Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 1-26. szám)

1904-04-03 / 14. szám

2 » Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap* 1904. április 3. szedelmesebb elem az, amelynek nincsen veszíteni valója. A világbéke apostolainak vissza kell térni a krisztusi tanokhoz s a társadalomnak humánusan kell arra gondolnia, hogy mindenkinek lehessen valamije, aminek elvesztését fájlalhatná. Mert a veszteni való hiánya támasztja legtöbbször az emberiség legnagyobb harcait. Fel kell ébredni az emberiség lelkiismeretének s szakítani kell avval a felfogással, amely mindenkit, aki uj rendre, uj átalakulásra vágyik, a társadalom ellenségének bélyegez. Krisztusi tanok üdvözítik az emberiséget, de Krisztus igaz szellemében. Lélekben kell szolgálni az eszmét s nem csak vallani, hanem tettekben bizonyítani is kell, hogy : mindnyájan egy atyának fiai vagyunk. A harc örök. Krisztus halála és feltámadása magasztos szimbóluma az örök harcnak: az eszme elnyomásának, küzdelmének és győzelmes feltámadásának. Igen, feltámadunk! Uj életre kelünk a krisztusi tanításban: az egyenló'ségben, a szeretetben, amelynek meleg sugarai bele fognak ragyogni a nyomorultak életébe is. Feltámadunk megtisztulva, nemesebb alakban s a feltámadáskor diadalmasan fognak a milliárdok a keresztre tekinteni, mert onnét szólt az igazság: testvérek vagyunk mindnyájan. Húsvétnak, a felszabadulás, a győzelem ünnepének magasztos eszméi ihlessék meg a sziveket, hogy lélekben valljuk az egyenlőséget, amelyet Krisztus hirdetett, amelyért meghalt, amelynek örök eszméjében feltámadott. Katonai pálya. Harcias, hős apáktól származó nemzetnek tudjuk magunkat. A magyar mindig szeretett katonáskodni; jó katonák, jeles hadvezérek kerültek ki közülünk minden időben. Igaz, hogy a töregész eklézsia áttért a magyar vallásra, papostul együtt. Kukhegyen is megfogyatkoztak a pápisták. A falu fele kálvinista lett. A régi vallás hivei azonban még mindig uralták a helyzetet és a haranglábat. A harangszóhoz a katholikusok formáltak kizárólagos jogot. Történt azonban, hogy Harcz Zsigmond uram, a vidék legtekintélyesebb embere is protestált. És ez nagyot változtatott a helyzeten. Harcz uram elődei hat font ezüstöt adtak a haranghoz, melyre a bőkezű adakozó neve is rá vala öntve. Ettől a hat font ezüsttől olyan szép a kukhegyi harang szava. A Harcz nemzetség tehát méltán tarthatott igényt a haranghoz. És mikor hire futamodott, hogy a kálvinisták a templomokat egyre másra foglalják, a kukhegyi protestánsok, Harcz uram vezérlete alatt, elfoglalták a haranglábat. A dolog azonban nem ment egészen simán. A harang egyformán szólott mindenkinek, csengő hangja egyformán beköszöntött reggel, délben, este minden portára; nem kereste: pápista vagy kalvánista ember lakik-e benne. A hangján tehát békességesen megosztozott volna az egész falu, sőt a vidék is. De nem is ezen fordult meg a birtoklás kérdése, hanem a harang kötelén. Ki fogja a kötelet, ez a fődolog. Kinek van jussa harangozni. A régi világban pápista ember volt a harangozó. Más vallásunak a harang köteléhez nyúlni vallásháborítási ténynek minősült s az ártikulusok alapján tilos cselekedet vala. A harangozó letette a kalapját a harangláb aljára, ájtatosan felnézett az égre s szépen kettőztetve húzta a ténelem arról tanúskodik, hogy a magyar katona nem volt olyan könnyen fegyelmezhető, mint pl. a német zsoldos, de az is bizonyos, hogy a harcban mindig megállta a helyét. Az utolsó évtizedek alatt azonban különösen a magyar középosztály fiai nem mutattak hajlandóságot a katonai pályához. A hadseregben nem tudott érvényesülni a magyar elem, mert elenyésző csekély volt a msgyar tisztek száma. A kormány ugy jigyekszik segíteni a bajon, hogy alapítványi helyeket állít fel a magyar ifjak részére s Nyiry Sándor honvédelmi miniszter buzdításai, meleg hangú felhívással fordul a magyar ifjúsághoz, hogy azt a katonai pályára hívja. Mindnyájunk hő óhaját képezi — így szól a miniszter — hogy a magyar katonák magyar tisztek által képeztessenek ki s azok által vezettessenek a harcba. Ezen hő óhajtás most teljesülhet, mert a közös hadsereg nevelőintézeteiben a magyar ifjaknak annyi hely van biztosítva, amennyi a magyar csapatoknak magyar tisztekkel való ellátására szükséges; a nagy számú magyar állami alapítványi helyek pedig a szegényebb sorsú ifjak számára is megnyitják a katonai intézeteket. De hogy tényleg meg legyen a kellő számú magyar tiszt a közös hadseregben, ahoz a társadalomnak s különösen a magyar ifjúságnak támogatása is szükséges. A honvédelmi miniszter felhi vápában egyenesen a magyar ifjúsághoz szól ezekkel a szavakkal : Hozzátok fordulok tehát magyar ifjak 1 Lépjetek rá arra a tágas útra, melyet számotokra építettünk, hogy a közös hadsereg tiszti karába bejuthassatok, foglaljátok el a számotokra fentartott helyeket, vigyétek be a magyar hadseregbe hazafiságtokat — nem ellenzi azt senki — egyesítsétek azt a magyar nemzet hagyományos Király ós Dinasztia hűségével s legyetek szeretett hazánknak s a Monarchiának erős védői és koronás királyunk hü katonái. A katonai pályára hivás nemcsak nemzeti érdekeinknek a hadseregben való megvédelmezése szempontjából fontos; hanem jelentős dolog az — különösen ma — abban a tekintetben is, hogy a magyar középosztály ifjai részére a katonai pálya könnyebben hozzáférhetővé tétetett s evvel sok ifjú számára a kenyérkérdés is meg lesz oldva. A magyar középosztály anyagi helyzete nem rózsás. Az az osztály, amely válságos időkben fenntartotta a nemzetet, a gazdasági válságokat nem birta ki olyan sértetlenül, mint a politikai rázkódtatásokat. Züllésnek indult. Az ősi foglalkozásról, a földművelésről nagy része leszorult s miután addig még nem értünk el, hogy a kereskedés s iparűzés uri foglalkozásnak tekintessék, a szegényedő középosztály tagjai megszállták a hivatalokat. Végre itt is bekövetkezett a torlódás. harangot, amely olyan tempóban csilingelt, mintha mindig azt mondaná: "Jézus, Mária, Szent József." Néha napján megengedte a harangozó, hogy valamelyik fiu húzza el az estimára szóló verset. De a világért nem adta volna kálvinista gyerek kezébe a kötelet. Ezek csak messziről nézhették a harangozást. No meg kálvinista halottra se húzták meg a kukhegyi hires harangot. Harcz Zsigmond uram azonban húsvét előtt való vasárnap délben huszonnegyed magával körülálta a haranglábat s az öreg harangozót nem eresztették közel se. A mikor pedig a nap éppen delelt, Harcz uram odaszólt a harangláb mellett álló legénynek: — Húzzad. És megszólalt a harang. A körülálló embereknek fejőn maradt a kalap; a harangozó nem nézett áhítatosan az égre ős nem kettőztette olyan szépen, mint a pápista, csak ugy kongott, mintha mindig azt modta volna: „Égy Isten, egy Isten." Az apró házakból az utcára szaladtak az emberek, a hegyszakadőkok mélyén legeltető pásztorok furcsának találták a harangszót s kiki a maga felekezeti állapotja szerint örvendve vagy boszankodva kiáltott fel: Kálvinista ember húzza a kukhegyi harangot. A nagy eset után egymást érték a tanácskozások Kukhegyen. A pápisták panaszra mentek, a kálvinisták nem engedtek. Kié a kukhegyi harang? Ez lett a napi kérdés. A Harcz nemzetség eleinek hat font ezüstje csengett belőle, a Harczok pedig protestánsok lettek. A harang oldalába hőt név volt beleöntve; ' hat család ezen nevek viselői közül immár az I Nemzeti érdek az, hogy a középosztálynak minél több erőforrása, a megélhetés biztosítására minél tágabb tere legyen, hogy ez az osztály megerősödhessók, megszaporodhassók, mert annak kell képviselni az erkölcsi és anyagi hatalmat. Igenis, foglaljuk el helyünket a hadseregben is; értékesítsük a magunk javára a hadseregért hozott áldozatokat. A Balaton vize. (K.) Miután a mult hetekben sok szó esett a Balaton vizéről, a kérdéshez mi is füzünk néhány kommentárt. Elvégre a magyar tenger nagy része Zalavármegye területét képezi s a tó sorsa minket is érdekel legalább annyira, mint a somogyi partot. Ezelőtt két évvel vészkiáltás hallatszott, hogy a somogyi partról szökik a Balaton vize, amelynek elsekőlyesedóse vógveszedelemmel fenyegeti a fürdőhelyeket. A vizet túlságos nagy tömegekben eresztik le a Sió zsilipjón s amig előbb a fürdőzőknek csak fél kilométernyire kellett a vizet gázolni, most már egy kilométer vízi sétát is tehetnek addig, amig övig, vagy nyakig ér a viz. A somogyi oldalon nagy beruházások árán fürdőtelepeket építettek, i»z előbb árterületet képezett fövényen parkok és villasorok épültek 8 a fürdőző közöuoég évenként százezreket költött az uj telepeken. Nem csoda, ha odaát féltették a vizet, amely minél messzebb vonul a telepektől, annál jobban fenyegeti a villák és villatelkek értékét. A Balaton somogyi partján végighúzódó széles szalag legnagyobb részben gazdaságilag hasznosíthatatlan terület volt. A homoki szőlőtelepítés csak a legújabb időkben kapott lábra; azelőtt sivár_ legelő volt biz a part mentének java része. Örvendetes dolog volt tehát a parti birtokosokra nézve a Balaton kultusz fellendülése, amely a haszontalan területek értékőt felszöktette. A part minden pontján uj fürdőtelepekről ábrándoztak s a messze jövőben egy nagy parknak tűnt fel a Balaton somogyi partja, amalynek egész hosszát villasorok, gyógytelepek, üdülőhelyek tarkítják. A törekvés üdvös, helyes, nemzetgazdasági szempontból nagy horderejű. Nemcsak a parti nagybirtokosok, akik az akciót megindították 8 áldozatkészen folytatták, hanem a nép is nagy hasznát látta az uj fürdők keletkezésének. Ha pedig a délibábos álmokat valóra válthatná az élet, eddig móg nem tapasztalt fellendülés járhatna a nyomában, ami annál kívánatosabb, mert egy tiszta magyar vidék népének ölébe hullana az áldás. Ezeket nem tagadja senki; még az a zalai ember sem, akinek posvány a földje, viz alatt uj hiten vala. De az öreg Horváth Guba Ádám, aki nevezteték máskép Fitosnak, még buzgó pápista. Annak is jussa volt a haranghoz, mert egy Horváth Guba neve is ércbe volt öntve. Harczék tehát alkura fogták a dolgot. A hét egy napján hadd szóljon a harang a pápistáknak, hat nap azonban a kálvinistáké legyen. Pápista ember azonban nem alkussza el a lelke üdvösségét — mondá Horváth Guba Ádám. A haraug a katholika anyaszentegyházé, nem a jámbor hivők eretnek utódaié. A hétnek minden napja, a napnak minden perce az Uré, akitől az újhitűek elpártoltak. Egyébként ki tudja, kinek az elei adtak több ezüstöt a harangba? A kötelét meg éppen a Gubák adományozták. Az egyezségből azonban nem lett semmi. A püspök a haraug végett nála járt deputációnak azt mondta, hogy egy száztiz fontos harangőrt nem érdemes processust kezdeni; a prédikátor meg azt válaszolta, hogy a harangszó nem a lelkek beszéde s az Ur talán meg se hallja. A kukhegyiek nem tudtak igazságot kapni. Cselekedtek tehát a maguk esze és belátása szerint. Hat napon harangoztak a kálvinistáknak, a hetediken a pápistáknak. Mikor szépen kettőztetve szólt a harang, a katholikusok térdre borultak és buzgón imádkoztak; máskor azonban nem hallgattak a harangszóra. A kálvinisták pedig a hetedik napon, amikor a régi harangozó liuzta, baszkén emlegették, hogy a pápisták a harangszót is ajándékba kapják. Horváth Guba Ádámot magához szólította az Ur. Tekintélyes ember volt. Még a kálvij nisták is elmentek a temetésére s meghúzták I rá a kukhegyi harangot. Ahogy azonban sirját