Zalamegye, 1908 (27.évfolyam, 1-26. szám)

1908-02-23 / 8. szám

XXVII. évfolyam. Zalaegerszeg, 1908 február 23, 8. szám. Előfizetési dlji Kgész évre . 10 K — f. Fél évre . . 5 K — f Negyed évre. 2 K 50 f Kgyes szám ára 20 fillér Hirdetések i Megállapodás sznriiit Nyilttéi boronként 1 K Kéziratokat ueiu küldüuk vissza ZALA Politikai és társadalmi hetilap. A P Megjelenik minden vasárnap. <wimiiMn'winaMi'j<iiirm A vármegyékről. Irta: Mezőssy Béla földinivelésügyi államtitkár. Hajdanta ü magyar közélet nevelő iskolái voltak a vármegyék. Zala zöM asztala szülie Deákot, Zemplén Kossuthot, Kazinczyt, Andrássyt, Szilágy : Wesselényit, Borsod : Palóczy Horváth Lászlót, Szemerét és a többieket, kiknek neve egy-egy kiszakított darab hazánk történetéből. A ntegyei intézmény szabadságán és épségén nyugodott mindig a magyar alkotmány. És a kölcsönhatás egészen természetes. Mert azok, akiknek erejét a vármegyék küzdelmei acélosították meg és akiknek lelkivilágát betöltötte az a hazafias szellem, amely az öreg hazánkban kiolthatatlanul égett, lassanként kinőttek a szűk municipális keretből és ;tz ország vezérei lettek, az ország vezérei és egyben a magyar alkotmány rendíthetetlen támaszai. In asperis et properis. Jó és rósz időben egyaránt. Amig nyitva voltuk az öreg vármegyeházák tanácskozó termei: addig volt magyar szabadság. Ha az utolsót is megtörte az önkény és nehéz kapuja csikorogva becsukódott: ugy elalélt és lassanként megszűnt pihegni a nemzet. De nem örökre. Mint a tavasz lehelletére kipattan a rügy, kizöldül a fii és előbuvik a sötét földből a kis piros katicabogár: ugy érezték meg mindig a magyar vármegyék a nemzeti élet szabadságának első lüktetését. Megérezték és kivették mindig a nagy és keserves terhüket a magyar nemzeti állam megerősítésének nehéz munkájából. Egy államra sem lehet veszélyesebb irány, mint a túlságos központositás. A régi, nagy, hatalmas byzanci császárságban minden erő, minden hatalom az ország szivében, Konstantinápolyban ömlött össze; a vidék megszokta a központból jövő parancsnak engedelmeskedni, ellenállást nem ismert, vak eszközzé, gyenge bábbá vált a mindenható császári hatalom kezében. S az eredmény egy erőszakos, barbár nemzet, amely az ország szivére reá tette kezét; e/zel parancsolt az egész Byzancnak, mert a központi hatalom nyomása előtt feltétlenül meghajolni mindenki szokva volt. Miért hozom fel ezt a példát? Mert minálunk is divatos politika volt a központ érdekében gyöngíteni azon intézményeket, amelyek a nemzeti szabadság biztosítékai. Hiszem, hogy ez a politikai irányzat egyszersmindenkorra lejárta magát! Hiszem, hogy alkotmányunk biztosíté'i kait nem száraz szabályokban, papiros! jogokban, hanem az intézmények megerősítésében fogjuk keresni és feltalálni. Aki a magyar vármegyét erősíti, az a magyar alkotmányos királyság legbiztosabb alapkövét rakja le. A magyar vármegyék legnagyobb része átérezte ama kötelezettségeket, amelyeket évezredes történelmi hivatás reájuk rótt. Nehéz napokat éltünk át. Vajha ugy lenne, hogy ami elmúlt, az egy többé vissza nem térő rosz álom; és adna az Isten a vármegyéknek és vele együtt szegény hazánknak boldogságot, jobb jövőt! Ugy legyen! Aktualitások. (Katonák.) Sok szó esett mostanában a katonákról. Emelik a katonatisztek fizetését, amit sok kuruc nagyon zokon vesz. Mert nem akar fizetni a németnek. Lehetetlen be nem látni, hogy sok igazság van a zugolódásbau. Mert hát a közös hadseregnek a magyar nemzet még eddig csak a feketesárga felét látta. Nincs semmi okunk lelkesedni a németül vezényelt, osztrák szellemben nevelt és vezetett hadseregért. Ha azonban arra gondolunk, hogy a mi fiaink is ott szolgálnak a közös armádiában s hogy elvégre mégis csak ez a hadsereg az egyetlen védelmi eszközünk; akkor persze elég indokot találunk arra is, hogy áldozatot hozni mégis csak muszáj. Van valami magyaros sirva — vigadás a mi T^abkirály levele Százszorszéphez. Majd hallgatag vagy éjszakákon Ha elkerül az édes álom, Ha ébren tartja gond a szivedet, Mert valakit nagyon-nagyon szeret . . . Ha szenvedély szivedbt markol S lázas öröm kigyulad attól A szépséges, szerelmes arcodon: — Vigyáz az ég rád, angyalom! Ha nyughatatlanság lepett meg, Mert érzed azt, hogy életednek Nagy boldogsága most lehet tied, Mert a szíved nagyon-nagyon szeret . . . Ha némaság' lakója ajkad, (Piros virágnak mint a harmat) Ha megszáll a merengés untalan: — Istennek erre gondja van! Ha szerelemnek szenvedése Lecsap szivedre száz veszélye, (Hogy nem tudod, mi lelt hát tégedet ?) S mindent, mi édes, azt igéri meg . . . Ha szinröl-szinre látsz szerelmet S viaskodik miatta lelked, Ha már tied az édes küzdelem: — Segítsen téged Istenem! láng József. Jó szerep. Az asszony. Abban a korban, amelynek illatos virulása öt-hat esztendővel téveszti meg a legnagyobb conaisseurt is. A férfi. Harminc esztendő körül, de a szerelmi viharok vágya kezd már benne a derék és nyugodt polgári jólét megbecsülésébe csillapodni. A leány. Üde gyerek, elpirul a lelke a boldogságtól még csak a gondolatára is, hogy őneki szabad lesz már azt szeretnie, akit a papa meg a mama méltónak tart erre. I. A férfi : Háborús hangulat ? Az asszony : Kezdem unni a dolgot. A férfi: Ez tehát a bevezető zene a kitessékeléshez ? Az asszony: Ez a kérdés egy darab a maga énjéből. Érti és tudja, miről beszélek, de azért sem ugy akarja tudni. Olyan az utóbbi időben a magaviselete, a modora, a hangja, hogy mindegyik külön-külön vérig sértő és ha azt mondom csak, hogy unom a dolgot, még előzékeny is vagyok. A férfi: Mindenesetre, de — önmaga iránt. Az asszony : Ne merjen igy beszélni . . . Azt mondom, hogy unom a dolgot, mert reszketek a megalázástól, hogy igy bánik velem. A férfi: Tehát elégia? Az asszony: Azt képzeli, hogy ez a minden áron mosolygó nyugodtság másnak tűnik előttem, mint amicsoda? A térti: Ejnye kezdek kíváncsi lenni . . . Az asszony : Csodálatos : három esztendő alatt az összes hazugságaiban nem volt annyi rosszaság, mint ebben az egyetlen mondatában. A férfi : Csak rosz vagyok ? Miért nem gonosz ? Az asszony : Nevezzük a nevén: gyalázatos. A férfi : Engedelmet : végre is én nem azért vagyok a világon, hogy eltűrjek magától olyanokat, amiért mindenkit mást összetörnék. Az asszony : Mindenekelőtt igyekezzék azt az előbbi, minden áron mosolygó nyugodtságot megtartani, azután pedig nekem ne beszéljen ilyen nagyokat . . . A férfi : Nem vagyok hajlandó . . . Az asszony : Mire? Meghallgatni, ha a szemébe mondom, hogy teljesen tisztában vagyok, mi a a célja valami három-négy hét óta a manővrirozásának ? A férfi : Ó, ilyen szép beszédre ismét csendes és jó fiu leszek. Az asszony: Nem kerül megerősítésébe, sokkal fáradtságosabb magának a mű-önérzet míí-fellobbanása. ' A férfi : Elbírom ezt a ledorongálást is . . . Az asszony: Mondja, három esztendő alatt volt olyan nap, hogy nem láttuk egymást ? A férfi : Ha nap volt is, de este nem. Az asszony : Nc szórja annyira a sziporkákat. A férfi : Igazat mondtam . . . Az asszony: Es három hét óta ? Hányszor volt itt? Mai sxámunk 14 oldalt