Zalamegye, 1908 (27.évfolyam, 27-52. szám)

1908-10-11 / 41. szám

2 »Zalamegye, Zalavármegyei Hírlap* 1908 szeptember 20. azt, hogy Bosznia elszakadt a magyar koronától. Tvartko 1366-ban > Isten és Lajos király kegyelméből* való bánnak nevezi magát s utódja Bosznia igazi és jogos uralkodójának Zsigmond királyt ismeri el. A történelmi jog s a magyar királyok uralma a mohácsi vészig kimutatható. Ezt a jogot pedig sem királyi kéziratok el nem kobozhatják, sem a nemzet el nem alkudhatja. Ha a Monarkia közös területeket szerez és Magyarország a közösséget erre nézve elismeri, nemcsak sarkalatos közjogi elvet ad fel, hanem az összbirodalmi eszme feltámadásának útjait egyengetné. Boszniát tehát követelje vissza a magyar nemzet és a függetlenségi párt sürgesse, hogy valódi alkotmányt adjanak a bosnyákoknak. Csak a magyar alkotmányos szabagság lehet eszköze annak, hogy a bosnyákok és hercegócok nemcsak a brutális katonai uralom kényszere alatt, hanem szivük szerint is a magyar szent korona alattvalóinak vallják magukat. A tudomány népszerűsítése. (Y. J.) Jogásznép vagyunk. Azt mondják legalább. S ez nem is utolsó foglalkozás abban a körben, amit ugy hivnak, hogy kultura. A nemzet, amelynek erős jogi, alkotmányos s mi más hasonló érzéke van, már e tulajdonságával kiérdemli, hogy a művelt nációk közé sorozzák. Röviden: jogásznak lenni nem utolsó dolog s a jogász nemzet kulturnép. De mi nemesak jogászok vagyunk, hanem politikusok is. Sőt tovább megyek. Mi politizáló nép vagyunk. Politizál ebben az országban szerenosés-serenosétlen. Miért járná különben ez a szó : »politikus csizmadia* ? A napilapjainkat is politikai napilapoknak nevezzük. Igazis. Főszerep jut a politikának a napilapokban. És én ezt nem akarom megváltoztatni. Nehéz ia volna azokat^ a szép vezetőoikkeket leszorítani a porondról s azok helyett filiszter eszeskedésekkel felvonulni. Még akkor is, ha a filiszter eszeskedése eszességgé vedlik át. Az ember vérében benne van a konzervativizmus. Noli turbare oiroulos meos. Oh én nem ismernék számítani arra soha, hogy egy ilyen szerény, didergő elmefuttatás A becsület. Az öreg tisztelendő ur hazajött a temetésről. Levetette fényes fekete talárját, amiben nyájának egyik báránykáját, mint hűséges számadó, örökkévaló gazdájának átadta. S fölvette a keshedt, kopott köntöst, amit nyilván már káplán korában is viselt, hiszen inkább zöld volt már, mint fekete. Csakhamar ott füstölgött a szájában a hosszúszárú pipa is, ami nélkül falusi plébánost odahaza elképzelni teljes lehetetlenség. Vendégei voltak, akik körülülték vele a nagy, kerek asztalt, a paplak derűs, fehér tornácán, a szép nyári alkonyat enyhe levegőjében, melyben bibliai békesség lengedez vala. Illő dolog volt mostan emlékezni a megboldogultról, aki immár sokkal nagyobb osöndességben hallgatja a fűgyökerek növését, mint aminő csend őket körülveszi. A tisztelendő ur nagyokat bólintott, miközben az elköltözöttről beszélt. — IsteU nyugosztalja, jámbor életet élt, légynek se vétett az utolsó esztendőben. Pedig hát ki hitte volna valamikor ? Veszekedett hire volt az egész vármegyében. Nohát ezt a veszekedett embert én szelidítettem meg egyszer. Pedig azzal jött rám, hogy leüti a derekamat, — nekem, a papjának! De attól a perctől fogva mintha kicserélték volna. Hogy esett a dolog? Ezt valaha a napilapok vezető hasábjainak fényében jelenjék meg. Miosoda naiv merészség! Sőt micsoda pogány gondolat 1 De menjünk egy marokkal beljebb. Tudományos kérdések tárgyalását ritkán látjuk a napilapokban. El sem tudnám számlálni, hogy mennyiféle rovat van bennük. Állandó sport, sakkrovat stb. De állandó tudományrovat, amely igazán megérdemelné ezt a nevet, ninos. Az »irodalom és művészet* vagy hasonló cim alatt minden nap kapunk egy-egy referádát a »tudományos életről*, kezdő újságírók széljegyzeteit egy-egy tudományos társaságban elhangzott előadásról, felolvasásról. Ez pedig édes-kevés: nagyon keveeet ér. Aki elolvassa, többet szeretne tudni. S aki nem szeretne többet tudni, annak annyi sem kell, amennyi ott van. Talán szólanom sem kellene a napihírek rovata és különösen a »vegyes* által terjesztett tudományos »igazságokról.* Olvastam egyik igen tekintélyes napilapban egy tudományos cikkecskét. Hogy mennyi valótlanságot, képtelen dolgot hordott ott össze valaki, az már borzalmas. És tessék elhinni, hogy nagyon sok ember van, aki ezeket komoly arooal olvassa végig és tanulni akar belőlük. Ha egyáltalában törődünk a tudománnyal, ha népszerűsíteni szeretnők ós akarjuk a tudományt, akkor szabad effélét megcselekedni, megengedni ? Pedig égünk a vágytól, hogy megnépszeritsük ezeket a »szent berkeket* s hogy drága népünk szellemi nívóját emeljük. Szeretnők, ha a tudomány s a magyar tudomány fájáról vett s a népszerűsítéssel beoltott csemeték, palánták szélesebb rétegekben kapnának lábra ezen a drága földön. De hagyjuk el a képeket. Beszéljünk világosabban. Égy pár évvel ezelőtt igen nagy port vert fel egy tudós akadémikusunk kiszólása. Ejnye, hogyiehivták csak ? Igen. Kautz Gyula. Azt mondta, hogy nincs magyar tudomány. Én azt mondtam volna, hogy nincs magyar tudományosság. Ugy értem, hogy minálunk az emberek nem érdeklődnek a tudomány iránt. De nem is érdeklődhettek s nem is érdeklődhetnek most sem. Mert ninos módjukban most sem, akarva, nem akarva népszerűsített tudományt kapni kézhez. És erre volna egy mód. Szerintem nagyszerű mód. Nagyobb tért kell engedni a tudománynak a napilapokban. Tudományos folyóiratunk van elég. De vájjon hány embernek kezén fordulnak meg a folyóiratok és hány ember pörgeti végig naponként a napilapokat ? Összehasonlíthatatlan bét szám. Aki újságot nem olvas, nem művelt ember, azt mondják. Nem is lehet. Manapság olvas is mindenki újságot. 8 ha tudományos cikket talál benne, érdekeset, el fogja olvasni. Kit ne érdekelne, teszem föl, hogy miért vágja a folyó medrét kemény hallgasd meg öcsém ! Én is olyan fiatal káplán voltam akkoriban, aminő most te vagy . . . A rózsásarcu, szép fiatal pap, aki most került az öreg tisztelendő ur mellé, nagy kíváncsisággal tolta székét közelebb a borozgatók asztalához. — Hát amint mondom, veszedelmes ember volt Girio Péter, — tette le az öreg tisztelendő ur a poharát, amelyből csendes kocointás után kevéskét hörpintett. — Fiatal korában juhász volt az uradalomban, valami birka-dologba is keveredett, amiért aztán a vármegye házát is meglakta. Mikor katonasorba került, többet ült kurta vasban, mint a nélkül. De hát a kurtavas se ölte ki belőle az erkölosöt; mikor hazatért, csak annál jobban nekiszilajodott. Ó rikkantotta el magát legtöbbször, hogy ki a legény a csárdában ? Négy pajdányi legény egyszer összebeszélt, hogy majd kijuhászítja egy kiosit. — Giric Péter nagyban mulatott a korcsmában. Füle mellé parancsolta a cigányt, hogy csak neki húzza, senki másnak. Az egyik legény átkiáltott hozzá: — De nagy murit csap kend, Péter bátya 1 Girioz Péter az asztalra csapta a poharát: — A magamét mulatom el öcsém, nem a tiédet! A kötözködő legény még hegyesebben folytatta : -Éjh a! Talán még mindig a^jirka árából telik ? • talajba, sziklába, miért hagyja ott a lágy talajt, ha csinálhat magának medret keményben ? 8 vájjon hányan tudják ezt s a/.t, hogy éppen ezt is magyar elme munkássága derítette ki ? Nos, nem lehetne-e ilyesmiket is beleplántálni, ugy kicsit közvetlenebbül, a napilapokba? Tudományos társaságunk is van elég. Egy egész osomó Budapesten. A másik egyetemi városban is egy-kettő. Másutt is. DJ Gyergyószentmiklós, Torda, Pápa vagy Zalaegerszeg nem sok hasznát veszik a budapesti tudományos társaságok ülésein terjesztett és népszerűsített vagy nem népszerűsített tudománynak. De a »Budapesti Hírlap* vagy az »Az Újság* elviszi a népszerűsített tudományt Karakó-Nyomoródra is. A napilapok osak megadnák azt, amit adhatnak. Tehát csak munkás kell. Magyar honban erre való munkáskéz is van elég. Csak akarjon megmozdulni ez a kéz. Am tessék a tudós magyar embereknek, az egyetemi tanároknak, a tudománnyal hivatalosan és hivatásosan foglalkozóknak, a középiskolai tanári rendnek a tudományt népszerűsítő újságíróvá felcsapni. — Volna annyi ez a vállalkozás, mint egy közművelődési egyesület. — Haszonnal járó munka volna mindenképpen. (Még meg is fizetnének erte.) Széles rétegek, igen divergáló mesterségek emberei belekóstolnának a tudományba s hiszem, erősen meg vagyok róla győződve, hogy igen megszeretnék ezt a menüt. A miként manapság mindenki olvassa a politikát, mindenki politizál; pedig valójában, nem vagyok szigorú, ha azt mondom, 5°/o 8

em ért hozzá. A tudományhoz nem 5, hanem 95°/o fog érteni; ugy feltétlenül és legalább is, mint a politikához. Igy leszen magyar tudományosság s a tudomány magyar munkásairól és magyar eredményeiről is illő tudomása lesz a magyar társadalomnak, ha tudományt kap a napilapokban is. Én nem látom be, hogy ezt nehéz volna oélba venni vagy éppen megpróbálni. Merész újításnak sem látom, keresztül nem vihetőnek se. Ez uton könnyű volna a tudományról s a magyar tudományos munkáról szélesebb körben tudomást venni. Azt hiszem nem köveznek meg, ha azt mondom: Napilapok utján tessék teljesíteni a népszerűsített tudományt. V. I. Aktualitások. (A választói jog.) Nálunk a hivatalos titok nagyon kevéssé becsült cikk. A kormány még el sem készíti teljesen a javaslatokat, azok már avatatlan kezekbe kerülnek. Ezadirat jellemző világot vet a minisztériumok ügykezelésére s De már erre felkelta mulató óriás. Kidűllesstett mellel lépett oda a legények asztalához : — Hát aztán ? Ki meri azt nekem szememre vetni? Hány juhász ember van, akivel meg nem esik az ilyesmi? Aztán meg, ha vétettem, meg is bűnhődtem érte. Ki meri mondani, hogy egy szikra folt van a becsületemen ? S ugy vágta a kezében tartott borosüveget az asztalra, hogy azerte-szét röpültek a szilánkjai, megvérezték a legények aroát. Parázs verekedés kerekedett. Három legény vérbe fagyva maradt a korosma padlóján, a negyedik csendőrért szaladt. De Girio Péter még a kakastollas hatalomnak is ellentállott. Alig tudták lebirkózni. Persze ezért még tovább viselte a szürke rabdaróoot, mint a birka miatt. Hanem mikor kiszabadult, akkor is csak fennen hordta ő kelme a fejét. Éppen nem tartotta magát beosületvesztett embernek, aminthogy mások sem tartották annak. Váltig csodálták azt is, hogy ez a uagyerkölcsü ember hogy kapott feleséget? Előre siratták a menyasszonyát. No szegény Csobán Tera, az is több ütleget fog kapni, mint jó szót 1 De hát Csobán Tera belebolondult a vad emberbe. Hozzáment és el is töltöttek egy pár esztendőt, hogy milyen boldogságban, az az ő dolguk. Itt kezdődik ! voltaképen az én történetem.