Zalamegye, 1908 (27.évfolyam, 1-26. szám)

1908-02-23 / 8. szám

2 • Zalamegye, Zalavármegyei Hirlapc 1908 február 23. katonáink életében és sorsában; ezért > dolgok elfogulatlan szemlélője bizonyos rokonszenvvel nézi őket, akik az uniformis ragyogó pompája alá rejtik a bohém lelkek mindfu elfojtott keserűségét és szomorúságát. Mindig urnák, mindig szolgálatkésznek és szeplőtlen becsületünek kell lenni annak, akit a császár katonájává tett a hajlandósága vagy végzete ; a szociális nyomorúságot és emberi szomorúságot haptákba állva és megadással szalutálva kell mindig elfogadnia. Minden társadalmi osztályban él és uralkodik bizonyos kényszer, bizonyos hivatalos predesztináció, de a katonaság kényszere mindennél szigorúbb, mindennél parancsolóbb. A modern katonai fegyelemben, bármily különösnek lássék is első tekintetre, van valami a középkori monachusok aszkéziséből; hiszen a kötelező egyenruha; és a hallgatag celibátus is erre vallanak. Ezenfelül a katonaság kénytelen minden társadalomban bizonyos többé—kevésbbé palástolt és többé—kevésbbé kitörő ellenszenvvel megküzdeni. Nálunk még egy tragikus vonás játszik Inle a katonák végzetébe: az, hogy maga a hadsereg szervezete, rendszere egy parányában sem magyar. Amikor a delegációk a tisztek fizetésének felemelésével kezdtek foglalkozni, természetesen félharsogott az ellenszenv, amely itt ott az antimilitáris jelszavakig fokozódott. A közös hadsereg elleni ellenszenv nemzeti s az antimilitarizmus emberies szempontból érthetők, de a Hervé féle antimilitarista propagandát ma még teljesen abszurd dolognak kell tekinteni, mert nem lehet és nem szabad egy társadalmi szervezet ellen törni anélkül, hogy a szervezet gyökerét alkotó társadalom radikális megváltoztatását is ne akarnók. Ha valahol, ebben a kérdésben a gazdasági alap minden. Aki a hadsereget akarja egy rohammal lerontani és nem veszi észre, hogy ez a hadsereg a társadalmi láncnak egyik erős, talán legerősebb szeme, az kiváló ideálista, de nagyon rossz taktikus. Hogy a mi hadseregünk nemzeti legyen, hogy a magyar fiút ne a császár, de a magyar nemzet katonájának vigyék el : az igenis méltó és igazságos követelés, olyan óhaj, a melyet az idők járása előbb-utóbb valóra fog váltani. A magyar álmoknak különben is végzetük az már, hogy sokára teljesednek, és végzetük a magyar álmoknak, hogy mégis teljeseduek, mert igazak, mert muszáj teljesedniük. Hiába, mi azt gondoljuk, hogy a magunk egyéni életét jöttünk leélni erre a világra, pedig minden idegszálunkban, minden agysejtünkben a mult, az elődök kísértete remeg, minden akarásunk, minden elgondolásunk egy már meglévő, egy már készen talált rendnek és rendetlenségnek kinai falába verődik örökkön. ^ Van valami mfívészien, öntudatlanul parancsoló, lenyűgöző és fölemelő is abban a csodálatosan összhangzó emberi gépezetben, a melyet hadseregnek neveznek. Tetszik, vagy nem tetszik, de ez hatalmas, elemi erejű kigondolás, és nagy energiák, hősiesség és lemondás forrása. (Külsőségek.) A készülő perrendtartás tervezetébe felvette a minszter azt a rendelkezést, hogy a miniszter a birákat nemzeti jellegű hivatalos egyenruha viselésére kötelezheti. A rendelkezés — akárhogyan mosolyogjanak felette egyes nagyképű urak — feltétlenül üdvös dolog. Mert az ember gyarló s a tekintélyt sokszor a külsőségekre építi fel. Már pedig a hivatalos egyenruha az igazságszolgáltatási aktusok ünnepélyességét emeli s az ünnepélyes színezet nem fog ártani a birói tekintélynek. Külföldön csaknem mindenütt kötelező a hivatalos ruha. A francia, a német, az angol biró talár nélkül nem mond Ítéletet. Az angol a szertartásos hivatalos formákat annyira viszi, hogy a képviselőház elnöke parókában, gyapjus zsákon ülve vezeti a világ elő parlamentjének tanácskozásait. Ugylátszik tehát, hogy a külsőségek, az ünnepélyes formák nem esnek a felvilágosodás rovására. Amerikában a bíróságok és hatóságok nem sok ügyet vetnek az ünnepélyes színezetre, a felek feltett kalappal járnak ki és be a hivatalokba, a birák s az ügyvédek szivarozva tárgyalnak s a demokrácia hamis formákban érvényesül az igazságszolgáltatásban is. Nem is lehet állítani, hogy valami nagy tekintélynek örvendenek a közhatóságok. De meg az amerikai szellem egészen más valami, mint a mi hagyományokon és tekiatélyeken épülő társadalmunk szelleme. Itt igenis szükségesek a külsőségek, amelyek azonban nem merülnek ki a hivatalos ruhában, hanem kiterjednek minden dologra, amelyek a birót s a köztisztviselőt hivatulos ténykedése közben körülveszik. Ide tartozik például legelső sorban a hivatalos helyiség. A magyar állam ennek a követelménynek is igyekszik eleget tenni s egymásután épülnek a diszes igazságügyi paloták. Zalaegerszegen már a tavasszal hozzá fognak a néhány százezer koronába kerülő törvényszék ós fogház építéséhez. A vidéki járásbiró-tágok részére is igyekeznek tisztességes helyiségeket szerezni. Sokkal rosszabb helyzetük van azonban a közigazgatási hatóságoknak országszerte. Amikor 1872-ben az igazságszolgáltatást kihasították a vármegye testéből, a biróságok zsellérként húzódtak meg a vármegyék épületeiben, vagy bérházakban. Elvittek a vármegyéktől olyan-amilyen Íróasztalokat, székeket, szekrényeket, de a javát nem igen adlák oda. Az állam később gondoskodott a biróságok méltóbb elhelyezéséről, helyiségeiket berendozte az igazságszolgáltatás tekintélyének megfelelően; építtetett, bérelt s fokozatosan odáig fejlesztette a dolgot, hogy ma már a legtöbb biróság, ha nem is fényes, de elfogadható helyiségekben van elhelyezve. A járásbirákaak nem adtak átalányt, hogy hivatalos helyiségeket béreljenek, henem gondoskodott az állam helyiségekről. Sokszor megtörtént, hogy a vármegye kénytelen-kelletlen átengedte a házait az igazságszolgáltatásnak s a saját hivatalait zsúfolta össze, a szolgabiráit szorította bérházakba. 1872-óta a biróságok nemcsak tekintélyben, hanem külsőségekben is folytonosan emelkedtek, mig a közigazgatási hivatalok, különösen a járásiak majdnem ugy néznek ki ma is, mint ezelőtt 35 esztendővel. Sőt még rosszabb lett a helyzet. A iőszolgabirák szűken mért átalányaikért nein kapnak helyiségeket s a hivatalok szűk, célszerűtlen épületekben tengődnek. így van nálunk is, igy van a szomszédban is. És a berendezés nagyon sok helyen még a minimálisra redukált igényeket sem elégíti ki. Egy rozzant Íróasztal, kopott bőrdiván, festetlen deszkákból összerótt iratállványok ékesítik a hivatalos szobákat, amelyekben össze van zsúfolva a személyzet. A sarokban orvvadászoktól és halászoktól elkobzott puskák, szigonyok, egyéb bűnjelek, a polcokon el nem férő iratok s egy szobában sokszor három-négy pipáló hivatalnok. Bizony ez a környezet nem hangolja valami nagy revereneiára azt az egyszerű embert, aki a parádéhoz méri a tekintélyt. Hiszen parádéra hivatalos helyiségben igaz, hogy nincs szükség, de az egyszerű, méltóságteljes külsőség nélkülözhetetlen. A legutóbbi időben Z ilavármegyében ebben az irányban is sok történt. A központi helyiségeket rendbe hozták, Perlakon, Sümegen építenek s talán néhány év múlva méltóbb helyekről igazgatják a népet, mint ma s a községek felbuzdulva a vármegye példáján, a jegyzőségek részére is építenek tisztes helyiségeket. Kik a keresztény szocialisták? A zalaegerszegi keresztény munkás egyesület 1908. éyi február 16-án tartott mulatságán előadta: Hantke Emil. A prológ vagyok mélyen tisztelt közönség, a mi annyit jelent, hogy előre is biztosítva vagyok az általános részvéttel vegyes részvétlenség felől. A prológ sorsa, hogy megsajnálja mindenki, a miért nem hallgatja meg senki — és még sem hallgatjj meg senki. A prológ sorsa az, a mi a A férfi : Ebben a pillanatban nem tudok egész határozott feleletet adni. Az asszony: Hallja ne utáltassa meg magát teljesen; ne legyen gyáva is . . . A férfi : Kérem . . . Az asszony : Megmondtam : ne legyen gyáva is . . . Mindössze kétszer méltóztatott három héten belül öt-öt perces látogatást tenni . . . A férfi : Igaz, de lehetetlen volt . . . Az asszony: Szegényke ... A rettentő elfoglaltság tartotta vissza . . . A férfi : Az is, meg ... Az asszony: Meg másvalami is . . . Vagy nem gondolja, hogy tisztességesebb volna, ha nyiltan beszélne ? No, ha nem mer, majd én megteszem maga helyett. Tehát legyünk a kifejezésekben precízek. Nem: másvalami, hanem: másvalaki volt az ok. A férfi : É3 ha igy volna ? Az asszony: És ha igy volna? . . . És . . . ha . . . Maga ezt tesak nyugodtan kérdi ? . . . A férfi: De kérem, hiszen az imént a nyugodtság volt a kedvére való . . . Az asszony : Ne ... ne beszéljen igy. Mondja ugy-e nem szeret már? A férfi : Hazudnám, ha ezt mondanám : Az asszony : Mondd hát, hogy szeretsz . . . A férfi: Ezt érezni kell . . . Az asszony : Mondd ezt, mondd, tégy akármit, csak szeress . . . Ereznem, tudnom, látnom kell, hogy szeretsz ... És ugy-e nem hagysz el soha? A férfi : A lelkemmel soha . . . Az asszony : A lelkeddel ? . . . Megölsz . . . Hát másvalaki . . . A férfi: Legyen belátásod. Arról a másvalakiről azt fogja mondani a világ, hogy a feleségem és én magam is kénytelen leszek majd ezt elhinni, mert szép és lágy orgonaszó mellett jelenti ezt ki rójunk egy feketeruhás bácsi. Az egész világ elhiszi neki, tehát nekem is el kell hinnem . . . Az asszony : Ne gázolj rajtam . . . A férfi: Én a tied maradok . . . Az asszony: Nem birom ezt el . . . A férfi: Legyen eszed. Sem az orgonaszó, sem a feketeruhás urnák kenetteljes beszéde nem változtatnak mindkettőnknek a ezerelmén. Talán csupa cinizmus, talán csupa roezaság, ami belőlem beszél, de ennek igy kell lenni : megnősülök . . . Nem m indhatuám, hogy egészen kedvtelenül megyek bele ebbe az ügybe. Csak épen az én szempontom külömbözik attól a kis leánytól, aki ujján viseli majd a jegygyűrűmet. Én tudniillik engedékeny ur leszek mellette. Kiég jó fiu vagyok ahoz, hogy ne ábránditsam ki az impreszszióból, amit az első pillanatban nyert felőlem .. . Nevetsz, hogy én engedékeny leszek ? . . . Szükséges ez nekem. Mert a kis liliommal bevonul hozzám a vagyon. Elég becsületes vagyok, hogy ezt nyiltan kimondom. A többi is szórói-szóra igy gondolkodik. Csakhogy az egyik annyira pózol, hogy más előtt is tagadja, a másik meg olyan sziné-iz, hogy önmagának sem vallja be... Száz közül osak kettőben nem a kényelemszeretet a házasságok gondos szülője. No, én nyugodt lélekkel állapítom meg, hog^ az én szerepem nem tartozik e közé a kettő közé. Minden megváltoztathatja az én külső életemet, de belülről az maradok, aki voltam. Szeretlek és szeretni foglak. És aki téged szeretett, az mindi.; a tied marad . . . II. A leány : Még négy nap . . . A férfi : És boldogok leszünk. A leány : Szólj, igazán lehetséges, hogy ilyen szép az élet ? A férfi: Lehetne más te melletted? .. . Szeretlek . . . A leány : Ugy-e, még ezt soh 1 senkinek, seiu mondottad ? A férfi: Soha? A leány: Reszketek, h >gy nem a lelked igazságátmondod ... Soha sem szerettél ínég senkit ? A férfi : Igy soha ! A leány: S/.édülök . . . És, ha egymáséi leszünk, akkor is fogsz szeretni? Miudig? A férfi: Aki téged szeretett, az mindig a tiéd marad . . . Fáy Nándor.