Zalamegye, 1903 (22.évfolyam, 27-52. szám)

1903-08-30 / 35. szám

1903. szeptember 20. > Zalamegye, Zalavármegyei Hirlapc 5 A vármegye háza. Tatarozzák, csinosítják a vármegye régi épü­letét, amelyet már régen csákányra itélt a törvény­hatósági közgyűlés, mert bizony azt mindenki belátja, hogy Zalavármegyének múltjához, sőt jelenéhei sem méltó épület a »kvártélyház«, ahogy a nép máig is nevezi a százados épületet. De hát palotára nincs pénze a vármegyének s nincs rá kilátás, hogy ebben a században — pedig még az elején vagyunk — a vármegyéhez méltó székház emelkednék a régi helyén, amely minden ujabbkori toldalék dacára ma már a hivatalok célszerű elhelyezésére sem alkalmas. A régi épület földszinti helyiségei annyira sötétek, hogy az ott ideiglenesen elhelyezett adóhivatal miha­marabb kikívánkozik belőlük. Kívülről azonban uj ruhába öltözik a vármegye háza, mert Deák Ferenc születésének századik évfordulójához nem méltók a kopott íalak. Régen meszelték már az ősi bárkát, jobb is lett volna talán egészen ledönteni. Ugy néz majd ki, mint a kendőzött vén asszony, aki arcát pirosra festi, de a ráncok keresztül barázdálják a megviselt ábrázatot. A mostani székház nem nagyon régen emel­kedett erre a nagy méltóságra. Hajdanta csak átvonuló katonák, később a megye gyűlésekre járó urak szállása volt. A vármegyeháza az volt, amelyben most a törvényszék van elhelyezve s amely csak az igazságügynek külön választása után került az állam tulajdonába. Sokszor gondolkoztam afelett, hogy miért engedte át a vármegye azt a szép épületet az államnak. Nagy okának kellett annak lenni, hogy a székházból kivonuljanak a tekintetes karok és rendek. A két épület — a törvényház s a mostani vármegyeház közül — a székház látszik idősebb­nek, pedig a törvényszék épülete jóval régebben épült. Az előbbit 1733-ban, az utóbbit 1765-ben építették. A 17-ik század elején a régi vármegyeház helye ingoványos berek volt. A Zala medre sem ott volt, ahol most; hanem egy szeszélyes ka­nyarulata nem lehetett nagyon messze a takarék­pénztár mostani épületénél. Zalavármegye karai ós rendei 1611 október 6-ikán Zalalövén tartott közgyűlésben kimondot­ták, hogy Zalaegerszegen megyei közerővel egy sáncokkal körülvett vár építtessék. Ennek he­lyéül a törvényszék épületének helye jelöltetett ki. A vár fel is épült, de 1675 október 21-én leégett. Annak felépítését többször sürgették; nevezetesen gróf Batthiány Kristóf dunántuli főkamarás a karokat ós rendeket, akik akkori­ban Körmenden tartották a generális gyűlést, felszólította, hogy a várat állítsák helyre; ugy látszik azonban, hogy őseink sem siettek a pénzt kiadni s az építkezés elmaradt. 1725-ben azután gróf Batthiány Lajos főispán a generális gyű­léshez fordult avval az indítvánnyal, hogy egy A rendőrkapitány szemlesütve hallgatta a rablókapitány feddését. — Igazad van, Salvados, meg is lakoltam érte. A vizsgálat elől menekülnöm kellett. Nagy­bátyám, ki mint tudod, szintén államtanácsos, megigérte, hogy eltusolja a dolgot. Azóta itt élek a hugommaí. — A húgoddal? — Igen. — A szép Asszuntával? — Ugy van. Te ösmered? — Igen. A kordovai országúton egyszer les­ben állottam, s láttam őt öszvérháton. Gyönyörű teremtés. — Szegény sokat szenved miattam. v — Hogyan? — Nyomorgunk, Salvados, ennyi az egész. Gyakran alig tudjuk a szállodai számlát i ki­egyenlíteni. Nagybátyám egy grandezzás mod'prbs bujtatott Harpagon. Alig küld annyit, a niiből megélhetünk. — Haha! — kacagott az egykori rabl<|5ka­pitány. Igazad van. Egyszer elcsiptem. tifogy alkudott a váltságdíjra. Esküdött, nr^^egy hagymás kofa. Alig tudtam belőle 800 eS J iroi kicsiklandozni. '* — Nyolcszáz duro? Oh, Salvados, ne em le­megyeház építése határoztassék el, s hogy a gyűlé­seknek állandó helye legyen. A karok és rendek az indítványt elfogadták s kimondták, hogy a régi vár helyére építik fel a vármegye szókhá­zát. Addig is azonban, mig az építkezés meg­kezdetnék, nehogy a gyűléseket magán házban kellessék tartani, a várat kiigazíttatták, szalmá val befedettók s a vármegye 1729-ig itt gyűlé­sezett. 1729-ben azután öreg Sidy Pál építőbiztosnak elválasztatott s az építés megkezdetett. Közben azonban egy kis incidens is törtónt. Nevezetesen a régi vár területe a veszprémi püspök, mint a város akkori földesurának tulaj­donát képezte s a vármegye minden szó ós kér­dés nélkül elkezdte az építést. Acsády Ádám veszprémi püspöknek nem tetszhetett a dolog, de kikötni a vármegyével mégsem akart; meg­elégedett avval, hogy átirt a megyéhez s sze­mükre vetette a karoknak és rendeknek, hogy az építésről nem értesítették. Reménylette — úgymond — hogy mielőtt a megye az építést elkezdeti, őt, mint földesurat, értesíti; mivel azonban egy megyeház építésének szükségét át­látja ós az elpusztult vár helyét e célra legal­kalmasabbnak találja, a megyei rendek szándé­kát előmozdítani kivánván, az építésbe beleegye­zik s a fundust a megyének átengedi. Igy azután az építkezés megszakítás nélkül folyt s 1733-ban be is fejezteit. Éz ideig azon­ban csak a főépület s annak kőfal kerítése ké­szült el. A mostani fogház 1761-ben, a ká­polna pedig 1824-ben épült. A kvártélyház — a mostani székház — helyén 1765. óv előtt egy földszintes épület állott, amely a veszprémi püspök tulajdonát képezte. Az 1765-ben leégett. Miután pedig a nagymél­tóságú Consilium a vármegyét katonai szállás­házak építésére utasította, ugyanezen évben el­határoztatott, hogy a leégett ház helyére eme­letes házatjépíttetnek. Hogy erre kikérték e a püs­pök beleegyezését, nem lehet tudni, de az épü­let megépült és mindig a megye tulajdonát ké­pezte. A mostani vármegyeház régi része telje­sen változatlanul áll, ahogy 1765/66-ban meg­építették. A házat katonai szállásokul, később pedig a tisztviselők lakásául használták, mig 1872-ben székházzá lett. Most pedig uj ruhába bujtatják a régi épü­letet, de azért változatlan marad, ahogy őseink­től örököltük s valószínűleg még unokáink is kegyelettel tekinthetnek a mult ezen maradvá­nyára. A város szállodája. (FB.)Lépten-nyomon abba a kérdésbe ütközöm: ki lesz a nagy városi szálloda jövendőbeli bór­lője? Hogy olyan nagy az érdeklődés, annak természetesen többféle oka van, de ez az érdek­lődós elvégre mégis azt bizonyítja, hogy az gess ilyen összegeket, a szivem szorul össze. Ne feledd, hogy nálam e pillanatban alig van 50 frank. — Szegény fiu. Salvados megemelte poharát ós kiitta. Aztán sokáig nézett maga elé, ujjaival szép göndör haját borzongatva. Végre megszólalt. — Quirez! — Salvados! — Én egy becsületes ajánlatot teszek neked. — Beszélj. — A 800 durot, mit nagybátyádtól szereztem, nyomban a kezeidhez szolgáltatom. — Ne tréfálj, Salvados. Nem illik gúnyt űzni egy felfüggesztett rendőrhivatalnokból. — Komolyan beszélek. Csupán egy feltétel­hez kötöm. — Mond a feltételt. — Én húgodnak udvarolni fogok, tisztessé­gesen, mint ahogy spanyol nemeshez illik. S ha tetszem neki, feleségül veszem. — Itt a kezem reá. Semmi kifogásom nincs provenieneiád ellen Őseid vitézül küzdöttek a muurok ellen. — Tehát áll az alku? — Áll. Salvados zsebébe nyúlt, elővette checkkönyvét, „Arany-Bárány" bérbeadása nemcsak azért köz­órdek, hogy a város tőkéinek jövedelme bizto­síttassák, hanem ^ hogy a közönség igényei is kielégíttessenek. És nemcsak városi, hanem vár­megyei érdek is, hogy a megye szókhelyének egyetlen nagy szállodája necsak kivül, hanem belül is modern legyen. Hozzászólok tehát a bérbeadáshoz a közönség szempontjából. Kiirta a város a pályázatot hatalmas szállodánk a „Bárány" bérbeadására. Megjelentek a felté­telek is, megtekintheti bátran bárki. Lessük, várjuk a tóduló szállodásokat a világ minden tájáról, mert feltétlenül arany bányának kell lenni az olyan szállodának, a melynek gazdája nagyon is szigorú feltóteleket szab a vállalkozóknak. Pedig hát hiába lessük. Nincs pénz, nincs vállal­kozási kedv olyan vállalatra sem, mely enyhébb feltételekkel köthető meg, annál kevésbé egy olyan bizonytalan jövővel ijesztgető vállalkozásra, a melyet még hozzá a feltótelek lehetetlen tömege is agyon sújt. De hát nézzük a feltételeket, főképp azon pontokat, a melyeket legtöbben túlságos szigorú­aknak tartanak. A szerződés 10 esztendeig tart 1905. január 1-től kezdődőleg. Ezen idő alatt a bérlő semmi körülmények között fel nem mondhat, ellenben a város bármikor, per nélkül is kidobhatja a bérlőt akkor, amikor neki tetszik, mert a 22 pontból álló feltóteleknek megsértését, még a legjobb hiszemü, legpontosabb korcsmárosra is rá lehet bármikor olvasni. Hol van most már itt a garancia arra, hogy a befektetett 20—25 ezer forintját a korcsmáros hirtelenében pénzzé tudja tenni anyagi romlása nélkül. Tegyük fel, hogy a jövendő szállodásunknak lesz igen sok jó barátja, de lesz ellensége is. És bizonyos, hogy lesz. Mert egy ember, aki naponta egész kis hadsereget tart fenn, lehetetlen, hogy minden­kinek annyira kedvében tudjon járni, hogy ellen­sége ne legyen. Már most ez az ellenség fel­biztatja valamelyik alkolmazottat, hogy a közön­séggel szemben illetlenül viselkedjék, vagy ha az étel a városatyáknak nem tetszik, már pedig ahány az ember, annyi az izlós, vagy főleg a bor, sör nem jó és a város atyáknak — mint minden embernek, hajlandóságuk van arra, hogy a korcsmai bort ne tartsák természetesnek — vagy egy néhány férget hagy a szobában valamelyik át­utazó és az épen aproposra érkező bizottság a férgeket felfedezi, a szállodás ur mehet Kukutyinba ós sirva nézhet befektetett vagyonára. Nem azért mondjuk mindezt, mintha talán okunk volna városunk vezetőségétől feltételezni, hogy ilyen lehetetlen kifogásokkal valakit tönkre tegyen, csak meg akarjuk világítani azt, hogy milyen absurdum egy szállodát bizottsági felügyelet alá helyezni. Kétségtelen dolog, hogy a feltételek e pontjának olynemü kiírása, hogy a városnak jogában van súlyos szerződésszegés esetén a bér­let felbontását a bíróság előtt kérhetni, a város Írószert hozatott a pincérrel és kiállittotta frankok­ban a 800 duronak megfelelő összeget. Mindezt könnyedén, habozás nélkül tette. Csak éppen azon tűnődött egy pillanatig, hogy kettőjük kö­zött voltaképpen melyik a nagyobb bandita: ő a volt rablókapitány, vagy pedig barátja, a volt rendőrkapitány ? Este a szálloda éttermében találkozott a szép Asszuntával, ki bátyjával ós duennájával súlyos­bítva jelent meg a vacsoránál. Vacsora után a terrászra mentek, hol a szép nyári éj csillagos égboltozata alatt regényes tör­téneteket beszélt el a viharos pályát futott ka­landor. Quirez pompás szivarokat szítt, aduenna egy karszékben elaludt, a szép Assz unta pedig áb­rándos arckifejezéssel hallgatta. Mikor nyugodni tértek, Quirez megszorította barátja kezét és halkan igy szólt: — Kitűnő chance-aid vannak. Harmadnapra Salvados levélben forró szerel­met vallott. A levelet a megvesztegetett duenna kézbesítette. Ugyancsak a megvesztegetett duenna hozta a választ is. Igen rövid volt. Igy hang­zott. „Sajnálom, ön elkésett. Szivem másé." A megvesztegetett duenna még egy levelet és

Next

/
Oldalképek
Tartalom