Zalamegye, 1908 (27.évfolyam, 1-26. szám)

1908-01-19 / 3. szám

XXVII. évfolyam Zalaegerszeg, 1906 Január 19. 3. szám. Előfizetési dljt ligéni ávr« . lű ií — í'. Fél évre . . 5 i£ - f Negyed évr«. 2 K 30 f liSffes szám áru 20 fillál Hirdetések i Megállapodás ssurint. Myilttér soronként 1 K. Köziratokat Dfiu küldünk riasísa ZALAVARMEGYE1 HÍRLAP Politikai és társadalmi hetilap. — Megjelenik minden vasárnap. A népért. Nemcsak * SEOciáldemokrácia berkeiből, hanem komolyabb helyekről is naprólnapra hangzik a panasz, hogy a kormány nem gondol eléggé a aéppel, nem törődik & kisemberek érdekeivel; szociális programmja nem elég inteniív. Kedvenc témája a nagyhangú nemzetgazdáknak, hogy a magyar paraszt legnagyobb baja az, hogy nem juthat földhöz s hogy a mai kormányzati rendszer legyezi a nagytőkét, másrészről kedvez a latifundiumoknak, míg a/, apró existeilciákat elhanyagolja. Ha a múltról volna szó, el kellene ismernünk, hogy a vádakban van némi igazság. Igaz, hogy abban a lázas haladásban, amely a kiegyezést követte, a kisemberek sorsa nem nagyon érdekelte az intéző köröket s a paraszt volt a legutoltó, akinek a kedvéért történt valami. Ez sem volt azonban személyek, pártok és kormányok b«'ine, mint inkább a kornak és gazdasági viszonyainknak természetes következménye. Alkotmányos életünk legújabb korszaka sanyarú helyzetben talált bennünket. Az egész művelt világon mérföldes lépésekkel haladt az élet addig, amig mi a nemzeti lót éa nemlét kérdése elé voltunk állítva a összes erőinket lekötve tartotta az a kinos tudat, hogy nem magunk rendelkezünk sorsunk felett. Lekötött helyzetben tfngődtünk, körülöttünk pedig a kultúrnépek gyűjtötték az erőt s megszerezték a hatalom manap legerősebb fegyverét: a mozgó tőkét, a pénzt. Araikor a kiegyezés felszabadította erőinket s a gazdasági kérdések felé fordulhatott a nemzet és a kormányok figyelme, arra a tudatra kellett jutnunk, hogy a legnagyobb baj a tőkében való szegénység. Tejjel-mézzel folyó Kánaán volt Magyarország földje, ahol minden volt bőven, csak pénz hiányzott. A pénzgazdaság egész Európát uralta már, csak mi jártunk még valahol a középkorban. Éhségről, Ínségről Magyarországon nem lehetett szó, mert ételt-italt adott a föld; ha azonban pénzre volt szükségünk, külföldről kellett azt drágán megszerezni. S amikor már Nyugaton hatalmas pénzintézetek működtek s a hitelgazdaság hatalmasan kifejlődött, nálunk még pénzes embereknek is ládafiók, vagy kapcaszár volt a kasszája. Ritkaság azámba ment ae, akinek tőkepénzc is volt; azt pedig, aki a vagyonát vállalatokba fektette, bolondnak, Viigy legalább is svindlernek tartották. A nagy szabadságharcot követő idő nem volt alkalmas arra, hogy az ósdi nézeteket kiküszöbölje s Magyarországot elmaradottságából kiemelje, x^lltunk egy helyben — ha ugyan vissza nem fejlődtünk. 1867 után a kormányok természetesen arra törekedtek, hogy azt szerezzék meg a nemzetnek, aminek a hiánya legszembeötlőbb volt: a pénzt, a mozgó tőkét, a vállalkozási szellemet, amely a Nyugaton intenzív kullurát, uj keresetforrásokat, gazdasági hatalmat, jólétet és erőt teremtett. Erre az időre esett őstermelésünk gyökeres átalakulása is. Ha lépést akartunk tartani a korral, uj irányokat kellett keresnünk. Ez pedig tőke nélkül nem volt lehetséges. Hitelre szorultunk egyenként és összesen. A kiegyezés után kezdődött az az óriási beruházás, amelyhez rengeteg tőkék kellettek. Tehát kerestük a tőkeszerzés eszközeit. Édesgettük, csalogattuk, ha nem jött, drágán megfizettük a külföldi tőkét. Magától érthető, hogy ilyen viszonyok között a kis existenciák s különösen a paraszt nem lehet+ek az állami gondoskodás legelsőrendü tényezői. Ezek nem tőkegyűjtő médiumok, már pedig nekünk tőke kellett. Összes törvényeinken, amelyek a kiegyezés után születtek, minden uj intézményünkön meglátszik ennek az irányzatnak a bélyege. A hitelezőt, a tőkét védte az állam a végsőkig s osztogatta a kedvezményeket és privilégiumokat bárki rovására, csakhogy a nagytőke megtelepüljön az országban, mert ettől vártuk a fellendülést, ettől reméltük az elmaradottságunkból való kimozdulást. Ennek az irányzatnak az első áldozatai nem a kisexistenciák lettek, hanem a magyar középosztály, amely nem volt képes az átmenetet kibirni. Az életviszonyok sokkal gyorsabban alakultak át, mint a gazdálkodás. a tőkegyarapodás és a hitelviszonyok javulása felidézte ugyan a mozgó tőke hatalmát, de a birtokos magyar családok alatt megingatta a földet. A paraszt is sínylett, kinlódott, de nagy tömegében kibirta az átmenetet, mert életviszonyai változatlanok maradtak s kulturális szükségletei annyiraminimálisak voltak, hogy ha jóléte sülyedt is, existenciája biztosítva rolt. Politikai és gazdasági életünk fokozatos fejlődése, tőkéink gyarapodása s a közös érdekek öntudatra ébredése a vázolt irányzatot megakasztották. A zsákmányolásnak, amely szegénységünk nevében a mozgó tőke javára folyt, végének kellett szakadni. Egy évtizeddel ezelőtt már hangos volt az az agrárius törekvés, hogy az állam oltalmazza meg a birtokos középosztályt a > végpusztulástól. Es ha ez a követelmény türelmetlen formában s hozzá ósdi társadalmi sallangokkal jelent is meg, feltétlenül hódítania kellett, mert alyp gondolata ugyauegy volt a nemzet gazdasági érdekeinek védelmével. Akármennyire igyekeztek is az agráriusok törekvéseit reakciós irányzatnak feltüntetni, a nemzet nagyon hamar megértette abból a jogos kívánalmakat. Oly hamar, hogy agrárius politikai párt kialakulására sem volt idő, mert minden párt szívesen elfogadta az egyetemes fejlődéssel nem ellenkező törekvéseket. Ezután kerülhetett csak a eor a parasztra, aki csodásan konzervatív természetével, rettenetesen lassú haladásával az átmenet minden bajait kibirta. Még osak most érkezett el arra a pontra, ahol a lassanként kibontakozó kulturális igények kirívóvá teszik gazdasági helyzetének fonákságait s a szociális eszmékkel telitett kor felidézi a tömegvédő politikát. Manap már azonban egészen máskép is kezeli a kormány a paraszt kérdést, mint elődei s aki most kiabál a kis existenciák védelmének elhanyagolása miatt, az nem méltányolja a kormányzat szociális tevékenységét és nem ismeri a magyar paraszt helyzetét. Mag; arország történetében még soha sem volt oly korszak, amelyben a nép, a kisember érdekei annyira homloktérben állottak volna, mint ma. A kormány nemcsak igyekszik megvalósítani mindazt, amit a nép védelme tekintetében gazdasági viszonyaink megengednek s a kor megkövetel, hanem egyes intézményekkel szinte megelőzte a kort. Nem szükséges másra utalunk, mint a cselédtörvényre, amely jobban megvédi a cseléd érdekeit, mint bármely kulturállam. Itt van az adóreform, az uzsoratörvény reformja, a létminimum, a végrehajtási törvény reviziója, a szövetMal számunk 16 oldaJ*