Zalamegye, 1909 (28.évfolyam, 1-26. szám)

1909-04-04 / 14. szám

1909 április 4. • Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap< gyöngeelméjüek intézete Temesvárutt és külön­böző fürdőkonvik tusok. A Ligának mindenre kiterjed a gondja, ahol az állami segedelem fel­mondja a szolgálatot ós e mellett ninos egyleti szervezete, nincs diszolnöke, ninosenek társelnö­kei, ninos száz elnöke és ötszáz választmányi tagja, de vannak buzgó vezetői, akik értenek hozzá, mint kell a társadalomban a lelkiismeretet ébren­tartani. A Ligának tagja mindenki, aki vala­mikor és akármilyeu csekély öszeget a Liga cél­jaira ajándékozott, s ennek az ajándékozásunk keresztülvitelére szervezi évenkiut a Liga ország­szerte a gyermeknapokat. Aktualitások. (Sterbia.) Hónapok óta sokat beszéltetett magáról a kis Szerbia. Dolgot adott egész Európa diplomáciájának s a Monarkiával kidobatott néhány száz milliót. A nagyhatalmak véget vetettek ugyan a garáz­dálkodásnak és leintették a kis Balkán államocs­kár, amely magára hagyatva mégsem mert kikötni a Monarkiával; a háborús veszedelemnek végű is van, de azért Szerbiáról még egy ideig beszélni fognak. Ránk nézve befejeződött az ügy, de Szerbia valósággal kanapé, jobban mondva trón kérdést osinál a rosszul sikerült komédiából. Azt irják, hogy a szerbek nincsenek megelé­gedve a Karagyorgyevics dinasztiával, amely­nek kedvéért kiirtották az Obrenovios házat. A megvadult háborupártnak Kralj Petar, a király­gyilkosok öreg patrónusa, gyenge legény s nem elég radikális szerb. Ezek Györgye emberei, a felfuvalkodott extrónörökös hivei. A józan elem­nek Györgye nem kell, Sándor hero?g­nek pedig a trón nincs Ínyére. Addig folyik tehát a disputa, amig az egész család kiköltözik a Konakból s elvonul békésebb vidékre. Az öreg Péter veszedelmet sejthet, mert le akar mondani az uralkodásról. Arról is szó esett, hogy egy angol herceg foglalja el a helyét, tehát ezt megelőzendő fiát szeretné királlyá tenni, hogy legalább a dinasztia s >rsát biztosítsa. Ha azonban ez mégsem sikerül és kénytelen lesz vérző szívvel látni, hogy örökébe idegen ül­jön, akkor bizonyosan gondoskodik magának teljes nyugdíjról. Ingyen osak nem királykodott s a György trónörökös által elemelt néhány millió már valószínűleg elfogyott. Szerbia tehát — ugy lehet— ismét dinasztiát változtat s a Karagyorgyevioseket is utoléri a végzet, mint az Obrenovicsokat. A két család egy évszázadig küzködött Szerbia trónjáért, mig végre — sok vér és bűn árán — a Karagyorgyevicsek egyedül maradtak a küzdőtéren, ahonnét őket most egy esztelen politika készül letaszítani. A Kargyorgyeviosek őse Karagyorgyo Petrovics György nevü paraszt, később erdőőrvolt. 1766­ban született s 1787-ben, amikor a szerbek fel­keltek uraik, a törökök ellen, lejött a hegyek közül s beállott a felkelők közé. Jellemző a vad szerbre, hogy atyját menekülés közben agyon­lőtte, nehogy elfogják. A felkelés leverése után Magyarországi a jött s Szlavóniában erdőőr lett, majd Topolán lakott és marhakereskedéssel fog­lalkozott. 1804-ben ismét felkelést szervezett s a törököket kiverte ass országból; nemzete főve­zérré választotta, majd 1811-ben egy népgyűlés Szerbia főhadvezérévé kiáltotta ki s a szenátus a polgári ügyek vezetésével is megbízta. Még mint egyedüli ur és paranosoló is a topolai parasztházban lakott, 1813-ban pedig, amikor Szerbia újra a fényes portáé lett, Ausztriába menekült s csak 1817-ben tért visza hazájába, ahol meggyilkolták. A gyilkosságot Obrenovios Milosnak rója fel bünül a történelem. Ez a „herceg" is egy­szerű paraszt volt. Apjának Toso volt a neve s az Obrenovios családnevet C3ak Milos vette fel azon a cimen, hogy anyja előbb egy Obren nevü embernek volt az özvegye s ennek első házassságából származó bátyja, Milán után Milos örökölte azt a birtokot, amelyen előbb, mint béres szolgált. Ez a Milos 1780 körül született s Karagyorgye harcaiban mint felkelő vett részt. Később török zsoldban állott s a törökök kine­vezték járási főnökké, majd 1816-ban elismerték Szerbia fejének. Miután félt, hogy Karagyorgye terveinek útjában áll, ezt megölette s 1817-ben Szerbia fejedelmévé választatta magát. Zsarnok volt és kegyetlen, ezért 1839-ben kényszerítet­ték, hogy Milán fia javára mondjon le. Ettől kezdve 1858-ig Bécsben és Oláhországban élt, 1958-ban újra fejedelem lett, de két év múlva meghalt. Karagyorgye fia Sándor volt, (született 1806­ban) aki először orosz katonai szolgálatban állott s mint kapitány tért vissza hazájába, ahol Obre­novios Mihály, Milos utódja szárnysegéde lett. A szerbe!, azonban eevszercsak megunták Obreno­vics Mihályt is, 1843-bi)u elkergették és Kara­gyorgyevics Sándort ültették a fejedelmi székbe; 1858-ban azonban ezt is letették és visszahív­ták Obrenovios Milost, aki 1860-ig bekövet­kezett haláláig uralkodott. Ennek halála után következett Mihály (1860­1868), akit Topcsiderben meggyilkoltak, majd Milon (1868 — 1891), aki a királyi cimet fel­vette s végül ennek fia, a szerencsétlenül járt Sándor, kit saját katonái gyilkoltak meg. Karagyorgyevics Sándor, Karagyorgye fia s Péter, Szerbia moBtani királyának apja, 1858­ban hagyta el Szerbiát s kénytelen volt a feje­delmi széket Obrenovios Milosnak átengedni. 1859-ben a fejedelemségről formálisan is lemon­dott ugyan 8 Magyarországon mint magánember élt, de azért nem szűnt még a Szerb trónért ugy kell a rokonoktól kunyorálnom. Én ezt to­vább nem birom. Fiatal vagyok és szép. Min­den férfi szem mohón ragad rám. Csak [egy tart vissza. A belém oltott, a velem született tisztességérzet. Ön asszonyom, csak azt pana­szolhatja, hogy az ura öreg, fáradt és azért táu nem elég előzékeny. De azért megad ön­nek mindent. Van szép othona, benne bőség. A szive rideg, de a kamarája tele van. Nálam üres a sziv is, a kamara is. — Hát mit gondol ? Mit akar ön tenni asz­szonyom ? — kérdi a szép, molett Derékiné az ő bizalmasától, Horváth Katókától. — Nem tudom. De igy nem maradhat. Ol­vasom a könyvekben, olvasom a lapokban, hány előkelő, gazdag férfi keresi a nőt. Azt a nőt, aki a házaa élet nyűgét igyekezik neki feledtetni. Hányan hajítják a sárba a pénzt és elverik utcai leányokra, midőn egy jó érzésű, hálás szivű asszonyka a legnagyobb kétségbe­esések között tépelődik a mindennapi kenyér­ért. Ön azt mondja tán asszonyom, miért nem dolgozom ? Igen dolgoznék a gyermekemért, de nem dolgoznék azért a férfiért, aki betolakodott az én fiatalságomba, aki meglopta az én tava­szomat orvul és ma tehetetlen bábként osak sirni tud, de nincs benne energia és tehetség. Óh, vérem nem hajt az utcára. Nem adnám a szerelmet csengő pénzért. Inkább meghalnék. De bosszút állnék azon az emberen a fiatalsá­gomért, a gyermekemért. — De nem megy. Ha rákerül a sor, gyáva vagyok. Arra születni kell. És igy fogok nyomorogni örökkön-örökké, mig elmúlik a fiatalság, a szépség és nem ma­rad más vissza, miut a mult keserű emléke és a késői megbánás a félreértett, elpoosékolt fiatal­ságom felett. Csillogó szemekkel hallgatta Derékiné barát­nője kitörését. — Katóka, ha ön ezt megtenné, én nem tud­nám önt elítélni. — Hát ön megtenné ? — Én nem. Lehet, hogy azért nem, mert nem tudok oly mélyen betekinteni az ön sorsá­ba. Azt hiszi azonban, én nem lázongok sor­som ellen? Fellázadok az örök bilincs, a_morál ellen. Álmatlan éjszakáimon kívánom az igazit, a fiatalt, a delit. De ha felébredek, megbor­zadok önmagamtól. Önben hatványozva látom az én nyomorúságomat. Belátok a maga lelkébe. Nem tudom elitélni. De mégis megborzadok ön­magamtól. Egyet kérek öntől Kató. Mielőtt elszánja magát az utolsó lépésre, mondja meg nekem. A beszélgetést nagy lárma szakitá meg. El­szabadult koosi közeledett vad vágtatással. Az 3 ábrándozni. A keze benne volt a szerbiai moz­galmakban s amikor Mihály fejedelmet meg­gyilkolták, a közvélemény őt tartotta az értelmi szerzőnek. Szerbiában el is Ítélték husz évi fegy­házra, de a büntetést természetesen nem tud­ták végrehajtani. Magyarországon is megindult az eljárás, de Karagyorgyevios Sándort se meg nem büntették, se el nem ítélték. A siencáoiós per eltusselódott. Sándor fejedelem Temesváron halt meg 1784­ben. Jól beszéit magyarul s állítólag Péter király is birja a nyelvünket. Amikor az Obrenovios osalád utolsó sarja, Sándor király is gyilkosság áldozata lett, a Karagyorgyevicsek visszanyerték Szerbia trón­ját és Sándor fia, Péter, király lett. Péter 1846-ban született, felesége Nikita montenegrói fejedelem leánya, Zorka volt, akivel egymillió rubel hozományt Ígértek, de após és vő később annyira veszekedtek a hozomány miatt, hogy az orosz oárt kérték fel bírónak. Péter után következett volna a harcias és eszeveszett Györgye, ennek lemondásával pedig a beteges Sándor. Ha ugyan nem keletkezik olyan bonyodalom, hogy a Karagyorgyevicsek újra elvesztik a trónt, amelyhez vezető utat vér és gyilkosság jelzi. * * • (Aj alkohol ellen és mellett.) Bizony sok furcsa van a mi társadalmi és állami életünkben. A bibliai tanáos : ne tudja a balkéz, mit oselekszik a jobb, megvalósul a kormányzatban, ahol az államhatalom egyik szerve nem akar tudomást venni arról, hogy mit cselekszik egy másik szerv, amely szintén a közjó szolgálatára van rendelve. Például a közoktatási miniszter egymás után adja ki a rendeleteket, hogy a gyermekeket el kell rettenteni az alkohol élvezetétől; a belügy­miniszter százezerszám osztatja ki az ivás ellen irányuló röpiratokat; ugyanakkor pedig a föld­művelési miniszter azon töri a fejét, hogy a bor­fogyasztás emelkedését előmozdítsa, mert más­ként tönkre megy a sok millió költséggel rekon­struált szőlőkultúra s elpusztul egy csomó ember, akinek existenciája a bortermelésre van ala­pítva. A kisvárosi társadalmi mozgalmakban részt­vevő emberrel is megesik az a furcsaság, hogy egyik nap az alkoholellenes gyűlésen vesz részt, vagy az iskolai gondnokságban lelkesül a tel­jes abstinenciáért, másnap pedig gazdagyülésen ágál a borfogyasztási adó és a kis üstök adó­jának felemelése ellen. A túlzások nevetségesek, mert ezek, ha még oly nagy meggyőződésen alapulnak is, nem hasz­nálnak az ügynek. Azt a jeles franoiát, aki azzal akart hatni, hogy bebizonyította, misze­rint Jézus Krisztus a kánai mennyegzőn a vizet alkoholmentes borrá változtatta, egyszerűen kinevették. Leghelyesebb a középúton maradni s a mérték­, uton pedig a két kis leányka játszadozott gya­nútlanul. Rémes sikoltásba tört ki a két anya. És ver­senyt rohantak lélekszakadva a két kis an­gyalka felé. Elkapták őket a vágtató koosi elől. A két gyermek hangosan kaoagottt a mu­latságon. A két asszony sokáig szótlanul pihegett. Vé­gül megtalálták egymás kezét. Egymásba kul­osolták és sirva fakadtak. Talán az iménti gondolataikat siratták. Ame­lyekre oly hirtelen választ adott valaki. Nincs rossz nő, kivált ha anya. Ugyan kinek volt valaha rossz az anyja? A fasorból két férfialak bontakozott ki. Mindkettő szürkülő. Az egyiken meglátszik a kereskedői jómód; van vastag aranylánoa és gyémánt gyűrűje. A másik kopott, szürke alak. Nyakkendője rendetlen csomóra kötve. A két gyermek ujongva szalad elibük. — Apa! Apuska! És elibük mennek az asszonyok is. El­mondják az iménti ijedtségüket. Egyszerre be­szélnek mind a ketten. Barabás B. Fereno

Next

/
Oldalképek
Tartalom