Zalamegye, 1905 (24.évfolyam, 27-53. szám)

1905-07-09 / 28. szám

6 • Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap* 1905. junius 25. A névszerinti szavazás elrendeltetvén, a tanács javaslata mellett szavazott 39 képviselő, dr Hajós Ignác pedig indítványát szavazás közben visszavonta. * * * Tehát nekünk is volt egy kis sociális izíí mozgalmunk, amely izgalomba hozta a nyári hőségtől ellankadt kedélyeket. Tulajdonképpen az egész egy kis jelentéktelen epizód lett volna, ha kisvárosi szokás szerint az egérből hamarosan elefántot nem csinálnak; aprólékos községi belügy lett volna, ha a háta mögött vitás elvi kérdések és ha nem is törvényes, de méltányos sérelmek nem lappangtak volna, amelyeket siettek felhasználni. Az ellen, hogy panaszának ós sérelmeinek minden állampolgár kifejezést adjon és keresse az orvoslást törvényes uton, törvényes eszközökkel, senkinek kifogása nem lehet; de hogy holmi aprólékos sérelem tüntetésben és utcai botrányban csúcsosodjék ki, azt már helyeselni nem lehet; még akkor sem, ha egy fülénél fogva előhurcolt olyan kérdésről van szó, amely épugy nyugodhatott volna a közérdek minden sérelme nélkül még néhány esztendőig, mint ahogy 1890-től mostanig nyugodott. Az érem egyik oldala az, hogy nálunk immár a törvény és hatóságok iránti tisztelet nagyon devalválódott, amelynek rikító kifejezést adtak az iparossegódok akkor, amikor pressióval és közbotránnyal szereztek maguknak elégtételt olyan eljárásért, amely ha elavult, az élettel és a kor követelményeivel ellenkező törvényen alapszik is, de mégis — legalább bizonyos formában — törvényes. Az érem másik oldala azonban az, hogy az ilyen mozgalmaknak és elkeseredésnek tápot adui nem szabad, mert az eredmény rendszerint csak izgalom. Sőt megköszönhetjük, ha csak ennyi és nem marad a jövőre kiható nyoma. A közfelfogásban benne marad a fulánk, amely folyton izgat. Az iparossegédek kitüntették maguknak a közmunka alól való mentességet. Eddig a gyakorlat alapján, a hatóságok minden nyilatkozata nélkül élvezték, most már szankcionálva is van egy képviselőtestületi határozattal. Nem mondjuk, hogy ez a határozat helytelen, sőt ha már a kérdés felmerült, csak ez lehetett az egyedüli helyes megoldás, mert az iparossegédet robotra kényszeríteni abszurdum, közmunka váltság fizetésére kötelezni pedig, a mi nyomorúságos ipari viszonyaink között, ahol a segédek bére nevetségesen csekély, tiszta lehetetlenség. De feltótlenül jobb lett volna, ha a képviselőtestületnek azt a mentesítő határozatot nem kellett volna meghoznia. Mert ki magyarázza meg majd a napszámosoknak azt, hogy ők nem eshetnek azon beszámítás alá, mint az iparossegódek? Ki lesz képes a fuvarosokkal megértetni, hogy ők, mint két nyomorult ló boldog tulajdonosai, nem kérhetuek közmunka mentességet? Hát ha nekik is eszükbe fog jutni, hogy szervezkedjenek, tüntessenek? Nyomorúságot ezek is tudnak felmutatni s emellett hivatkozhatnak arra, hogy a város az iparossegédekkel szemben méltányosságot gyakorolt, tehát abból a méltányosságból ők is kérnek. És hiába állunk elő § magyarázatokkal, mert az ma már nem imponál ós különösen nem hat az utcán, amikor a tömegek szenvedélyét az élet nehézségein kivül a köztartozások százféle faja is izgatja. Mennyivel többet ért a régi hallgatag gyakorlat, még ha nem felelt is meg a törvénynek, mint a mai szankcionált állapot! Az opportonitás, a méltányosság lecsendesítette a kedélyeket, de hogy ezzel megreperálta e a képviselőtestület a hibás törvényt, elfeledtette e azt a felzúdulást, amelyet egy 15 éves gyakorlat megbolygatása felidézett, azt még nem tudjuk. Szóval úgy vagyunk az egész dologgal, hogy jobb szeretnéuk, ha semmi sem történt volna s ha örökre át lehetne adni a feledésnek ezt a ominózis ügyet, amellyel nemosak a város nyugalmát zavarták fel, hanem telekürtölték az egész országot. Két napig kéjelegtünk abban, hogy rajtunk függ az ország szeme. Egyik sürgöny a másikat érte s a telefonba háromszor-négyszer belecsilingeltek a fővárosi lapok szerkesztőségei: Igaz-e, hogy a polgármester megszökött? Él-e még a meglinchelt városgazda? Sikerült-e már a tömegnek a városházát ostrommal bevenni? Hány embert gázoltak agyon a huszárok ós hány sortüzet adtak? Valami éretlen embernek, ugy látszik, gyönyörűséget okozott az, hogy egy kőnyomatos újságot '; a nyári idényre való kacsákkal ellásson s igy j került a sajtóba a zalaegerszegi forradalom hire, amelyet sokkal kisebb lármával és teljes békességgel elintézhettünk volna magunk között. Helyet kaptunk azonban a Potemkin lázadása, az arató sztrájk ós a politikai válság mellett mi is. A vége pedig az lett, hogy az érdeklődő közvélemény belekacagott a távbeszélőbe : tante bruit pour un omlette; mekkora tüz egy kis tésztáért. Kollett ez nekünk? Szükség volt rá? Nyertünk vele vabmit? Nyert vele a város, a hatóság? Vagy nyertek vele az iparossegédek? Az eredmény ugyanez lett volna, ha az iparossegódeket közmunkára be nem hivják is s ugyanaz lett volna akkor is, ha a behívásra az érdekeltek nem tüntetéssel, hanem egy egészen csendes kérvénnyel felelnek. A képviselőtestület akkor sem adhatott volna más választ, mint igy; de legalább nem keltette volna a dolög azt a látszatot, hogy a törvényt és jogerőre emelkedett hatóssgi intézkedéseket presszióval le lehet gyűrni. Az első lépést nem kellett volna megtenni, de az utolsót sem. Nagy szerepet játszott a mozgalomban a Várhidy Lajos polgármester ellen irányuló elkeseredett hangulat. A polgármester nem népszerű ember. Hogy mivel szerezte meg magának ezt a hangulatot, aziránt minden egyes embert külön kellene megkérdezni. Kisülne egy sor személyes sérelem, vádolnák nyeressóggel, gőggel, de leginkább azzal, amivel egyébként minden polgármestert vádolnak, hogy tönkre teszi a várost és emeli az adót. Személyes kérdésekkel azonban soha sem foglalkoztunk szívesen. Beszámolunk a ténnyel: hogy a polgármester határozott ellenszenvvel találkozik a polgárság szélesebb rétegeiben. Az a sok megtámadtatás, amelynek ki volt téve, azok a személyes sérelmek, amelyeket egyesek szemére vetnek, lassanként belesuggerálták a mi népünkbe azt, hogy minden bajának, a város anyagi zavarainak, a hatóság zaklatásának a polgármester az oka. Ez a suggestió volt az egész mozgalom ós lárma mozgatója. Azokat a nyomtatványokat, amelyeken az iparossegódeket közmunkára hívták be, a polgármester irta alá. Ez elég ok volt a felháborodásra. Ismét a polgármester ? Szájról-szájra járt a méltatlankodás, a szakegyletek megmozdultak B végre kibontakozott a móltatlankodásból a tüntetés terve. Előtte való napon majális volt, ahol még jobban megérett a terv; a magyar virtus is buzdította a mulatókat, akiknek nem is volt egyéb szándékuk, mint hogy egy kis heccet csináljanak a városháza meg a polgármester ablakai előtt. A huszárság azonban kivonult, a rendőrség csendőri assistontiát is kórt s mikor a tüntető osoport azt látta, hogy egész hadsereget mozgósítanak ellene, szenvedélyesebb lett. Eleinte olyanforma színezete volt a tüntetésnek, mint ahogy a diákok szoktak felvonulni egy kis abzugolásra vagy macskazenére, amelyet a rendőrsóg sem igen szokott komolyan venni. Megtörtént már az is, hogy a macskazenészett politikus kinyitotta az ablakot ós barátságosan megköszönte a kitüntetést. És vége is lett ribiliónak. Az történt volna itt is, ha teljesen magukra nem hagyják a békétlenkedőket, akiknek senki sem magyarázta meg, hogy miben áll a dolog; senki sem mutatta meg a békés utat, amelyen céljukat elérhetik. Hanem ehelyett felrobogott a huszárság, kiknek vezetője, Matisz főhadnagy, hála Isten elég higgadt ember ahoz, hogy mosolyogva nózze az egész játékot s a huszárok egyetlen egy tyúkszemet se tapostak le. Ez a zalaegerszegi forradalom története, amely még az ablakosoknak sem adott dolgot. Egy kis lárma, egy kis izgalom volt az egész, amelynek azonban becses tanulságai vannak. Ezeket jó lesz eltenni a jövőre. Egerszegi krónika. Rovatvezető: Pubi. j * Orr szirtmerevedés. Körülbelül úgy megoszolva lehetett a kedély ós a kedélytelenség abban a társaságban, mely ebben a forró tikkasztó melegben egy este kinn ült a vendéglő udvarán és dacára annak, hogy egyetlen oigányunk egész animóval húzta, nem a zenére figyeltek, hanem különféle dolgokat tárgyaltak. Most éppen a nyakszirtmerevedésről diskuráltak, a melyhez mindenki tudott valami fontosat mondani. Egyedül egy ifjú, kit a természet elég nagy orral áldott meg, ült szótlanul, látszólag úgy, mintha a zene hangjai mellett ki tudja hol és merre szárnyalna képzelete. A máskor különben elég beszédes fiatal hangtalansága megszólításra készti az egyik vitarendezőt : — Hát neked mi bajod, hogy úgy el vagy némulva ? — Nincs nekem semmi bajom. — Dehogy nincs, — szólt közbe egy harmadik. — Hát nem látjátok, hogy szegény beteg: orrszirtmerevedósben van! Az együttérzés. Az a katonai kirukkolással fűszerezett tüntetés, mely hétfőn délelőtt városunkban lejátszódott, alkalmat adott egy különben fess ós ügyes ügyvédjelöltünknek arra, hogy szimpathiáját a fölséges nép irányában kimutassa. Nyugodtan aludta még (vagy már) a reggeli édes álmot, mikor a nagy zajra, mely az utcáról szobája ablakain keresztül szűrődött, felébredt. Kíváncsian rohan az ablakhoz, ahol látja a tüntetők felvonuló csapatát. A nagy rószónek piros nyakkendője, vagy a gomblyukában piros szalag rendezői jelvénye volt. A mi kedves fiatalunk nem tudván eleinte miről van szó, hogy háborítatlanul élvezhesse a tüntető felvonulást, hamarosan levetette rendes szinű háló ingót, és egy haragos vörös szinű inget vett magára. Nem is lett semmi bántódása. Sőt a tüntetők meg is éljenezték, hogy — Éljen a Jenő úrfi! A női hajszál. Már többfélekópen ós mindig a belső tisztelet és hódolat hangján olvastuk és hallottuk a női fürtök és hajszálak — legyenek azok bárminő színűek — dicsőítését. Most azonban kaptunk egy olyan nyári verset, a melyet nyilván a rosz főzés miatt elégedetlen férj Írhatott és amely a női hajszál alkonyát jelenti. Szól pedig igy: Mikor még fiatal voltam Mint egy madár úgy daloltam, Leghőbb vágyam csak az volt, csak Szép hajadból hogy kaphassak. Most, hogy nőm vagy te énnékem Hajad szálát már nem kérem. Kéretlen is adod bőven, A levesben, minden délben. Soproni kereskedelmi és iparkamara köréből. i. A körmendi kir. járásbíróság számára 61'6 köbméter kemény tűzifa szállítandó. Ajánlaton benyújtási határideje 1905 augusztus 28-ika. Mosonmegyetörvényhatósági közútjainak faszerkezetű műtárgyai 4766 K 94 f költségvetési összegen belül helyre állítaudók. Az ajánlatok benyújtási határideje julius 18-ika. A részletes feltételek a magyaróvári kir. államépítészeti hivatalnál tudhatók meg. II. A Székesfehérvár, Veszprém, Pécs, Kaposvár, Keszthely, Sopron, Kőszeg, Nagykanizsa, Körmend, Pápa és Zalaegerszeg állomásokon elhelyezett m. kir. honvéd kapatok széna-, alom- és ágyszalma, valamint kemóny tűzifa szükségletének biztosítása céljából f. évi julius hó Í3-án Székesfehérváron ós Pécsett, 18-án Pápán, 27 én pedig Sopronban és Nagykanizsán ajánlati tárgyalás fog tartatni. A szállítási föltótelek fiizeto a soproni 18 és a nagykanizsai 20 honvéd gyalogezred kezelőtisztiirodájábantekinthető meg, esetleg lö fillérért meg is szerezhető. III. A m. kir honvédelmi miniszter a honvédség 1906 évi lábbeli szükségletének felét, vagyis 16.000 pár bakancsot (fatalpszegek nélkül) páronként 10 (tiz) korona 94 (kilencvennégy) fiillórben megállapított egységár mellett a hazai kisiparosok által szándékozik készíttetni. E bakancsok legkésőbb 1905 évi március hó végóig a a honvéd központi ruhatárba Budapestre szállítandók, a kereseti összegek pedig 1906 január 1-től kezdve fizettetnek ki. A szabályszerű bélyeggel ellátott ajánlatok ott, a hol ipartestület van, annak utján, egyéb-