Zalamegyei Ujság, 1930. október-december (13. évfolyam, 241-294. szám)
1930-12-25 / 294. szám
II Zalamegyei Újság 1930 december 25 tozik, hogy mindkét tisztemben mindenkor egész tehetséggel és buzgósággal eljárni iparkodtam; és ha mindazonáltal némelykor Excellentiád és a tekintetes Statusok várakozásának úgy, mint óhajtottam, meg nem felelhettem, legalább gyarlóságomban is az igaz lélek és egyenes szív volt vezére igyekezetemnek.“ Hivatali tisztjéből való eltávozása után sem szűnt meg részt- venni a megyei közéletben; a megye megválasztja táblabirájá- nak, több Ízben is szóba jött megválasztatása országgyűlési követté, sőt Kisfaludy Sándor szerint több Ízben volt is megye országgyűlési követe, bár ennek nyomát a kutatások nem tárják fel. Nagy műveltségű, kiválóan képzett egyéniség volt. Ma is meglevő könyvtára egyik legékesebb bizonyítéka annak az európai műveltségnek, amellyel rendelkezett, de mutatják ezt különben csekély számú hátrahagyott iratai is. Ha könyvtára után Ítélhetünk, mondhatjuk, hogy teljesen otthon volt az akkori magyar, német és francia irodalomban. A mintegy 1600 kötetből álló gyönyörű könyvtárában korának csaknem összes magyar Íróin kívül helyet foglalnak eredetiben Goethe és Schiller, Lessing és Wieland művei, s általában kora német irodalmának akkor divatos irói és költői; a francia Voltaire összes művei, i Rousseau művei és — magyar \ könyvtárban ritkaság! — a teljes I francia Encyclopedia, amely mel- I lett ott találjuk azonban a legnagyobb francia biblikus munkát is. Ez a széles, európai látókörű tudása teszi oly becsessé barátságát Kisfaludy Sándorra nézve, aki maga is nagy tudásu, kiváló képzettségű egyéniség volt. Ez a barátság a közösen eltöltött tanulóévek, az ifjúkor jogi tanulmányai után annyira összeforrasztja Skub- lics egyéniségét Kisfaludy Sándoréval, hogy két évi elválás után az olaszországi útjában irt Naplójában igy kiált fel Kisfaludy: „0, hogy te vélem nem vagy, — Imréin! a te lelked volna az a tűkör, mellyben minden tárgy valóságos fényében s legelevenebb színében állítaná magát elejbém.“ De a lelki tükörnél több volt Skublics Kisfaludynak, hűséges segítőtársa a költészetben: „Mert — mint írja Kisfaludy — gyakran a legjobb észrevételek csirában maradnak, ha nincs oly társ, a ki azoknak kifejezését feje és szive által segíteni tudja. Ha te velem volnál, szerelmesem, melly örök emlékezetre méltóvá tehetnénk ezt a valóban nevezetes utat.“ Milánói tartózkodása idejéből Írja panaszosan, hogy az egész várban nincs senki, akinek társaságában szive szerint való időtöltést vagy épen gyönyörűséget találna. „Ennek egyedül te vagy oka, mert kinek Imre barátja, annak ritka ember van Ínyére. Aki a tokaji nektárhoz szokott, az a betzkói bort nem igen kedveli.“ Barátságukat egyenrangúnak tekinti Kisfaludy Szegedy Rózához való szerelmével s Naplójában csaknem annyiszor emlékezik meg Imre barátjáról, mint Rózájáról, a minek egyébként egy helyütt kifejezést is ad ennek, midőn irja: „A sors Zalának határai közé szorította minden földi boldogságomat, — tsak ott — egyedül tsak ott virágzanak nékem az emberi életnek minden örömei. Ott vagy te — Rózi ott van.“ Ennek az ideálisan szép barátságnak kétségtelen, hogy az együtt eltöltött tanuló- és ifjúkori éveken túl mélyebb okai is voltak. Kisfaludy Skublicsban nemcsak azt a barátját látja, akihez való tiszta, önzetlen szeretetében rábízza lelke legféltettebb titkát, Szegedy Rózához való szerelmét, de látja benne Apollóban testvérét, látja benne a költői lelket, amely az ő lelkének nemcsak megértője, consonansa, velehangzója, hanem, mint olvassuk, egyenesen tüköré. Skublics, nem mondom, hogy költő volt, de poéta lélek, aki a költői finom lelkűiét mellett, az írásnak is mestere lehetett.' Ezért érthető, hogy Kisfaludy már pozsonyi jurista korában, majd erdélyi katonáskodása idején, — mint Naplójában irja és mint Skublics hátrahagyott irataiból is kitűnik, — elküldi neki költeményeit, taglalja Skublics előtt egyes költeményeinek értelmét s ő maga is kap, hol költeményeire válaszként, hol barátságuk jeleként, költeményeket Skublicstól. Ennek a szerencsés körülménynek köszönhető, hogy Skublics Imre hátra hagyott iratai közt Kisfaludy Sándornak több oly ifjúkori költeménye maradt meg, mely korból egyébként a költőnek eddig költeményeit nem ismertük. Abban a kis füzetkében, amiben ezek a költemények fennmaradtak az utókorra, találjuk meg magának Skublics Imrének is több költeményét. Ez a kis füzet, amelyben hol letisztázva, hol fogalmazványban vannak meg a versei, találunk tőle magyar, német és francia nyelven írott apróbb s hosszabb költeményeket, de oly kis számban vannak, hogy azokból nehéz megállapítani, hogy mennyiben volt rá hatással barátjának Kisfaludynak a példája, hogy csak késztette-e az a verselésre, vagy pedig a költő szólal-e meg benne; de kétségtelen, hogy ebben a néhány versben is megcsillan a szép, költői lélek. A Kisfaludy és Skublics közötti barátság mélységes és eszményi voltának igen szép megnyilatkozása az a költemény, melyet Skublics Kisfaludyhoz intéz és a melyben a barátság hatalmáról és állhatatosságáról énekel. Költeményét Skublics abban az időben irta, amikor Kisfaludy erdélyi tartózkodása után a testőrseregbe felvétetve, Bécsben katonáskodott és már hosszabb ideje nem látták egymást. * A Barátság. Szent a Barátságnak, és édes hatalma, Öröm szövetsége, Boldogság jutalma; Enyhitő, orvosszer az epedő szívnek, Nyájas, enyelgő Társavidult Léleknek. A Bérezés vad Erdők, s égbe nyúló Hegyek, Borzasztó Kőszirtek, Tenger, s örvény völgyek Igen gyarló gátok, hogy ellent állyanak, És bátor Uttyában sorompót vonnyanak. Gyors szárnyakkal bír ő, szinte úgy mint Ámor, Üldözi a szivet, valamint e Lator; De bezzeg 1 nem pártoly, ha szert már tett egyre, Nem lézzeng Ő, mint ez fészekről fészekre Nem szív az valóban, melly ez Istenségnek Nem hódúit, és oltárt nem emelt*' Sziliének, Mert sorvadnak abban a szent gerjedelmek, Jég az érzékenység, Idegek az Erek. Áldozzunk mi Sándor! e ditső Felségnek Adjunk buzgó Temjént az Ő szent (Tüzén ek Mert Frigyét Ő köztünk olly Tsögre (kötöttö, Mellyet fel nem bonthat sem erő, sem idő Erdélyi katonáskodása ideje alat* Kisfaludy már foglalkozott a költészettel s több Ízben küldött költeményeiből Imre barátjának. Egyik ilyen költeményében Kisfaludy kétségbeesetten panaszos lélekkel tárja fel azt a mélységes fájdalmat, amely szívét szerelmének visszautasítása miatt sújtotta. Skublics a költeményre vigasztalásul az alábbi apró kis költeménnyel válaszol, amelyet 1792-ben Pécsről irt Kisfaludyhoz. Válasz. Sándor! Hagyd még Tegzében Tőredet, Ne vonnd olly hamar Ivedet : Mert könnyen elpattanik. Késő azután Bánatod, Hasztalan minden Haragod, Midőn a seb már vérzik. Skublicsnak a Kisfaludyéval oly rokon költői lelkülete nemcsak barátjának visszhangjaként nyilatkozik meg e pár költeményben, hanem több, hosszabb-rövidebb költeményben maga is kifejezést ad érzelmeinek, különösen szerelmének. Álljon itt mutatónak néhány apróbb költeménye. Szerelem vallás. Szivem Dámori! el vesztettem, Ámorral soká kerestem ; Ha megleled, tied lesz. Szived Phylli! már megleltem, Ámornak kezéből nyertem : Állyd szavad, mert enyim vesz. A Kélletés. Azt hányod, hogy csak üldözlek, Boszonkodásra gerjesztlek Szerelemmel; Állyad hát Te is boszudat, Töltsd szivemen haragodat : Szerelmeddel! A lopott csók. Bánod, ajkid hogy megleptem. Róla hogy orozva szedtem Tsontig ható tsókokat? Szűnnyön fösvény ! vádolásom, lm’ örömmel vissza adom Fel panaszlott tsókidat. Ezen pár közölt költeményen kívül van még néhány, közöttük hosszabb lírai költemény is, az egyiket talán magához Szegedy Rózához intézte Skublics. Sok rokon vonást árulnak el ezek a kis költemények Kisfaludy Sándor hasonló korbeli költeményeivel, úgy hogy a két barátnak egymásra való kölcsönhatása nyilvánvaló s ha talán Skublicsot is sorsa Kisfaludyéhoz hasonló körülmények közé sodorja, kétségtelenül költői lelke és érzéke szintén meg kereste volna a módot ahhoz, hogy érzelmeinek költeményekben adjon kifejezést. De az élethivatása 24—25 éves korában közpályára vezette s igy csak a költőnek lett mindig megértő barátja és egyik kiváló tisztviselője vármegyénknek. Most száz éve annak, hogy 59 éves korában elragadta a halál. Fiú gyermeke nem volt, három leánya közül az egyik Paulina báró Gerliczyné, a másik Terézia Sztan- kovánszkyné és harmadik leánya Angela boldogfai Farkas Jánosné lett. Leányai ivadékai közül csak ez utóbbi ágbeliek élnek Zalában. Nevezetes könyvtára Besenyőből az ősi Skublics kúriából, Zala- szentmihályra került, a hol szép számú éremből és római bronz szobrokból álló gyűjteménnyel és a Skublics család levéltárával egyetemben máig is megvan boldogult Skublics Károly hagyatékában emlékeként a nagy műveltségű és szép lelkű zalai urnák. Csobánci emlékek. Ez előtt mintegy 30 évvel, boldogult keszthelyi szolgabiró koromban, az évenkint megjáró hatheti szabadságomból egyetlen egyszer kivettem két hetet. Az összesen 54 hétből tehát 2 hetet. 54 hét járt volna ugyanis 9 évig tartott szolgálati időmre. 52 hetet, kerekes egy évet a vármegyének ajándékoztam. Hálás is volt érte a vármegye! Ezt a két hetet sem pihenés végett, hanem azért vettem ki, hogy a kezdeményezésem és legnagyobb részt az én tevékenységem folytán létrejött Balatoni Muzeum érdekében átkutassam a balatoni partvidéket, megismerve annak történelmi emlékekben gazdag lelőhelyeit és összegyüjtsem azokat a régiségtárgyakat, melyek a muzeum régészeti osztálya számára felhasználhatók s melyek egyesek kezén a legtöbb esetben el szoktak kallódni. Egy szép júliusi nap reggelén kezembe vettem a vándorbotot és megindultam Gyenesdiás felé, hogy megkerülve a Balatont, szabadságom lejáratakor Balatonszentgyör- gyön és Fenéken keresztül, érkezzem haza Keszthelyre. Az egész utat, mely a kitérésekkel együtt a 200 kilométert jóval túlhaladta, gyalogszerrel tettem meg, bár meg voltam győződve annak a régi közmondásnak az igazságáról, hogy „Jobb szegényesen kocsin, mint urasan gyalog“. A kocsin való utazás különben is olyan sok költségbe került volna, melyet 66 forint havi fizetésemből nem tudtam volna fedezni, de meg a gyalogszerrel való utazás több eredménnyel kecsegtet. Körutamban a többek közt Díszei községet is érintetíem> mely Csobánc vár közelében fekszik. Díszeiben először is a jegyzőt kerestem fel, hol egy régi és már használaton kívül levő pecsétnyomóra bukkantam, melyet érdekességénél fogva képviselőtestületi határozattal a Balatoni Múzeumnak meg is szereztem. A pecsétnyomó vasból van, sárgaréz lappal. Körirata: „Csobáncz várossá“. A mezőben: csillag, félhold és egy kardot tartó, félig kinyújtott kar. A jegyző sem „Csobánc város“- ról, sem annak helyéről és elpusztulásáról felvilágosítást adni nem tudott. Vacsora és éjjeli szállásra a vendégszerető Saáry Gyula föld- birtokos hivott meg, ahova szórakoztatásom céljából a többi Saáry testvérek is hivatalosak voltak. A lukullusi vacsorát és a vacsora utáni időt kellemes társalgással fűszereztük. Beszélgetésünk főtárgya természetesen Csobánc
