Zalamegye, 1905 (24.évfolyam, 27-53. szám)
1905-10-29 / 44. szám
2 > Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap« 1905. október 29. nélkül az ítélet rá nézve értéktelen papiros maradt. A beiktatás tehát a királyi adománylevél, vagy birói itélet végrehajtása volt. Akár a közjogból vitték át a magánjogi térre, akár fordítva a beiktatás fogalmát és intézményét, kétségtelen, hogy az ugyanazt jelenthette itt is, ott is. Az alkotmányos felfogásnak csak így felelhet meg s csak így van értelme az intézmény fenntartásának is. A király kinevezhet tehát bárkit főispánnak s a kinevezett főispán követelheti beiktatását, de a vármegye azt meg is tagadhatja. Erre következbetik ugyan a törvényhatósági bizottság feloszlatása, kormánybiztos küldés és százféle egyéb megtorlás, de az, akit a vármegye hivatalába be nem iktatott, aki az esküt nem a törvényhatósági bizottság közgyűlésében tette le, az lehet királyi biztos, kormánybiztos, de az nem főispánja annak a vármegyének, amely beiktatását megtagadta; az gyakorolhatja a feloszlatott törvényhatósági bizottságnak a kormány által önkényüleg ráruházott jogait, de főispáni jogokat nem gyakorolhat. Ettől a felfogástól a vármegyéknek tágítaniok nem szabad, mert ha így haladunk az abszolutizmus felé, mint ahogy most neki indultunk, megeshetik, hogy főispánjaink a császári ház minisztere kezébe teszik le az esküt s a kabinetirodából küldözgetik a felfüggesztő ukázokat a vármegyéikbe. Az önkormányzati jogokat erősen megnyirbálta a centralizáció, de ami megmaradt belőlük, azt érvényesíteni kell. Le fogják ugyan disputálni a maradványokat is, de addig, amíg jogainkat vitássá tehetjük, nem vesztettük el. — — — Zalavármegye —> jó forrásból vett értesülésünk szerint — legközelebb uj főispánt kap. A kinevezés állítólag már fel is van terjesztve, de a név még ismeretlen. Legjobban tartja magát az a hír, hogy Terbócz István, a csáktornyai kerület orsz. képviselője fog kineveztetni, de emlegetnek egy zalai származású, fővárosi fiatal ügyvédet is. Bárki legyen azonban a kinevezett, méltóságos urnák fogják tisztelni, de amíg a vármegye be nem iktatja, nem sok gyönyörűsége lesz szép Zalavármegyóben. Szüret után. (I.) Jó bortermés volt egész Magyarországban. Az elemi károk aránylag kevés kárt tettek s az országszerte fellépett rothadás sem volt képes a termés eredményét jelentékenyen redukálni. A termés ugy mennyiségre, mint minőségre nézve elsőrendű; legtöbb helyen meghaladta a várakozást s a szőlősgazdák — ami nagy ritkaság — meg vannak elégedve az eredménnyel. Most már azonban következnék az értékesítés gondja. A nőgyűlölő. Csodálatos nyugtalanság uralkodik az egész fürdőző közönségen. Ideges igaztottsággal tárgyalják a dolgot, miközben a szemek lopva tekintenek minden irányba. Különösen észlelhető ez a fiatal embereknél. Megtudták, hogy Noszlopy Ilonka tegnap este érkezett meg az anyjával. A kik ismerik, azt állítják, hogy az egész lány egy csodálatos teremtés. Alakra egy kis filigrán-munka; de a tekintetében olyan bűbáj van, a mely előtt önkénytelenül rakja le az ember fegyverét. Kacag folyvást, évődik mindenkivel ós ha óhajt valamit, versenyezve igyekeznek kívánságának eleget tenni. Az a kékszemű, fekete haját oldalt simítva hordó lány ugy parancsolt, mint egy fejedelemnő. Egyszerre kis társaság jelenik meg a park elején. Egy pár fiatal ember mint hű kísérő és régi ismerős Noszlopynó ós leánya társaságában. Vidám nevetésük már messziről hallik s mikor odaérnek a fiatalok csoportjához, azok egész rajongó és hódoló tekintettel néznek utánuk. Ilonka ezt észrevette és arcán biztos fölény igéző mosolyával tekint rájuk. Nem telt bele egy nap se, már valamennyi fiatalember elvesztette — a szívót. És ezt a sok szívet mind az a pajzán kislány szedte össze. Alig volt már valaki a fürdőben, a kit Ilonka Igaz, hogy a nagytermelők jó részben már tul adtak a szüreten, de az eladott must csak nagyon kis része annak az óriás nagy tömegnek, amely móg csak ezután kerül piacra. S hogy mikor lehet pénzre váltani a tőkék termését, azt kiszámítani sem lehet. Szüret után évről-évre felmerül a bor értékesítésének kérdése s a magyar gazdaközönség mindig vigasztalanul áll meg a probléma előtt; legfeljebb az optimisták bizakodnak és ültetik még újra szűz területekre a szőlőt. Ez az optimizmus — zokon ne essék — tapasztalat hiányából fakad. A mi gazdáink nem kisérik figyelemmel a külföldi viszonyokat, a világpiacokat s a nagy bortermelő országokat, amelyek szabályozzák az árakat s amelyek lefoglalják összes piacainkat. Magyarország bortermelése, nem szólva a specialitásokról, amelyek más tekintet alá esnek, nagy válságnak néz elébe, amelynek oka, ma már egyedüli oka : a tulprodukció. Az olasz borvámklauzula érvényének idejében egyedül a behozatalnak, az olasz borok versenyének tulajdonítottuk a magyar borok értékesítésének akadályait. A közvélemény hangosan és sürgetve követelte ennek eltörlését s dacára a nagy ellenhatásnak; dacára annak, hogy Olaszországban majdnem a hármasszövotsóget tették kockára behozataluk érdekében, a hirhedt klauzulát el kellett törölni, mert Magyarország gazdaközönsége ugy volt meggyőződve, hogy ettől függ a szőlőművelés sorsa. ' t Az olasz borok kiszorítása nagy örömöt okozott. Lesz már kelete a magyar bornak s visszatérnek a régi idők, amikor a vevők járták a hegyeket s nem a gazdának kellett ügynökök után futni, hogy termését értékesíthesse. Igy reménykedtünk, de a reménység nem vált be. A viszonyok alig javultak, sőt helyenként még roszabbra fordultak. Az árak nem hogy emelkedtek volna, hanem estek az egész országban; és pedig nem a termés mennyiségének és minőségének arányában. Ha a tömegborok ára nagyot esik jótermés idején, könnyen érthető és természetes jelenség; de hogy a különlegességek, az első minőségű csemegeborok ára leszálljon a korcsmai kimérésre szánt por árának nívójára, ez már válságos jelenség ós nem magyarázható sem a jó terméssel, sem egyes vidékek speciális közlekedési vagy egyéb viszonyaival, mert hiszeu az egéoz országban ugyanaz a tapasztalat; a termés mindenütt jó volt s az értékesítés egyaránt nehéz, az árak mindenütt estek. Kivitelünk Németországba ós Sohweizba annyira csökkent, hogy a jobb borok legnagyobb része szintén a belfogyasztás számára marad vissza, i amely azonban nem elég piac, mert a homoki bor olcsóságánál fogva folyton tért hódít ? a ' l'J 1 .' ' I, .. J^Mflg" J«'L .L'J'JBB.' J ^ÜSSHE elbájoló modorával le ne bilincselt volna. Síinte rajongtak utána. Egy szép nyári délután a közeli erdőbe mentek sétálni. Útközben az erdő szélén egy fiatal embert lát meg Ilonka. A padon ül, szivarozik és álmodozva tekint a kékes felhőkbe. A mint mellé érnek, meg sem mozdul, csak ül tovább, nem hagyván magát háborítani nyugalmában. De mintha az arcán gúnyos mosoly vonult volna végig. Ilonkának ez feltűnt. — Ugyan kicsoda ez az ember? Rögtön lefestették előtte. — Különc! — Ebben a szóban benne van minden. Benne, hogy nőgyűlölő, elzárkózott, társaságot kerülő ember. Máskülönben orvos .. . és ezt a szót: szerelem. . . nem ismeri. — Ah! — kiáltott fel Ilonka — Hát tényleg van ilyen férfi ? Kezd ez az ember érdekelni. Mert előtte egész megfoghatatlan rejtélynek tünt fel az, hogy lehessen férfi, a ki saját gondolataival el tud lenni és nem vágyakozik társaságra. — Na csak ismerkedjünk majd meg egymással ! gondolta magában, miközben jelentőségteljes pillantást vetett a néma közönnyel szivarozó orvosra. Az alkalom nem soká váratott magára. Egy [ esős délután a gyógyteremben hozta össze az korcsmárosok is inkább a könnyebb ós nagyon olcsó fajtákat mérik, amelyből nagyobb forgalmat tudnak elérni. Francziaország és Olaszország termése akkora, hogy úgyszólván képtelenek boraikat értékesíteni, dacára annak, hogy azok ipari feldolgozásáról is gondoskodtak; a fogyasztás emelése elől minden akadályt igyekeztek elhárítani s különösen Franciaországnak sikerült Anglia és Németország felé óriási kivitelt biztosítani; pezsgőjét pedig az egész világon isszák. Franciaországban megszüntették a borfogyasztási adót s állami kedvezményekkel segítik elő az értékesítést; a fogyasztást pedig úgyszólván hazafias kötelességnek tekintik. A katonaság részére az állam bort vásárol, a termelőknek kedvezményeket ad stb. stb. És mégis előfordul az a hallatlan eset, hogy a termelő a cognac gyártásra szánt bort hektoliterenként 3—4 frankért kénytelen eladni. Hogy ilyen árak mellett is rentábilis-e a szőlőgazdaság, azt mi el sem képzelhetjük; daoára annak, hngy a franciák olyan rettenetes nagy hozamokról beszélnek, ami a mi viszonyaink között képtelenségnek látszik. Egy egészen komoly forrás állítja, hogy hektáronként 400 kehtoliter termést is értek el. Legújabban Franoziaországban egy monstre tröszt terve foglalkoztatja a termelőket. 300 millió frank alaptőkével akarnak egy hatalmas, nagy érdekszövetséget alapítaní, amely a bortermelés jövödclmezőségét a legjobb borvidéken biztosítsa. Olaszország szintén nagy áldozatokat hozott a bor értékesítése érdekében. Ezek közül a kedvezményes szállítási tarifa s a kölcsönhordók móg nem a legfontosabbak. — Nemzetközi szerződésekkel igyekeztek a kivitelt biztosítani s még ma is jelentékeny piacaik vannak. Dacára minden kedvezménynek s az okszerű szőlőművelés által a minőség javítása körül elért nagy eredményeknek, Olaszország bortermésén alig képes túladni s ma már— szintén teljesen komoly forrásra hivatkozhatunk — a szőlőtermelés redukálására gondolnak. Délen, különösen Sziciliában azzal a tervvel foglalkoznak, hogy a pamuttermelést terjesszók s azokon a területeken, amelyeken ma szőlőt művelnek, a népnek kenyeret adjanak arra az esetre is, ha boráért a munkabért sem kapja meg. A szőlőművelés az utolsó évtizedben nem csak nálunk, de mindenütt, a hol a szőlő megterem, nagy lendületet vett. Ausztriában, amely a mi egyetlen kiviteli piacunk, hatalmas területeket ültettek be szőlővel s minden eszközzel oda hatnak, hogy a termés fogyasztóra is találjon ; hogy a belfogyasztást biztosítsák a hazai termelésnek. Hogy Ausztriában mekkora szigorral és körültekintéssel járnak el a beltermelós védelme érdekében, egy érdekes esetet tudunk. A komoly német a városházában mindenütt . 1 . .»1. 1 i u n iip n • • I I . i . i — egész társaságot. Megjelent az orvos is ... és félre vonulva egy ablakmólyedósbe lapokat olvasott. Ilonkáék egy csoportba különválva társalogtak. Látszólag élvezte udvarlóinak tömjénezését, de szeme gyakran tekintett az orvos felé, miközben kezeit többször ökölbe szorította. Végre elhagyta a türelem és oda 6zólt az egyik fiatal embernek: — Mondja meg annak az orvosnak, . . . hogy szeretnék vele társalogni. Az rögtön teljesítette a megbizást. Az orvos szótlanul, arcán minden változás nólkül állt föl és ment Ilonka elé. — Takács Elemér vagyok ! — szólt könnyedén meghajtva magát. Ilonka pedig csak ült . . . egész megzavarodva. Valahogy máskép képzelte ő ezt el s a nem várt fordulat szinte megnémította. A megtestesült csevegés nem tudott szóhoz jutni. — Nem tudom igazán, hogy mivel érdemeltem meg ezt a megtisztelő figyelmet — szólalt meg Takács, osakhogy a kinos hallgatást némileg megtörje. A lány mintha összerezzent volna. Azután átható| szemeit a férfire szegezve, minden átmenet nólkül ezt kérdé: — Mondja csak . . . mért olyan szomorú? — Én? Szomorú? Ellenkezőleg! — Nem is az! Hanem mért olyan csendes?
