmélyüléséhez. A küiügyminisz- I tér holnap este utazik el Rómából. Az angol félhivatalos állást foglalt Trianon reviziója mellett Másfél millió magyar visszaadását kívánja. Macdonald is a revizió mellett nyilatkozott. Macdonald tervezete 60 ezerre emelné fel a magyar haderő létszámát. „Az egyetlen gyakorlati terv“.