Zalamegye, 1905 (24.évfolyam, 27-53. szám)

1905-07-09 / 28. szám

1905 julius 30. »Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap« 3 vaktöltésnek vélte s még ma is sokan vannak, akik uem hiszik, hogy az ágyút esetleg éles golyóra is kell tölteni; hogy az ellenállás komoly formát ölthet. A vármegyék jogköróre vonatkozólag, amint ujságiró stylusban mondani szokás, illetékes helyről nagyon megszívlelendő magyarázatot adtak, amely beillik fenyegetésnek is. Azt jósolják, hogy az alkotmány-védelmi mozgalomnak csakhamar meg lesznek az áldozatai a közigazgatási tisztviselők személyóben, ha csak ezeknek nem lesz több eszük és bo nem látják, hogy az állami törvóny erősebb a vármegyei határozatoknál ós az állami törvények végrehajtását sem közgyűlési politikai párthatározatokkal, sem alispáni köriratokkal megállítani nem lehet. Tehát áldozatok lesznek, tehát mőgis eljutunk odáig, hogy a zűrzavar beáll és erőszakkal kell kormányozni a szabad Magyarországon. Mert erőszak nélkül nem fog menni a dolog. A vármegyék tisztviselői erős dilemmába kerültek ugyan, de a helyes útra vezeti őket a törvény. Igaz, hogy a törvényeket és törvényes rendeleteket végre kell hajtaniok, de osakis ezeket. Ezen túl menniök nem szabad még akkor sem, ha a vármegye semmiféle utasítást nem adott, vagy ha rendeleteit és határozatait a kormány megsemmisíti is. Meg nem szavazott adók behajtását és újoncok kiállítását tiltja a törvény. Aki tehát az adót és újoncot megtagadja, az csak a törvóny értelmében jár el ós nem vádolható engedetlenséggel, nem vonható fegyelmi eljárás alá, sőt állásától fel sem függeszthető. Illetékes helyről azt irják, hogy a kormány meg fogja semmisíteni a törvényhatóságoknak azon határozatait, melyek az adóbeszolgáltatásban ós az ujoncállítás körüli teendőkben való közreműüödóstől eltiltják a tisztviselőket. Hát ez nem lesz nagy baj. Mert akkor a vármegyék határozatai helyett, amelyek csak interpretálják a törvényt, a törvényre fognak hivatkozni a közigazgatási tisztviselők. Ezt nem lehet rendelettel hatályon kivül helyezni. Annak pedig, hogy az önkéntes adózást el kell fogadni s az önként jelentkezőket be kell sorozni, ma már osak akadémikus értéke van. A közvélemény ugy kialakult, hogy önkéntesen adót fizetni és a sorozó bizottságok előtt megjelenni nagyon kevesen fognak. Konkrét formában emlegetik azokat a módokat, amelyekkel a kormány a renitens tisztviselőket engedelmességre akarja szorítani. Felfüggesztik őket állásuktól és helyetteseket rendelnek, esetleg miniszteri vagy kormánybiztosokkal végeztetik a közigazgatási teendőket; a községi elöljáróság tagjai ellen pedig tegyelmi eljárást indítanak, ha megsérti vagy hanyagul teljesíti a törvényben, vagy rendeletekben megállapított kötelességeit ós a kormány által nyilván vagy hallgatólag móg helyben nem hagyott, vagy megmásított oly határozatokat hajt végre, amelyik felsőbb jóváhagyás előtt végre nem hajthatók. Erőszakos ellenállásról, a tisztviselők sztrájkjáról beszélnek, pedig a vármegyékben egyikről sincs szó. Az állami közigazgatás közvetítését sehol sem akarják megtagadni. A legtüzeaabb 48-nst sem ragadja el annyira a hazafias hevület, hogy anarkiát, a törvényeknek való ellenállást hirdessen. Sőt engedelmességet követelnek a vármegyék. Mi»deu törvényes rendeletet vógre fognak hajtani. Többre ^nem kötelezhetők, hanem ezen tűi menniök nem is lehet. Kétségtelen azonban, hogy ha azt az országos csapást gyorsan meg nem szünteti a böics belátás ós azok a jóslatok, amelyekkel illetékes tollak ijesztgetik a vármegyéket, be fognak teljesülni, sok érdekes és becses tapasztalatunk lesz arra nézve, hogy a törvény riem mindenkit védelmezhet meg a maga igazaiban akkor, amikor a törvények tekintélye s az azokban való bizalom megiugott. A felfüggesztett és elcsapott tiszviselők példája bebizonyíthatja, hogy válságos időkben mennyit ér egy szigorú pragmatika, nem csak a tisztviselők, hanem a közérdek szempontjából is. Beláthatjuk esetleg azt is, hogy a mai közigazgatási szervezet hibás és erőtlen, hogy az önkormányzati jog csak addig jog, amig rendeletek végrehajtásáról, elvi jelentőségű határozatokról éa feliratokról van szó, ereje és hatalma azonban áldozatul esett a centralizációnak. De akármit ia hoz reánk az idő, ki kell tartanunk igazaink mellett. Si vis paoem para bellum. Első érdekünk az, hogy legyen béke éa a törvények uralma biztosíttassák. Zalavármegye a jövő héten fog határozni a felett, hogy minő magatartást követ ós követel. És ezt a határozatot felsőbb helyen megsemmisíthetik, de tekintélyét nem lehet lerombolni. A törvénynek engedelmeskedni fog mindenki, móg n legnagyobb egyéni áldozatok árán is. Meg kell tartani a törvényt: ennyi a jövő programmja. Aki a törvények oltalma alá helyezi magát, az eleshetik, de lelkiismerete tiszta marad. Összeroskadt emberek. Salgó Jakab dr a lipótmezei elmegyógyintézet tudós főorvosa, könyvet irt a szellemi élet egészségtanáról és ebben a könyvben van egy adat, amely méltán kelthet megdöbbenést mindnyájunkban. Ez az adat azt mondja, hogy a müveit Európában sehol sem akkora a szellemi munka rokkantjainak, bénulttainak ós elesettjeinek az arányazáma, mint Magyarországon. Sehol másutt annyi ember kimerült agyvelővel ösaze nem roskad, mint minálunk. Ea e szomorú áldozatok száma növekedőben van éa egyre többen lesznek azok ia, akik leromlott agyvelővel, szétrombolt idegekkel roskadnak össze már olyan korban, araikor móg egy hajukszálának sem lenne joga megőszülni. Fiatal testtel lesznek a lélek rokkantjai; tehetetlen, fáradt beteg aggastyánok. Husz esztendővel ezelőtt, irja Salgó dr, az ilyen ,eset még a legnagyobb ritkaság volt; az utolsó évtizedben már egész csapata támadt a harminc esztendősnél ia fiatalabb betegeknek, akiknek az agyvelejét pusztította el a munka. A muuka. Álljunk meg ennél a szónál. A munka szent dolog, elsőrangú eleme az ember fogalmának, rangjának, diazónek, értékbeli nagyrendüségének. Ezt a szót ilyen kegyetlen és pusztító vonatkozásban leirni is fájdalmaa. Nem is a munka az, ami ezt a pusztítást műveli. A pusztítás is munka, de a munka fogalma soha se jelent púsztítást. Még osak nem is a sok munka kergeti a senyvedők fekete sátrába ezt a btís csapatot. Igen sok munkát elbir az ember a nélkül, hogy teste, lelke megainylené. Jelentékenyen többet, mint amennyit az emberek általában dolgoznak nálunk. Be kell ismernünk : nem mi vagyunk a világ legmunkásabb emberei. Amennyit mi dolgozunk, attól a világ legegészségesebb emberei is lehetnénk. És ha a szellemi munka rokkantjainak mégis ilyen félemeletes tömege omlik össze ebben az országban, annak más az oka. Nem ások munka: hanem — a sokféle munka. Az egy ember munkájának szörnyű sokfélesége; ez ami szomorú és vészes kűlönlegesaégüuk. Ennek már azután csakugyan alig van mása a világon. Egy kénytelen ezermesterség átka nehezedik nálunk az emberekre. Foglalkozása temérdek sok embernek nincs ebben az országban, de mellékfoglalkozása, az van mindenkinek. Főként az olyan embernek, aki szellemi munkával keresi a kenyerét. Az ügyvédnek, az orvosnak, a tanárnak, az újságírónak, a hivatalnoknak, a politikusnak, a művésznek. Ez azután igazán alkalmas arra, hogy megőrölje az emberek agyvelejét. Száz mesterségben senki se lehet tökéletes, még tizben ia százezer közül egy. Már pedig könnyen és a maga megerőltetése nélkül az ember csak olyan munkát végezhet, a mihez jól ért. Semmi se fárasztóbb, keservesebb ós áldatlanabb, mint az olyan munka, amelynek a mesterségét az ember tökéletesen nem tudhatja. Az ilyen dolog megöli a munkát is, azt is, aki végzi. A világon mindennek inkább megjárja a mellékfoglalkozás, mint a pihenésnek. Már pedig nálunk rengeteg sok embernek ilyen mellékfoglalkozásában telik a pihenő órája: estéje, vasárnapja. Az emberek, amikor le kellene feküdniök aludni vagy járnjok kellene egyet, fris levegőt szívni, mennek egyik műhelyből a másikba, egyik Íróasztal mellől a másikhoz, a foglalkozásuktól a mellékfoglalkozásukhoz. És végeznek ugyanazzal a szerszámmal sokféle munkát. — Az akadémia földrajzi osztályának jelen- \ tése . . . Afrika sokszor legyalázott éghajlata, j mint azt beható tanulmányozás után kiderítették, korántsem oly veszedelmes, habár a magaa hőmérséklet . . . — Szerén ... jaj állj meg, hát nincs más valami abban a nyomorult ,,sajttakaróban" ? ügylátszik, maguk a szerkesztők is napszúrást kaptak . . . Persze ez a hőség! . . . — Papa az nem érdekes, mert az apró hirdetések következnek. Rosenkranz csak egy elfojtott nyögést hallatott, azután elhaló hangon felelte: — Nincs irgalom, senki sem kerüli el sorsát. Érzem, hogy közéig az én órám is. Szerén . . . édes jó leányom, csak azt az egyet igérd meg nekem, hogy holttestemet Grönlandba, vagy a Spitzbergákra fogod vitetni; csak ott fogom élvezhetni örök nyugodalmamat . . . esküdj meg erre . . . Szerén megsajnálta apját és egy utolsó mentőgondolat jutott eszébe. — Papa mit szólnál, ha Nansen legutóbbi északsarki utazásáról olvasnók fel neked ? . . . Tudod, mikor azok a szegény emberek hónapokoa át nyomorogtak egy uszó jéghegyen. — Óh, mint irigylem most azokat a boldog halandókati . . . Nem tudom, mit adnék érte, ha most egyetlen egy órát tölthetnék olyan jégtömbön. Egész nap hálát adnék az Istennek . . . Olvasd gyermekem, talán megsegít a fantáziám és elképzelem magamat egy óriási jéghegy tövébe . . . Az ifjtí leány készséggel ugrott fel, besietett a házba, honnan nemsokára egy könyvvel tért vissza, a melyből felolvaani kezdett: — A határtalan és eddig móg fel nem kutatott jégmezők, melyek az egész északi sark körül óriási kiterjedésüek; hol örökös éj borul a tájra, hol megszűnik minden vegetáció . . . Rosenkranz Náthán megkönnyebbülve lélegzett fel, azája szólei inoaolyra húzódtak, lehunyta szemeit és nem sokára édea álomba merült. Amint Szerén észrevette a felolvasás jótékony hatását, gyoraan elcserélte a könyvet az ujaággal éa folytatta az akadémia földrajzi osztályának jelentését Afrikáról, a mi bizonyos okok miatt jobban érdekelte őt. Az olvasásban sehol sem állott meg, hogy a csendesen alvó a hirtelen szünetre fel ne ébredjen. Kis idő múlva könnyű léptek zaját hallotta háta mögött. Nem tekintett vissza a közeledőre, mégia tudta, hogy ki lesz az illető? Megérezte azt a szerelmesek álomlátásával, s egy kicsit elpirult. A következő pillanatban csakugyan egy jól ismert, kedves hang szólalt meg mellette. A leáuy uem jött zavarba; aggódó pillantást vetett apjára, azután intett a fiatalembernek, hogy nem hagyhatja abba a felolvasást. — A vizekben gazdag vidék növényzete igen buja . . . — Ödön kérem beszéljen nagyon halkan és engedjen tovább felolvasni, különben mindjárt felébred a papa, azt pedig nem szeretném, mert úgyis haragszik magára, tudja Afrika miatt . . . A csendesen alvó gyengén megmozdult, miért is a leáuy gyorsan folytatta: — Ezzel ellentétben a mocsaras talaj és a kiállhatatlan hőség igen veszedelmes, mert melegágya a sárgaláznak, mely ott állandó, móg a legnagyobb őserdő vidékén is . . . — A láz európai vidéken sem kiméi meg senkit ós engem itt fogott el a Balaton körül. De ez a láz édea, éltető, boldogító ... és meghalok, ha nem teljesül az az álomkép, mely szivemben . . . — benépeaítve van papagályokkal, különféle majmokkal, ezerféle rovarral. Megemlítést érdemelnek e vidék rendkivül szép lepkéi . . . — Igen olyan vagyok, mint egy a virág mézétől megittasodott lepke, a mely boldogsága körül röpköd . . . — de csak nagy ritkán lehet elfogni . . .