Zalamegyei Ujság, 1931. október-december (24. évfolyam, 228-301. szám)
1931-11-22 / 272. szám
2 Zalamegyei Újság 1931 november 22. Korlátozások a postai forgalomban. A magyar királyi posta a külföldről eredő és Magyarországra szóló utánvételes küldemények és postai megbízások forgalmát folyó hó 21-én beszünteti. Az eddig a napig beérkező és külföldön feladott utánvételes küldeményeket és postai megbízásokat a fennálló korlátozó intézkedések határain belül kézbesítik. Ugyancsak november 21 töl kezdve nem lehet se utánvételi előleggel, se utánvétellel megterhelni a külföldi állomásokon feladott és a magyar állomásokra címzett gyors- és fehéráru, valamint expressáuru küldeményeket sem. A magyar vasutak az ilyen küldeményeket november 22-től kezdve a csatlakozó határállomásokon már nem vesznek át, illetve azokat csak azon esetben továbbítják, ha a feladó a szállítmányt terhelő összegeket feloldja. A kocsiállásbér, illetve fek- bér a szállítmányt terheli. Erről az intézkedésről az államvasutak értesítették az európai vasutigaz- gatóságokat is. Kormányrendelet a kényszer- ejyezségi rendelkezések módosításáról. A hivatalos lap szombati száma kormányrendeletet közöl a Pénzintézeti Központ részéről megki- séreít csődönkivüli kényszeregyezségre vonatkozó rendelkezések újabb módosítása tárgyában. A rendelet szerint a csődönkivüli kényszeregyezségi eljárásról szóló rendeletben foglalt rendelkezéseknek megfelelően alkalmazni kell a bank- és pénzváltó üzlettel foglalkozó olyan bejegyzett cégek bíróságon kívüli egyezségének megkisérlésére is, amelyek nem pénzintézetek, vagy nem tartoznak pénzintézetek érdekkörébe, úgyszintén az olyan nyilvános számadásra kötelezett vállalat birósá- gonkivüli egyezségének megkisérlésére is, mely nem ilyen bejegyzett cég érdekkörébe tartozik. A rendelet második szakasza szerint a m. kir. minisztérium 1250—1928. M, E. számú rendeletnek első paragrafusa úgy módosul, hogy a bíróság az ott említett határidőt több izben, de legfeljebb egy A mai postával kaptuk a következő levelet: Igen tisztelt Szerkesztő Úr! A Zalamegyei Újság legutóbbi számában vezetőhelyen foglalkozik a nyugdíjasok ügyével, amiért ezennel hálás köszönetéit mondunk. Sajnos, kilátás van arra, hogy krisztkindlibe mi kapunk újabb csökkentést, még pedig november elsejétől visszamenően. Tehát nekünk kell még leadnuuk „valamit“ s télviz idején mi leszünk kitéve annak, hogy nem tudván lakásbérünket kifizetni, — mert azt is redukálják — hogy vagy kitesznek bennünket lakásunkból, vagy a már kétszeresen megcsonkitotí törzsnyugdijunkból keli a lakásbért pótolnunk. Mig azután májusban mehetünk zugolyokban lakást keresni. És teheiünk-e ez ellen valamit? Ugyebár nem? Van e hát védte lenebb csoportja az emberiségnek, mint mi, nyugdíjasok ? Ugyebár nincs ? És még csak együttesen sem léphetünk föl — könyörgésre, mert nem tartozunk valamenyien egy táborba. A KANSZ derekasan eljár ugyan ilyen ügyekben is, de hát amint látszik, a ránk kimondott Ítéletet megváltoztatni, vagy annak végrehajtását megakadályozni képtelen. évre meghosszabbíthatja. Ezt a rendelkezést a jelen rendelet alá eső ügyekben is alkalmazni kell. A harmadik szakasz szerint a rendelet első paragrafusában mégha tározott cég, vagy nyilvános számadásra kötelezett vállalat kényszeregyezségi ügyében egyébként a kényszeregyezségi eljárás általános szabályait kell alkalmazni. Mikor igy elbúsongunk azon, hogy „csak egy rövid átmeneti időre“ kapjuk ezt a kedves kriszt- kindlit, eszünkbe jut a Zalaegerszegen is próba alá vetett szervezkedés, mely — tudomásunk szerint kutbaesett. Hát úgy nem is lehetett volna szervezkedni, vagy, ha úgy szervezkedtünk volna, méltók volnánk a most beígért krisztkindlire. Mert mi is történt ott? Az alakuló közgyűlésen azt javasolták, hogy válasz- szunk diszelnököket, disztagokatü! Ha jól emlékezünk, épen Szerkesztő Úr emelte föl ez ellen a nevetséges javaslat ellen szavát. Ilyenféleképen válaszolt: „Igazán mulatságos volna a ferdesarku cipők, kirojtosodott nadrágok, foltos kabátok viselőinek élén néhány méltóságos diszelnök és disztag. Ha még nem kacagott akkor megpukkadásig kacaghatna a világ“ és ezzel el is távozott a Szerkesztő Úr. Talán ilyen diszelnökökkel, disztagokkal garnirozott nyugdíjas egyesületet iát maga előtt a kormány, azért teszi karácsonyra még panaszosabbá falatunkat. Szerkesztő Úrnak készséges hive : Több zalaegerszegi nyugdíjas. Maradjunk csak itthon...? A világháború utolsó évében a kiev-odesszai vonaton az ukrán hadsereg egyik mérnökkari tisztje lépett hozzánk, kölcsönös bemutatkozás után megkérdezte, hogy egy katona pajtásommal az előbb milyen nyelven beszélgettünk. Minden orosz tudományunkat összeszedve készséggel magyaráztuk, hogy bizony mi a nekünk annyira kedves anyanyelvűnkön magyarul beszéltünk. Muszkánk tágra meresztett szemmel bámult ránk, s azután nagysokára megszólalt : igen! igen, önök osztrákok. Fájó szívvel ecseteltük előtte a magyarság különállóságát, de, mert sehogysem akart tudomást szerezni a magyarok létezéséről kollegám (nyakas góbé) elkeseredett kézlegyintéssel négy szóval zárta le a vitát: fene a közös külügyeí, s napirendre tértünk a dolog felett. Ez év áprilisában Németország egyik legnagyobb képes újságja került a kezembe, s amint lapozgatom, egyszer csak a Halász- bástya képét látom. Megdobbant a szivem s boldogan állapítottam meg magamban : ha semmi más, de annyi hasznunk mégis van a világháborúból, hogy most már mégis csak tudnak Budapest, Magyarország létezéséről, ha már a megcsonkítás után is még nagy Németország egyik legnagyobb képes újságja „Tavasz Budapesten,, címmel említést tesz róla. Nagy mohósággal estem neki az olvasásnak, de már az első mondat végén megállt a lélegzetem, s nem akartam hinni a szemeimnek, amikor a következő földrajzi meghatározást olvastam: „Budapest, das kleine Paris, das I Parradies des Balkans“, j Szerettem volna Georg L. urat, I az ominózus cikk Íróját két ma- I rokra fogni, s a fülébe rágni, Milyen krisztkindlit kapnak exidén a nyugdíjasok ? Levél a szerkesztőhöz. Á írafikos kisasszony. Irta: dr. Vutskitsné Szilárdffy Elvira. Márta kinyitotta a zárt s a vasredőny halk robajjal gördült fel. Gyorsan belépett az ajtón, felcsavarta a villanyt s rendezgetni kezte a kicsi boltot. Karcsú finom ujjaival gépiesen rakosgatta helyre a szétszórt anzikszokat. A szerény Duna és Levente cigarettákat, — melyeket egy ideges kéz össze turkált, — kiválogatta az arisztokrata Memphis és Gianakleszek közül... az olcsó rövid szivart megszabadította a gőgös havannáktól. Előkerült a seprő is onnan a választófal gyanánt szolgáló függöny mögül, hol megható harmóniában fértek meg egymás mellett a seprő, lapát, mosdótál, sütővasak, kávéscsészék. A seprő egykettőre elvégezte a maga dolgát, tiszta lett a szemetes padozat s a portörlő nyomán a kicsi trafik mahagóni pultja fiókjai ragyogtak a villany fényében .. . Márta leült egy kissé, keskeny tenyerébe hajtotta a fejét és ábrándozott, ahogy a lányok szoktak, színesen, ragyogóan ... Róla . . . Boldog mosollyal gondolt Korláth Imrére, arra a szép, sápadt barna fiúra, ki bizonyosan beugrik hozzá, mint mindennap, egypár percre úgy dél felé, meg délután is, egy két órácskára. 0 ez a pár rövid óra! Ez az oázisa az ő egyhangú, örömtelen életének! Olyankor úgy érzi, mintha nem is „trafikos kisasszony“ lenne, aki reggel 6-tól este néha 9-ig ül a szűk kicsi boltban, ahol azok az alattomos, karcsú cigaretták, szivarok erős leheletükkel lelopják arcáról a rózsákat és hasonlatossá teszik a sápadt, sárga dohánylevelekhez. Elegáns úri lánynak érzi magát, mint nem is olyan régen, mikor élt az apja s megvolt a birtok, — mikor a tánc, a sport és a fiirt volt a főfoglalkozása, s pajtáskodva — semmibevevéssel kezelte az udvarlóit és pukkasztotta barátnőit ruháival, különcködéseivel. Durva férfikéz nyitja az ajtót — Mária felrezzen. Zsákkötényes szénhordó munkás lepöndörit a pultra egy huszfillérest — s pálinkás hangon Dunát kér. Utána zúdul még vagy nyolc-tiz munkás és a kicsi bolt megtelik durva, nehézkes szavú emberekkel, pálinka, meg szegénység-szaggal. Márta szomorú mosollyal türelmesen szolgálja ki őket; egyné- melyikétől, mint régi kuncsafttól felesége és gyermekei után kérdezősködik, közben átveszi a reggeli lapokat s az újabb trafik- szállitmányt. Egy vevőmentes ötpercben lenyeli azt az undok lőrét, amit a szomszéd kávéházból hoznak. Kilenc óra felé finomabb vevők jönnek. Az őrnagy úr pikáns vicceivel, pletykáival. Tiz órakor a kormányfőtanácsos úr a rendes havannáiért s félre nem érthető célzást tesz, hogy milyen remekül emeli az ápolt finom női kéz vonalait egy brilliáns gyűrű. — Igazán kis Márta, maga nem való ebbe a zúgba! Ahányszor látom, eszembe jutnak a budai piszkos kis kocsmákban szomorkodó babérfák. — Maga is babérfa ebben a szűk kis odúban. — Magának tér kell, keret, hogy érvényesüljön ... Márta nyel, s mit tehetne mást, finoman parírozza Öméltósága mondásait, s alig várja, hogy elmenjen, mert Imrének kell jönnie. — De még nem jön, hanem helyette sunyi ábrázattal a szomszéd szabó gimnázistafia surran be. Szóbeszéd nélkül leereszkedik egy székre, s böngészni kezd a kék, meg sárga borítékos detektív regények közt. — Márta kisasszony, ugye-e maga a Korláth urat várja ? — mondja kémlő pillantással, fölényes hangon, ahogy az egy ötödikeshez illik. Márta elpirul s kék szeme ijedt rebbenéssel néz a fiúra. — Miket beszél! Dehogy várom ! A fiú szemtelenül mosolyog s tintás ujja beletéved egy cigaret- tás dobozba. — Nekem mondja! — Tudja mit, legyünk jóbarátok — szövetségesek — én mondok valamit, ami magát érdekli ... de előbb rágyújtok. így! — Ne várja maga Korlát h urat!..« Ma nem jön ! — Honnan tudja, Pista? — Lássa ezek a detektivregények megtanítják az embert látni, mindent észrevenni, logikusan következtetni. Tehát, amint jövök a körúton, látom a Korláthot egy taxiból kiszállni két nővel. Egy cuki szőke lány - meg biztos a mamája. — — Tudja felébredt bennem a detektív a maga javára. Utánuk mentem, a mama bement egy boltba s Korláth ur a lánnyal igen nyájasan beszélgettek. A lány azt mondta, Imre előbb jöjjön mint a többi fiuk 3 órakor. Drága — mondta a Korláth — hogyne sietnék! Tehát holnap délután fél háromkor ott lesszek. — A nők azután beszálltak a taxiba. De a Korláth ur előbb egy nagy csokor ibolyát vett a kisnőnek. Márta csak a szemét hunyta le és az arcából elszaladt minden vér. . . — Nem igaz Pista! Nem jól látta! — Mit! Hogy én nem jól
