Zalamegye, 1903 (22.évfolyam, 27-52. szám)
1903-08-30 / 35. szám
1903. szeptember 20. > Zalamegye, Zalavármegyei Hirlapc 5 A vármegye háza. Tatarozzák, csinosítják a vármegye régi épületét, amelyet már régen csákányra itélt a törvényhatósági közgyűlés, mert bizony azt mindenki belátja, hogy Zalavármegyének múltjához, sőt jelenéhei sem méltó épület a »kvártélyház«, ahogy a nép máig is nevezi a százados épületet. De hát palotára nincs pénze a vármegyének s nincs rá kilátás, hogy ebben a században — pedig még az elején vagyunk — a vármegyéhez méltó székház emelkednék a régi helyén, amely minden ujabbkori toldalék dacára ma már a hivatalok célszerű elhelyezésére sem alkalmas. A régi épület földszinti helyiségei annyira sötétek, hogy az ott ideiglenesen elhelyezett adóhivatal mihamarabb kikívánkozik belőlük. Kívülről azonban uj ruhába öltözik a vármegye háza, mert Deák Ferenc születésének századik évfordulójához nem méltók a kopott íalak. Régen meszelték már az ősi bárkát, jobb is lett volna talán egészen ledönteni. Ugy néz majd ki, mint a kendőzött vén asszony, aki arcát pirosra festi, de a ráncok keresztül barázdálják a megviselt ábrázatot. A mostani székház nem nagyon régen emelkedett erre a nagy méltóságra. Hajdanta csak átvonuló katonák, később a megye gyűlésekre járó urak szállása volt. A vármegyeháza az volt, amelyben most a törvényszék van elhelyezve s amely csak az igazságügynek külön választása után került az állam tulajdonába. Sokszor gondolkoztam afelett, hogy miért engedte át a vármegye azt a szép épületet az államnak. Nagy okának kellett annak lenni, hogy a székházból kivonuljanak a tekintetes karok és rendek. A két épület — a törvényház s a mostani vármegyeház közül — a székház látszik idősebbnek, pedig a törvényszék épülete jóval régebben épült. Az előbbit 1733-ban, az utóbbit 1765-ben építették. A 17-ik század elején a régi vármegyeház helye ingoványos berek volt. A Zala medre sem ott volt, ahol most; hanem egy szeszélyes kanyarulata nem lehetett nagyon messze a takarékpénztár mostani épületénél. Zalavármegye karai ós rendei 1611 október 6-ikán Zalalövén tartott közgyűlésben kimondották, hogy Zalaegerszegen megyei közerővel egy sáncokkal körülvett vár építtessék. Ennek helyéül a törvényszék épületének helye jelöltetett ki. A vár fel is épült, de 1675 október 21-én leégett. Annak felépítését többször sürgették; nevezetesen gróf Batthiány Kristóf dunántuli főkamarás a karokat ós rendeket, akik akkoriban Körmenden tartották a generális gyűlést, felszólította, hogy a várat állítsák helyre; ugy látszik azonban, hogy őseink sem siettek a pénzt kiadni s az építkezés elmaradt. 1725-ben azután gróf Batthiány Lajos főispán a generális gyűléshez fordult avval az indítvánnyal, hogy egy A rendőrkapitány szemlesütve hallgatta a rablókapitány feddését. — Igazad van, Salvados, meg is lakoltam érte. A vizsgálat elől menekülnöm kellett. Nagybátyám, ki mint tudod, szintén államtanácsos, megigérte, hogy eltusolja a dolgot. Azóta itt élek a hugommaí. — A húgoddal? — Igen. — A szép Asszuntával? — Ugy van. Te ösmered? — Igen. A kordovai országúton egyszer lesben állottam, s láttam őt öszvérháton. Gyönyörű teremtés. — Szegény sokat szenved miattam. v — Hogyan? — Nyomorgunk, Salvados, ennyi az egész. Gyakran alig tudjuk a szállodai számlát i kiegyenlíteni. Nagybátyám egy grandezzás mod'prbs bujtatott Harpagon. Alig küld annyit, a niiből megélhetünk. — Haha! — kacagott az egykori rabl<|5kapitány. Igazad van. Egyszer elcsiptem. tifogy alkudott a váltságdíjra. Esküdött, nr^^egy hagymás kofa. Alig tudtam belőle 800 eS J iroi kicsiklandozni. '* — Nyolcszáz duro? Oh, Salvados, ne em lemegyeház építése határoztassék el, s hogy a gyűléseknek állandó helye legyen. A karok és rendek az indítványt elfogadták s kimondták, hogy a régi vár helyére építik fel a vármegye szókházát. Addig is azonban, mig az építkezés megkezdetnék, nehogy a gyűléseket magán házban kellessék tartani, a várat kiigazíttatták, szalmá val befedettók s a vármegye 1729-ig itt gyűlésezett. 1729-ben azután öreg Sidy Pál építőbiztosnak elválasztatott s az építés megkezdetett. Közben azonban egy kis incidens is törtónt. Nevezetesen a régi vár területe a veszprémi püspök, mint a város akkori földesurának tulajdonát képezte s a vármegye minden szó ós kérdés nélkül elkezdte az építést. Acsády Ádám veszprémi püspöknek nem tetszhetett a dolog, de kikötni a vármegyével mégsem akart; megelégedett avval, hogy átirt a megyéhez s szemükre vetette a karoknak és rendeknek, hogy az építésről nem értesítették. Reménylette — úgymond — hogy mielőtt a megye az építést elkezdeti, őt, mint földesurat, értesíti; mivel azonban egy megyeház építésének szükségét átlátja ós az elpusztult vár helyét e célra legalkalmasabbnak találja, a megyei rendek szándékát előmozdítani kivánván, az építésbe beleegyezik s a fundust a megyének átengedi. Igy azután az építkezés megszakítás nélkül folyt s 1733-ban be is fejezteit. Éz ideig azonban csak a főépület s annak kőfal kerítése készült el. A mostani fogház 1761-ben, a kápolna pedig 1824-ben épült. A kvártélyház — a mostani székház — helyén 1765. óv előtt egy földszintes épület állott, amely a veszprémi püspök tulajdonát képezte. Az 1765-ben leégett. Miután pedig a nagyméltóságú Consilium a vármegyét katonai szállásházak építésére utasította, ugyanezen évben elhatároztatott, hogy a leégett ház helyére emeletes házatjépíttetnek. Hogy erre kikérték e a püspök beleegyezését, nem lehet tudni, de az épület megépült és mindig a megye tulajdonát képezte. A mostani vármegyeház régi része teljesen változatlanul áll, ahogy 1765/66-ban megépítették. A házat katonai szállásokul, később pedig a tisztviselők lakásául használták, mig 1872-ben székházzá lett. Most pedig uj ruhába bujtatják a régi épületet, de azért változatlan marad, ahogy őseinktől örököltük s valószínűleg még unokáink is kegyelettel tekinthetnek a mult ezen maradványára. A város szállodája. (FB.)Lépten-nyomon abba a kérdésbe ütközöm: ki lesz a nagy városi szálloda jövendőbeli bórlője? Hogy olyan nagy az érdeklődés, annak természetesen többféle oka van, de ez az érdeklődós elvégre mégis azt bizonyítja, hogy az gess ilyen összegeket, a szivem szorul össze. Ne feledd, hogy nálam e pillanatban alig van 50 frank. — Szegény fiu. Salvados megemelte poharát ós kiitta. Aztán sokáig nézett maga elé, ujjaival szép göndör haját borzongatva. Végre megszólalt. — Quirez! — Salvados! — Én egy becsületes ajánlatot teszek neked. — Beszélj. — A 800 durot, mit nagybátyádtól szereztem, nyomban a kezeidhez szolgáltatom. — Ne tréfálj, Salvados. Nem illik gúnyt űzni egy felfüggesztett rendőrhivatalnokból. — Komolyan beszélek. Csupán egy feltételhez kötöm. — Mond a feltételt. — Én húgodnak udvarolni fogok, tisztességesen, mint ahogy spanyol nemeshez illik. S ha tetszem neki, feleségül veszem. — Itt a kezem reá. Semmi kifogásom nincs provenieneiád ellen Őseid vitézül küzdöttek a muurok ellen. — Tehát áll az alku? — Áll. Salvados zsebébe nyúlt, elővette checkkönyvét, „Arany-Bárány" bérbeadása nemcsak azért közórdek, hogy a város tőkéinek jövedelme biztosíttassák, hanem ^ hogy a közönség igényei is kielégíttessenek. És nemcsak városi, hanem vármegyei érdek is, hogy a megye szókhelyének egyetlen nagy szállodája necsak kivül, hanem belül is modern legyen. Hozzászólok tehát a bérbeadáshoz a közönség szempontjából. Kiirta a város a pályázatot hatalmas szállodánk a „Bárány" bérbeadására. Megjelentek a feltételek is, megtekintheti bátran bárki. Lessük, várjuk a tóduló szállodásokat a világ minden tájáról, mert feltétlenül arany bányának kell lenni az olyan szállodának, a melynek gazdája nagyon is szigorú feltóteleket szab a vállalkozóknak. Pedig hát hiába lessük. Nincs pénz, nincs vállalkozási kedv olyan vállalatra sem, mely enyhébb feltételekkel köthető meg, annál kevésbé egy olyan bizonytalan jövővel ijesztgető vállalkozásra, a melyet még hozzá a feltótelek lehetetlen tömege is agyon sújt. De hát nézzük a feltételeket, főképp azon pontokat, a melyeket legtöbben túlságos szigorúaknak tartanak. A szerződés 10 esztendeig tart 1905. január 1-től kezdődőleg. Ezen idő alatt a bérlő semmi körülmények között fel nem mondhat, ellenben a város bármikor, per nélkül is kidobhatja a bérlőt akkor, amikor neki tetszik, mert a 22 pontból álló feltóteleknek megsértését, még a legjobb hiszemü, legpontosabb korcsmárosra is rá lehet bármikor olvasni. Hol van most már itt a garancia arra, hogy a befektetett 20—25 ezer forintját a korcsmáros hirtelenében pénzzé tudja tenni anyagi romlása nélkül. Tegyük fel, hogy a jövendő szállodásunknak lesz igen sok jó barátja, de lesz ellensége is. És bizonyos, hogy lesz. Mert egy ember, aki naponta egész kis hadsereget tart fenn, lehetetlen, hogy mindenkinek annyira kedvében tudjon járni, hogy ellensége ne legyen. Már most ez az ellenség felbiztatja valamelyik alkolmazottat, hogy a közönséggel szemben illetlenül viselkedjék, vagy ha az étel a városatyáknak nem tetszik, már pedig ahány az ember, annyi az izlós, vagy főleg a bor, sör nem jó és a város atyáknak — mint minden embernek, hajlandóságuk van arra, hogy a korcsmai bort ne tartsák természetesnek — vagy egy néhány férget hagy a szobában valamelyik átutazó és az épen aproposra érkező bizottság a férgeket felfedezi, a szállodás ur mehet Kukutyinba ós sirva nézhet befektetett vagyonára. Nem azért mondjuk mindezt, mintha talán okunk volna városunk vezetőségétől feltételezni, hogy ilyen lehetetlen kifogásokkal valakit tönkre tegyen, csak meg akarjuk világítani azt, hogy milyen absurdum egy szállodát bizottsági felügyelet alá helyezni. Kétségtelen dolog, hogy a feltételek e pontjának olynemü kiírása, hogy a városnak jogában van súlyos szerződésszegés esetén a bérlet felbontását a bíróság előtt kérhetni, a város Írószert hozatott a pincérrel és kiállittotta frankokban a 800 duronak megfelelő összeget. Mindezt könnyedén, habozás nélkül tette. Csak éppen azon tűnődött egy pillanatig, hogy kettőjük között voltaképpen melyik a nagyobb bandita: ő a volt rablókapitány, vagy pedig barátja, a volt rendőrkapitány ? Este a szálloda éttermében találkozott a szép Asszuntával, ki bátyjával ós duennájával súlyosbítva jelent meg a vacsoránál. Vacsora után a terrászra mentek, hol a szép nyári éj csillagos égboltozata alatt regényes történeteket beszélt el a viharos pályát futott kalandor. Quirez pompás szivarokat szítt, aduenna egy karszékben elaludt, a szép Assz unta pedig ábrándos arckifejezéssel hallgatta. Mikor nyugodni tértek, Quirez megszorította barátja kezét és halkan igy szólt: — Kitűnő chance-aid vannak. Harmadnapra Salvados levélben forró szerelmet vallott. A levelet a megvesztegetett duenna kézbesítette. Ugyancsak a megvesztegetett duenna hozta a választ is. Igen rövid volt. Igy hangzott. „Sajnálom, ön elkésett. Szivem másé." A megvesztegetett duenna még egy levelet és