Zalamegye, 1910 (29.évfolyam, 27-52. szám)

1910-07-17 / 29. szám

2 > Zalamegye, Zalavárm egyei Hirlap« 1910 julius 17. A csáktornyai járásból: Kollários Imre, Lukmann Nándor, Plichta Béla. A keszthelyi járásból : Szekeres Ödön, Bognár Imre, Pallér János, Sarkady Károly, Dely Béla, György Ferenc, Glázer Zsigmond, Vaes Miklós, Vajda Ákos, Bárdió Antal, Németh János. A letenyei járásból: Lencz Béla, Plichta Lajos, Kámán Lajos. A nagykanizsai járásból : Starzsinszky György, Szemző Zsigmond, Szemző Gyula, Nagy Ferenc, Amtmann Sándor, Lévay Endre. A novai járásból: Beznicza Péter. A pacsai járásból: Takács Imre, Török Gyula, Kovács Béla, Vák János. A perlaki járásból: Neusidler Jenő, Harmat Nándor, Cira Sándor, Pubr Mihály. A sümegi járásból: Zábó Gyula. A tapolcai járásból: Fekete Gáspár, Vöczköndy Jenő, Orosz Ernő, Horváth Jenő, Pátszay György, Németh Jenő. A zalaegerszegi járásból: Kisfaludy Márton, Paulin József, Korbai Dezső, Molnár István, Ujlaky Béla, Somogyi József. A zalaszentgróti járásból: Martincsevios István, Rimmer Lajos, Kóber János, Nagy Kálmán, Halmos József, Keresztury Ödön, Sztrókai György községi és körjegyzők, továbbá'Gödbaum József és Horváth Dezső oki. jegyző segédjegyzők, mint az egylet rendes tagjai. Közgyűlésen jelenvoltak még: Takách Imre a keszthelyi járás főszolgabirája, Dr Korbay Károly Zalaegerszeg város polgármestere, Csizmazia László az országos központi egyesület alelnöke, — Enyedy Barnabás és Kertész József lapszerkesztők, Tóth János járási számvevő, Nóvák Károly és Pap Mihály nyug. körjegyzők mint vendégek. Molnár István egyleti elnök lendületes beszéddel a közgyűlést délelőtt 10 órakor megnyitotta s a jegyzőkönyv vezetésére Takáos Imre zalaapátii körjegyzőt mint az egylet főjegyzőjét kérte fel, aki az előadói tisztet is teljesitette. Az egylet főjegyzője felolvasta a tartalomdűsan összeállított elnöki jelentését, amely felöleli az egyletnek mult évi működését, — nevezetesen : feltünteti az egylet vagyoni viszonyát, — foglalkozik a jegyzői nyugdijszabályzat módosításával, mely ezerint méltányos és szükséges a szolgálati időnek 35 évi megállapítása; a segédjegyzői állásoknak az állam terhére leendő rendszeresítésével; a délivasuton kedvezményes jegy kieszközlésével; a községi közdűlő utak kezelése ós fentartása iránti felterjesztéssel. A vármegyei jegyzői egyesület a győri internátus tagjai sorába belépett. A községi és körjegyzők pót és útadó mentességét az elnökség kérelmezte. Elnöki jelentést a közgyűlés egyhangúlag elfogadta. A közgyűlés egymásután minden vita nélkül fogadta el az elnökség évi jelentését, a rendes tagok névsorának megállapítását, az 1909 évi egyleti számadást, az 1911 évi költségvetést, a magyarországi községi- és körjegyzők országos központi egyletének járó tagdijak utalványozását. Ugyancsak az országos közporti egyletet megkereste a közgyűlés az árvaházi alaptőkék egyesítése iránt. A zalavármegyei jegyzők árvaházi alaptőkéje ezidőszerint 2714 K-át tesz ki. A közgyűlés ezeket a kérdéseket mind a választmány javaslatában emelte határozattá. A jegyzői érdekek szolgálatára megindított sajtómozgalomnak, nevezetesén az »Uj politika* cimü uj napilap alapításának ügye következett ezután, amelyre a közgyűlés napjáig 16 részvényjegyző aláírás történt. Ennél a tételnél felszólalt Molnár István elnök s egy rövid beszéd kiséretében a kollegák fokozott figyelmét és a tagok melegebb érdeklődését kérte az Egylet érdekeit en masse szolgáló pártlap támogatására Az addig leadott 16 részjegyzés természetesen nem volt elegendő az egész vármegye jegyzői karából s ezért az elnök 10 percre felfüggesztette a közgyűlést, hogy ez alatt az idő alatt tegye meg lehetőleg minden jelenvolt az »Uj politika* napilaphoz való részvényjegyzését. Szünet után a közgyűlés folytatta tanácskozását. Néhai Juhos Ferenc síremlékére adományt szavazott meg. Özv. Verbanohioh Nándorné kérvényét kedvezően intézte el. A cselédkönyvakben eszközlendő bejegyzésekre s a közadó tartozások behajtására vonatkozólag a zalaegerszeg—novai járásköri egylet részéről tett indítványhoz hozzájárult. Az uj egyleti tagok felvétele után a közgyűlés a behajthatatlan tagsági dijak tör'ésére a választmány azon javaslatához hozzájárult, hogy ezen a cimen 228 K töröltessék. Ezután a közgyűlés megválasztotta az országos központi közgyűlésre kiküldondő tagokat Molnár István elnök, Takáos Imre jegyző, Plichta Béla és Starsinszky György személyében. A választmányban megüresedett tagsági helyekre pedig a sümegi járásban Zábó Gyula gógánfai, a nagykanizsai járásban Starzsinszky György körjegyzők választattak meg. A jövő évi közgyűlés helyének kijelölésénél egyszerre váratlanul nagy zaj támadt. Itt felszólalt Takách Imre keszthelyi főszolgabíró, aki Keszthelyt ajánlotta, mig Molnár István elnök, dr Korbay Károly és Kovács Béla hahóti jegyző Zalaegerszeg mellett szólaltak fel. Voltak többen, akik Balatonfüredre kívánták a jövő évi közgyűlést, mig végre a többség Keszthely mellett foglalt állást. A közgyűlés hozzájárult a választmány javas1 latához, hogy a Csány szoborra, az Egylet 20 ' koronát utaljon át. Az elnök ezt a javaslatot avval magyarázta, hogy az Egylet tagjai közül többen már ugy is részt vettek az egyénenkinti gyűjtésben s hogy az Egylet maga sem kérkedhet nagy vagyonnal. Molnár István elnök jelentette aztán a közgyűlésnek, hogy az egri jegyzőinternátus mintájára megalakult a Dunántuli jegyzők internátusa, amely már a most következő 1910—11. iskolai évben megkezdi működését. Enuek a fiatal jótékony intézetnek állami támogatását megígérte a miniszter is, egy legutóbb nála járt jegyzői küldöttségnek. Miután még Fereoczy János volt kiskomáromi jegyzőt a közgyűlés az egylet tiszteletbeli tagjává választotta s az elnök indítványára elhatározta, hogy Uszkay Bálintot az országos központi Egylet nyugalomba vonult elnökét testületileg üdvözli s Keszthely város képviselőtestületének a jegyzői kar érdekében tett fáradozásaiért jegyzőkönyvi köszönetet szavaz, a közgyűlés déli 12 órakor véget ért. A Dalosszövetség ünnepe. A Dunántuli Dalos Szövetség, rendkívül nagy számú közönség jelenlétében, Keszthelyen, folyó hó 9-én, 10 én és 11-én tartotta meg IX-ik nagy hangverseny-ünnepét, amelyen összesen 17 dalegyesület vett részt. A három napos meeting szombaton délben kezdődött. Ekkor érkezett meg a legtöbb énekkar. Az énekkarok tagjaival igen sok rokon, jóbarát és ismerős is eljött, ugy, hogy körülbelől 2000-en lehettek azok a hallgatók, akik a dalárdistákkal együtt jöttek. A mostre-hangverseny nagy jelentősége s a tömegek érkezésére való kilátás magával hozta, hogy a rendezésben részt vegyen Keszthely egész társadalma s amint ez alább kitetszik, valóban mindenre kiterjedő gondossággal s nagy szeretettel fogadta Keszthely város a vendégeit ez alkalommal. Az ünnep rendezősége igy alakult meg: Fővédnök gróf Festetics Tassilo főudvarmester, v. b. t. t. Védnökök: Árvay Lajos Zalavármegye alispánja, Zalai Baronyi Ede földbirtokos, Batthyány Ernő gróf földbirtokos, Batthyány József gróf földbirtokos, Batthyány Pál gróf orsz. képviselő, dr Bárczy István polgármester, az Orsz. D.ilosegyesület elnöke, Bogyay Máté földbirtokos, Bosnyák Géza orsz. képviselő, dr Burány Gergely prépost, Csertán Károly földbirtokos, dr Dunst Ferenc apát, Eitner Zsigmond orsz. képviselő, Ujnépi Elek Lipót földbirtokos, gróf Festetics György nagyköveteégi attasé, Forster Elek földbirtokos, Hertelendy Fereno főrendiházi tag, Kránitz Kálmán felszentelt Itt és ott. A feleség elutazott Abbáziába, ő lett a bús özvegy. A helyzetet melankólikus fájdalommal vette tudomásul s ezomoru volt, mint a hogy illik az olyan asszonyhoz, a kinek a férje otthon szenved, dolgozik, osakhogy a nő, az imádott nő élvezhesse a fürdőzés úgynevezett gyönyörűségeit. Az aeezony tehát eleintén szomorú volt s megható lemondással vállalta a neki jutott kellemetlen szerepet, a bús özvegy ezerepét. Csakhamar azonban vigasztalója akadt, vigasztalója, a ki kisérte az opálszinü tenger mellé 8 beszédében ügyesen beleszőtte azokat az aforizmákat, a melyek alkalmasak arra, hogy az, aki azokat meghallgatja, mindig máskép cselekedjék, mint a hogy cselekedni akar. — Tudja, szólt egy izben a vigasztalója, maga tulajdonképpen nagy bolondot oselekszik. — Miért? — kérdezte az asszony s mereven bámulta, hogyan dobálják a tenger hullámai azt a kis papiroehajót, a melyet valamelyik gyermek eresztett el a parton. — Hogy igy gyötrődik amiatt az állítólagos szent köteleseég miatt, a melyet a férje azóta ezámtalanezor megszegett. — Nem is ismeri a férjemet, mégis rágalmazza. — Én nem a maga férjét rágalmazom. Hanem a férjeket általában. Azaz mit rágalom. Én ezt körülbelül természetesnek találom. A földre mi gyönyört rabolni jöttünk — mondja egyik nagy, de kevéssé ismert költőnk s ezeket a gyönyöröket ott raboljuk, ahol azokat találjuk. Bolond az, aki a mai élvezetet feláldozza a holnap kinálkozásáért, mert csak a ma az, ami bizonyos, a holnap márjnem. Szenzációi, lelki emóciói osak az ifjúságnak vannak, a halasztás, az elódázáe pedig nem az ifjúságot késlelteti, hanem mivel a vágyakat gyöngiti, az öreg kort sietteti. — No és a szerelem, a mely diktálja, megköveteli a hűséget? — A szerelem — az ifjúság. És az ifjúság nem követel hűeéget. A hűséggel az ember csak a nyugalmának, a gyávaságának tartozik, az ifjúságának nem. Mint valami éhes karvaly, ugy csapott a szél a nyugtalan tenger kékesfényü hullámaira, mire a hullámokon hánykolódó papiroehajó ugy nyúlt el a tengeren, mint valami szétmállott záezlórongy. A férfi közelebb lépett a nőhöz és majdnem suttogó hangon mondta : — Azzal a hűséggel különben, amelyet maga emleget, még csak nem is a szerelemnek tartozik, hanem a házasságnak. — No és mi a házasság ? Törvényesített szerelem. — Ezt maga sem mondja komolyan. A házaeság a legjobb esetben törvényesített jólét, a melybe a férfi részint a vele járó kényelemért megy bele, részint pedig azért, mert a nőt, akit szeret, olcsóbban nem kapja meg . . . A nő megrázkódott. — Utálatos dolgokat beszól — mondta aztán — de a maga filozófiája mégis érdekes. Holnap újra beszélgetünk erről. Most pedig adieu. A férfi megfogta a feléje nyújtott kezet, meg ie csókolta hoeszaean, forrón, de nem engedte el. — Miért csak holnap láthatom ée miért nem még ma ? A hangja szomorú volt, mint a visszaemlékezés, amely az ifjúság aranymezőiből hozott virágokat. A nő a napot nézte, ameiy valósággal belebágyadt szerelmesének a tengerek ölébe, aztán csöndesen szólt: — Eete vau már. — Akkor menjünk együtt vacsorálni. Én tudok olyan vendéglőt, a melyikbe nem járnak ismerősök. — Zene is van ? -- Van. Megindultak. A nő belefűzte karját a férfiéba és ment, a hová az vezette. És ezentúl mindig odament. Hallgatta a férfi beszédét, különös, néha kápráztatóan merész aforizmáit, amig végre elszédült tőIÜK. A vigasztaló addig vigasztalta