Zalamegye, 1903 (22.évfolyam, 27-52. szám)
1903-07-26 / 30. szám
2 »Zalamegye, Zalavármegyei Hírlap* 1903. augusztus 23. Már reggel ötkor indult a tanári testületből és a tanfolyam tanítóiból álló hatalmas karaván a felső muraközi hegyvidéki állami szőlőtelepre, hol Uliosny Károly szőlészeti és borászati felügyelő fogadta az érkezőket egy hatalmas árbocon lobogó pompás nemzeti szinű zászlóval s az „Isten hozott" szép és kedves virágdíszével. Ez a fáradhatlan, lelkes ember azonnal hozzálátott a szőlőtelep berendezéséhez ós nagyfontosságú céljainak ismertetéséhez. — Méltatta a védekezés módjait, bemutatta a viharágyuzást, értékelte a borokat. Végül előadta tervét egy muraközi mintapincéről, hogy megszűnjék az anomália, miszerint a stájerországi borvevők bevásárolják a muraközi pompás borokat, melyek a jeruzsálemi és luttenbergi borok cégére alatt kerülnek nem egyszer forgalomba. Szükséges tehát, hogy a muraközi bor, a mely rendkívüli tüzével illatával és ízével, a saját neve alatt hódítson magának piacot! Az ország minden részéből egybegyűlt tanítók sok tanulmányt merítettek a maguk mintáival való öszehasonlításokból. A felsőmuraközi tündérlaki minta parasztgazdaságba vonult aztán a kiránduló társaság. Itt a tanítóképző intézet gazdasági szaktanára, Barna Balázs tartott rendkívül érdekes előadást a mintagazdaság nagyfontosságú céljairól. Bemutatta, hogyan rendezte be a földmivelósügyi miniszter annak a tündérlaki gazdának a gépeit, állatait s egész gazdasági üzemét. Hogyan van kötelezve 5 éven át az előirt okszerű gazdálkodás elveit követni s ekkép igazolni a külömbséget a holyes és helytelen eljárás közt. Barna Balázs bemutatta a tanítóknak az összes gépeket s ennek kapcsán azok használatának s létének előnyeit. Bemutatta a gazda szép és értékes állatait, könyvelését s egész gazdasági telepét. Mily áldásos tevékenységhez merít példát minden tanító ezen dolgokból, azt egy pillanatig sem szükséges indokolni. Hatalmas része volt e szép napon a hazafias érzéseknek is. Az egész társaság dr. Ruzsicska Kálmán kir. tanácsos tanfelügyelővel ós Margitai József tanítóképző intézeti igazgatóval az élén Stridóra hajtatott; aztán pedig a határszéli Robádi hegy tetejére szállott, hogy elmerengjen az onnan nyíló csodaszép látványban. Lendva vidéke, a muraközi hegyvidék, a zalavármegyei vendség, a vármegyei tótság, a Stájer várok, alpok és horvát hegységek lánoolata mintegy varázskép bontakozik ki a szemlélő előtt, a községek, folyók, vetemények, erdőkoszorú, bércek, templomok, várak, utak ós szőllőhegyek ezer ós ezer változatával . . . A Erdély ós felvidék vadregényes képeihez szokott tanítók elbájolva hódoltak a szelid dombvidék szépségeinek; a rónák és síkok paedagógusai pedig néma ábrándozásba merültek. Érezték mindnyájan hogy ily történeti fontosságú helyen alig lesznek többé együtt az életben; egyszerre csak imeszerííen zendült fel hatvan ajkról a hymnusz gyönyörű dallama, melynek utolsó akkordjait három ország bércei verték vissza . . . Ruzsicska tanfelügyelő egy szent fogadást mondott a magyar tanító nagy hivatásáról. A hangulat valóban méltó keretet képezett ahhoz, hogy a haza minden részéből összesereglett tanítók a királyi tanfelügyelő, a képzőintézeti igazgató és tanárok, végül a muraközi hegyvidéki állami iskolák tantestületeinek kalauzolásával betekintést nyerjenek a muraközi iskolázás nagy fejlődésébe s rendkívül fontos céljaiba. A Stridón megtartott közebóden hazafias beszédekkel és dalokkal ünnepelték a napot. Távozás előtt pedig Danitz Sándor stridói állami iskolai igazgató fényképezte le az egész társaságot, melynek minden tagja egész életében hiven fogja megőrizni ennek a szó nemes értelmében szép együttlétnek az emlékét . . . A jegyzők egyletének közgyűlése. Zalavármegye községi és körjegyzők egylete e hó 23-án csütörtökön délelőtt 10 órakor tartotta óvi rendes közgyűlését Zalaegerszegen, a vármegyeházának gyűlés termében. A közgyűlésen a vármegye községi ós körjegyzőinek több mint fele megjelent s ez az eddig szokatlan nagy szám bizonyítja, hogy a testületi szellem, amelyet az egylet vezetői buzgón ős odaadással támogatnak, immár megszilárdult s reményt ad arra, hogy ez az egylet, amely ritka tevékenységével eddig is sokat tett, sok üdvös eszmét vetett fel nemcsak a jegyzői kar helyzetének javítása, hanem a közügy s különösen a községi közigazgatás érdekében, a jövőben még jobban megerősödik, még fokozottabb munkásságot fejt ki s működésének a köz mindig több hasznát látja. A ; itanáoskozás higgadt folyása, a tárgyilagos eszmecsere s a megvitatott kérdések tanúságot tesznek a vármegye jegyzői karának magas értelmi színvonaláról; a felvetett gyakorlati közigazgatási kérdések pedig azt bizonyítják, hogy az egylet működésének irányát a közérdek alapján igyekszik meghatározni; hogy jegyzőink lelkiismeretesen, kötelessógtudással fogják fel ós igyekeznek betölteni nehéz állásukat. Az eszmecsere leginkább egyes felvetett közigazgazgatási kérdések körül fejlődött ki, mert a közgyűlés egyik lényeges célja, a programm egyik pontja szerint az, hogy a gyakorlati ismeretek bővüljenek, tisztuljanak. Ez az eszmecsere teszi a közgyűléseket a közre különösen fontosakká, mert a jegyzők, mint a néphez legközelebb álló, az élet szükségleteit s közigazganak megszüntetése ellen, meglátszott egész életén, hogy ez a tiltakozás csak az elv fenntartása volt, életének célját nem a földi hatalom visszaszerzése képezte. Egyéni nagysuga nem szorult egy hatalommal megaranyozott trón fényére, hogy az felemelje. Nagy volt ő a szeretetben és bölcseségben. A társadalom boldogítása volt főtörekvése. Az volt a meggyőzó'dése, hogy a boldogságot csak a szilárd hit hozhatja le a földre; hogy a béke az egyedüli földi boldogság; hogy a béke csak akkor lehet teljes és isteni békesség, ha eljön az a kor, amelyet az Ur jósolt: egy akol lesz és egy pásztor. A béke és szellemi erő fegyvereivel harcolt célja érdekében, amelyet vér és gyűlölet árán elérni soha sem lehet. A hatalmasoknak uralkodói erényekről, a szegényeknek türelemről, a hitetleneknek az Isten jóságáról és a hit áldásairól beszélt s ahol hitük miatt üldözték az embereket, mint a szeretet apostola szólt mindenkihez. Politikáját vádolhatják, de nagy lelkét a mindennapi politika sáros földjére lehúzni nem lehet. Azok az emberek, akik a visszavonást hirdették s harcban állottak a korral, nem a nagy pápa eszméinek szolgái. XIII. Leo, az apostol, a bölcs és jószivű pontifex meghalt. Hajoljunk meg nagysága és erényei előtt s koporsója mellett kérjük az örök Gondviselést, hogy adjon újra olyan főt a katholikus egyháznak, aki a lelkek feletti nagy hatalmát az emberiség boldogítására használja, szeretetet, békét, türelmet hirdessen, mint elődje, a nagy pápa. Egy nap a tanítói továbbképző tanfolyam történetéből . . . A csáktornyai állami tanítóképző intézetben rendezett tanítói továbbképző tanfolyam hallgatói, kik reggel 7—12-ig, délután 2—4-ig szakadatlan elfoglaltságban élnek az önképzés nemes munkájának: e hó 17-ón tették első tanulmányi kirándulásukat felső Muraköz hegyvidékére. nem mehet mindenkihez, mert az ő apja nem Petur Joakhim, hanem a dúsgazdag Penószfy herceg. De az Istenért, el ne mondja valakinek, szokott kérni Adelaide, a mit én meg is Ígértem. Mikor biztos volt a felől, hogy magas származását el nem árulom senkinek, hát elmondta születése titkát. Még a leányok sem tudják, hogy én Penószfy hercegnő vagyok. Mikor 14-óves voltam, az anyám behívott a szobájába, bezárta az ajtót, az ágy alá nézett, kinyitotta a szekrényeket és mikor meggyőződött, hogy kettőnkön kivül senki sincs a szobában, azt mondta, hogy most beszélhet. — Kedves lányom — kezdte, — te már abban a korban vagy, hogy életem egyik legnagyobb titkát reád bizhatom. Különben is kötelességemnek tartom, hogy löltárjam előtted születésed titkát. A te apád nem Petur, hanem Penészfy herceg. Ennél a szónál hangos zokogásban tört ki. Én vele sirtam. — Igen ezt meg kellett mondanom, nagy tehertől szabadultam meg e vallomás árán. Oh, nem fogsz elitélni, hiszen fiatal voltam. Alig 18 éves koromban hozzá erőszakoltak Peturhoz, akkor jött egy igazi férfi, egy herceg, a ki szerelmet vallott és a ki okvetlen elvett volna, ha máinem lettem volna a Petur felesége. Én elakartam válni, hogy az övé lehessek, de ez a nagylelkű férfiú ezt az áldozatot nem akarta elfogadni. Minek szaporítsam a szót, szerettük egymást 03 ennek a szerelemnek a záloga te vagy édes Adelaideom. — És a herceg ? Kérdeztem ón érdeklődéssel. — Az megnősült, elvette egy mediatizált fejedelem leányát, valami tüdőbeteg herceg kisaszszonyt, a kitől 7 gyermeke van. — Mind tüdő beteg ? — Ez az érdekes, egyik egészségesebb mint a másik, ugy hogy semmi reményem sem lehet, hogy valamit is örököljek. Most tudja, hogy mi a magyarázata az ón ellenszenvemnek, a mit Petur Joakhim ellen érzek, ós még ez az ember azt meri hinni, hogy ő az apám. — Ez tényleg botrány, kiáltottam fel az őszinte felháborodás hangján. — Ugy-e? Vette észre,hogy a többiek mennyire hasonlítanak rá, mig én semmit sem ? — Tényleg feltűnően nem hasonlít rá. Ezzel a vallomással örök barátság vette köztünk kezdetét. — Tizenegy órakor a 2-ik számú Petur kisasszony tartott rálam inspekciót. Zenaide, egy huszonhárom éves szőke szépség, mindig olyan ártatlan mosolygó arccal járt a világban, mintha tündérkertben laknék. Rendesen hozott valami édességet ós saját rózsás ujjaival etette meg azt velem. Betegségem tizedik ós barátságunk kilencedik napján azzal állított be hozzám, hogy megérkezett az apja. — Hát hol volt? Hiszen még reggel együtt politizáltunk. — Kivel? — Petur úrral. — Ki beszél itt Petur úrról? hiszen ... itt megállt és elpirult. — Nos, miért nem folytatja? — Hogy elszóltam magamat, erről nekem nem szabad beszélnem, hiszen ez egy szent titok. — Én nem akarom a titkait fürkészni édes Zenaide, hanem ha azt hiszi, hogy egy barátja ép ugy megőrzi a titkait mint ön maga, ugy nagyon kérem mondja el. — Nos jól van elmondom, de előbb esküdjék meg, hogy soha el nem mondja. — Esküszöm a lábam épségére, hogy soha el nem mondom, de itt mindjárt megjegyzem, hogy arra nem esküdtem meg, hogy soha le nem iroin. — Hallgassa meg, mikor 14 éves volt, az édes mamája behívta a szobájába. — Honnét tudja ezt? — No hát ez mindig igy történik.
