Zalamegye, 1909 (28.évfolyam, 27-52. szám)

1909-08-01 / 31. szám

4 »Zs,lamegye, Zalavármegyei Hirlap« 1809 augusztus 1. A röpülés problémája közeledik a megoldás felé. A történe'.ím is lel fogja jegyezni Berliot nevét. Megemlékezik a bátor franciáról, valahol a sosok között, vagy a széljegyzetekben. Nagy hely nem jut neki, mert a történelmet az uralkodók és hadvezérek csinálják, akik rombolnak, pusztítanak, nem pedig azok, akik alkotnak és teremtenek s az emberiség jóvoltáért feláldozzák magukat. Hej Berliot! mekkora ember vagy te Napoleonhoz képest. A hadvezérek fegyverek erdejétől védve indulnak népeket pusztító utjukra s mint hősöket dicsőíti őket a história. A tudomány és haladás fanatikusai pedig felszállnak a levegőégbe, egy törékeny gépen s nekivágnak a tengernek. Átfogják alakítani a világot s az emberiség fejlődésének uj irányt adnak. Eközben pedig a katonák azon törik a fejüket: hogyan lehetne a légi közlekedési eszközöket hadi célokra felhasználni. És az lesz a nagy ember, aki a levegőben vív meg egy csatát. (Katonai műnyelv.) Ki meri azt mondani, hogy a katonaságnál nem érvényesül a magyar nyelv? Aki ezt kétségbe meri vonni, annak rögtön elébe vágják az intendanturák hirdetményeit, amelyeknek osak egyik oldala német, a másik oldalán ott van a hiteles magyar szöveg. Hát ez is haladás, az bizonyos. Mert volt olyan idő is, amikor kizárólag német nyelven hívták fel a magyar gazdát, iparost ós kereskedőt, hogy szállítson a hadsereg részére búzát, szalmát, bakancsot stb. Igaz, hogy abban az időben a felhívás osak formaság volt. „Vakulj magyar" — gondolta magában az intendantura s lehetővé tette a szállításban való részvételt — papiroson. Tényleg azonban nem szívesen állt szóba a K. u. K. hadsereg a magyar gazdával és iparossal. Jobban szerette a vállalkozót, mert ebben több volt az élelmesség és pontosság s jobban is el lehetett vele bánni. A kormányok később mégis belátták, hogy felesleges minden hasznot a közvetítőnek adni s méltánytalanság a magyar termelőt úgyszólván kizárni a katonai szállítások előnyeiből. Manap tehát már valósággal forszírozzák a közvetlen szállítást. Ezért teszik közzé a hirdetményeket magyar nyelven is. De milyen magyar nyelven ! Kerékbe törik a nyelvünket az intendáns urak, akik k izött sok magyar van ugyan, de valószínűleg nem ezekre, hanem olyan német urakra bízzák a fordítást, akiknek nem anyanyelvük a magyar. Ezek jobban értenek a műkifejezések gyártásához. Ember legyen, aki a hirdetmények három rőfös kicirkalmazott mondatait és műszavait megérti. Tanulmányt kell abból csinálni, sőt ez sem elég, hanem külön tanfolyamot kell hallgatni, hogy a kíváncsi gazda rájöjjön a dolgok nyitjára s megtudja, mit jelent az, hogy a búzának társzerünek kell lenni, hogyan kell az ajánlatot kiállítani, a bérleti, ajánlati szállításokban részt venni. A katonai szállítások körül rettenetesen sok a formaság. Egy egész könyvet tesznek ki a feltételek és kikötések. A hirdetmény pedig nagy lepedő, amely még mindig utal a feltételi füzetre. így azután persze bajos a magyar gazdát a szállításban való részvételre rábírni. Azt hiszi, hogy a sok feltételnek nem tud megfelelni, mert azokat jóformán meg sem érti. A német szöveg persze jó. Megfelel a német Dyelv szellemének s az évszázados német kereskedelmi műszavakat és kifejezéseket tartalmazza. Ennek a szószerint való lefordítása azután nem megy a magyar embernek sem a tűiébe, sem a fejébe. Arról kellene tehát első sorban gondoskodni, hogy a hirdetmények érthető magyar nyelven és röviden jelenjenek meg s ne riasztanák vissza a gazdákat a sok formasággal és feltétellel. Az a furcsa, hogy még a honvéd hadbiztosságok hirdetményei is tele vannak magyartalanságokkal. Valószínűleg átveszik a K. u K. hirdetményeket. Mert hogy nálunk a honvédség adminisztrációjában is osak a szavak magyarok, a többi csak másolata a közös hadsereg szervezetének. A cigányok. Ne neheztelj, tisztelt olvasó, hogy ismét a cigánykérdésről értekezem. Igaz, hogy sokszor ós sokféle formában megtárgyalták már ennek: a vad népfajnak a garázdálkodásait, de még mindig nem elégszer ahoz, hogy végre valami történjék is. Azaz bocsánat, már van országos biztosunk, akinek feladata a cigányügy rendezésével foglalkozni. Tudós, tapasztalt és humánus férfiú a méltóságos ur, aki eddig már talán cigány nyelven is megtanult, a vajdákat személyesen ismeri, a oigányok statisztikájával is tisztábau van, de még talán önmaga sincs tisztában azzal, hogy miként is volna a fogas kérdés megoldható. Mert amig pusztán a humanizmus langyos vízével akarják a cigányokról a piszkot lemosni, addig nem sokra mennek. Már pedig nálunk irtóznak a radikális eszközöktől. Még miudig vannak naiv emberek, akik szent igével szeretnék belemagyarázni Fáraó népébe a morált, amelyhez anmk érzéke ninos. Vannak nagyhatalmú urak, akik elhiszik, hogy a cigányt csak imádkozni, irni és olvasni kell megtanítani s azonnal megnemesedik a lelke. Nos hát kérdezzék meg Magyarország minden felekezetének papjait, hogy Istenhez tért e már valaha a cigány; ki lehet e belőle irtani a feneketlen babonát s meg lehet e tanítani a bűn és erény közti különbségre? Kérdezzék meg azokat a tanítókat, akik már foglalkoztak cigánygyerekekkel, hogy lehet e velük radikális eszközök nélkül boldogulni. Mi nem hisszük, hogy ezt a népet három generáoió elmúlása előtt meg lehessen rendszabályozni. Féktelen had ez, amelynek csak a vosszigor használ. Nem volt elég példának József főherceg esete ? Olyan jó dolga volt Alcsuthon a cigánynak, hogy megirigyelhette volna a verejtékező paraszt ember. Enni inni való, cifra ruha, jó lakás. Dolgozni sem kellett érte. A telep mégis elzüllött. Megszökdöstek a füstösök és meglopták a jóltevőjüket. Mert őket kóborlásra, korlátlan szabadságra teremtette az Isten, mint LZ erdők vadjait. Vagy sikerült e a spanyol oigányt hasznavehető elemmé tenni ? Ma is szikla odúkban lakik ; koldulásból és rablásból ól az a banda, amelyet megtűrtek az országban. Legnagyobb részüket azonban kiüldözték. Szép és elismerésre méltó tulajdonság a humanizmus. De elvégre az államok nem csak a humanizmus szolgálatáért állanak fenn. Ahol az emberszeretet és a megboosátás veszedelmes, bizony elő kell venni az akasztófát is. Aradmegyében letelepítettek egy csomó cigányt. Da csak sátrakban s faluvégi földkunyhókban laknak. A telepen vagy másfélszáz gyerek hemzseg. Most ezek részére külön iskolát állít a kormány. A tanítók kinevezésénél külöoös tekintettel lesznek arra, hogy a cigányoknak nagy a zenei talentumuk és a kézügyességük. Talán az operaháztól visznek le karmestert és szerződtetnek néhány jeles festőt is a purdék mellé, akik a legelső alkalommal ellopják a padokat, vagy ha épen kedvük szottyan, megverik a tanítókat s elrepülnek, mint a vándormadarak. Mit gondolnak: milyen állapotok lesznek abban az iskolában, ahol százötven cigánygyerek zsúfolódik össze, a pálcázás, becsukás ós a gúzsbakötés pedig tilos? A cigány — az eddigi tapasztalatok szerint — osak a csendőrtől fél, a kérdést tehát végleg csak a csendőr tudja megoldani. Szigorú fegyelmet és drákói szigort kell alkalmazni; rendőri felügyelet alatt kell tartani valamennyit. Más mód nincs. Szeretnők, ha a oigánykirály, vagy országos biztos ur lejönne egy kissé hozzánk s meghallgatná azokat a panaszokat, amelyek a vándoroigányok garázdaságainak kitett falusi emberek ajkairól áradoznak; ha megnézné azokat kártételeket, amelyeket soha megtorolni nem lehet. Az emberben felforr a düh, amikor hallja, hogy hat vakmerő rabló egy népes város közepén álló kolostort támad meg, falakat ás, lövöldöz, terrorizál, lop, rabol, gyilkol. A huszadik században! Igen I országos biztos ur, nem merünk fegyver nélkül egyik falutól a másikig menni, mert amióta a dánosi haramiákat kényelmes börtönökben szállásolták el, azóta féktelenebb a cigány, mint valaha. Nem merünk a cigáoysátrak előtt elmenni anélkül, hogy a ravaszon ne legyen az ujjunk s rettegéssel látjuk a piszkos hadat rozzant szekerein vándorolni határról határra. Csoda volna, ha egyszer szervezkednénk s megrohinnánk a cigány tanyákat ? Amerikában meglinchelik a négert, ha bűnt követ el. Egyszer majd mi is linchelünk. És biztosra vesszük, hogy becsuknak bennünket a megsértett jogrend nevében, am°ly minket kötelez, a cigányra nézve azonoaa üres semmiség. Hét órakor zárunk. A mult héten adtuk hirül a közönségnek, hogy a zalaegerszegi kereskedők egy része a két legforróbb nyári hónap alatt, juliusbaa és augusztusban, este hót órakor bezárja az üzletét. A magunk részéről őszinte örömmel üdvözöltük ezt a hirt. Csak azt sajnáljuk, liogy még mindig nem az összes kereskedőkről, hanem osak bizonyos szakmabeliekről van szó, sőt még itt sincs teljes egyetértés, mert — amint halljuk — mégis akad olyan cég, amely nem hajlandó az üzletet e^y órával korábban bezárni. Amennyire ellenszenves minden olyan törekvés, amely végeredményében nem jeleut mást a munkából való szabadulásnál s a kényelem szeretetnél, ép oly érthetetlen, mondhatnám visszataszító ós embertelen a szükség és haszou nélkül való versengés, tuldolgoztatás és az alkalmazottaknak sanyargatása. Származik-e abból bárkire kár, ha a kereskedők üzleteiket közös megegyezéssel egy órával előbb bezárják ? Haszon-e az, ha az üres boltot akármeddig nyitva hagyják ? A kereskedők, ha a záróra tekintetében megegyezésre tudnak jutni, semmi esetre sem károsodhatnak. L gfeljebb a közönségre hárul egy kis kényelmetlenség tizzal, hogy meg kell szoknia a korábbi zárórát. Ext pedig a nagy közönség szívesen megteszi, ha ezzel humánus célt szolgálhat. Legfeljebb néhány nagyon nagy ur fog Ez a veszély fenyegeti a gazdaságot az idén, amely pedig nagyon megsinyli az állati trágya hiányát, mert auna!; különös fizikai hatását a műtrágyák sohasem pótolják. ! stragyav kitűnő eredménnyel, jutányosán 6a biztosan pótolhatja mindenki BUDAPEST-KŐBÁNYAI TRÁGYASZÁRITÓGYÁR a hiányzó islállótn'gyát, ha ismertetést és ajánlatot kér a Bosányl, Scliietrumpf és Tsa cégtől, Budapest, IX., Üliői-ut 21. sz. mm®**®