Zalamegye, 1909 (28.évfolyam, 1-26. szám)

1909-04-04 / 14. szám

2 » Zalamegye, Zalavármegyei Hírlap* 1909 április 4. De hogy a táborban van-e akkora önmérséklet, amennyire ezekben a kritikus időkben szükség lesz, az később fog kitűnni. A levegő tele van gyuanyaggal s annyi az ellentét, hogy bőven jut belőle még a parlamenten kívül álló köröknek is. Nem értjük meg egymást és ellenséget keresünk minden bokorban. A háttérben pedig ott leselkedik Kristóffy, a szociáldemokrácia hadseregével; a másik oldalon egy csomó talmi hatvanhetes, akiknek a politika csak személyes érvényesülés eszköze volt. Ha azután teljes lesz az ellentét, a negyvenyolcas eszmények hivatott harcosai leszorulnak, Deák Ferenc önzetlen követői félreállnak s kik maradnak a fórumon ? Magyarország belső politikai helyzete, a jövő iránya most fog kialakulni taláu hosszú időkre kiterjedőleg. Minden attól függ: kik veszik át a koalíció után a kormányzást. És ez nemcsak pártkérdés, hanem nagy horderejű nemzeti ügy. Gyermekvédő Liga. Április 1-én tartották meg Zalaegerszegen a gyermeknapot. Gyűjtöttek az üzletekben s az iskolákban a Gyermekvédő Liga nemes oéljaira. A mult években szerzett tapasztalatok szerint azonban az elhagyott gyermekek részére az urnákkal való gyűjtés jövedelmezett legtöbbet; tehát jótékony hölgyeink húsvét második napján felállítják a nyomorgó gyermekek perselyeit a templomok előtt. Néhány fillért adjon csak mindenki, segítsen ki-ki tehetsége szerint a züllésnek, elveszésnek indulók megmentésének nagy szociális munkájában. Hogy mi a célja a gyermeknapoknak s a Gyermekvédő Ligának, erre a kérdésre Weltuer Sándor következő soraival felelünk. >Gróf Edelsheim-Gyulay, akinek nevéhez fűződik Magyarországon a társadalmi gyermekvédelem, egy hideg téli éjszakán több mágnásbarátjával együtt ült a Nemzeti Kaszinó egyik szobájában. A téli éjszaka osak oda künn volt hideg, ahol fújta a havat a metsző téli szél, benn a fényes teremben kellemes meleg volt és hatalmas majorátusok örökösei, dúsgazdag főurak ültek együtt, bizonyára vidám beszélgetés közben. A nemes grófnak ekkor bizarr ötlete támadt. Mi lenne, ha ez a fényes társaság ebből a kellemes környezetből egyszerre, mintegy varázsütésre, a külváros, piszkos, párateit odúiba kerülne, ahol apró szobákban embertömegek húzódnak meg a tél hidege elől. Előtte ez a kép már nem volt ismeretlen. Gyakran látta egészen közelről a kétségbeejtő nyomor képét, mikor gyermekmentő útjait végezte. Most támadt ötlete tetszett főúri barátainak s a lenn várakozó automobilok, néhány rendőrtiszt kiséretében, csakhamar elröpítették őket a kivánt helyekre. Amit itt láttak, az megdöbbentette az urakat. Erről még nem volt fogalmuk. Hogy ekkora nyomorúság ÍM lehet, hogy ilyen nyomorban is élhetnek emberek, családok gyermekeikkel, ez felülmulta képzeletüket. Akkora szobában, ahol egy jól megtermett férfi megfordulni is alig tud, tizen, tizenöten hevertek a padlón, félig-meddig rongyaikba burkolva. A nagy nyomorúságban legmegdöbbentőbb volt a gyermekek sorsa. Apró kis jószágok néztek tágranyilt szemekkel az idegen világból jött alakokra és ijedősen bújtak anyjuk vagy testvéreik mellé. Elfonnyadt, sápadt, kiéhezett kis gyermekek, kik gyötrő nyomorúságukban alig birtak nyöszörögni. A dúsgazdag urak leverten hagyták ott a nyomor tanyáit. Hogyan menjenek vissza a fényes, meleg termekbe, a megszokott jólét közé, mikor itt az emberek kínlódnak elképzelhetetlen nyomorúságban. Érezték, hogy valamiképpen változtatni kell azon az igaztalanságon, mely szintén a születés szeszélyéből a nyomort juttatta ezeknek a szerencsétleneknek osztályrészül. És nemes felbuzdulásukban tízezres összegeket ajánlottak fel ott a helyszínén a Gyermekvédő Liga céljaira, míg mások ősi kastélyaikat engedték át, hogy ott minél több nyomorgó és elhagyott gyermeket gondozzanak, ápoljanak és mentsenek meg az életnek. Akkora adományokat tettek, hogy a történelem is méltán jegyezhetné fel neveiket, de ők ismeretlenek kívántak maradni, mert nem a hiuíág ösztönéből cselekedtek, hanem a bennük felébredt társadalmi lelkiismeret irányította cselekedeteiket. Ez a társadalmi lelkiismeret teremtelte meg 1906 telén a Gyermekvédő Ligát. Hogyan? Hiszen az állami gyermekvédőlemről szóló törvény már 1901 óta az állam felügyelete és gondozása alá helyez minden elhagyottá nyilvánított gyermeket. így tehát feleslegesnek látszik, hogy a táriadalora még külön is megmontse a már úgyis megmentett gyermekeket. Ezeket a kérdéseket és ellenvetéseket gyakran hallhatjuk, pedig egyikük sem jogosult. Igaz, hogy az állami gyermekvédelemről szóló törvénynyel megelőztük egész Európát és ezer meg ezer gyermeket mentett meg az állam magának és a társadalomuak, de az állami gyermekmenhelyek pár évi áldásos működése után is be kellett látni, hogy a szörnyű gyermeknyomoruság alig csökkent valamit. Még mindig tele vannak a pinoelakások s a nyomor egyél) búvóhelyei éhségnek és züllésnek kitett gyermekekkel, még mindig sokkal több gyermek pusztult el, mint amennyitaz állam megmenthetett. Be kellett látni azt, hogy ha igazán tenni akarunk valamit a gyermekekért, a jövő államáért és társadalmáért, akkor nem nézhetjük összetett kezekkel az állam erőlködését, meg kell mozdulni a társadalomnak is. Erre a nemes munkára vállalkozott és — ma már elmondhatjuk — ezt a nemes feladatot oldotta meg páratlan sikerrel az az ideális lelkesedésü mágnás, gróf Edelsheim-Gyulay Lipót, mikor megalakította és mostani hatalmas arányaiban kifejlesztette az Országos Gyermekvédő Ligát. Azt lehet mondani: az állam bizonyos rendszer szerint menti meg az elhagyott vagy züllésnek indult gyermekeket, a Liga ugyanezt rendszer nélkül cselekszi. De ez a rendszertelenség "sak látszólagos, osak annyit jelent, hogy mig az állami törvény korlátokat szab önmagának s a gyermekmentést C3ak bizonyod határokig végezheti, addig a Liga ilyen határokat nem ismer. Ha az állam azt mondja: „ezt már nem tehetem*, akkor megjelenik a Liga, a társadalom szerve és azt mond: »majd megteszem éne. Az anya, bármily szánalmas állapotban tengődik, néha nem akar megválni gyermekétől. Az állam törvénye azonban az elhagyottá nyilvánított és gondozásra szorult gyermeket nem hagyja meg — kétségtelenül egész logikusan — a szülőnél, mert ha megmaradhatna a szülőjénél, akkor uem lenne elhagyott. A Liga azonban még a logika ellenére is megmenti a gyermekeket s az ilyen szülőnek tartásdijat ad. De mert ez gyakori visszaélésekhez vezethetne, még többször megteszi ezt, hogy a szülőket állandó keresethez juttatja, varró és kötőgépet, iparengedélyt, árusító koosit, üzletet, tejosarnokot szerez nekik. Vannak azután gyermekek, akiket családoknál az állami gyermekvédelem kitűnő elvj szerint, elhelyezni nem lehet. Vagy testi betegság, vagy erkölcsi züllöttség, nyomorékság, siketnémaság az akadályai a családoknál való elhelyezésnek, s az ilyen gyermekeket az állam — kisegítő intézmények hiányában — alig tudja elhelyezni. Mindezeknek a gyermekekueK a Liga az ország különböző vidékein intézeteket és otthonokat alapított, amilyenek a leányjavító-intézet Kőbáuyán, a fiúnevelő-intézet Rákoskeresztúron, az Árpád-otthon Szegeden, a Széchenyiotthon Sopronban, a fiúnevelő-intézet Nagyszőllősön, a Szilágyi-otthon Szalontán, t.anono-otthonok Szegeden, Nagyváradon és Kolozsvárott, a Két asszony. Két asszony beszélgetett a városligetben. Egymás közt voltak, nemcsak testileg, hanem lelkileg is. Ami azt jelenti, hogy lelkük legtitkosabb gondolatát is meggyónták egymásnak. Beszélgetésüket nem zavarta senki. A sétálók ugyan erősen megnézték a két szép asszonyt. Lábuknál két szép ennivaló kis baba játszadozott, a két szép asszony dédelgetett egyetlen leánykái. És igy szépen együtt volt a mult, a jelen, a jövő. Az elhagyott márványobeliszk, két férfiszemnek kívánatos gömbölyű asszonyka, a Balzac korán innen és a jövő asszonyai, két négyéves baba. A két asszony nem rég ismeri egymást. A gyerekek egymásnak hajtották karikáikat. Először megismerkedtek a gyerekek, azután a mamák. Végül keresték egymást mindennap és nagyon is öeszeszoktak. Barátságot kötöttek — egy nyárra. Mert ne higyjétek el, amit a novellaírók Írnak, hogy a szép Budapestet nyáron egészen elhagyja a társaság és nincs Budapesten senki, csak a nép, az istenadta nép. Tessék bejárni a ligetet szép nyári délelőttönként, vagy a budai hegyeket és lépten-nyomon találkozunk azokkal, akik nem azért nem mennek el, mert nem mehetnek, hanem mivel irtóznak az utazástól, a falusi vagy fürdői kényelmetlenségtől és az ő hűvös lakásukat, komfortos fürdőszobájukat oda nem adják semmiféle törökbálinti vagy nagymarosi nyaralókért. Vannak azután olyanok is, különösen asszonyok között, akik nem mennek, mert a férjüket a hivatásuk ide köti ós nem akarják az embert egész nyáron egyedül hagyni. A két asszony közül az egyik kissé elhízott, de mindazonáltal szép arcú barna, ezen utóbbi kategóriába tartozik. A férje kereskedő, aki még nem szerzett eleget ahhoz, hogy négy hétre a személyzetére bizza az üzletét. A másik végtelenül sikkes, impouáló alak, nem mehet, mert a férje nincs abban a helyzetben. Ennyit elmondtak egymásnak az asszonyok már ismeretségük első napjaiban. A kölcsönös őszinteség az anyagiakban, ami ép a nőknél legnehezebben megy, megteremté a bizalmat lelkükben abban a pillanatban, mikor közös pontban találkozott a beszélgetésük. É közös pont a férjeik kora. Mind a két asszonynak az ura túl van az ötvenedik éven. A két asszony pedig a harmincon innen. Kölcsönös elfojtott sóhajok közel hozták lelküket egymáshoz. És mondja az egyik, akinek a férje egész nap rőfös árat árul a Lipótvárosban. — Az én uram igen jó ember. Megad nekem minden kényelmet. Van szép ruhám, ha kell, nincs szükségem a háztartásban, nem mondhatom, hogy boldogtalan vagyok. De egész nap az üzletében vau. É3 ha este hazajön, morózuá ós fáradt. Tele van panasszal a rossz vevőkre. Ha hivom valahová, azt mondja, ő már mindent látott. És én az én huszonhat évemmel kénytelen vagyok otthon maradui. Mérgemben eszem sokat és jót. Ez a7. egyedüli élvezetem, Ettől pedig csuayául elhizom. É-Í szól a másik, a szebbik, a korosabb. — Az én uram egész nap lót-fut. Azt mondja, ha hazajön, agyou van törve és lefekszik. Az egész napi lótás-íutásuak nincs semmi eredménye. Mióta az üzletünk elveszett, nem birja megkeresni a mindennapit. Mikor hozzámentem én a szép, fiatal, húszéves teremtés a nagyvenhatéves emberhez, azt hittem : gazdag emberhez megyek. Ez elkápráztatott. Szegény leányt könnyű elkápráztatni. Egy év múlva nem volt üzlet ós vagyon. Kártyavár volt az egész. É* azóta áll a nagy szegénység nálunk. Ha kell egy kalap, ragy ruha nekem vagy a gyereknek