Zalamegyei Ujság, 1931. október-december (24. évfolyam, 228-301. szám)
1931-11-22 / 272. szám
KIV. évfolycm 272. «z5m, $931 November 22 Vasárnap. WISH. Óosztony' 54 Teljesen érthetetlen az az izgalom, mely erőt vesz egyeseken, amikor arról esik szó, hogy a kivezető eszközök közé kell sorolni az új választásokat is. Pedig, úgylatszik, ezt az eszközt is igénybe kell vennie Károlyi Gyula grófnak, mert egy ország helyreállítása nem egy pártnak, hanem az egész nemzetnek feladata és a nemzet akkor, amikor választott, nem tudta, hogy milyen rettenetes veszedelmek fenyegetik az országot. Azt pedig nem ta gadnatja senki sem, hogy ha a nemzetnek szeme előtt fölfedtek volna mindent, ha megmondották volna neki azt, amit most az utolsó három-négy hónap alatt kisebb adagokban beadogattak neki, más képe volna a parlamentnek. Nagyon haragszunk a világháború győzteseire, amikor azt mondják, hogy a békeszerződések megváltozhatatlanok ésvelükszem- ben folytonosan csak azt hangoztatjuk, hogy nincs ezen a földön állandóság, minden alá van vetve a változásnak. És ugyanakkor megmászhatatlannak tartjuk mi a belső állapotokat ólján vonatkozásban, hogy a mai párturalomnak nem szabad, nem lehet megváltoznia ! Amikor mi, magyarok revíziós követelésekkel állunk elő, békebontóknak bélyegeznek ben niinket ellenségeink, de, ha valaki itt bent szintén reviziót követel a parlament összeállítását illetően, arra szintén ráfogjuk, hogy békebontó, nemzetellenes, sőt haza- áruló ! Amit a külpolitikában vál- lozhatatlannak tartanak azok, akiknek a jelenlegi állapotokból hasznuk van, azonképen hirdetik meg- váitozhatatlannak a belső állapotokat azok, akik ezekből húznak hasznot. Lehetetlenségnek tartjuk, hogy Károlyi Gyula választások nélkül megúszhassa a válságot. Nem is idegenkedik ő a választásoktól, mert azt belátja, hogy egészen más viszonyok között történtek meg a választások, mint amilyenek most vannak ; az a parlament tehát, amely a júniusi viszonyoknak megfelelően alakult, nem felelhet meg a mai, a júniusi viszonyokkal teljesen ellenkezőknek. És, ha Károlyi nagyon ragaszkodnék is a hatalomhoz, nem kellene tartania attól, hogy kisebbségben marad, mert, ha biztosítaná a választások tisztaságát, amit föl is tételezünk felőle, megkapná a többséget. Igaz, az a többség másforma lenne, mint a jelenlegi. Nébányan kiesnének a i többségből, akik után nem sima senki sem s kerülnének be helyettük olyan elemek, akik szintén érdemesek a honatyai tisztre. De bizonyos az is, hogy egyetlen képviselő sem lenne kénytelen olyasféle megjegyzéseket hallani, hogy őt a szuronyok segítették mandátumhoz. Ára 12 fillér* Z&lacsai*!! ,eszta. herboly ferenc. «agnwa'.'iranMr íz«. szám POLITIKAI NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban. Előfizetési árak : egy hónapra 2*40 pengő negyedévre 7*20 pengő. Akik tehát olyan igen ellenzik az új választásokat, azok nem is annyira az ország érdekét nézik, mint inkább csak a magukét s attól tartanak, hogy kipottyannak valami kis pozícióból. A mai szörnyűséges időkben, amikor a nemzet minden egyes tagjának közre működésére szükség van, nem tartható fönn a párturalom abban a merevségében, abban a ridegMegirtuk, hogy a kormányzó a Signum Laudist adományozta Litványi György ny. pénzügyi főtanácsosnak 40 évi érdemes szolgálata elismeréséül. A kitüntetést ma délben adták át főtanácsosnak a vármegyeháza kistermében, amelyet megtöltöttek a pénzügyigazgatóság, a számvevőség, az adóhivatal tisztviselői, valamint a jegyzők. Először Gyö- mörey György főispán köszöntötte meleg szavakkal a kitüntetettet. Rámutatott, hogy a mai nehéz helyzetben a köztisztviselők fokozott munkájára van szükség és e tekintetben példaképül szolgálhat Litványi György, akinek érdemeit A zalaegerszegi, novai és lentii járás jegyzőinek egyesülete ma délelőtt tartotta rendes közgyűlését a vármegyeházán Ruis János zalabesenyői körjegyző elnökletével. Az elnök részletes jelentésében beszámolt a jegyzők helyzetéről és sérelmeiről. Megállapította, hogy a jegyzői karnak nagy nehézségekkel kell megküzdenie az adózási helyzet, a magas pótadók és a jegyzői illetmények késedelmes folyósítása miatt. Tagadhatatlan, hogy mindez el- kedvetlenedést szült, de azért a jegyzőknek ki kell tartaniok őrhelyeiken, hogy a vörös áradatnak London, november 21. A York grófságban levő Bentley szénbányában tegnap este súlyos bányarobbanás történt, amelynek következtében romba dőlt az akna teteje. A robbanás idején ezer bányász dolgozott a bányában. Ezek közül 22 bányász meghalt, 30 súlyosan megsebesült. Több, a felismerhetetlenségig összeégett sebesült állapota válságos. Tartanak attól, hogy még 7 munségében, amelyben ezidöszerint fönnáll. Senkit a nemzetmentő munkából kizárni nem lehet, senkit pártállása szerint elbírálni nem szabad. És egyszer már meg kell szűnnie annak a felfogásnak, hogy első a párt érdeke, mert a pártérdekek önzésen alapulnak és mint ilyen szülemények éles ellentétben állanak az állam, a köz érdekeivel. legmagasabb helyről is méltányolták. Schulteisz Károly a pénzügyminisztérium nevében köszöntötte meleg szavakkal a főtanácsost, Bruzsa Gyula dr. pénzügy- igazgató pedig a zalai pénzügyi tisztviselők üdvözletét tolmácsolta. Hangoztatta, hogy Litványi György nemcsak megértő) kadárs, de kivált abban a tekintetben is, hogy mindig össze tudta egyeztetni az aaózók és az állam érdekeit. Az elismerő szavakért, valamint a kitürrietésért Litványi György meghatódottan mondott köszönetét. A megjelentek lelkes éljenzésével fejeződött be a szép ünnepély. útját állják. Több hasonló értelmű felszólalás után a jelentést egyhangúan elfogadták. A tagsági dijat továbbra is 6 pengőben állapították meg, majd az elhunyt Lenk János körjegyző helyére vitéz Kiss Márton szepetki körjegyzőt választották meg pénztárossá. Indítvány hangzott el a közgyűlésen, hogy a jegyzők a telekkönyvi hivatalban saját költségükön alkalmazzanak egy munkaerőt, mert csak igy érhetik el beadványaik sürgős elintézését. Az indítványt elfogadták. A jövő közgyűlés helyéül ismét Zalaegerszeget jelölték ki. kást zártak a romok az aknába. Éjfélkor az egész bánya lángban állott. Herbert Smith, a bányászszakszervezet volt alelnöke, aki a múlt évben magas kora miatt lemondott tisztségéről, a helyszínére érkezett és leszállóit a bányába, hogy a mentési munkálatokat vezesse. Az akna bejárata előtt a siránkozó hozzátartozók tömege várja a mentési munkák eredményét. A politika hírei. Budapest, november 21. Dréhr Imre volt népjóléti minisztériumi államtitkár ügye még mindig erősen foglalkoztatja a politikai köröket. Azt hiszik, hogy a mentelmi bizottság, amely kedden ül össze, nem adja ki Dréhrt, hanem inkább parlamenti vizsgálóbizottság kiküldésére kerül sor. Lingauer Albin indítványt jegyzett be a képviselöházban az összeférhetetlenség fogalmának tisztázása céljából. Javasolja, hogy mandátumvesztés terhe mellett tilos legyen a képviselők számára bármely közbenjárás és az ügyvéd-képviselő csak bíróság előtt képviselhesse ügyfeleit. A hivatalok a képviselői közbenjárásokat 24 órán belül kötelesek lennének bejelenteni. A képviselőház tagnapi ülésén nagyobb beszédet mondott Rassay Károly. Helyesebb termelési politikát kívánt. Megállapította, hogy le kell térni az aranystrandról és a válságot csak belső nemzeti kölcsönnel lehet megoldani. Az újjáépítésben a miniszterelnöknek nem a pártokra, hanem az egész nemzetre kell támaszkodnia. Büűápesti na&íYáfó cépl a zalaepra® vápMin Yépztetil az állatok leválását. Zalaegerszeg város, a vágóhídi jövedelmek fokozására igen célszerű újítást vezetett be. Tegnaptól kezdődően megállapodást kötött budapesti nagyvágó cégekkel, hogy a vidékünkön összevásárolt állatokat a helybeli vágóhídon vágatják le, s a húst vágóit állapotban szállítják rendeltetési helyükre. Ez a megállapodás természetesen előnyt jelent úgy a városnak, mint az illető cégeknek, mig a helybeli husárusok érdekeit legkevésbé sem sérti. A város ugyanis a rendes vágóhídi dijakból engedményt ad a nagyvágóknak,azonban olyan megszorítással, hogy a kedvezménye- nyesen vágott állatokból a helybeli piacon semmi sem értékesíthető. Előnyt jelent azonban a vállalkozó nagyvágóknak is, mert a vágott áru szállítása kényelmesebb is, s vagononként nagyobb mennyiség szállítható. Tegnap történt az első ilyen vágás, amikor egy budapesti cég részére 43 drb. borjut vágtak le. Kilátás van arra, hogy ez a város jövedelmét tetemesen fokozza, mert vidékünknek állattenyészete meglehetősen fejlett, s itt a hús állatok aránylag a legolcsóbban szerezhetők be. Tekintetbe véve, hogy a helyi vágás szükséglete hetenként alig 20 30 drb. nagyállat, még a kedvezmény ellenére is erős jövedelem szaporodást jelent a nagytömegek levágása. Átadták a kitüntetést Litványi György ny. pénzügyi főtanácsosnak. Három járás jegyzői gyüléseztek Zalaegerszegen. Súlyos robbanás történt egy angol bányában.