Zalamegyei Ujság, 1931. október-december (24. évfolyam, 228-301. szám)
1931-10-13 / 238. szám
XIV. évfolyam 238. szám. Ara 12 fillér 1931 Október 13 Kedd. —o*,ioseg és kiadóhivatal: | POLITIKAI NAPILAP Előfizetési árak : egy hónapra 2-40 pengő Zalaegerszeg, Széchenyi-tér4. Telefon: 128. szám | Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban. negyedévre 7’20 pengő. ————MTMIII ' —M—MM—M—BM——1 ———————— aMWWMPMIT ■! IHWIWHII VIZŰ Nagyszabású ünnepség keretében adták át a városnak Csány László szobrát. Felavatták Borbély Több évtizedes fáradhatatlan munka jutott el vasárnap a befejezéshez : a kálváriás sorsú Csány szobor végre megérte az ünnepélyes átadás pillanatát. Zalaegerszegnek és Zala vármegyének különösen bensőséges ünnepe volt ez a nap, s csak a szomorú gazdasági válság okozta, hogy nem válhatott országos ünneppé. Ünnepelte a megye közönsége Zala nagy vértanújának emlékét, lerótta háláját a szobor létrehozója, Borbély György iránt, s szólt az ünneplés az általános áldozatkészségnek is. Talán épen ez az áldozatkészség tette családias, meleg ünnepséggé ezt a szoboravatást, hiszen majdnem mindenki, aki a szobor körül helyet foglalt, hozzájárult néhány fillérrel vagy pár deka bronzdarabbal ehez az alkotáshoz. Az ünnep általános volta a külsőségekben is megnyilatkozott. A legtöbb házon ott lobogott a nerfizeli zászló. A szobor körül magas árbócokon, villanyoszlopokon lengtek az ország, a megye és a város zászlói, a szobor előtt pedig egyre hosszabb lett a koszorúk és csokrok sora. Délelőtt 11 óra felé tömegesen vonultak fel a szoborhoz a hivatalok, a testületek és intézmények küldöttségei. Kivonult az egész reálgimnázium, az állami polgári leányiskola az összes cserkészcsapatok, a leventék diszszakasza, a vasutasok küldöttsége, a munkásegyesület küldöttsége. A vértanú szülőfalujából, Zalacsányból mintegy harminctagu küldöttség érkezett. Tizenegy órakor feketélett a tér a nagyszámú közönségétől. Az első sorokban foglaltak helyet Csány László legközelebbi élő rokonai: Bogyay Olga és Aranka, továbbá a Borbély család tagjai. Ott volt Gyömörey György főispán, Bődy Zoltán alispán, gróf Batthyány Pál és neje, akik Csány László birtokának jelenlegi tulajdonosai, továbbá Józan Miklós unitárius vikárius, Borbély György egyik legjobb barátja, Istók János, a szobor alkotója, Bosnyák Géza, a szoborbizottság elnöke és sokan mások. Az ünnepség. Az ünnepség a Magyar Hiszekeggyel kezdődött, amelyet a leventezenekar adott elő, majd Németh Ferenc reálgimn. III. o. tanuló szavalt nagy hatással. Az egyesitett férfikarok Bálint Béla karnagy vezényletével a Nem, nem, sohát adták elő hatalmas erővel. Ezt követte a szoborbizottság elnökének, Bosnyák Gézának mélyenszántó, pompás beszéde. Rámutatott, hogy a bizottság a György síremlékét. szoborleleplezést országos ünneppé akarta tenni, méltóan Csány László nagy egyéniségéhez, de közben ránk szakadt a gazdasági válság, amikor fényes ünnepséget ülni nem szabad. Ez magyarázza a szerényebb kereteket. De ha külsőleg — mondotta — nem is felel meg az ünnepség Csány alakjának, bensőnkben a hála és a tisztelet nem fog kevesbedni. A szónok ezután elvonultatta a közönség szemei előtt a múlt század eseményeit: a nemzet hősies erőfeszítéseit, a dicsőséges harcokat, majd a zászló lehanyatlását és a bosszú napjait. Az események megkapó festése után Csány László dicsőséges szereplését ismertette. Rámutatott, hogy Csány László mint a dunántúli hadjárat egyik főszereplője, mint erdélyi kormánybiztos és mint közlekedési miniszter egyaránt hatalmas nemzeti munkát végzett, amely követésre méltó példa. Az igazi hazaszeretet, a vallásosság és a kötelességtudás jellemzi egész életét és halálát is, mert meggyőződéséért áldozta fel magát. Méltán megérdemli, hogy ne csak a megye lakosságának, de az egész országnak hálás emlékezetében éljen. Foglalkozott Bosnyák Géza az ország mai szomorú helyzetével és Csány példájából merítette a meggyőző szavakat, hogy a hitet és bizalmat elveszíteni nem szabad. Végül átadta a szobrot a városnak azzal a kéréssel, hogy'védje és őrizze ezt az alkotást, mint a hazaszeretetnek bronzba öntött mintaképét. Czobor Mátyás polgármester a város nevében hálás köszönettel vette át a szobrot, amelynél — mint mondotta — soha kedvesebb és magasztosabb emlék megőrzésére a város még nem vállalkozott. Megemlékezett Csány Lászlóról, majd Borbély György emlékének áldozott kegyeletes szavakkal. Befejezésül köszönetét mondott az adakozóknak és a szobor alkotójának. A megkoszorúzás. A polgármester ezután átadta a Batthyány család arany babérkoszorúját Istók János szobrászművésznek. A férfikar éneke után Józan Miklós unitárius vikárius szavalta el Csány László emlékezetére irt ódáját. A mély gondolatokkal telitett és lendületesen előadott költemény igen nagy hatást keltett. Ezután következett a szobor megkoszorúzása. Koszorút helyeztek el: Csány László rokonai, a szoborbizottság, a vármegye, Zalacsány község, a Batthyány család, Istók János szobrászművész (Erdély nevében az integritá sért), Zalaegerszeg város, Nagykanizsa város, Keszthely város, a Róm. Katolikus Hitközség, az Izr. Hitközség, a testnevelési és népgondozó Hivatal, a Vitézi Szék, a Zárdaiskola, a kereskedelmi iskola, az elemiiskola, a zalaegerszegi vasutasok, az Orvosszövetség, a zalaegerszegi Ipartestület, a megszállott területek magyar asszonyai, a MANSz, Gosztonyi László zalacsányi plébános, a Munkásegylet, a zalaegerszegi pénzintézetek, a leventeegyesület, a ZTE, a Csány cserkészcsapat, a Move ZSE. Az ünnepséget a Himnusz, a kegyeleti staféta befutása és disz- menet fejezte be. Borbély György síremlékének felavatása. A szobortól az ünneplő közönség az ujtemetőbe vonult, ahol Borbély György síremlékét avatták fel ugyancsak bensőséges Budapest október 12. Vasárnap megkezdődtek az Országos Katolikus Nagygyűlés főünnepségei. Délelőtt a Vigadóban tartották az első nyilvános gyűlést, amelyen hatalmas közönség vett részt. A gyűlést Apponyi Albert gróf nyitotta meg, aki a házasság tisztaságának helyreállítását sürgette és felemelte szavát a nyomor enyhítése érdekében. Angelo Rótta pápai nuncius a pápa üdvözletét tolmácsolta. Ernszt Sándor „Élet és gazdasági élet“ címmel azt fejtegette, hogy vissza .kell állítani az erkölcs uralmát a gazdasági életben is. Zala megye közigazgatási bizottsága ma délelőtt 11 órakor tartotta havi rendes ülését, amelyen Gyömörey György főispán elnökölt. A főispán az ülés megyitása után kegyelettel emlékezett meg H a n n Jánosról, a vármegye elhunyt árvaszéki elnökéről, kinek emlékét jegyzőkönyvben örökítik meg. Az eseményjelentéssel kapcsolatban Farkas Tibor dr. megkérdezte, érkezett-e már válasz a bizottság fölterjesztésére. S mivel a bizottságnak több tagja nem volt jelen a rendkívüli ülésen, a feliratot ismertette a főjegyző. Bosnyák Géza szóvátette, hogy a pacsai és nagykanizsai járásokban valami szövetkezet nagyobb szőlővásárlásokat eszközölt, ünnepség keretében. — A kereskedelmi iskola énekkarának éneke és Szecskay Dezső gimná- zista hatásos szavalata után Pé- terffy Béla reálgimnáziumi igazgató mondott ünnepi beszédet. Vázolta azt a nagy munkát, amelyet Borbély György végzett és a sok nehézséget, melyekkel meg kellett küzdenie. Hangsúlyozta hogy Borbély Györgyben oly erős akarat élt, ami a ritkaságok közé tartozik. Sok ilyen erős akaratú férfira volna szüksége az országnak, akkor feltámadása gyorsan megjönne. A kegyeletes megemlékezés után koszorút helyezett el, majd Józan Miklós mondott megható imát elhunyt barátjáért. Borbély Pál a Brassai Sámuel unitárius ifjúsági egyesület nevében, Czobor polgármester pedig a város nevében ^helyezett el koszorút. Jády Káróíy az iparosok csokrát tette Te. A temetői ünnepélyt a Szózat és a Himnusz eléneklése fejezte be. Délután folyt le äz országos eukarisztikus körmenet Serédi hercegprímás vezetésével. A Bazilikából indult el a menet, amelyben százezer ember vett részt. Három órán keresztül vonult a hatalmas hivősereg, mig az Országház-térre érkezett. A reflektorokkal megvilágított tér csodás látványt nyújtott. A hercegprímás itt áldást osztott, majd Bangha Béla mondott nagyszabású beszédet. Utána Hász tábori püspök visszavezette a körmenetet a Bazilikába. Hétfőn délelőtt kisebb gyűlések voltak. két vagónért fizetett is 18 fillérjével, azonban 16 vagónért semmit sem kaptak, pedig már hat hét óta sürgetik a termelők. Ezek megkérték az alispánt, lépjen közbe, hogy pénzöket megkaphassák. Hosszas vita után elhatározták, hogy az ügy rendezése céljából fölirnak a földmivelésügyi miniszterhez. A közegészségügyi állapotokról T h a s s y Gábor dr. tiszti főorvos adott jelentést. Az állapotok úgy a felnőttek, mint a gyermekek körében kielégítők. Öngyilkosság 7 esetben (1 vadászfegyverrel, 6 önakasztás). Véletlen szerencsétlenség 3 esetben fordult elő. Egy emberre föld omlott, kettő leforrázás folytán vesztette életét. Százezer ember 'äz eukarisztikus kürmeneten. Egy havi közigazgatás. Nyolcvankilenc százalékos adóhátralék a megyében