Zalamegye, 1910 (29.évfolyam, 1-26. szám)

1910-01-02 / 1. szám

1910 jaönár 2. > Zalamegye, Zalavármegyei Hírlapi Gshonnkívitfllünket s a gabom árának alaku­lását a nagyobb távolságok dijainak emelése befolyásolja. A m ígyar lis/.tés gabona versenye »z osztrák határszéli piacokon meg van nehe­zítve. A/ osztrák támadás élőt sikerült letompítani, de hogy nnoik hatás ii nom maradhatnak el, kz bizonyos. A tarifaháború óriási horderejű dolog. A laikus el sem tudja képzolni, hog," a szövevényes tarifatételekben, visszatérítésekben, a belföldi termelőknek adott kedvezményekben mioáoda hatalmas g.udusági erő és fegyver rejlik. Rínk nézve vigasztaló tudat az, hogy az osztrák iparral szemben kedvezőbb a ho'yza­tiink, mint Auzztiiánuk a magyar nyerstermé­kekkel szemben. An osztrák ipar kivitelre szánt cikkeinek 60 °/' 0-a talál Magyarországon elhelye­zést, tehát magyar vasutakon szillittatik. A fenmaradó 40 °/ 0 jelentékeny része a Balkánia, tehát szintén Magyarországon keresztül megy. Ausztria egy milliárdoál nagyobb értékű árut szállít a in a gyúr vasutakon. É/,t k milliárdot abiposan m.g lehet sdóitatni felemelt tarifák­kal s az ósziráí ipart fellehet tirtóztatni diadal­mas előrenyomulásában. Igaz, hogy Magyaror­szág egy félmilliárdot meghaladó mezőgazdasági terményt szállit Ausztriába s felényit Ausztrián keresztül. De a gtbo'na és hus bevitelét még­sem lehet olyan nagyon korlátozni, mint a junglunzltiui keudőkét és egyéb talitarka ron­gyét. Mert enDi az Osztráknak is keil! A tariíahorc^an vannak jelentős és hatalmas önvédelmi eszközeink, amelyek föleit szabadon rendelkezhetünk. De ezek erejét is bizonyoe irányban eltompít­hatják a Balkán szerződések, amelyeket p"<iig életbeléptét nek á nak minden áron, mert a psriemoníek éú kormányok megkérd zés i rétHil a dip'ojfUíoiH már beígérte. Károly ki­rály egy kis barátságos szívességet trsz a szomszédos nagyhatalom szuverénjének; meg iyéri, hogy >>. harctérre szállítandó h dosapato­kat átereszti íz országán; ezt teh.it viszonozni keil azzal, hogy a nyakunkra eresztik a B li­kán versenyt s a magyar gazda, a magyar psraszt kezéből kiütik jövedjlmének egy ré­szét. A romániar és ezerbiü marhi m.ijd özönlik be M sgy.- rorozágri s mihelyt megnyílt a ha­tár, a zalaegerszegi piftóou is potom pénzért veszi a bécsi kupec a hízott ökröt. A szegény göoseji paraszt pedig törbeü a fejét uzon a fo­g;is kérdésen, hogy miért es tt le a marha ára, amiki r takérmárty is elég termett, meg az állatjai is elbőrjndü jószágok. Ez >ket hozza nekünk a gjzdasági hiro, a híres közösség s Ausztria prepotenoiája. A tá­madásnak egy táborba kell terelnie az ország összes gazdas.ígi érdekeltséget s lei kell venni a küzdelmet minden téréu. Senki se felej se el egy pillanatra sém, hogy nekünk gazdasági ) j téren is a legnagyobb ellenségünk Ausztria. 1 Egerszegi krónika. Rovatvezető : Publ. Ne hozzon, vigyen ! Az angyalénekes gyönyörű ünnop elmúlt. Bűbájos sátorát fels/edte, de meghagyta arany­gyümölcsös, tüzvirágos fenyőfáit és a szivünkbe k<io igó éd is gyermokörömökít. Meghagyta remé­nyekkel éa sejtésekkel teli uj esztendőt, a mi­kor illik is, meg kell is, nemcsak magunknak, de embertársunknak is jót kivánni. Kedves és drága uj esztendő 1 Térj be min­den hajlékba e földön. Hiszen tudnod ketl, hofcjy a boldogságot még soha olyan epedve nem várták tőled, és talán még soha nem volt rád oly szükség e siralomvölgyében, mint az idén. Aunyi mindenféle baj, politikai válság, exhx, kamarilla, Wukerle-féie adóreform, piaoi drága­ság, hátbéruzsora, lakbér emelés, jótékony­célú konoertek és más pusztító veszedelem réme fenyeget, hogy az ezek alatt nyögő ős ezen­vedő emberiségen okvetlen segítened kell. Da attól tartok, hogy a* újesztendő a leg­jobb akarat mellett sgm képes ennek az ostrom­nak niegfslelui és m­jgi is elszontyolodva fogja belátni, hogy még az Ő dúsan felszerelt raktárai­ban sincs annyi mindenféle ajandéknak val-ó portéka, amennyit az ügyes-bajos emberiségnek Ki lehetne és kellene osztogatni. Hát tisztelt újesztendő, ha nem veti meg, én szolgálnék egy jő tanácsosai. Tudniillik, ha uem tud ennyi mindent hozni, pedig annyi mindenre szükségünk van, legalább vigyen el sok mindent, a mire szükségűnk nincs, sőt ellenkezőleg, u^yanc-uk örülnénk, hí tőlük megszabadulnánk. Hogy például a nagy politikán kezdjük, vigye cl az újesztendő azt a sok víszálykodást, a mi testvért testvér ellen uszít most szép Magyar­országon, amikor legnagyobb síükségünk volna az egyetértésre, és vigye el bécsi ellenségeinke', elsősorban Lueger polgármester urat olyan messze, a mi­lyen messzire ciak;Breisaoh báosi kívánja. De a mi szűkebb hazánkban is talál az új­esztendő sok elvinni valót, a mivel könnyíthet a sorsuakou. Végtelen lekötelezne, ha azokat az otromba formájú lehetetlen nagy női kalapokat örökre elvinné. Nem kellene félni, hogy höl­gyeinkből a divat zsarnoki kényszere folytán a jöizléa végkép kivesszen. Eivih ftné a hivatalokból a restanciákat is, ámbár ilyen rosszat még sem kiváúok az uj­esztendőnek, mert biztos, hogy akkora teher a'att összeroskadna. Tudom biztosan, hogy Kadák Pál dr. nagyon örülne, ha Kaszter Ödön drt. elvinné, mert akkor a nőhóditás terén vetélytárs nélkül ma­radna. Tosoh Károly és Kummer Gyula együttes kívánsága az, hógy a sógorokat valamint a többi hasonszerü lumpokat mind el vinné. Nagy Feri leghőbb vágya, hogy vigye el az újesztendő a világból a bort, hogy ő egyedül kedvenc italaival: a vizzel és a tejeoakével él­hessen. Czobor Mátyás hálát adna még a Minden­hatónak is, ha elvinné az összes egyleteket. JakabfFy Muki nem kiván egyebbet, csak­hogy eoha semmiféle színészt, pláne, ^színésznőt ne láthasson. Mig Langer Ernő azt kéri, hogy az uj esz­tendő verje ki fejéből a folytonos nősülési gondolatokat. . . . A fiskálisok egymást vitetnék el az ujeszten­dővel, mig a takarékpénztárak a még csak megszületendő községi takarékpénztárt. . . . Egy szó mint száz: az újesztendő sok örö­met tudna szerezni, azzal is ha visz, nemcsak azzal, hogy hoz 1 JJoldog ujéYd! Jönnék, mennek évre — évek S egyik rögről — másra lépték . . . Éldegéltek napról-napra, Egyre várva boldogabbra . . . S minden újév jövetével Jól tettetett nyájas képpel Kivángattok boldogságot — Mindnek csak azt, — mire vágyott! Mert kivánni oh mi könnyű, Nem foly érte vér se könnyű. De ha egynek álma, vágya Mert kívánták — hát beválna . . . Másnak ti sem kívánnátok Oly nagyon a boldogságot. Aktualitások. (Nincs kibontakozás. Exlex. Abszolutizmus.) Szószerint persze nem tudjuk, hogy mit mon­dott a császár Justh Gyulának, aki bizonyosan a következetes, keménydereku magyar ember­hez illendő módon előterjesztette a nemzet vá­gyait és kívánságait. pít. Persze ő lesz a szerkesztő, amihez egy igen jelentős felszerelése, az olló, már meg is van. A bárány prepotenskedik, hogy jelenleg ő az isten egyetlen L-áránya és hogy lesz még szó őróia elég, hunkor elveszi majd a világ bűneit. Ilyesmivel és hasonlókkal gyötörték egyre szegény Noét. Már unta az életét és csömörlött mindentől. Egyik este, amikor a bárka peremére ült, egyszer csak hátul a fedélzeten valami kisértet bukkant fel. A teste ragyogott, világolt és Noé megismerte, hogy ez csak az ördög lehet, senki más. Valóban ez is volt. Odasompolygott az öreg állatkerti igazgató­hoz és a fölébe súgta : — Látod NoS, te egészen közönséges számúi­vagy ! Mit kinlódoi itt ? Menj le a bárka fene­kébe, ahol a szerszámaidat tartod, hozd fel a kőféjszédet és vágj léket ezen az otrombi hajón. Elsüllyedtek valamennyien, megszűnnek a kín­jaid és azonfelül olyan nagy leszel, még nagyobb, mint az Ur, aki az embert megalkotta ! Menj Noé és tedd, amit mondtam ! A kisértet eltűnt. Noét erős töprengés fogta el. — Valóban : n;gyobb leszek, mint az ! Néhány fejszeC8»p;Í88;<l megsemmisíthetem az egész vilá­got 1 És ami a fő, megszűnnek a gyötrelmeim! Lassan, óvnfn m megindult lefelé a nyikorgó falépcsőn, hogy felhozza a kőfejszét és megfúrja a bárka fenekét. — Micsoda hatalmas pillanat lesz o/.l Hallgatózott, de nem hallott egyebet, Criak az alvó emberek és állatok egyhangú lé­lekzését és hortyogását. Már felemelte a fejszét hogy lesújtson vele, de ekkor valami ötlött az eszébe. — Vájjon ki fogja megmondaui, hogy Noé nagyobb volt, mint sz Ur? Hiszen nem marad élő ember 1 És mit ér a hírnév, a dicsőség, ha ninesen, aki elmondja? Ssmmit 1 Noé osüggedten visszatette a helyére a fej­szét, újra filment a födélzetre és nézte tovább a hullámokat. Ez a baj, ezért kell most nekünk kínlódni. Cholnoky László. Mustos Péter kalandjai. Ahogy letarolták a mezőket, letakarították az idei termést, hát megesett a szüret is nagy vi­gasság közepett'3 s mivel hogy jól fizetett, Mus­tos Péter bátyám elhatározta, hogy a nótáriussal egyetemben felrándul a fővárosba. Részben holmi gépvásárlási ügyben volt baja, részben pedig arról akart meggyőződni, hogy meg van-e még az a hires, nevezetes Gellért­j hegy, amelynek tetejéről a boszorkányok szét­hintették a bortermő tőkéket pusztító filoksze­rákat az országban. Éppen vasárnap, egy szép napsugaras őszi vasárnap volt, mikor a főváros budai oldalán megérkeztek. Az emberek, magas kalapu urak, csábosán mosolygó hölgyek ezrével lepték el a Duna két partját, különösen a lánohid tájékát, hogy üdvözölhessék a búcsúzó napot, melynek sugarai ott törtek meg a királyi szép folyó rohanó habjain. Ez a nagy tolongás volt az oka, hogy mély aggodalom szállta meg Mustos Péter bátyánkat. A sokadalomban ugyanis sze­rencsésen elvesztette maga mellől a nótáriust, aki pedig hivatva lett voina őt kalauzolni ebben a világnagy városban. Már most aztán mit csináljon? Nagy elkeseredésében nem tehetett egyebet, mint hogy minden útjába akadó jóra­valóbb kinézésű embert megszólított azzal a kérdéssel: — Nem látták-e a patonai jegyzőt? A huszonötödik, a kit megszólított, épp Günther Antal igazságügyminiszter volt, de mi­után okos ember léte dacára, ez sem adhatott felvilágosítást, Mustos Péter elhatározta, hogy most átadja magát sorsának. Valamikor hallotta, hogy * zsebmetszők micsoda veszedelmes alakjai

Next

/
Oldalképek
Tartalom