Zalamegye, 1905 (24.évfolyam, 27-53. szám)

1905-10-29 / 44. szám

1905. október 8. -»Zalam egye, Zalavármegye Hírlapi 491 korcsmát is csinál. A »Rathhauskeller« ősi germán intézmény, amelyhez ragaszkodnak. A bécsi városháza nlatt is megvan a pince, amelyet a magistrátus bérbe ad. A szerződésben azonban kikötik, hogy kizárólag osztrák bort ós sört szabad mérni. Megtörtént, hogy a bérlő magyar borokat vett. Kitudódott a dolog s azóta két városi tisztviselő jelenlétében szabad csak bort venni és szállítani a Rathhauskeller vendégei részére. Minden adat azt bizonyítja, hogy túltermelés van minden bortermelő államban s a kivitel szervezése és biztosítása a nagy verseny folytán roppant akadályokba ütközik. Ezért igyekszik első sorban minden ország a belső fogyasztást, a hazai termelésnek lekötni és emelni. Hiába való reménykedés az, hogy a magyar borok kivitele emelkedni fog. A külön vámterület létesítése csak idő kérdése s a vámaorompók még az ausztriai piacokról is kiszorítják a mi borainkat. Ismeri mindenki azt a hangulatot, amely a szomszédban uralkodik; tudja mindenki azt, hogy Ausztriában, ahol csak tehetik, boykottálják a magyar termékeket. Ha külön vámterület leszünk, az iparcikkek vámját viasza kell térítenünk borban, búzában, állatban. A magyar bortermelésen gyökeresen csak egy segíthet: a boritaladó eltörlése s minden torgalmi akadály megszüntetése, szóval a fogyasztás emelése. A gazdák pedig jól gondolják meg, hogy telepítsenek e uj szőlőket. A munkabérek folytonos emelkedése s a bor árának csökkenése mellett meddig birja ki a szőlőművelést az a kisgazda, aki existentiáját alapítja a szőlőművelésre, azt könnyen ki lehet számítani. A szőlőtelepítésnek ma már osak olyan területeken van jogosultsága, amelyeken első minőségű bor terem s a amelyek más művelési ágra alkalmatlanok. A bortermelés és értékesítés kérdése ránk nézve annyira életbevágó dolog, hogy ezen általánosságban mozgó fejtegetés után a részletekre is rá fogunk térni. Nemzeti Szalon. Irta: Bátsi Balla Jenő. Elhatároztam, hogy ezentúl minden képtárlatról ama sereg vidéki lapnak, melyek jelentős befolyású lapjai a vidéknek, tekintélyes képviselői a szabadsajtónak és melyeknek munkatársa lennék, esetröl-e3etre kimerítő cikkben referálni fogok eme kiállításokról, melyeket ugy a Nemzeti Szalon, mint a Műcsarnokban rendeznek. Most nyilt meg a Nemzeti Szalon őszi tárlata. Két tekintetből is érdekes ez a kiállítás. Először, mert magában foglalja Szenes Füiöp arcképfestő gyűjteményes kiállítását; aztán meg, mert jobbára a fiatal erők képeiből áll az őszi tárlat. No igen. Ha vizsgáljuk Szenes Fülöp képeit, uem lehet elvitatni tőle a mester címet, mert olyan életluK'u, olyan lehelő! szerűen, könnyedséggel, egyszerűséggel de nagy művészettel festi meg a képeit, már a milyenek ezek az egy rakásra felhalmozott képek, hogy ilyen tekintetekben, ilyen képeket magyar művész még nem produkált! . . . Az egyetlen dolog, mely már azonban nem a mester hátrányára szolgál ós hibája lenne az, hogy az egyes arcképeken, némelyiken vagyont érő ékszerek vannak megörökítve. Minek ez? Hát ez . . . furcsa és egy kiásó visszatetsző dolog ; mert ugy tűnik föl az embernek, hogy az illetők, kik megfestették képeiket a művész által, inkább elbizakodottságból festették le magukat, hogy mások is lássák, mikép mily rengeteget érő ékszerekkel birnak; mint sem azért, hogy megörökítse vonásaikat a festő mester eosetje ! . . . Egyéb arcképfestők művei is szerepelnek a tárlaton, így például: Rubovics Márk, Eudroy Sándor, Papp Sándor. Eme mesterek műve azonban kevésbé mesteri és érdokcs. Hegedűs László képe, mely Jézust ábrázolja, kissé megtéveszti a nézőt, mert inkább tüntető szociáiisíának véli első percre a kép alakjait az ember, mintsem Jézus tanítványainak, kik állítólag Etn maus feló mennének, de azt is lehet hinni, hogy eltévedtek a Kerepesi uton. Neogrády Antal kót festménye a »Parasztudvar* meg a »Faluvége« sem Neogrády megszokott művészi alakításához való dolog, festett ő már olyanabbat is, szebbet is! . . . Bruck Miksa képe, melynek a címe a »Poprád melló'U meg vau ködösödve, vagy valami égő naphta forrásnak is képzelhető. BüttnerHelén is állított ki ].'; ál'at képet, ha jól tudom az egyiknek a »koketyil« és a másiknak »rézu« lenne a címe? De hát még reá fór egy kis művészet az állataira. Márk Lajos meg Udvary Géza is festettek valamit, inkább a Marsba való alakokkal mintsem földiekkel. Nagy Vilmos képe az s Éjjeli találkán* már jobb lenne. Csók István képe »Hacgok a Dunán* ttíl gulácsis cimü, egyébként hangulatos lenne. Bachmann Károly csendélet képei kitűnő alkotások. Both Menyhért tájképe igen elragadja az embert, meglátszik e képről, hogy erős tehetség lakozik az emberben Rubovics Márk »Rőzsehordó asszony* művészi alkotás; ép ugy rokokkó idylljo is. F. Boemm Ritta svábhegyi képo ... tűi lipótvár isias valami . . . sok a liba rajta. Toljesebb lenne,, ha a libák fején 5 és 7 águ korona lenne festve. Talán móg a jövő tárlatig pótolható lenne ez a kis mulasztás? Déry Béla ^Tengerparti hangulatok* cimü képe már kiválik a sok egyéb alkotás közül és meglátszik, hogy gyakorlott művész kéz alkotta e képet. Hajdú Zsigmond iVasutas«-a elég hatásos éa szép munka. Papp Sándor »Holdas ój« cimü képénél égnek mered a becsületes szemlélő minden haja szála és felmerül lelkében a kérdés, hogy : — ó művész! mit vétettem én ellened, hogy te ilyen képet helyeztél a szemem elé ? Képtelenség megállapítani, hogy tengert, vagy föMet fostett e a művész? A Nemzeti Szalon igazgatósága jól tenné, ha egy gyóntató széket állítana föl, mely biztosítaná és elejét venné a jövőben, hogy ilyen kép ne juthasson be a Szalonba ! . . . Faragó Géza dekoratív karikatúráival köti le a szemlélő közönség figyelmét. Erős tehetség, teli humorral. Nem Í3 hiszem, hogy nem Sipulusz volt a kereszt papája? Remekül megfestett színes rajzot ad Somos Árpád. Már mint a sziget a tengerből, ugy elüt a sok művész alkotásától Demeczkyné Wolf Irma néhány »rózsn leány«-a. Popper Aranka aquareli feslóaü képe, egy párisi uica részlet, emlékezteti az embert a calabriai földrengésre. Özv. Gerhardt Alajoané »szilva csendélet*-e meg egyszerűen kétaégbeójti a szemlélőt ós önkéntelenül eszünkbe jut az a bizonyos magyaros kifakadás, hogy: »ejnye .. . azt a hót szilvafáját!* Balázs Vera is pastellkedik. Cserna Rezső fumigálja a művészetet éa ezúttal »tus« rajzzal okvetetlenkedik, mely azonban I nem érdemes még csak az említésre aem. | Gulácsy Lajos !!! »Szerelem« cimü képe, vagyis rajza jó lenne, ha nem lenne olyan annyira elbizakodott művész ez a Gulácsy Lajos, hogy birkának nézve a közönséget, ezúttal nem a legrosszabb kópét állította volna ki. Végezve a tárlat művészeivel, még a mázolókat kell fölemlítenem; kik a — »plein air* — jegyében botorkálva űzik mesterségüket, ilyenek: Ferenczy, Kernstock, Fenyés, Glatz. A szobrászok közül is állított ki néhány. Kiss György »Marolakó«-ja, Beszédes László »Tavasz«ra, Andrejka József »Ki a legény?* cimü szobraik valóban művészi alkotásuak ! Végezve a Nemzeti Szalon őszi kiállításával, föl kell említenem, hogy képek művészi elrendezése, csoportosítása méltó érdeme Ernszt Lajosnak, a Nemzeti Szalon igazgatójának és Dérynék, a Szalon érdemes titkárának. — Ilyen a termóazetem és . . . — Várjon csak! Nem ezt a feleletet várom én. Már csak kimondom nyiltan, mert célozgatással semmire sem megyek. Mórt olyan magábavonulfc és embergyűlölő? Az orvos arcára a meglepődés vonáaa ült ki. Majd az őt jellemző hideg mosolyt erőltetve ajkaira így válaszolt: — Mért vagyok magambavonult? Ez csendes természetemből következik . . . De hogy én is kérdjek valamit, milyennek találja azt a kis fenyves erdőt, azép növényzetével, a hol a minap sétálni voltak? — Mi az orvoa ur? Ön ki akar térni a válasz elől éa másra terelni a beszédet? — Hogy érti ezt? — Mert arra a kérdésemre, hogy miért embergyűlölő, nem adott válaazt. — Igaz, hogy az a nyilt őazinteaég, mellyel a kérdések fel voltak tévő, megkövetelik, hogy ón is szintén olyau őszintén feleljek. Du már csak bevallom, hogy nem merek. — Miért nem? Fól talán? Kitől? — Nem ijedek meg aenkitől, de ezt az okot megmondani nem igen fogom senkinek ! — Hát ha nagyon kérem ? •— Utóvégre Í8 nekem mindegy. Ha tudni akarja, hogy miért azánakozom ós nem mint mondja gyűlölöm az embereket, ez osak azért ; van, hogy annyira megfeledkeznek emberi méltóságukról. — Nem órtem ! Magyarázza meg jobban. Miért feledkeznek meg méltóságukról? — Mert egy másik ember előtt — már ha mag ia haragszik nem tehetek róla — a ki véletlenül nő ós szép, annyira meghajolnak. Ilonka felugrott. Tekinteíével megvetően végig mérte és lenézőleg hátat fordítva csak ennyit mondott: —- Goromba ! Takács Elemér gúnyosan meghajtotta magát s ment vissza az ablakfülkébe. Ez a fordulat egészen kihozta a rendes megszokott természetéből Ilonkát. A máskor oly vig, kedvesen könnyelmű leány, szótalan éa szórakozott lett. Környezetével nem a legnyájasabban bánt, sőt mi több, ő maga igyekezett őket kerülni. Egy szép holdvilágos este kiun ült anyjával alakosztályuk előtt levő verandán. Leoű a parkban édesded kacagás és halk suttogás hangzik kellemes zűrzavarban egybefolyva. A levegő csendes, sehol sjmmi nesz. A távolból egy magányos férfi közeledik és j tart lakosztálya felé. Unottan és egykedvűen, I mintha csak magában lenne az egéaz környéken, j — Borzasztó egy ember lehet ez a Takáca, ' szólalt meg Noszlopyné. Teteti-e magát, vagy j tényleg ilyen a természete? — Tényleg ilyen, mert a milyen goromba, máa természete nem ia lehet! Azután hosszan elmerengett maga elé. A lágy zsongás, a szellő illatoa fuvalma, a csillagok tündöklő fénye különöa képeket varázsolt lelki szemei elé, mihez halk zenét az alig hallható egyhangú tücsök cirpelés szolgáltatott. Es mikor felálltak, hogy álomra hajtsák fejüket, mintegy bizva előre a sikerben, győzelemittaaan kiáltott fel: — Nahát kerüljön bármibe ia, de ezt az embert mégis meghódítom ! * Egyike volt azon forró nyári délutánoknak, mikor minden oly bágyadt. A nagy forróság ellen még az árnyat adó fák és hűs sűrűségek sem nyújtottak kellő védelmet. A terjedelmes azép parkban is alig lehet élőlényt látni. Ilonka bolyong csak titkos aejtelmekkel eltelve az utakon. A piros napernyő, mellyel a nap heve ellen védekezik, egéaz exotikus világításban tünteti fel egész alakját. Czéltalan bolyongásából következtetni lehet, hogy nem találja helyét sehol, mikor ily nagy hőségben jut eazébe sétálni. Végre eljut oda, ahol az erdő kezdődik. Napernyőjét lecsukja és szinte könnyedén lép be a sűrűségbe, hogy vadvirágot szedjen csokorba. Alig tesz pár lépést . . . megrezzen. Előtte égy térfi állt: Takács Elemér. A kezében egy Margit