Zalamegye, 1905 (24.évfolyam, 27-53. szám)

1905-07-09 / 28. szám

4 »Zalamegye, Zalavármegyei Hírlap* 1905. julius 9. A hiba ezekért az állapotokért bizonyára nem annyira az emberekben van, mint a viszonyokban. Az emberek azért dolgoznak sokfélét, mert egyféléből nem élhetnek meg. A hivatalnoknak kicsi a fizetése, a többinek kevés a keresete; az élet pedig szörnyen drága, rákényszeríti az embert, hogy egy-egy kaszavágásuyit lecsípjen a más mesterségének dűlőjéből is. Viszont igaz az is, hogy a viszonyok helyes, egészséges berendezése az emberek kötelessége. Teljesíteni kell ezt a kötelességet ugy, hogy minden munkálkodó ember megtalálhassa a maga erős, biztos helyét, a maga hivatása körében, akkor bizonyára sokkal kevesebben lesznek, akik fáradt ós szédülő aggyal roskadnak össze a zűrzavarban. Iskolai értesítők. Amikor Zalaegerszeg város közoktatási viszonyairól számolunk be, első sorban azokra a nyomorúságos állapotokra akarunk rámutatni, a melyekkel egyik legfontosabb iskolánk : a polgári leányiskola, továbbá az elemi iskolának a Csácsi utcában elhelyezett különítménye küzd. Hosszú ideje annak, hogy ez a téma aktuális. Foglalkoztak már vele a tantestületek, bizottságok, a város, a miniszter, de még mindig ott vagyunk, ahol eddig voltunk. A zalaegerszegi áll. polgári leányiskola értesítőjét Kászonyi Mihály igazgató jelentése vezeti be, amelynek első lapján azonnal a tanulók számának rohamos emelkedése tűnik szembe. Néhány év előtt az iskola a város lakosságának számához képest aránylag néptelen volt, az idén pedig az intézetnek 200 növendéke van. Az első osztályba 59, a másodikba 45, a harmadikba 37, a negyedikbe 33 növendék járt; a magántanulók száma pedig 26 volt. Feltűnő, hogy a magántanulók száma nagy és ez évről-évre szaporodik. Ennek az okát nem lehet másban keresni, mint hogy az intézet a rendelkezésre álló helyiségekhez képest tultömött s a szülők inkább magán uton végeztetik leányaikkal az iskolát, semhogy az egészségtelen ós túlzsúfolt tantermekbe járassák. Érthetetlen, hogy a polgári leányiskola, amely a középsorsú családok egyetlen leánynevelő intézete, oly mostoha elbánásban részesül, hogy éveken keresztül hiába könyörög a tantestület, hiába sürgeti a társadalom és a minisztérium, még mindig egy elavult, szűk ós a célnak egyáltalában meg nem felelő épületben kénytelen tengődni. Azt hisszük, felesleges itt a polgári leányiskola fontosságáról beszélnünk. Mindenki tudja, hogy az elemi iskolai ismeretekkel a leányokat az életbe bocsátani nem lehet, a drága nőnevelő intézetek és zárdák pedig nem polgáremberek és szerény jövödelmű hivatalnokok gyermekeinek valók, mert sem a költség, sem a nevelés iránya nincsenek a szülők mostani ós a I gyermekek jövő életviszonyaihoz mérve. Az j egyetlen polgári iskola az, ahol a kisvárosi ember leányai tanulhatnak s legalább annyi ismeretet gyűjthetnek, amely az általános műveltség alapját képezheti. Több szeretettel, gondossággal ós jóakarattal kell tehát minden tényezőnek viseltetnie ezen kulturális intézmény iránt, amelyet ma alig veszünk számba, de akkor tudnánk csak, hogy mennyire szükséges, ha esetleg elvesztenénk. Hogy a polgári leányiskola a pedagógiai intézmények sorában milyen fontos szerepet tölt be, bizonyítja annak fokozatos fejlődése. A nők szerepe az életben megváltozott; a kenyér után való küzdelemben egy sorba kell állniok a tórfiakkal. Ehez pedig ismeretekre s még a legegyszerűbb munkásnőnek is bizonyos fokú intellingenciára van szüksége, amely nélkül a gyárak munkatermeinek ajtói is zárva maradnak előttük. De természetes rendeltetését, családanyai kötelességeit sem tudja méltó módon betölteni az a nő, akinek lelkét az iskola meg nem edzette, értelmét fel nöm világosította, hogy megértse azt a nagy feladatot, amelyet az élet a nőre ruházott, akire a jövő nemzedék sorsát, testi ós lelki jólétét, szívének ós jellemének képzését, irányítását bizta. A polgári leányiskola a legmagasztosabb célú népnevelő intézet, különösen ha azt oly irányban fejlesztik, hogy ne csak az elméleti tudást, hanem mindazon gyakorlati ismeroteket is közölhesse, amelyekre az életben minden nőnek szüksége van. De hogyan lehessen pl. a zalaegerszegi leányiskolát fejleszteni, amikor egy tanterembe, amelyben legfeljebb 35—40 tanulónak van helye, 59 serdülő leánykát zsúfolnak össze; amikor párhuzamos osztályt nyitni a hely szűke miatt lehetetlen; egy munkatermet berendezni nem lehet; se rajzterem, se szertár, semmi sincs, osak néhány alaosony, a pedagógia követelményeinek meg nem felelő tanterem. A jelentkező növendékeket kénytelenek visszautasítani, az iskolát visszafejleszteni. És ez az állapot már évek óta tart. A magas kormány az örökös ex-lex miatt nem segíthet a városon, a város pedig még mindig várja a segítséget, amelyet — úgy látszik — nem fog megkapni soha. Tovább várni most már bűuös mulasztás volna. Az iskolákat meg kell építeni, ha véres verítékkel izzadjuk is ki a költséget. Nem szabad kitenni a várost annak, hogy a polgári le ínyiskola beszüntetésóval is megfenyegessenek bennünket. A városnak elemi iskolát is kell építenie, mert a Csácsi-utcai ideiglenes tantermeket már csak aláducolással lehet fenntartani. Azt hisszük, hogy ha egyelőre a polgári leányiskola részére az uj épület elkészülhetne s ennek mostani helyére átköltöztetnék a csácsi utcai iskolát, néhány évig tűrhető állapotot lehetne teremteni, mert a leányiskola mostani helyiségei ha teljesen nem megfelelők is, de a Csácsi-utcai barakkhoz képest paloták. Valahogyan segíteni kell az állapoton, az bizonyos, mert már évek óta halljuk, hogy ez az utolsó esztendő, amelyet a rozzant helyiségekben töltenek az iskolák s ma is ott állunk, hogy a jövő tanévet is ott nyitják meg, ahol eddig szorongtak. A leányiskola értesítője szerint a 174 rendes tanuló közül zalaegerszegi volt 146, zalamegyei 18, más megyebeli 10. A szülők közül földbirtokos és bérlő 3, értelmiségi pályán levő 62, kereskedő 26, iparos 41, földműves 1, katona tí, magánzó 26, személyes szolgálatot tevő 9. Kitűnő eredménnyel végzett 27, jelesen 53, jól 76, elégségesen 4, elégtelenül 5. Az intézetnél működött 7 tanár és 5 hitoktató heti 104 órával. Az iparossegédek mozgalma. Országra szóló események színhelye volt a mult héten Zalaegerszeg. A polgármester megszökött, a városgazdát meglynchelték, a városházát megostromolták; a huszárok állandóan készenlétben várták az utasítást a kaszárnya udvaron, hogy széjjel kergessék, letiporják az utcákon hömpölygő tömeget. Ilyenforma hirekkel árasztották el az » állandó külön tudósítók* a fővárosi sajtót. Szerencsére nem hittek el mindent ós mielőtt közreadták volna a zalaegerszegi forradalom hirét, tudakozódtak a történtek felől. (Szerkesztőségünk is több tudakozó sürgönyt kapott.) A mozgalom története elejétől végig a következő : Az 1890. évi I. t. c. 49. §-a szerint községi közmunkára a község minden lakosa köteles, aki 18 ós 60 óv között van, kivéve a katonákat, nőket, tisztviselőket, papokat, tanítókat és a szegődmónyes szolgákat, akik idejükkel nem rendelkezhetnek. A törvény 1891. évi január 1-ón lépett életbe, de azt teljesen soha sem hajtották végre, mert mint annyi más törvényünk, végre nem hajtható, méltánytalan elavult, a letűnt időkből maradt reminiszcenciákon alapuló intézkedéseket tartalmaz s aránytalan terheket ró a polgárokra. A vármegye már majdnem másfél évtized óta sürgeti a törvény végrehajtását, de azt az egész vonalon keresztülvinni nem tudta, aminek tanúsága az a nagy hátralék, amely behajthatatlan útadóban ós közmunka tartozásban évről-évre mutatkozik. A törvény alapján alkotott szabályrendelet is csak a mult évben lépett életbe. A törvénynek a községi közmunkára vonatkozó rendelkezéseit Zalaegerszegen épen ugy nem —- Persze, ha a leány is osztja édes atyjának alaptalan ellenszenvét? . . . — Mert az őserdők átjárhatatlan rengetegei megnehezítik a közlekedést . . . — Ez az akadály ne legyen. — Kiáltá a fiatalember és merészen átsietett a pázsiton, mely eddig a leánytól elválasztotta és szenvedélyesen csókolta meg azt a kezet, mely remegve tartotta az újságot. — Érdekes megfigyelések tárgyát képezik a majmok ós sajátságos életmódjuk. Néha órákon át láthatók, amint mozdulatlanul lógnak a fákról alá . . . Itt megakadt a felolvasás. Szerén tekintete a függő hintában nyugvó apjára esett és elszógyelte magát, mikor önkéntelen hasonlatot olvasott fel előbb. A fiatal tudós lehajolt hozzá. — Atyám is eljött velem, hogy szószólóm legyen a magáénál. Beleegyezik kedves Szerén? Édes mamája szavát már birom . . . — A szülői szeretet ezen állatoknál igen szépen nyilvánul . . . Most azonban a fiatalember tekintett megzavarodva a felolvasóra. — Veszély esetén még életükkel is megvédelmezik fiaikat . . . — De kedves Szerén ón nem félek semmiféle veszélytől, ha csak ön nem ? — A fiatal állat azonban korán fogságba jutva megszelídül, tanulékony, nevezetesen észszerű és megfelelő bánásmód mellett . . . — Üisküszöm önnek, hogy a bánásmód miatt nem fog panaszkodhatni, tenyeremen hordozom .. . Szerén kisasszony megütközve bámult a fiatalemberre, s komolyan meg akart haragudni rája, de annak ártatlan arca meggyőzte arról, hogy csak a fogalmakat zavarta össze. Hirtelen megrémülve ugrott fel ós eldobta magától az újságot. — Édes Istenem ott jön a maga papája anyámmal ós kis testvéremmel . . . jöjjön meneküljünk ... el vagyok veszve, ha együtt találnak . . . Erre a lugason át a villába, azt hiszem ott hűs van . . . Szegény papa meg lesz zavarva, de a mama majd kibékíti . . . jöjjön már . . . Megfogta a fiatalember kezét és elvezette. Rosenkranz Náthán az árnyékban kedvesen hortyogott. De egy félelmesen hangzó ós sokszor hallott szóra mégis felébredt. — Kedves Náthán, nem akarnál már egyszer felébredni? ... Itt a kávé ós Németh ur . . , Fájdalmas sóhajtással emelkedett fel és első kérdése volt: — Hol van Szerén? Épen azt álmodtam, hogy egy jegesmedvével küzd az én életemért . . Németh van itt és a fia? .. . Lehetetlen . . . — De hiszen itt áll melletted, hát nem látsz ? Rosenkranz megdörzsölte szemeit és a vendégre bámult. — Meg sem ismersz már ? — Ez a hőség . . . elaludtam egy kicsit . . Örülök, hogy meglátogattál . . . — Papa Szerén bent van a szobájában egy szép úrral . . . mindent láttam . . . csókolóztak ... — jelenté fontoskodva Szerén nyolo éves testvérkéje. Rosenkranz Náthán ennek hallatára meirsemmisülve rogyott vissza a függőhintába. — Ha, elvégeztétek „nélkülem", akkor hagyhattatok volna még egy kicsit aludni . . . — mondá boszusan ós a másik oldalra fordult . . . — Csak nem fogsz most megint aludni ? — kérdó neje megütközve, de ezt Rosenkranz már nem hallotta, mert újból az ő kedves jéghegyeiről álmodott . . . Rovenszky Árpád.