Zalamegyei Ujság, 1931. április-június (14. évfolyam, 74-149. szám)
1931-04-05 / 77. szám
1931. április 5 VII. Zalamegyei Újság iák távol saját templomától. Hozzájárul még ehez, hogy csonka hazánk más temploma sem fogadhatja be őket, mert a legközelebb fekvő Rédics és Csesztreg templomai oly kicsinyek, hogy saját egyházközségük tagjait sem tudják befogadni. — Tíz éve van igy Istenházából kizárva kétezer lélek ! Olyan bűn ez, melyért a bünhődés az ezt okozókat terhelheti csak ! Szent és törhetetlen a hitünk, hogy ez a bünhődés nem is várat már soká magára és erős a reményünk, hogy közeleg az idő, mikor a lendvavásárhelyi alacsonytornyu plébániatemplomon túl az egész Mura-vidék le egészen a Dráváig ismét szent István király szent koronájának birodalma lesz és a Szüzmáriás magyar lobogó alatt I újból egyesülhetünk elszakított magyar, vend és muraközi szlavón testvéreinkkel. A népszaporodásra való tekintettel vállalja mégis Szövetségünk, hogy összegyűjti azt az összeget, amire még szükség van ahoz, hogy a Muravidék revíziós templomaként felépüljön és az öt község plébánia- templomául szolgáljon Istennek ez a háza. Hitvallásos és hazafias célt egyesítünk ebben a gyűjtésben mi, akik eddigi munkánkhoz még nem kértünk anyagi segélyt! A két revíziós szövetség felhívása, de maga a templom neve is kifejezi azt a célt, amiért Istennek ezt a házát építeni akarják. A templom felépülésével öt község jutna ahoz a forráshoz, amelyből táplálkozva hitélete megerősödhetnék, másrészt ez a templom állandóan ébren tartaná a határvidék lakosságának hazafias érzését és azt a meggyőződését, hogy a revíziónak el kell következnie. A vend vidéknek már van egy emlékműve, amely tulajdonképen szintén revíziós emlékmű. Rába- tótfalun áll egy hősi emlék. Főalakja a Szűz Anyát ábrázolja. Lábánál a haldokló hőst látjuk társának karjába dőlni, a másik oldalon a csecsemőjét tartó özvegyet, kinek szoknyája mellől az apa elejtett fegyverét keblére szorítva indul a hős fia visszaszerezni azt, ami elveszett. Erre az emlékműre az Amerikába szakadt vend munkások 6500 dollárt gyűjtöttek össze, hogy bizonyságot tegyenek vallásos érzésükről és a magyar hazához való ragaszkodásukról. Ha az amerikai vendek magyar érzésüknek ilyen fényes tanujelét adták, mennyivel inkább kötelessége a zalai magyarságnak a „Mura-vidéki revíziós templom“ építésének támogatása Abban a hitben, hogy a zalai magyarságban él az erős hazafias és vallásos érzés, a Vendvidéki Szövetség és a Muraközi Szövetség gyűjtésének keretében mi is gyűjtést nyitunk a revíziós templomra. A befolyó adományokat hírlapi— lag nyugtázzuk és illetékes helyre juttatjuk. Hisszük, hogy akik érzik a Vendvidék és a Muraköz megszállásának súlyát, támogatására sietnek a nemes mozgalomnak. Jancsika születésnapja, Meséli: Iza néni. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy jó kis fiú, Jancsikának hívták. Mikor hatodik születésnapját ünnepelte, sok mindenfélét kapott. Mivel épen vasárnap volt, azt mondta Apukája, hogy most elviszi a cirkuszba. Úgyis mindég oda kívánkozott. Jancsikával nem lehetett bírni, még a labdázást is abbahagyta és vigan ugrándozott szerte a szobában. De bezzeg elállt a szeme- szája, mikor belépett a cirkuszba. Persze, mikor az emelvényen úgy csinadrattázott a zenekar és a villanylámpák ragyogó fényt árasztottak. k épen szemben helyezkedtek el a piros bársony függönnyel elzárt kapuval. Azt mondta Apukája, hogy onnan fognak kijönni a lovak, meg elefántok. Hát a lovakra nem igen volt kiváncsi, inkább az elefántokra. Azt hitte, hogy azok olyan közönséges lovak lesznek, mint amilyenek az utcán a kicsit húzzák. Oh, de nagyon elcsodálkozott, mikor hat egyforma kis ponnylo- vacska száguldott be és egy gyönyörű szép néni vezényelte őket. Csináltak is olyan kunsztokat, hogy Jancsika nem győzött tapsolni. Szinte sajnálta, hogy már beszaladtak a piros függöny mögé. Azután jöttek az elefántok. Képzeljétek gyerekek, még táncolni is tudtak ! Bizony tangót táncoltak, Mikor megköszönték a sok tapsot, akkor még le is térdepeltek és az ormányukkal integettek. Kaptak is egy-egy darab cukrot, •amit aztán az ormányukkal a szájukba tettek. Mikor aztán ezek is elmentek, egy nagy szőnyeget kezdtek fehéríteni a porondra. Javában teregetik a szolgák a szőnyeget, mikor két bohóc sétál be. Uramfial milyen két bohóc. Az egyiknek olyan fehér volt az arca, mintha liszteszsákba dugták volna, a másiknak akkora kisjcilin- der volt a fejebubján, mint egy kis bögre. Jancsika már akkor is nevetett, mikor meglátta őket. Előbb csak szépen sétáltak, a lisztes kinyitott egy nagy piros ernyőt, mintha legalább is zuhogott volna az eső, a cilinderes meg folyton bukdácsolt a szőnyegben s mindenáron az ernyő alá akart jutni. Azt mondja neki a lisztes: — Akinek kalap van a fején, annak nem kell ernyő. Most bejött a cirkuszigazgató megnézni, hogy minden rendben elő van-e készítve a légtornászok mutatványához. A cilinderes lekapta a cilindert a fejéről, úgy köszöntötte, a lisztes irigykedett rá, azt mondja neki, hogy adja kölcsön a kalapját, ő is szeretne köszönteni valakit. — Akinek ernyője van, az köszönjön az ernyővel, felelte nagyhangon neki a cilinderes. Nagyon mérges lett erre a lisztes és leverte a fejebubjáról a cilindert, hogy az nagy Ívben repült le róla. Jancsika azt szerette volna, ha a kis cilinder az ő ölébe pottyant volna. Közben bejöttek a légtornászok és olyan gyönyörű mutatványokat csináltak, hogy a nézőknek még a lélegzetük is elállt. Mikor aztán nagy taps után kimentek, megint csak bejöttek a bohócok. A cilinderes nagy büszkén mutatta, hogy most már nem lehet a cilindert a fejéről leverni, mert oda van ragasztva. — Hát mivel ragasztottad oda ? kérdezte a lisztes. — Jó finom csirizzel, felelte a cilinderes bohóc. — Nézd, én adok neked valami jobbat és ezzel kivett a zsebéből egy tubust. — Micsoda van abban ? — kérdezte a cilinderes, — talán bizony fogkrém ? Azt csak használd el a fogadra barátom, ráfér! — Először is én mindennap megmosom a fogaimat, még azokat is, amelyek hiányoznak. Hanem van benne elsőrangú sindetikon, az úgy odaragasztja a kalapodat, hogy sohase jön le, próbáld csak meg! A cilinderes mohón kapott a tubus felé és ahogy megnyomta a végét, hát egy nagy csomó kocsikenőcs fröccsent ki belőle és éppen a lisztesnek az arcába, tüsz- szentett is olyanokat tőle, hogy csak úgy rengett az egész cirkusz, a cilinderes meg hömpölygött a nevetéstől. De Jancsika is. Még sok másféle mutatvány is volt, Jancsika azonban csak a bohócokat várta mindég. Mikor aztán hazamentek, Anyukája jó születésnapi uzsonával várta őket, még csokoládé torta is volt. Jancsikának el kellett mesélni, hogy mit látott a cirkuszban. Éjjel álmában is kacagott még a két bohócon. Azt is álmodta, hogy a kis cilinder egyenesen az ő kezébe repült, szorongatta is erősen, csak reggel, mikor felébredt, látta, hogy a paplan csücskét szorítja. Eddig volt, mese volt, lehet, hogy igaz sem volt. . . Öreg ember apró árjái. Élt egyszer egy nagyon, de nagyon öreg ember. Ősz szakála a mellét verte. Törődött, hajlott testét alig vonszolták már reszkető fáradt lábai. Nem volt az öreg embernek senkije sem. Rozzant viskóban lakott az erdő közepén. Talán senki sem tudta, „hogy ott lakik. Csak a jó Isten. Ő őrizte meg az ősz öreg embert a téli fagy hideg idején. Ö segítette meg, hogy mindig legyen annyi ereje, hogy összeszedje az erdőben a napi eledelét. Mert furcsa kis emberke volt az öreg. Nem járt soha az emberek közé, mintha már azt is elfelejtette volna, hogy valamikor bubánatíal hagyta el kis Diáját. Csak az erdőben tanyazott. Régi ruháin bizony már erős nyomot hagyott az idő. Szakadozott, foltos, fakó volt már minden darab. Az öreg ember mégis szeretettel veregette le róluk a port, tisztogatta, simogatta, maga módja szerint egy irgalmatlan nagy tűvel és valami régi szinehagyott cérnával még meg is javítgatta. Kis kunyhóját is rendben tartotta. Külön kis kamrát készített, ahol összeszedte az ennivalóját. Volt ott minden, amit csak az erdőben találhatott. Friss gomba, szárított gomba, eper, sóska, galagonya, vadalma, vadkörte, kökény, szeder, áfonya, — s minden ehető, amit csak az erdőben a jó Isten segítségéve! ösz- szeszedhetett. A maradék, el nem álló gyümölcsöt megfőzte s hatalmas, magakészitette agyagedány- ben álltak ott szép sorjában a kicsi kamrába a. Még kenyere is volt a csendes, szorgalmas öregnek. Még régi otthonából hozott búzából ültetett be egy kis tisztást a kunyhó melleit, abból verte ki a szemet, abból sütötte meg a kenyeret. Fris viz, forrásvíz is csergedezett kis otthona körül. Az öreg ember megelégedett volt és most boldog is. Néha-néha eszébe jutott ugyan régi élete. Ám ilyenkor még jobban megszerette az erdő csendjét. Akit annyi bánat ér, mint amennyi őt érte, s aki úgy szerette mindazokat, akiket elvesztett, mini ő szerette, az nem is kíván már mást, csak békés csendet. Öreg apó az erdő csendjében oly szépen maga elé tudta varácsolni kis családját. Feleségét, két kis fiát, szőke hajú kis leányát. Maga elé képzelte őket, úgy, mint mikor éltek. A gyerekek újra ott játszadoztak körülötte, felesége pedig sürgött-for- goít szegény eskis lakásukban. De régen is veit. Öreg apó mej,lör5I- gette könnyes szemét, nem jó arra gondolni sem, hogy mi történt szeretteivel. Az a tűzvész, ha már el is hamvasztotta mindenét, legalább kis családját ne rabolta volna el. Hej, ha ő otthon IC- volna! Szakadó-ő, recsegő, égő gerendák közé is berontott voina családjáért. Ám ö más határban járt munka után s az iszonyatos tűzvészben minden család a maga