Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 1-26. szám)
1904-04-03 / 14. szám
XXIII. évfolyam Zalaegerszeg, 1904. április 3. Előfizetési tifj : l'.géaa évre 10 IC í Kél évre . . 5 K — 1. Negyed évre. 2 K 50 t Egyes széni éra 20 fillér Hirdetmények : 3 hasábos petitsor egyszei IC tillér, többszöri hirdetésnél 14 fillér. ALÁMEGY 14. szám. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez (Wlassíós-utöá 25. sz. 1, az anyagi részét illető közlemények pedig a kiadóhivatalhoz (Újváros-utca 25. sz. küldendők. Kéziratokat nem küldünk vissza. ZAL AV ARIVIEGYEI HÍRLAP politikai, társadalmi, közművelődési és gazdászati hetilap. Megjelenik minden vasárnap reggel. Húsvét. A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, a vallásalapító istenember világot átalakító tragédiájának és feltámadásának emléknapja. Krisztus tanításának erkölcsi és szociális hatása az egész művelt világ átalakulását idézte elő, mert e tanokban foglaltatik a humanizmus és az emberi méltóság elismerése. A húsvétot ennélfogva minden felvilágosodott és szabadelvű léleknek ugy kell tekintenie, mint az eszme ünnepét, azét az eszméét, amelynek hatalmas áramlata ledöntötte a pogányság rabszolgatartó uralmát; amely az igazság és világosság erejével legyőzte a farizeusi erőszak hatalmát; mely a sötétségben tartott, jognélküli tömeg kezeiről levette a bilincset, hogy erejét felszabadítsa s a keresztény morál alapján uj társadalmat építtessen fel általa. A megváltás nagy eredménye nem abban nyilvánul első sorban, hogy a régi felfogás erőszaka végképpen megtörött; hanem abban, hogy az emberiség öntudatos, felvilágosult elmével, erejének tudatában mindenkor kész felvenni a harcot azok ellen, akik a lelkiismereti és polgári szabadság ellen törnek s a jog és szabadság kivivására a krisztusi tanításból merít lelkesedést, mely szerint: mindnyájan egy atyának gyermekei vagyunk. A mi társadalmunkban és közéletünkben is megvannak az örök harcnak állandó jelenségei. A reakció, mely egykor — a pogányság erkölcsei és felfogása szerint — a rabszolgatartásban, nemzetek igába hajtásában, a hatalmasok zsarnoki uralmában állott, uj és ujabb formákban mai nap is feltámad, hogy az emberiségnek Krisztus tanításában gyökerező vivmányaira, az egyenlőségre s az igaz, a nemes szabadelvüségre emeljen fegyvert. De az eszmét, amely örökéletű, csak időközökre lehet elnyomni; az emberiség lelkiismerete mindig feltámad s újból felveszi a küzdelmet az elnyomók ellen és diadalt arat. A feltámadás ünnepe ma is elszomorító viszonyok között virradt fel az emberiségre. A reakció mintha újra felülne trónusára, hogy uralja az emberiséget. Mintha el akarná temetni az emberiség azt a krisztusi tanítást, hogy: mindnyájan egy atyának vagyunk gyermekei. A kontinens országaiban kétségbeejtő szegénység és nyomorúság gyötri a népesség legnagyobb részét; Ázsiában óriás hadseregek állanak szemközt, hogy ezrével pusztítsák az embert s a társadalmi békét aláaknázni készül a szocializmus, az anarkia. A béke apostolainak kiáltását túlharsogja az ágyúdörgés s az ágyudörejt tulkiáltja a nemzetek millió és millió nyomorultjának kétségbeesett, elkeseredett lármája, amely hasztalan ostromolja a plutokrácia hatalmas sáncait s ezért azokra rendez hajtóvadászatot, akik a sáncok mögül előbújnak. Az emberi társadalom eltévesztette az útját. A társadalom, amely az önfeláldozó proletár elem olcsón adott vére árán egyetemes jogok és előnyök birtokába jutott, ezek segítségével úgy fejlődött, hogy a vagyonszerzési szabad versenyben az ideális gondolkodású elem alul maradt. A polgári és hazafiúi önfeláldozás csak adta tovább a köznek, az eszmének, az idealizmusnak azt, amije volt és a honfiúi számítás pedig tapsolt a látványhoz és szedegette a maga javára az áldozatokat. Természetes, de megdöbbentő, hogy amikor annak nem maradt semmije, erőszakkal követeli vissza jogait, vagy rombolással akar boszút állani az egész társadalmon. A társadalom elfeledte, hogy a legveTARCA. Í piros tojás. Napsugaras húsvét reggel Haza száll a lelkem, Megnézni a jó anyámat, Mit csinál a lelkem ? Napsugaras húsvét reggel Vidám-e az arca, Nem uszik-e szeme könyben, Nincs-e felhő rajta ? . . . Napsugaras húsvét reggel] Jaj de bús a képe! . . . Egy mosolygó piros tojást Forgat a kezébe'. Nézi hosszan, nézi némán, — Talán nem is látja — JJgy tele fut hulló könnyel Szelid szeme párja. Napsugaras húsvét reggel Hej, nem így volt máskor! Mikor sorba mindéggyönknek Adott a tojásból: Ugy mosolygott a két arca Mint a piros rózsa. Hej, a rózsát bánat és köny Leáztatta róla! . . . Napsugaras húsvét reggel Most is úgy mint máskor Mindönknek ad egyet-egyet A piros tojásból. Mind ki osztja; csak egy marad Kicsi kosarába' . . . Várja-várja, ki jön érte? De hiába várja . . . Napsugaras húsvét reggél Bús a mi kis házunk; Egy mosolygó kis tojásra Gazdát nem találunk. Akinek az édes anyám Azt az egyet szánja: — Napsugaras húsvét reggel Sirhalom az ágya . . . Napsugaras húsvét reggel Én jó Uram Isten Áldó kezed egy kis vigaszt Mi reánk is hintsen. Csókold fel a szeme könyét Az én jó anyámnak, Hadd örüljünk, ö is, mi is A feltámadásnak! ifj. porkoláb Gyula. Harangok. Mikor még az emberek azért is gyűlölték egymást, hogy egyik más módon tiszteli az Urat, mint a másik, akkor a katholikusok voltak a hatalmasabbak Kukhegy vidékén. A kálomista embert osak ugy félvállról nézték és nem adtak nekik sok just a falvakban. A törvény megengedte, hogy ők is építhessenek templomot s imádkozhassanak a maguk módja szerint, de csak a kijelölt helyeken. A kukhegyiek azonban, a kálvinisták állítása szerint, kijárták az uraknál, hogy protestáns templomot az ő falujokban ne engedjenek építeni az eretnekeknek, mivelhogy nekik sem volt egyebük egy haranglábnál, amelyből egy száztíz fontos, gyönyörű hangú harang szava szált szét a dombvidék felett. Tiz falu határának pásztorai figyeltek a kukbegyi harang csengő hangjára, amelyet visszavertek a domboldalak, a mély szakadékok, a rengeteg erdőkben dolgozó embereknek ez volt az órájuk, ébresztőjük, pihenésre hívogató szózatuk. Ennek a harangnak a hírét, szép hangját féltették a kukhegyi pápisták. És nem is került bele a falu az artikulusokba, hanem egy szomszédos apró helységben engedtetett meg a környék kálvinista felekezeten levő népeinek az Isten dicsérete. Építettek pedig oda egy kis fatemplomot, amelynek tornyába gyenge hangú harang került. A kukhegyi harang tekintélye nem csorbult meg. De fordult az idők kereke. Kálvinista atyánkfiai egymásra szaporodtak s hol itt, hol ott szereztek meg egy pápista templomot, mert az Mai számunk 14 oldaL
