Zalamegye, 1909 (28.évfolyam, 27-52. szám)

1909-07-04 / 27. szám

XXVIII. évfolyam. Zalaegerszeg, 1909. julius 4. 27. szám. Előfizetési díj: Egész ívre . 10 K — f. Fél évre . . 5 K — f Negyed évre. J K 50 f Kgyee szám ára 20 fillér Hirdetések : át Megállapodás szerint. Nyilttér soronként 1 K. Kéziratokat nem küldünk visfza á&L J\ LM JA, Lsa J^l P Politikai és társadalmi hetilap. — Megjelenik minden vasárnap. A válság tetőpontján. A homo regius hiába tárgyalt napokon keresztül a függetlenségi párt vezérférfiaival, nem tudott eredményre jutni. A függetlenségi párt nem akarta a saját nyakát kitekerni a bécsi recipe szerint. Nem akarta a múltját és programmját megcsúfolni azzal, hogy belemenjen az alkuba minden vívmány nélkül s mint többség arra a szerepre vállalkozzék, hogy a kormányzatban csak csekélyebb részt kapjon. A korona óhaja szerint az uj kormány elnökének, belügyi, pénzügyi és honvédelmi minisztereinek, a horvát miniszternek legalább is párton kivül álló, vagy 67-es politikusoknak kellett volna lenniök. Emellett engedményről alig lett volna szó, ellenben felelősséget kellett volna vállalnia a függetlenségi pártnak a választási reform megalkotásáért, a hadihajókra, az anruxió költségeinek fedezésére szükséges millióknak megszavazásáért. A közös bank pedig maradt volna szent és sérthetetlen 8 csak az uj választási törvény alapján összehívandó parlament tárgyalhatott volna erről a kérdésről. Vagyis kezdhette volna az egészet élőiről. A homo regina propozicióit a függetlenségi párt nem fogadhatta el. Ezt be kell látnia minden magyar embernek. Az a párt, amely a nemzet évszázados óhaját, vágyait képviselte; amely nagy küzdelmeinek céljait akarta lépésről-lépésre megvalósítani, nem egyezkedhetik anélkül, hogy legalább egy lépést ne tegyen előre. A függetlenségi párt a politikai raison, az opportunitás kedvéért nem rúghatja el maga alól az erkölcsi talajt, amely létezésének alapja és erejének forrása. A nemzeti akarattól nem távozhatik el oly messzire, hogy meglazuljon az a kötelék, amely a magyar nemzet nagy többségéhez fűzi. Ha Lukács László formuláját elfogadja, bizonyítványt állit ki arról, hogy kormányzásra képtelen; elismeri azt, hogy a korona bizalmatlansága indokolt s hogy azok a célok, amelyekért az ellenzéken küzdött, meg nem valósíthatók. Ellenőrzés alá veti magát, programmját teljesen alárendeli a korona és bizalmi férfiai akaratának s működését olyan korlátok közé szorítja, amelyeket nem az alkotmány és a nemzet, hanem tőlünk idegen érdekek állítanak fel. A többségi párt nem teheti azt, hogy a saját megsemmisülését segítse elő. Olyan megegyezés, amely egyetlen lépéssel, sőt egyetlen Ígérettel sem vitte volna előbbre a nemzet régi törekvéseit, a függetlenségi eszme értékét támadta volna meg. Elvitatni sem lehet, hogy a függetlenségi párt a saját fegyverének élét csorbította volna meg s a közvélemény azon vádja ellen, hogy behódolt az aulikus irányzatnak, a bécsi parancsnak, alig tudna sikeresen védekezni. Mert a Lukács László által javasolt kibontakozási terv szerint a függetlenségi párt neve megmaradt volna ugyan, de tényleg a kormányzat szelleme, iránya, célja, feladatai a kiegyezés által megteremtett közösség erősítését szolgálnák. A homo regius által közvetített alkudozás ismét meggyőzhette az országot arról, hogy a korona mereven elzárkózik a függetlenségi törekvésektől. Ugy látszik, hogy a függetlenségi párt, elveinek érintetlenségével s programmjának fentartásával a korona bizalmára hiába számit. Sőt még a nevétől is félnek Bécsben, mert azt hiszik, hogy a függetlenségi törekvések ugyanazonosak a forradalommal. At szeretnék tehát formálni a pártot és a programmot úgy, hogy az lassankint elveszítse eredeti célját és tartalmát. Ha pedig ez nem sikerül, a korona akarata szerint működő bizalmi férfiakkal óhajtanák körülvenni s ezeknek a bizalmi férfiaknak lenne gondja arra, hogy az egés

x Jancsi haláia. Nesztelenül nyitott L>e a szobába és félénken körül nézett. Az ócska vaskályhában épen ugy pattogott a íüz, mint amikor ő eltávozott s a vörösen izzó hamuból tűs-csillagok villantak ki, mint az elektromos gépből a szikrák. A bútorok ugyanabban a banális rendben sorakoztak egymás mellett, mint tavaly, az ágyteritők mögül meg fehéren csillogott elő a párna, mint a szakadozott női blúzból a meztelen, fehér test. Az ura a kanapén feküdt és aludt. Az asszony leoldotta a kendőit, előbb a melléről, aztán a fejéről s lassan a kanapéhoz ment. Csendesen megfogta az ura vállát és szólt : — Miklós! A férfi fölnézett: — Hát te már megjöttél ? — kérdezte meglepetten. — Haza jöttem — szólt az asszony. A férfi valamit keresett. — Hát a gyerek hol van ? — kérdezte. Az asszony összerázkódott. Beesett arcán vérrózsák nyiltak hirtelen, ugy telelte: — Azt nem hoztam el. — Miért? Mintha leckét mondana, ugy darálta : — Hideg van. Csupa hó az egész vidék. És az a gyerek nyomorék. Kicsiny mankójával nem is tudott volna átgázolni a havon. A szél is fuj. Ott hagytam még a Szendénénéi. Volt még két forintom, azért tartja egy fél hónapig. — Nem igaz. Nem volt két forintod. Az utolsó leveledben meg is irtad, hogy az a pénz, ami a béredből megmaradt, a Szendénének kell. Hogy abból a Jánosi kosztját kell megfizetned. Mondd meg, hol a gyerek ! Most már fölállt a kanapéról és a kezeivel indulatosan hadonászott. — Mindjárt megmondom, de előbb hadd fújjam ki magamat. A férfi dühös lett. — Addig itt le nem ülsz, amig a kérdésemre meg nem feleltél. Mit csinál a Jancsi? Él-e, vagy . . . — Meghalt. — Kimondta s ugy érezte, hogy ezzel könnyített a lelkén. Hirtelen szélroham keletkezett, amely bömbölve száguldott a kürtön keresztül s a kályhában eloltotta a tüzet. A hamuban lappangó szikrák tüzfolyammá dagadva rohantak a kályha falának, azután kialudtak. A vak sötétségben, amely most támadt, a féi fi vadul tört a nőre: — Azt a gyereket te ölted meg. Igen, igen. Mindig utadban volt. Most már emlékszem rá ... Mai i^im^eik ÍO ©ScJteL Amikor a házamba jöttél, mindjárt ezt a gyermeket hánytad a szememre. Az első kérdésed is az volt: És most ezzel a nyomorékkal is nekem kell vesződnöm ? — Nem igaz. — Te hazudsz! Addig nem nyugodtál, amig el nem űzted a háztól, pedig te még olyat se tudtál szülni. — Nem igaz, nem űztem el. Igaz, kvártélyba adtam, de a kosztját ón fizettem. Abból a pénzből fizettem, amit a szolgálatommal kerestem. Te annyit sem tudtál volna keresni neki. — Hagytad volna inkább itthon, nálam. De meg különben sem erről van szó. Azt mondd meg, hová tetted a gyereket ? Az asszony erőtlenül rogyott le az egyik székre. — Mikor kiléptem a szolgálatból, első dolgom volt, hogy elhozom a kis Jancsit. Fölvettem a béremet és elmentem a kis fiúért. A pénzt, ami nálam volt, a Szendénének kellett adnom a Jancsi kosztjáért, nekem annyi sem maradt, hogy vonatra ülhettem volna. Gyalog é» éhen kellett a városból idáig bandukolnom. A fiúnak is. És én birtam volna, de az a szegény kis nyomorék nem birta. „Pihenjünk egy kicsit!" mondta, „Nem lehet, kis fiam, ha ránk sötétedik, nem találunk haza. Akkor aztán itt fagyunk