Zalamegye, 1908 (27.évfolyam, 1-26. szám)

1908-04-05 / 14. szám

6 » Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap* 1908. március 15. Andrássovich Gézénak tanulságos értekezését a szerző helyett, ki közbejött akadályok miatt nem jelenhetett meg, Urbanek Károly dr titkár olvasta fel s bemutatott egyúttal a házinyúl tenyészté­sére alkalmas ketrecmintát s néhány kidolgozott házinyúl prémet. Az érdeklődők között továbbá kiosztotta Andrássovich Gézának a házinyúl­tenyésztésről szóló gazdagon illusztrált népies munkáját. — Ma d. u. 3 és '/j órakor lesz a főgimnáziumban az utolsó előadás. Hantke Emil pénzügyi fogalmazó lapunk jeles munkatársa tart felolvasást: »Korunk irányító eszméinek hatása az irodalomra» címen. Jelölés a közigazgatási bizottságba. A novai járás törvényhatósági bizottsági tagjai a köz­igazgatási bizottságban megüresedett egyik helyre Stádel János tárnoki földbirtokost óhajtják meg­választani s mellette fog'alnak állást. A törvény­hatósági bizottság összes tagjait körlevélben kérték fel, hogy Stádel János megválasztását támogassák. — Jó helyről vett értesülésünk Fzerint n közigazgatási bizottságban megüresedett két hely betöltésének megbeszélése céljából a váimegye vezető férfiai értekezletet fognak tartani. Esküvő. Koréin Viktor, a zalaegerszegi „Kalap király" című jóhirü üzlet tulajdonosa, ma tartja esküvőjét Grünvald Irmus kisasszonuyal. Gyermeknap. Légrád nagyközség polgári egy­lete, az országos gyermekvédő liga felkérése folytán, f. hó 2-án egyleti helyiségeiben, ugy anyagi, mint erkölcsi tekintetben igen szépeu sikerült gyermeknapot rendezett, egy kis ünne­péllyel kapcsolatban. Az ünnepély, amelyen a helybeli és vidéüi intelligencia szép számmal volt képviselve, este H'/j órakor Kováts Gyula egyleti elnök megnyitó beszédével vette kezdetét, amely után Kováts Lenke és Kováts Ilonka urleányok szavalata, Fábián Gyula plébános alkalmi felolvasása és végül fentebb irt hölgyek — ifjú Goldschmied József ur hegedű kísérete mellett — előádott zamatos dalai szolgáltatták az ünnepi program­mot. A műsorszámokat sokszoros taps kisérte. A műsort » Tombola* játék követte, amelynek 60 darabnál több nyeremény tárgyait, nemes szivü hölgyek és urak ajándékozták a magasz­tos célra. Az adakozóknak s az ünnepélyen sze­replőknek az egylet ez uton is legmelegebb köszönetét fejezi ki, a szegény elhagyott árva gyermekek nevében, akiknek segélyezésére fog a befolyt 80 K jövedelem az országos gyermek­védő liga rendelkezésére bocsájtatni. Tombola tárgyakat ajándékoztak : Mikler Győzőné, BorsGyörgyné, Stefaneum zárda nővérei, Fábián Gyula, Grósz Dávidné, idősb Weisz Vilmosné, ifj. Weisz Vilmosné, Herczer Mórné, Herczer Jakab, Horváth Gabriella, Friedfeld Henrikné, Goldschmied Fülöpné, Pick Edéné, Lyubics Károlyné, Kasztl Gézáné, dr Kaiser József, Goldschmied Szidónia, Küntzel Károlyné, Auer Károlyné, Misner Gyuláné, Grünfeld József, L'iusch Lipót, özv. Herczer Józsefné, Draskovich Lajosné, özv. Szilágyi Gyuláné, özv. Haller Istvánné, Ferenczy Kázmérné, Kováts Gyuláné, Gellén Arthur, Malovecz Gyula, Goricsanecz Györgyné, Singelperger János, Neusinger Béláné, Leszlauer Gyula, Salamon Istvánné, Oszten Lajosné, Weisz Izraelné és Wortmann Vilmos. Női kereskedelmi tanfolyam. A zalaegerszegi állami felső kereskedelmi iskolával kapcsolatosan engedélyezett női kereskedelmi tanfolyam kellő számú jelentkező hiányában a folyó tanévben nem nyílt meg. A tanfolyam szervezését, ha legalább 30 tanuló vesz benne részt, u vallás- és közokta­tásügyi minister esetről-esetre engedélyezi. Hogy az igazgatóság a jövő 1908/9-iki tanévre a tan­folyam engedélyezését idejében kérelmezhesse, előre hell tudnia, kik szándékoznak abban részt­venni. Ez okból felkéri az érdekelteket, szíves­ki djenek minél előbb, legkésőbb azonban május l-ig a felső kereskedelmi iskola igazgatóságánál jelentkezni, illetőleg a részvételre való szándéku­kat ott bejelenteni. A jelentkezés semmi kötelezettséggel nem jár. A női kereskedelmi tanfolyam célja : azon keres­kedelmi szak és irodai főbb ismeretek, valamint gyakorlati ügyességek elsajátítása, a melyekre az életben a nőnek akár mint könyvvivőnek, pénz­tárnoknak, levelezőnek s egyéb alkalmazottnak, akár mint a család tagjának az apa vagy férj helyettesítése alkalmával, vagy a háztartásban szüksége van. A női kereskedelmi tanfolyam szeptembertől juniusig tart. A tanfolyamba oly növendékek vétetnek fel, kik a polgári vagy felsőbb leány­iskola negyedik, vagy a felső leányiskola máso­dik osztályát sikerrel végezték, avagy megfelelő előképzettségüket a magyar nyelvből, számtan­ból és földrajzból felvételi vizsgálattal igazolják. A tanfolyam növendékei állandóan női fel­ügyelet alatt állanak. A beírások julius 3. és szeptember 3. első napjain lesznek a felső kereskedelmi iskola igazgatóságánál. A beirási díj 10 K, az évi tandíj 100 K, mely utóbbi évnegyedenkiut egyenlő részletekben előre fizetendő. Gyászhír. Rieger József, a Szent Benedekrend zalavári tiezttartója 74 éves korában meghalt. Köztiszteletben álló férfiú volt, aki hosszú év­tizedeken át vezette a rend zalavármegyei gazda­ságait kiváló szakértelemmel. Nagy részvét mellett temették el Zalaváron. Az elhunytban Árvay Lajos, Zalavármegye alispánja sógorát gyászolja. A választási törvény reformja. A belügy­minisztériumban már régóta dolgoznak az uj választási törvény tervezetén, most gyűjtik az adatokat a kerületek uj beosztására vonatkozólag. A miniszter legutóbb a járások székhelyeiről, azok népességéről, a községek számáról s a községeknek egymástól való távolságáról kórt kimutatást az alispánoktól. Ugy látszik, hogy a községenként való szavazás tervét végleg elej­tették s a választás kisebb nagyobb körletek, esetleg jegyzőségek székhelyein fog történni. Gyümölcsészeti tanfolyam. A keszthelyi gyümöl­csészeti tanfolyamon a következő tanítók vettek részt: Bartl József Sopron (Soprou), Czinzek István Ráckanizsa (Zala), Cseppan Ágost Drahóe (Nyitra), Frazon Ferenc Bajmok (Bács), Gaál József Zajta (Szatmár), Hofmeister Béla Kör­mend (Vas), Jankovits Győző Csoltó (Gömör), Katrics Vilmos Ilonca (Bereg), Keve J. Béla Szakáiháza (Temes), Kolloszay László Nyirbátor (Szabolcs), Köllöd András Pomogy (Moson), Kövér Kálmán, Mezey Béla Sásd (Baranya), Réesey Ferenc Szenyér (Somogym.), Rehorovszky Rezső Nagykeresnye (Bars), Sostarics Elek Horváthársos (Vasm.), Szentpéteri Pál Pátroha (Szabolos), Simoncsics László Daruvár (Slavonia), Szalai Károly Alberti (Pest m.) ós Szolár Béla (Somogy megye.) Szőlővessző adományozás. Aföldmivelési minisz­ter Keszthelyvidéki Gazdakörnek, gróf Batthyány Pál főispán felterjesztésével s gróf Batthyány József orsz. képviselő személyes közbenjárásával támogatott kérelem folytán, 140.000 drb. szőlő­vesszőt utalványozott. Badacsony és Tördemicz. A balatonparti vasút egyik állomása Tördemiczen lesz. A tördemicziek azonban nem elégedtek meg azzal, hogy az állomás címe csak egyszerűen a község neve legyen, hanem előnévre vágytak s kiesz­közölték az állomás részére a Badacsony—Tör­demicz elnevezést. A predikátum pedig érthető okokból nem tetszik Badacsony hegy­községnek, amely az ellen közgyűlésén tiltakozott is. A badacsonyi szőlőbirtokosok attól tartanak, hogy az állomás kettős neve megtévesztésekre adhat okot és esetleg megárthatna a badacsonyi borok hírnevének, amennyiben badacsonyi elne­vezés alatt más származású borok is kerülhetnek forgalomba. A sümegi Ramazetter szobrot átadták. Haraszti József ércöntődéje elkészült a sümegi Ramazetter szobor főalakjával, azt mult hó végén Sümegre szállíttatta, a hol a kiküldött bizottság részletesen megszemlélte és miután kifogástalannak találta, át is vette. A szobor leleplezésének határidejét május 10-ére tűzte ki a bizottság, amely nap össze­esik a város jóltevőjének, Ramazetter Vincének elhalálozása 30-ik évfordulójával. Nagy ünnepség keretében történik majd meg a szobor lelep­lezés, mert a bizottság, ugy halljuk impozáns keretet szándékozik az ünnepségnek adni. Helyreigazítás. Mult hoti számunkban az izr. aggápolda alap javára kimutatott 100 korona adományozója Stern Sára urnő Bécsből, nom Stern Bernát, hanem néh lovag Stern Lipót özvegye, a mit készséggel igazítunk ezúttal helyre. Hány választó van Zalaegerszegen. Az ország­gyűlési képviselő választóknak 1909 évre érvé­nyes névjegyzékét f. hó 2-án igazították ki nálunk. Az 1908 évi névjegyzékben 883 választó volt föl véve. Időközben elhalt, elköltözött 61, letelepedés ulján szaporodás 61, igy tehát össze­sen 883 választó vétetett ismét föl. magyar cimer és a Hymnus szövege az Í8kolákban. Apponyi Albert gróf a hazaszeretet ébrentartására és a nemzeti egységhez való ragaszkodás megszilárdítására elrendelte, hogy az összes elemi népiskolákban a magyar címer alatt a Hymnus szövege annak hangjegyeivel együtt kifüggeszlessék. „Urleány." Nemrégiben a »Zal«4negyé«-ben egyik versemben ezt a kifejezést használtam: „Urleány én nem vagyok". Mivel több oldalról ez félreértést okozott, ezúttal kijelentem, hogy annak a kifejezésuek az éle nem az uri osztály ellen van irányítva, hanem a mai társadalmi felfogásra, amely az „urleány" szó használatával siet külömbségeket tenni urleány meg nem uri leány között. Ilyen társadalmi megkülönböztetés hangoztatása éppen nem lehet helyes. „Mert a leánynak rangfokozata Csak az erény, az ész, a báj, t gzépiég S ez minthogy mind az ég ajándéka, Legősibb és legigazabb nemesség,, mondja Szigligeti. — Zalaegerszeg, 908. már«. 29. Láng A. József, főgimn. tanár. Gyenge legénység. Alsólendváról írják, hogy a sorozó bizottság egyetlen egy városi legényt sem tartott alkalmasnak a katonai szolgálatra. Biz ez nagy szegénységi bizonyítvány egy akkora községre nézve, mint Alsólendva. Ugy látszik, a degeneráció általános okai mellett még helyi okok is közrehatnak abban, hogy az ifjúság egyre satnyul s hovatovább fegyverfogásra tel­jesen képtelenné válik. Annál feltűnőbb az alsó­lendvai eset, mert a vármegye több sorozó járásában kiválóan derék fiuk kerültek sor alá. A zalaegerszegi járásban például a felhívottak egy harmad része katonának való legény volt. Szalonkavadászat. A szalonka szezonjának ido s tova vége lesz. Az érdekes mauár elvonul a Kárpátokba fészkelni. Már amit a vadászok meghagytak belőlük. — Mert a vonulás ideje alatt szólt a puska mindenfelé, ahol a szalonkák keresztülhuetak. Nincs vadász, aki a sr.alon­kázásból, ebből az érdekes vadászatból ki ne venné a részét. Ezidén a szalonka vadászat nálunk elég jól sikerült. A vármegye több pont­ján feltűnően sok volt a vonuló madár. Azalsó­lendvai járásban volt legnagyobb az eredmény. Kiválóan sikerült a vadászat Palinán, ahol egy nap 29 szalonka került terítékre. Az iszákosság ellen. Ugy látszik, hogy a terjedő alkoholizmus ellen a kormány erélyesen kiván fellépni s nem fogja ellenezni a korcsmák vasárnapi bezárását. Erre mutat a belügyminisz­ternek az a körrendelete, amelyben felhívja az ország Ö3zes törvényhatóságait, hogy a nép köré­ben egyre terjedőiszákos9ágelloa a leghatározottabb Sirolin Ewell a avtgfíK is I fcritií'^t, m^afle­fcti a KaMgfet, vMacMfcM íficil feMtfOt Tüdőbetegségek, huretok, szamár­köhögés, skrofulozis. influenza ellen számtalan Unár ét orvos tfte) naponta ajánlva. Minthogy féktelen utinzatokut te Irináinak, kérien mirte&kar „fl*mhé" ereOeH F. tfeffmaRn-La Roche A Co. Basel (Stáje) S 99 Roehe" kw - 4* i

Next

/
Oldalképek
Tartalom