Zalamegye, 1908 (27.évfolyam, 1-26. szám)

1908-01-19 / 3. szám

1906 január 19. »Zaltiraegye, Zaíavárinegyei Hir'ap« rendelt ellene. A közigazgahísi bizottság a p->lgárrn estert felmentette, amire Várhidy Lajos megrongált egészségi állapotára hivatkozva lemondott állásáról és végkielégítését kérte. A képviselőtestület a lemondást elfogadta s megszavazott a polgármesternek 3000 K végkielégítést. Ezt a határozatot több képviselőtestületi tag 9 Várhidy Lajos is megfellebbezte. Várhidy asoa az alapon, hogy ő végkielégítésétől feltételeeetten mondott le, teha't amíg a végkielégítés kérdése jogerősen elintézve niucs, lemondása nem fogadható el. A tőr vény hatósági bizottság a va'rosi képviselőtestület határozatának azt a részét, amellyel a polgármester lemondását elfogadta, helybenhagyta, ellenben a végkielégítés kérdésében a képviselőtestületet uj határozathozatalra utasította, egyszersmind a vármegye alispánja felhívta « várost, hogy az ideiglenesen megüresedett polgármesteri állást töltse be. A képviselőtestület kimondta, hogy a polgármesteri széket Várhidy L:ijos lemondása folytán végleg megüresedettnek tekinti s kiirta a pályázatot. Amíg idáig fejlődtek a dolgok, eltelt másfél esztendő. A pályázat kiírásával felébredt a remény, hogy végre vezetőt kap a város, amelynek sok életbevágó ügye megfeneklett az interregnum alatt. A polgármesteri állásra — amint már megírtuk — Dr Marik Pál vármegyei árvaszéki jegyző és Dr Korbai Károly újpesti ügyvéd pályáztak, Dr Marik azonban pályázatát visszavonta s a képviselőtestület Dr Korbait polgármesterré választotta. Ugy látszott, hogy végre nyugvópontra jutottunk. Dr Korbai megválasztásáb s megnyugodtak azok is, akik nem voltak hivei. Azonban újra kezdődött a bonyodalom. A választást megfellebbezte Dr Keresztury József képviselőtestületi tag és Várhidy Lajos volt polgármester. Dr Keresztury fellebbozése arra az elvitathatatlan törvényes indokra volt alapítva, hogy Dr Korbai nem lett volna polgármesterré választható, mert Zalaegerszegen nem adófizető. A fellebbezés egyébiránt azt célozta, hogv uj választás provokálta3sék, miután Dr Marik — akinek megválasztatása biztos volt — a pályázati határidő lejárta után lépett vissza s igy azok, akik cs. k Dr Marik után jöhettek volna kombinációba, m^r nem pályázhattak. Várhidy Lajos pedig még mindig polg írmesternek érzi rnigát, tehát nézető szerint a város a polgármesteri széket nem tölthette volna be. Ezért a választást szintén megfellebbezte. Természetesen ilyen körülmények között Dr Korbai Károly gondolkodóba esett: vaj >n a polgármesteri székbe beleüljön e ? A választás után is ott voltunk, ahol a mtfdi zsidó. Két polgármesterünk i» volna, de tulnjdonképen egy SÍDCS. A képviselőtestületi tagok negyvenötön értekezletre gyűltek össze, hogy valamikép segitsanek a bajon. Dr Korbai késznek nyilatkozott az állás elfoglalására, ha a képviselőtestület többsége ugy kivánja. Az értekezletnek sikerült Dr Keresztury Józsefet fellebbezésének visszavonására rábírni s igy most már osak Várhidy Lajos fellebbezése akadályozza a választás jogerőre emelkedését. Dr Korbai Káxoly a polgármesteri széket még nem foglalta el s igy Zalaegerszeg város még mindig fej nélkül vagyon. Lapunk zártakor értásültünk, hogy Dr Korbai, meghajolva a képviselőtestület többségének óhaja előtt, a jövő héten állását elfoglalja. Egerszegi krónika. Rovatvezető : Pubi. Általános drágaság. Egy érdekes levelet kaptunk, amely ha nem tartalmas is szin igazságokat, de találó. Si non e verő, e ben trovato. Sőt még azt is eltudnánk találni: hol estek mog az elmondott dolgok. Egyelőre azonban nem találjuk el. Hátha jobbra fordulnak a viszonyok s akkor utóljára restelnénk, hogy igazságtalanok voltunk. A közönség válogassa ki a levélből: mit tart igaznak s mit túlzásnak. „Tekintetes Szerkesztőség ! Megáldott engem az Isten, mint a suhai malmot, amelyikbe hétszer ütött bele az Isten nyila. A suhai malommal ez egyetlen egy nyáron esett meg, velem pedig hét esztendő alatt. Tudniillik hét lányom született. Nem dicsekszem, urak, de a bét között nincs egy se kivető. Egészségesek, vidámak, a munkától sem ijednek meg és ha a five ook look the-t uzsonának, a dinét vacsorának s a jupont alsószoknyának nevezik is (szóval nem tudnak sem angolul sem franciául), azért valamelyes műveltség is ragadt rájuk. Annyi mindenesetre, hogy a/, apjukhoz hasonló szerény ember feleségül vehesse őket. A kérők azonban neiu nugyon tolongnak a mai világban. Az anyjuk tehát ugy vélte, hogy a leányokat mulatságokba kell hurcolni. Ott majd talán beléjük botlik valaki. Elhatároztuk tehát, hogy hármat felléptetünk a* tdei farsangon. Eddig sablonos a történet. Valamint az is megszokott valami, hogy h családapa gondterhes redőkkel a homlokán izzadja ki azt a 300 koron; t, amibe a három szerény báliruha kerül. Ezenkívül a jegyekről, kocsiról és a báli cechről is a papának kell gondoskodnia. Most jön azután az, amiért ón a tisztelt szerkesztőséghez ezt a levelet intéztem. A fővárosból kerültünk vidékre. Azért kívánkoztam el Budapestről, mert azt hittem, hogy hét leánnyal itt olcsóbban megélek. Sokat tudnék irni arról, hogy mennyire csalódtam. De visszatérek a bál, illetve estély anyagi részéhez. Először is majd sóbálvánnyá meredtem, amikor öt belépő jegyért 30 koronát kellett kiizzadnom. Hiszen ennyiért a redutba is beeresztenek bennünket ! No de a mulatságok jótékony célt szolgálnak, tehát abban a tudatban, hogy egyúttal jótékonyságot is gyakoroltam, belenyugodtam a 30 koronába. Kiszámítottam, hogy még mindig marad annyi az erszény fenekén, amennyiből egy kis mulatságot is osaphatok a lányaim első szereplésének örömére. Egy kis jó borocskára spekuláltam, a vénülő férfiak rendes szokása szerint. Sőt, Isten bocsássa -meg, még azt is forgattam a fejemben, hogy ha a lányoknak jóravaló gavallérjaik akadnak, megeresztek egy-két üveg sampuszt. Had lássák, hogy nem smucig a magyar! A lányok nagy örömmel felkészültek, a kocsi is megjött, de u toalettek végett osak rőszletekb n tudott bennünket liíerálni. A szük, rozoga kocsiba három hölgynél többet nem lehetett elhelyezni. Igy esett, hogy a kocsit 33 percig voltunk kénytelenek igénybe venni, ami összevissza potom 12 koronába került. Nem is drága! Igaz, hogy boldogult ifjú koromban a bois de Boulonguö-ban egy egész délután kocsikáztam 20 francért. De hát Páris osak nem mérheti inasát egy magyar városhoz, ahol az ur — fizet és hallgat. Miután egy szellős és zsúfolt garderobon átvergődtünk s miután az ott kapott cédulát és gorombaságot r.sebrevágtam, bekalauzoltam tisztelt leányaimat a terembe. A rendezőség figyelme igazán meghatott. Sorfalat állottak a bevonuló hölgyek tiszteletére. Végre elhelyeztem a családot s jó apák szokása szerint kiszöktem a buőetbe sörözni. Egy kis iÍJn szíveskedett félórai várakozás után egy félpohár sört hozni, amely istentelen rosz volt ugyan, de azért báli alkalommal megérte azt a csekély 12 krajcárt, amit a barátságos ilju azonnal bekasszált rajtam, mielőtt a sört megittam volna. Az estély loirását a szerkesztő ur legyen szives olengedni. Nem is sokat tudnék róla mondani, mert a hideg teremből egy barátságos sarokba menekültem, ahol nem fujt be az ablakon a szél. Szupé alatt mellém telepedett a család is, megszaporodva néhány ifjúval, akik még elég fiatalok voltak tihoz, hogy a szép leányokat a hozomány hiányára való tekintet nélkül — mulattassák. Ezt pedig illik meghálálni. Az asztalon áló butéliákat hamarosan eltemettük. Szódavízzel még meg is lehetett inni. Később azonban valami jobbra is vágyott a jókedvre hangolódott kebel. Valami igazi, jóravaló zalai bort kerestünk az itlapon. Ki is választottuk a nekünk tetsző kvalitást, de a pincér, mint egy hidalgó, ugy nézett ránk, amikor jámbor óhajtásunkat tudtára adtuk. — Hja uram — szól az önérzetes férfiú — az ilyenkor ninos. Csak butélia van és pezsgő. No, no — hiszen én ezt megértem. Aki ur, igyék pezsgőt; aki pedig paraszt, elégedjék meg azzal, amit a vendéglősnek adui méltóztatik. Dd talán mégií ; kellő protekcióval, kóstoládképen . . . Az egyik ifjú végié közbevetette magát és személyeseu hozott igazi bort, igazi rizlinget. A lányok sonkát és teát vacsoráltak, mert — mi tagadás benne — ki láttak otthon tanítva, hogy . . . stb. etb. Most jön az epilog! Fizetésre került a sor. Egy sonka, amely az ismeretes vendéglői vastagságra volt vágva, osak 80 krajoár, egy kis üveg petánoi 25 krajcár és egy liter zalai rizling 3, mondd három korona. Erj már most, tekintetes szerkesztőség, arra vagyok kiváncsi, van-e Zalavármogyében olyan bortermelő, akinek a beosületes rizling boráért, adnak 1 koronát? És ha nincs: miért 3 korona a bálban egy liter ital? És miért épen bálban drágább? Talán azért, mert több fogy? Szóval én nem találom meg annak a zsarolásnak a magyarázatát, amelynek a publikum vidéki városokban ki van téve. Igaz, hogy valamikor ittam 10 fracért Chateau d' Yquemet Maxira termeiben, ittam 6 márkáért rajnait Oátendeben, sőt mi több, tudom azt is, hogy Sachernél Bécsben 5—6 korona egy kis üveg somlyai; de h->gy a termelőtől három hatosért vett bor ára a hegy tövében hogyan tud 3 koronára nőni, ezt nem értem. Ez nekem magas. És kérdem: van-e nagyobb balek, van-e türelmesebb tömeg, mint a tisztelt vidéki közönség, amely csak azért, hogy urnák nézzék, fizet ész nélkül s nem jut eszébe gondolkodni afelett: vajon nem lehetne-e mindezt olo3Óbban megcselekedni ? Lehet, hogy én ezzel a levéllel a gavalléria szabályait sértettem meg, mert igazi ur semmit sem drágái. De kérem, amint én magam körül nézek, a közönség nagyon nagy többsége, velem együtt, vékouypénzü ember, aki nem szórhatja a pénzt csupa gavallérságból. Akik pedig mégis megteszik, nem bánom, ha nem tartanak is telivér urnák. Nekem hét lányom van, és semmi kedvem sinos naponként krumpli zuspeist enui azért, hogy estélyekre járjak s az én uri voltomon mások vagyont szerezzenek. Akinek tetszenek a lányaim : kerüljön beljebb. Gondolhatja, hogy egy hót leányos családapa elfogadható udvarlókra nena lövöldöz. Szívesen látjuk a lőtávolon belül. És kap olcsó bort, öt krajcáros szivart, házilag készült cigarettát, jó szót, egyszerű vacsorát és ha tetszik : feleséget, de hozomány nélkül. Bálba azonban már csak Budapestre megyünk, mert ott jóval olcsóbb. Kiváló tisztelettel: Egy osaládapa. Az okos inas. Egy ifjú ur elhatározta, hogy inast fogad. Szereztek neki egy fiút, aki a Göcsejben látta meg a napvilágot s anyja állítása szerint nagyon okos fiu. A mester papnak szánta, de nem volt elég pénzük a szülőknek az iskoláztatásra. Odaadták tehát kovácsinasnak, ez pedig az ifjú hajlamainak nem felelt meg. Jó lesz tehát urak mellé. Ott is ragad rá valami tudomány. A gyerek kapott egy kifényesedett smookingot, egy régi keméuy kalapot, divatból kiment fehér mellényt; szóval az uraság garderobjából kiöltözködött s ugy feszített mint egy hidalgó. A gazdája nem kevésbé volt büszke az inasára. Egyik nap vendégek jöttek. A gazda elküldi a fiút a boltba. -A markába nyom két koronát és kiadja az utasítást,, egyenként számiálván le a koronákat: — Ezért a koronáért hozol parizert, ezért pedig angolnát. Megértettél ? — Igenis kérem alássan. A gyerek elmogy, do nemsokára lohol vissza s zavart képpel áll az uraság élé. — Kéremalássan — szól az okos inas — összekeveredett a markomban a két korona s most már nem tudom : melyikért hozzak párizsit s melyikért angol halat. A végtelen. Miért évődjem át ez éltet Rohanva balqa cél után ? Mi lesz jutalmam annyi könnyért Ha majd ösvényem megfutám ? Mi lenne más e változatban: Reménycsiiggesztö küzdelem! Tovább . . . tovább száz uj alakban Dobálva hány a végtelen. Születhettünk bár fénybe-porba, Porunk egymással elvegyül S együtt, egymáson tovább bolyongunk, Időtlen uton, vég nekiil.