Zalamegye, 1905 (24.évfolyam, 27-53. szám)

1905-10-15 / 42. szám

1905. október 8. -»Zalam egye, Zalavármegye Hírlapi 469 amelyből ezerével vándorol ki a nép, mert ninos mit ennie. Van ebben a könyvben sok egyéb dolog is mondva s nem mondhatja senki, hogy aki irta, az nem ért a dologhoz. A vezérkari tisztekről, akik egész életöket az irodákban töltik, ahelyett hogy a szolgálat érdekében a csapatnál dolgoz­nának, majd az altisztekről beszél. Nézete szerint az altiszt a harcban fontosabb elem, mint a tiszt, de azért az altiszti kérdés csak annyiban foglal­koztatja a hivatottakat, hogy az altisztnek nem szabad kesztyű nélkül járni. Igen kemény kriti­kában részesíti a nevelőintézeteket s némely ezüstevőeszközös rendszert kapcsolatba hoz a későbbi eladósodás okaival. Általában merész kézzel boncolgatja a hitelügyeket, fölösleges ruhá­zati túlköltekezéseket, a rendszer elfajulásait s bőven szolgál tanácsokkal is, amelyeket husason­kót évi tapasztalat diktál s amiket a hadsereg vezető körei természetesen nem fognak elolvasni azon egyszerű okból, mert a magyar hadsereg­vezetősége nem tud magyarul. Kézirat érkezett. (H. E.) A souverain magyar állam képviselőibe belefojtották megint a szót. Elnapolták a házat. Álljunk meg egy percre ennél n rendszeres kéziratozásnái. Mikor a Fejérváry kabinet kor­mányra jutott, természetes, hogy fel voltat: izgatva a kedélyek. Az ilyeu izgatott hangulat lecsilla­pítására a magyar miniszterelnöknek egy nagyon jó és célravezető eszköz állt rendelkezésére. Katonás könnyedséggel csak belenyúlt a lájbija zsebébe és egy cédulát húzott ki onnan. Azután pedig avisálta, hogy királyi kézirat érkezett. Mi volt a tartaima ? Elnapolás. Szeptember 15-éu újból összejöttek, de megint puskaporos volt a hangulat. Hát hogy ez a rebellis náció még folyton zajong? Igen! Hát mire való a legfelsőbb királyi kézirai ? A magyar miniszterelnök erre a lajbi másik zsebéből veszi elő azt a bizonyos cédulát. Az volt a királyi kézirat és mint ilyen természetes, hogy más tar­talma nem lehet, mint elnapolás. Hogy miért napolta el? Hát hogy ne legyenek vizióink magvar vezény­szóról, ne ábrándozzunk külügyi paritásról, ne érzelegjünk magyar zászlóról és címerről és hogy hallgassunk a belügyi reformokról is. És el lesz napolva mindaddig, míg meg uem szavazzuk az újoncokat, adókat, delegációkat és a bennünket szipolyozó kereskedelmi szerződéseket. Ha lehetett eddig, mórt ne lehetne most is ezen az alapon „nemzeti" kormányt alakítani. De mivel az a folytonos lajbiba nyúlkálás l kezdett volna már unalmas lenni, hát most . október 10-én egy kis változást csináltak. A kis cédulát csak egy hurdárral küldték fel. Most-aztán tág tere nyílik a fantáziának, hogy december 19-én milyen alakban fog lepottyanni a kis levélke. * Az oroszok mozgolódnak, hogy ők is kapja­nak valami kis alkotmányosdi játékot. Persze, hogy nem tetszik ez az atyuskának ós így a melyik nagyou lármázik, annak leütik a fejét, ha valamivel csendesebb, akkor hűs üdülőhelyre küldik — Szibériába. A többiek aztán kapnak egy olyan nesze semmi fogd meg jól alkotmányt. Ügy hívják: duma. j Ezt a dumát az atyuska hívja össze ós bocsátja el nagy kegyesen. Természetesen akkor, a mikor neki tetszik. Elnapolja kétszer, elnapolhatja mindenkorra. Mi ezt megmosolyogtuk. És mosolygásunk közben nem látjuk a magyar dumát. Mi történt most megint? Elnapolták a házat ! Mire összejönnek megint, az ügyvivők feje megint előhúzza, változatosság kedvéért a nadrágja zsebé­ből azt a bizonyos cédulát, a melynek tartalma elnapolás és a mely cédulának az az érdekessége, hogy mindig érkezik. Pedig dehogy érkezik. Csendesen és jól őrizve pihen a miniszterelnök belső zsebében, hogy a mikor közéig a nagy nap, előkerüljön a nadrág vagy mellény zsebbe, hogy azt onnan elővéve, hódolatteljes hangon jelentse: — Jelentem a t. Háznak, hogy királyi kézirat érkezett. Es a ház megint elnapoltatik . . . E kis cédulák már nem csak, hogy a mun­kálkodásnak megakasztói, mert hisz mily sok munka vár megoldásra, — hanem egyenes le­kicsinylői és semmibe vevői a magyar közjognak. Ha ez a precedens még egy párszor megismét­lődik, irónia lesz ez a szó, hogy népképviseleti parlament. A mint hogy különben már is az. Mert ez nem magyar országgyűlés, hanem magyar duma. Egy hatalmas és biztos alapú alkotmányrevizió kell, mely biztosítsa örökre a nemzeti haladást. Mit ér az, ha valakinek meggyógyítottuk a szemét, hogy lásson, ha azután meg rajta hagy­I juk a kötelékeket, hogy csak ne lásson? Le azokkal a kötelékekkel az alkotmány szeméről! A mivel tartozunk édes hazánkpak a legkisebb az, hogy elkeseredik a szívünk — de azért csüggedés nélkül. — Igazságos uton járunk. De hogy mi lesz a legközelebbi jövő? Azt a jó Isten tudja. Ez a kis villanás osak következménye annak a haragos dörejnek, a mit az 5 pontos cédula okozott. Mint a lidércfény nyomja a hazafias lelkeket, míg körülöttünk setétség mindenfelé, bizonytalan vak feketeség . . . Vármegyei élet. Zalavármegye közigazgatási bizottsága október havi ülését 11-ikén tartotta Csertán Károly alispán elnöklete alatt. Az alispán jelentette a bizottságnak, hogy szeptemberben a közegészségügyi viszonyok elég kedvezők voltak. A közbiztonságot csak apróbb bűnesetek zavarták. Tüzeset volt 23, amelyek 64.588 K kárt okoztak; ebből biztosítás folytáa megtérült 54.101 K; biztosítatlanul maradt kár 10.387 K. A szeptember 26 [ós 27-én dühöngött viharok és jégeső a szőlőkben, épületekben sok kárt tettek; sok helyen a réteket ós legelőket beiszapol­ták s a vetéseket megrongálták. A szüretet az egész vármegyében megkezdték; a termés minősége jó. A megélhetési viszonyok elégkedvezők, amenyi­ben a nép a gazdasági év elég jó hozamát most értékesiti. A pénzügyi adminisztráció a vármegye hatá­rozatainak megfelelően folyik. A t. főorvos jelentette, hogy szeptember hónap kétharmad részében az időjárás derült, száraz és meleg volt, utolsó harmadában azonban esős, hűvös időjárás uralkodott. A felnőttek és gyermekek közegészségügyi viszonyai az előbbi hónaphoz képest rosszabbod­tak, amennyiben a heveny gyomor és bélhurut eseteinek szaporodása mellett a fertőző hasihagy­máz, vörheny és diptheritÍ3 eseteinek száma meg­kétszereződött. Fertőző bántalmak közül előfordult]: roncsoló toroklob 34, typhus 57, kanyaró 15, vörheny 58, hökhurut 14, gyermekágyi láz 2, fültőmirigy­lob 1, vérhas 5 esetben. Rendőri boncolás 1 esetben teljesíttetett; hulla­szemle volt 7, súlyos sértést bejelentetett 16. Szeptemberben a vármegye területén hat ember lett öngyilkos. Babatios Andor 75 éves ebergényi lakos, Sötét János 19 éves gyulakeszi lakos ós Horváth József 34 éves zalaszentmihályi lakos felakasztották magukat; Horváth Károly 21 éves kisapátii lakos agyonlőtte magát; Harcz József 68 éves kiskomáromi lakos kútba ugrott; Kiss Mihály 78 éves rózsásszegi lakos villótt ivott. Véletlen szerencsétlenség folytán meghaltak: Horváth György 49 éves komárvárosi lakos, akit fa ütött agyon ós Bernát János 71 éves kallosi lakos, aki vizbe fult. Hét éven aluli korban elhalt gyermekek közül orvosi gyógykezelésben nem részesült 47. redve a kis francia diplomata s ikere miatt. Vele soha még nem esett meg ilyen szerencse. IV. A vicomte nagyokat sóhajtott az ebédnél. Szórakozottan kanalazta a ráklevest és ugy le­szegte a fejét, mint egy komor bika. — Mi baja? — kérdezte madame Subotics a kis franciától. — Miért sóhajt akkorákat, hogy majd lefúj bennünket az asztal mellől. A diplomata elvesztette a fejét, őszintén ki­pakkolt, — Nézze, — mondta halk, keserű hangon az asszonynak — az egész világ irigyel engem a maga barátságáért. Ahogy itt egymás mellett ebédelünk, az irigység apró, zöld lángjai lobog­nak a férfiak szemében. Nézzen csak körül. Nincs igazam ? Az asszony felkacagott: — Aztán csak örvendjen neki. — Örvendjek ? Minek ? Megszégyenít ez az irigykedés. Fürdöm egy olyan dicsőség fényében, amelyben nincs részem. Én éppen olyan távol állok magától, mint ezek itt körülöttem. Barátja vagyok magának? Hiszen tudja, hogy asszony és férfi közt nincs barátság s az emberek, mikor a maga barátjának mondanak engem, mást gon­dolnak alatta. Vagy megvalósíthatom az emberek gondolatát, vagy űzzön el inkább magától. Az asszony újra nevetett s csak ennyit felelt; — Maga gyerek 1 A diplomata észhez tért. Visszanyerte sima, könnyed modorát ós szintén nevetve mondta: — Igaza lehet. Talán így a jobb. Apropos, ki az az öreg bácsi, akivel mindennap találkozom a szalonjában? O rendszerint távozik, amikorén érkezem . . . Egymás mellett haladunk el. — A jogügyi tanácsadóm. Igen jóravaló öreg ur. És a szép asszony semmit mondóan nézett a levegőbe. V. Madame Subotics a kis lányával, társalkodó­nőjével és szolgaszemélyzetóvel elutazott. Ott­hagyta a huszonkét szobát, a kúrát, vioomte-ot, mindent. De Jeanville kikísérte a pályaudvarra. Nagyon meg volt hatva. Mikor visszasétált a pályaudvarról, egy ember haladt utána vidáman fütyörészve. A szép asszony jogügyi tanácsadója volt. A jogügyi tanácsadó szintén ott volt a búcsúzásnál s most öreges köz­lékenységgel fordult a vicomtehez: — Ladix államtanácsos vagyok ! — Madame Subotics jogügyi tanácsadója, nemde ? Az öreg ur nevetett: — Dehogy! — Hogyan? — Ladix államtanácsos vagyok, amint mondani szerencsém volt. Sohse voltam a Subotics asszony jogügyi tanácsadója. — Hát? — Csupán a barátja. — Ah! Ah! A diplomata huncutul nevetett. — Mint ón? — gondolta magában. Az államtanácsos valahogy leolvashatta róla ezt a gondolatot, mert némi gúnnyal mondta: — Nem ugy, fiatal barátom! Én csakugyan a barátja voltam a szép asszonynak. S miután férfi ós asszony között a szó szoros értelmében vett barátság ninos, tehát elképzelheti a többit. . . A kis vicomte megnyúlt arccal hallgatta az államtanácsost. Az öreg kissé elkomolyodva foly­tatta: — Igy volt. ímeri az aesopusi mesét, & nyul és a csiga históriáját? . . . Nos hát én voltam a csiga . . . Hamarább értem célt. Ez az élet! Fejtetőre éllítja a való­színűségeket. Az az asszony szeretőm volt. A vicomte bambán bámult az államtanácsosra. Hogy lehetséges ez? Az államtanácsos atyai hangon mondta: — A fiatalságé az illúzió, a káprázat, az öreg­ségé a mathematika. Az okos asszony jobban becsüli meg mindig az öreg, de hű gavallért, mint a fiatal, de csélcsap lovagot. Egyébként na busuijon. A francia-orosz szövetség mit sem vesz­tett ezzel: én is francia vagyok Pakots József.

Next

/
Oldalképek
Tartalom