Zalamegye, 1903 (22.évfolyam, 27-52. szám)

1903-12-13 / 50. szám

XXII. évfolyam Zalaegerszeg, 1903. november 22. 50. szám. Előfizetési dij : Egész évre 10 K — f. Fél évre . . 5 K — f. Negyed évre . 2 K 50 f. Egyes szám ára 20 fillér Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 18 fillér, többszöri hirde­tésnél 14 fillér. A lap szellemi részét illető közle­mények a szerkesztőséghez (Wlaesics-utca 25. bz.I, az anyagi részét illető közle­mények pedig a kiadóhiva­talhoz (Ujváros-utca25. sz.) küldendők. Kéziratokat nem küldünk viasza. ZALAVARMEGYEI HERLAP politikai, társadalmi, közművelődési és gazdászati hetilap. Bortermelök reménysége. A politikai viharok ideje alatt nem volt ideje sem a parlamentnek, sem a közvéle­ménynek közgazdasági kérdésekkel foglal­kozni. A nép, a plebs contribuens sóhaj­tozhatott, ahogyan neki jól esett, nem hallgattak rá a nagy hazafiak. Pedig a százezrek, akik a haza földjét túrják, mar­ják, nem akarnak közjogi sérelmek miatt tönkre menni s a magyar vezényszó joga mellett jól esik a biztosított kenyér is. De elsó' a forma. A kormány addig, amig ki nem vergó'dött a kátyúból, össze­tett kezekkel nézhette, hogy mikép tűntek el a gazdasági érdekeink biztosítására ked­vező napok; kénytelen volt várni, minden tárgyalást felfüggeszteni, mert nem volt képes annyi fegyverszünetet sem kieszkö­zölni, hogy gazdasági érdekeink védelmére akcióba léphessen. Most azután természetesen özönével zú­dulnak a megoldatlan kérdések a nyakára. Az elsó' dolga volt a kereskedelmi mi­niszternek, hogy felhatalmazást kérjen Olaszországgal való ideiglenes szerződés kötésére. Az eddigi szerződést, amelynek része volt az a bizonyos borvámklauzula, TÁRCA­Kiscelltől Budapestig és vissza. Irta: ifj. Briglevics Károly. Yoltaképen azt kellett volna irnom, hogy Zala­egerszegtol Budapestig. De az lenne ám csak az igazán „nyájas" ol­vasó, a ki — az iró és szerkesztő feje nem lévén mindig kéznél — ilyen cím után sem vágná földhöz a lapot! Mert hát az csak sarkigazság, hogy Zalaeger­szeg és Kiscell között még a legmegrögzöttebb utirajz-irónak sem lehet semmi fejegyezni valója ... Egyszer X. helybeli orvoshoz beállít J. hely­beli úr. Az orvos ép abban a percben érkezett meg Kiscellből. — Orvos úr — kezdi J. — azt mondja a fele­ségem, hogy engem előbb-utóbb megüt a guta mérgemben. — Lehet, — felel a másik lakonikusan, végig­szaladván tekintetével a haspókszerű alakot. — Sokat mérgelődik uraságod ? kérdi az orvos. — Nagyon mérges természetű vagyok. Minden legkisebb dolog kihoz a sodromból s valóban félek, hogy . . . — Hogy megüti a guta. — No igen. — Szeret ön utazni? kérdé tovább az 'orvos. amely sokszor sírva fakasztotta a magyar bortermelőt, felmondatott s néhány hét múlva lejár. Autonóm tarifánk pedig nincs. Nem marad más hátra, mint ideiglenes szerződesre lépni. A tárgyalások már folynak s a kormány sok szemrehányást kénytelen eltűrni amiatt, hogy már a felhatalmazás előtt meg merte indítani az előmunkálatokat. A bortermelők azonban nem szemrehányással, hanem biza­lommal látják, hogy a kormány végre nem csak olcsó szőlővesszővel és drága agrár­kölcsönnel segít szőlőt telepíteni, hanem a beruházás és a munka gyümölcsét is biz­tosítani törekszik a gazdának. - Hogy milyen lesz a megállapodás az olasz borok behozatalára vonatkozólag, e sorok megírásakor még nem tudjuk, de reméljük, hogy már az ideiglenes szerzó'dés is hatályon kivül helyezi a klauzulát, amelynek védeltne alatt az olasz bor Magyar­országba özönlött s amelynek segélyével a hamisítók, az exportőrök, a képzett pince­kezelők tönkretették a külföldön a magyar borok hírnevét. Ha az ideiglenes szerződés­ből nem tudják kiküszöbölni az alacsony vámot, akkor a bortermelők adják fel összes reményeiket, mert majdnem bizonyos, hogy — Ha csak lehet, kerülöm az utazást, pláne a vonatot. De ha épen muszáj, akkor gyorsvonaton. — Hát én azt ajánlom önnek uram — végzi a diskurzust az orvos — utazzék Csáktornyától Kiscellig és vissza, természetesen vonaton, lehe­tőleg megszakítás nélkül és ha útközben mérgé­ben nem üti meg a guta, akkor uram az ön gutája — bármilyen legény is a talpán — önt legfeljebb csak megcirógatni képes, de megütni soha ! Az orvosnak igaza van. Unalmas vasut. Rosz vasut. Meg veszélyes is: mindig annyi itt az ismerős utas, hogy maholnap már nem is utaz­hatik az ember veszély nélkül — más féljegyé­vel . . . Hanem Kiscelltől Budapestig, az már más! Sohasem utaztam még valami kaland nélkül. Pedig, tekintettel arra, hogy — noha ugy buk­tam mint egy miniszterelnök, a második indexet szaggatom, — s ugy hiszem, a helybeli guba­gyár mégis legubázta már azt a fenyősudarat, amelyet a Jézuska kiszemelend az én diploma­kriszkindlim közeli liferálására: az elpusztítha­tatlan nyájasságú olvasó matematikai képessé­gét terhelem annak a kiszámításával, hogy hány izben prüszkölhette végig Vatt uram vaspari­pája csekélységemmel megterhelve a nevezett utat . . . Bizony sokszor ! íme egy a sok közül. a végleges megállapodások a most folyó tárgyalások alapján fognak megköttetni. Mikor a mostani olasz miniszterelnök programmját előadta, utalt az Ausztria­Magyarországgal kötött szerződésnek az olasz borok vámjára vonatkozó intézkedé­seire is. És biztosította az olaszokat, hogy nem fog engedni körömszakadtáig. Ha a bor vámjának felemelését tűrni lenne is kénytelen, olyan kedvezményeket fog ki­kötni Olaszország gazdasági terményeinek a Monarchiába való bevitelénél, hogy a borkivitel csökkenésével beálló veszteséget rekompenzálja. Ha az olasz miniszterelnök­nek lesz igaza, akkor amit nyerünk a ré­ven, elvesztjük a vámon, mert körülbelül bizonyos, hogy nem csak a narancs, cit­rom, kápri és olyan százféle terményre nézve akarna kedvezményt, amelyeket Magyarország nem termel; hanem olya­nokra is, amelyek nálunk is termeltetnek, vagy termelhetők. Azonban a szerződést két fél köti s ha a mi érdekeink erős kezekbe kerülnek, Olaszországtól nem kell félni, mert rá van utalva a Monarchiára, tehát vámháborut nem kezdhet. Hogy mennyire fontos Olaszországra A kiscelli pezsgőzés után — visszajövet sós­perec ós harmadik osztály — meglehetős álmo­san ültem egy másodosztályú koosiba. Az ablak mellé, a sarokbadiuzódtam. Szeretek kinézegetni, még ha álmos vagyok s újat nem látok, akkor is. A holdvilágos éj misztikus félhomályánál pe­dig csak a szép asszonyt nézem szivesebben. Künn holdfényes éj, sötét, ezüstszélű felhővel a láthatár szélén; velem szemben szép asszony, mogorva, deresedő hajú férjjel, sajnos, nem a a láthatár szólén . . . Szótlanul néztem a szép asszonyt. Nem erős oldalam a beszélgetés. Ritkán akad jó pártner. A szép asszonyok között oly kevés a szellemes. A banális dolgokat meg ki nem állhatom. Csak illusiómat rontanák. Egy hétköznapi tucat férj pedig nője jelenlétében csak ostoba lehet. Nem volt más hátra: hallgattam. Félóra múlva a szép hölgy aludt. Férj uram is szánalmasan összezsugorodva, hangos medve­morgással adta tudtomra, hogy neki ugyan hold­világ, feleség hekuba. Szegény tatár nem vette észr,e hogy mily édes álmokat igérő fejvánkos kínálkozik neki a felesége ölében . . . Nincs hozzá érzéke. Vagy tán nem szabad neki . . . ilyenformán tűnődtem, élénken iri­gyelvén a helyzetet . . . Győr körül dübörgött vonatunk, mikor én is elszundítottam. Mai számunk 12 oldal

Next

/
Oldalképek
Tartalom