Zalamegye, 1905 (24.évfolyam, 27-53. szám)
1905-07-09 / 28. szám
1905. julius 9. » Zalamegye, Zalavármegyei Hirlapt 5 respektálták, mint más városokban. Az összeíró küldöttség a közmuukára kötelezetteket feléből harmadából összeírta; amit le lehetett szolgáltatni, azt loszolgáltatták, a többi maradt a papiroson. Amikor azonban a dolgot szigorúbban kezdték venni s a vármegye szabályrendelete is hangsúlyozta, hogy az összeirók mulasztásaikórt anyagi felelősséggel is tartoznak, az összeírások pontosabban készültek. így már tavaly Zalaegerszegen a közmunkára kötelezettek névsora teljes volt. Azelőtt uz iparossegódeket soha sem irták össze. Egy kis jóakarattal belemagyarázták Őket a szégődményesek közé, akik közmunkával nem tartoznak, vagy talán osak egyszerűen szemet huuytak az összeírás hiányai előtt, mert belátták, hogy iparossegédeket a közmunka természetben való lerovására kényszeríteni méltánytalanság, a váltságösszeget behajtani pedig nem lehet. Tavaly azonban már az összeiró küldöttség felelőssége tudatában összeírta az iparossegódeket is. Az összeírás közszemlére kitétetett, az ellen felszólalás nem törtónt. A polgármestert néhány megrongált ut javítása iránt többen sürgették, elrendelte tehát, hogy akik még az előirt közmunkát le nem szolgálták, vagy a váltságösszeget le nem fizették, az utak kijavítása végett közmunkára kirendeltessenek. Ötvennél több iparos segéd kapott meghívót, hogy julius 3-án reggei Bórakor — eszközökkel felszerelve — a városháza előtt jelentkezzék, ahol a városgazda ki fogja a munka helyét jelölni; ha pedig a közmunkát leszolgálni nem akarná, annak váltsága fejóben fizessen 1 K 20 fillért. Az iparossegédeknek szokatlan volt a felhívás, mert eddig még soha közmunkát nem teljesítettek. Inzultust ós megalázást láttak a dologban. Elhatározták, hogy megjelennek ugyan a városháza előtt, de nem azért, hogy leszolgálják a közmunkát, hanem hogy a városi hatóság ellen tüntessenek. Társaikat csatlakozásra hívták fel s már szombaton a következő nyomtatványt osztogatták : » Munkások 1 Az ipari munkáknál beállott uborkaidőt a mi derék, jó, takarékoskodó polgármesterünk — ugy látszik — arra akarja fel használni, hogy bebizonyítsa, hogy ő milyen jól gazdálkodik a város pénzével. A munkások bőrén akarja pótolni azt, amit esetleg haszontalanságokra kiad, vagy amit egy könnyelmű rendőrkapitány elsikkaszt. Vagy talán végre megsokalta, hogy görnyedő aggastyánok és tehetetlen öregasszonyok söpörjék az utcákat és fiatal erőre van szükség ? íme, ez a korlátlan városi hatalmasság vissza akarja helyezni a régi rabszolgarendszert, be akarja hozni a robotmunkát, nem gondolva arra, hogy ezzel nem csak az iparos segédeket, hanem iparosainkat is, (akik úgyis viselik a közmunkaterhet), érzékenyen károsítja. Munkástársak! A polgármester rendeletben felszólítja a városi iparossegédeket közmunka teljesítésére. Hi — ránk nézve lealacsonyító — rendelkezést a legnagyobb felháborodással utasítsuk vissza és e célból folyó hó 3-án (hétfőn) reggel 6 órakor a meghívókkal felszerelve jelenjünk meg a városháza előtt, nem ugyan dolgozni, sem fizetni, hanem azért, hogy hozzánk méltóan, gúnyos megvető felelettel adjuk tudtára a városi hatóságnak, hogy a zalaegerszegi iparos munkások e rájuk nézve lealázó bornírt rendelkezésnek nem hajlandók megfelelni és figyelmébe ajánljuk a polgármester urnák, hogy ha éppen mégis rendelkezni akar valaki felett, akkor menjen el Náprátfára, ott van elég kanász és béres, azok talán engedelmeskedni fognak; de az iparossegédek meg fogják mutatni, hogy ők nem kívánják a rabszolga korszak visszahelyezését és nem akarnak a polgármester úrral visszafejlődni, hanem inkább előre törni. Munkások ott legyetek a jelzett időben mindannyian 1 Több helybeli iparossegéd, c Vasárnap három szakegyletnek majálisa volt a kaszaházi kertben. Itt a tüntetés terve már teljesen megérlelődött. Reggelig mulattak, reggel pedig felvonultak a városháza elé meglehetős nagy tömegben, amelyben a majálison részt vett nők is voltak láthatók. A városháza előtt azonban nem jelentkezett senki, aki a munka helyét kijelölte volna. Elindultak tehát a Kossuth Lajos utcán a polgármester lakása felé. Néhány rendőr utjukat állta | és szótoszlásra szólította fel a tömeget, amely dalolt és lármázott ugyan, de egyéb rendetlen; Béget nem csinált. A tüntetők nem szegültek | ellen a rendőröknek, sőt ugylátszott, hogy haj; laudók a békés hazatérésre. Ekkor megharsant a huszárok trombitája, akik sebes ügetésben jöttek a tömegre. Mathisz főhadnagy a békességes magatartásra hívta fel a 3—400 főnyi tömeget. A főhaduagyot mégis éljenezték s a huszárok néhány perc alatt szabaddá tették az utcát. A tüntetők azo »ban már vérszemet kaptak. Látták, hogy félnek tőlük. Kimentek a Baross ligetbe, hogy megvárják a polgármestert, aki féltízkor volt Náprátfáról érkezendő. Várhidy Lajos polgármester a féltíz órai vonattal meg is érkezett. Figyelmeztették, hogy miként akarják fogadni s hogy ne hagyja el az állomás épületét, de nem hallgatott a figyelmeztetésre s egyenesen a tüntetők tömegébe ment. Abcugolás és egyéb kellemes kiáltások özöne fogadta. A polgármester felhívta a tüntetőket, hogy panaszukat adják elő, küldjenek fel hozzá megbízottakat, hogy ügyüket megvizsgálhassa. Ebben a tömeg megnyugodott s a polgármester a városházára hajtatott, ahová a bizalmi férfiak is követték, akik után a kapukat bezárták. Mialatt fent a városházán a polgármester a panaszt jegyzőkönyvbe vétette s megígérte, hogy azt a képviselőtestület elé terjeszti, a tüntetők is a főtérre érkeztek. Alig őrt ide a 2—300 főre apadt tömeg, négy elszabadult katonaló vágtatott közéjük. Egy pillanat alatt az a hír terjedt el, hogy a lovakat azért bocsátották szabadon, hogy a tömeget szótugrassa. Nyomban megérkeztek a huszárok is s néhány csendőr a nép közé vegyült. A hangulat újra elmérgesedett. Néhány kő repült s egy ember jelentóktolen szúrást kapott. Az izgalom elérte tetőpontját. Az emberek ökleiket fenyegetően emelték a városházára, amelynek ablakaiból a tisztviselők nézték a tüntetést. Félő volt, hogy tényleg történik valami inzultus. Ekkor érkezett oda Csertán Károly alispán. A tömeg elcsendesült és nyugodtan meghallgatta az alispánt, aki erélyes hangon intette őket nyugalomra és hazatérésre. A vezetők egyszerre kiadták a jelszót: oszolj. Ezel a tüntetésnek vége is lett. A polgármester a panaszt a jogügyi bizottság elé terjesztette, amely azt a véleményt adta, hogy az iparossegédekre alkalmazandó az 1890. évi I. t. c. 49. §-ának d) pontja, tehát ezek közmunkára nem kötelezhetők. A tanács elfogadta a jogügyi btzottság álláspontját s így előkészítve került az ügy a képviselőtestület elő. A képviselőtestület közgyűlésén 40 v. képviselő jelent meg. Az ülés izgalmasnak ígérkezett, mert híre járt, hogy a polgármesterrel szemben a bizalmi kórdóst is felvetik. Fülöp József aljegyző ismertette az ügyet s előterjesztette a tanács azon javaslatát, hogy az iparossegédek a közmunka alól egyszersmindenkorra mentessenek fel. Lányi Kálmán v. kópv. kir. főmérnök a kérdés elbírálását a képviselőtestület belátására bízza s azt pusztán a törvényesség szempontjából bírálja. Utal az 1890. I. t. c. rendelkezéseire s az ország többi városaiban fennálló gyakorlatra, amely szerint az iparossegédek közmunkára kötelezve vannak. A törvényt hiányosnak és igazságtalannak tartja, de ez nem ment fel senkit attól a kötelességtől, hogy azt tiszteletben tartsa. Nem szabad azt a hitet kelteni, hogy tüntetéssel és pressióval a törvény kényszere alól akárki menekülhet. A mozgalmat elitéli. Faragó Béla a polgármesternek figyelmébe ajálja, hogy egy kis előrelátással ős kormányzati bölcsesóggel az izgalmat el lehetett volna kerülni. Az orsz. iparegyesületnél kérdezősködött, hogy tartoznak e az iparossegédek közmunkával, amire azt a választ kapta, hogy a közmunka természetbeni lerovására nem kényszeríthetők, de annak váltságát megfizetni tartoznak. Azt hiszi, hogy az iparossegédeket a polgármester azért hivatta be közmunkára, mert ezzel akarta fedezni a közmunka alapban mutatkozó hiányt. Dr Csak Károly rámutat arra, hogy az a felvilágosítás, amit Faragó Béla az orsz. iparegyesülettől kapott, nem uj, mert már a kormány is érezte, hogy a törvény kényszere az iparossegédekkel szemben nem alkalmazható a a kereskedelmi miniszter már 1897-ben kimondotta, hogy ezek természetbeni közmunkával egyáltalában nem tartoznak, tehát tőlük csak a váltság követelhető, munkára be nem hívhatók. Ezt, mint elvi jelentőségű mozzanatot, a határozatban kifejezésre juttatni kívánja. A tanáosi előterjesztést elfogadja s azon a nézeten van, hogy a képviselőtestület az iparossegédeknek a közmunka váltságot is elengedheti, mert a törvény nem kényszeríti a várost arra, hogy a közmunkát leszolgáltassa, vagy megváltassa, csak megengedi azt, hogy polgárait közmunkára kötelezhesse. Méltánylást érdemlő okokból tehát azt egészben vagy részben egyeseknek vagy osztályoknak, időlegesen vagy végleg a törvónybon megszabott mentességeken kívül is elengedheti. Dr Hajós Ignác szerint a törvényben megszabott községi szolgálraányokat elengedni a képviselőtestületnek jogában nincsen. Precedenst tehát nem alkothat. Tekintettel arra, hogy a kérdós az egész országban vitás, de másrészt ez a gyakorlatban végre sem hajtható, a következő indítványt teszi: sMiután az ügy kétes ós vitás, a városi képviselőtestület a polgármester amaz intézkedését, hogy 50 iparosmunkást a közmunkának természetben való lerovása végett beidézett, megsemmisíti, illetőleg a jóváhagyást ettől megtagadja ós ezen intézkedés végrehajtását megtiltja mindaddig, míg e vitás kórdős a közigazgatási biróság által az egész országra nézve megnyugtatólag eldöntve nem lesz.« Ezután Várhidy Lajos polgármester szólalt fel. Engem törvénytelenséggel vádolni nem lehet, noha bűnbakként engem állítottak oda. A t. képviselő urak nagy tévedésben vannak, mert ezt a dolgot nem most produkálták, miután az iparossegédek összeírása már egy évvel ezelőtt megtörtént. Az 1900. évi I. t.-c. egy khaosz volt a közigazgatás egész vonalán olyannyira, hogy a törvény kötelezte a törvényhatóságokat, miszerint alkossanak e tárgyban szabályrendeleteket. Ezt a törvényt idáig nálunk össze-vissza hajtották végre. Az egyik lerótta a közmunkát, a másik nem. Én ugy, mint több egyéb más dolgot, kötelességemnek tartottam ezt is rendezni, a városgazda hatáskörét megszigorítottam. — Tény az, hogy az iparossegódeket mindaddig, míg a szabályrendelet készen nem volt, nem kötelezték közmunkára, de mikor a szabályrendelet életbe lépett, jött egy alispáni rendelet, mely szerint elvárja a felsőbb hatóság, hogy a közmunka-összeírásnál a törvénynek megfelelőleg lelkiismeretesen járjunk el. — Végtelenül sajnálom, hogy személyem ellen ilyen tüntetések készültek, de ezt nem tekintem egyébnek, mint lelketlen izgatásnak és azért ón a tüntetésben résztvett fiatalembereket nem is okozom. Ha a tüntetést előzőleg közülök csak egy is feljött volna hozzám ós pauaszát előterjesztette volna, azt szívesen jegyzőkönyvbe veszem ős előterjesztésemet megteszem sérelmeik orvoslása végett. — Az összeírás annak idején a szokásos módon közszemlére kitéve volt, de jogorvoslattal ellene senki sem ólt, így jogerőre emelkedett. A hatóság tehát joggal védelmezte, hogy az összeírás helyes ós végrehajtható. — A törvény kötelességóvó teszi még a polgármesternek a szigorú ellenőrzést az utak jó karban tartására nézve. Polgárok panaszt tettek nálam, hogy az ebergényi ut rossz, tehát helyre kell állítani. A pénztárban e célra pénz nem lővén, viciuális útra pedig nem is szabad készpénzt fordítani, tehát helyesen jártam el, hogy a közmunka kötelezettek közül a munka teljesítésére ötvenet beidéztem, de a kibocsájtott felhívásban az is benne volt, hogy a természetben való leszolgálást 1 K 20 fillérrel megválthatják. Ebben találtak tehát sérelmet az iparossegódek. — Ezután móg a tüntetés lefolyását ismerteti és megbotránkozását fejezi ki az ismeretlen felbujtókkal szemben. Ezután ismét dr Hajós Ignác jelentkezett szólásra. Biztosítja a polgármestert arról, hogy a jelenlevő váró,ói képviselők között egy sincs olyan, a ki ellene izgatott volna, mert hisz az adott esetben nemcsak a polgármester személyéről, hanem mindnyájunk személyi és vagyoni biztonságáról lővén szó, közös érdekünk a város békéje és nyugalma. De van egy francia közmondás, amely azt mondja: Előre látni annyit tesz, mint kormányozni. Már napokkal ezelőtt hallottuk többen és felhívásokkal uton-utfólen hirdették, hogy a polgármester ellen tüntetésre készülnek, sajátságos tehát, hogy a városi rendőrség nem tudott a dologról semmit ós nem jelentette ezt be a polgármesternek; mert ezt eleve ki lehetett volna kerülni ós az intézkedéseket megtehettük volna ós nem lett volna semmi tüntetés.