Zalamegye, 1903 (22.évfolyam, 27-52. szám)

1903-07-19 / 29. szám

E El Megjelenik minden vasárnap reggel. Nyár. Évek óta minden nyárnak magvan a maga szenzációja. Nem szünetel a közélet zaja nyáron sem. A nyár szünetjét az idén is alapjában felzavarta az obstrukció s az ország figyelme a képviseló'ház felé fordul. Egyebekben azonban a nagy közönség nyaral s akinek módja van a pihenésre, élvezi a semmittevést. Magyarország nyaral és ezt igen helyesen teszi, mert most nyílik rá alkalom egy egész esztendő munkája és fáradalma ellenében pihenni és annyira amennyire kedvünk szerint élni. Mi nem vagyunk a hivei annak a felfogásnak, mely a szerényebb anyagi viszonyok között élő emberek nyaralását a divat majmolásának mondja. Az egészség szükséges követelményének, a lélek felüdítőjének tartjuk, ha valaki néhány hétre erdőbe búvik, patakban fürdik, hegyet mászik, farkas étvágygyal eszik, kitűnően alszik és nem dolgozik. Bizony ajánljuk mindenkinek, aki teheti, hogy tegye meg ezeket. Tudjuk, hogy népszerű eszme szolgálatába szegődtünk most. Évről-évre rohamosan nő a száma azoknak, akik családTÁRCAA becsületes Kanyó Péter. Ökölnyi gyerek korától cseléd sorban élt Kanyó Péter. Az apja még földes gazda volt, de hogy egyszer vad indulatában leütött egy sószállitó tutajost, a ki a földjénél kötött ki, hát bevitték a tömlöcbe. Az a tutajos holta napjáig zsivány volt, a ki után a kutya se ugatott, de az öreg Kanyó Pétert mindenki sajnálta. Péter gyerek tehát alighogy kicseperedett a földből, idegen ember kutyája lett. De hogy teltek az esztendők s a kis Kanyó Pétert verte az eső, hó, sihederré emberesedett lassanként. Kenyóradó gazdái ugyan alig voltak nagy véleménynyel róla, de a maga szőrű emberek között némi tekintélyben is volt része. Az apja még feles földet adott árendába s ezt nem felejtették el a községben. Hogy az öreg Kanyó még egy embert is leütött azonfelül, azt már nem vették számításba. Az ilyetén dolog megszokott volt arrafelé s más famíliákban is törtónt már hasonlatos eset. A huszonöt esztendőt szántotta Kanyó Péter, amikor rászánta a fejét, hogy megházasodik. Hajas Marisra vetette a szemét, aki szép ós okos leányzó volt s az uraságnál szolgált belső cselédképen. jaikkal vagy anélkül is útra indulnak a nyári hónapok alatt s vagy falura, vagy fürdőre mennek. Ilyenkor rendszerint fölhangzik a fővárosi sajtóban a jajkiáltás: a magyar pitblikum külföldön fürdőzik, a magyar publikum elhanyagolja a magyar fürdőket. Hát bizony ebben van valamelyes igazság. De midőn sajnálattal vagyunk kénytelenek elismerni, hogy a magyar közönség szivesebben megy külföldre fürdőzni, mint a hazai fürdőkbe, melyek pedig szebbek és egészségesebbek, mint számos népszerükülföldi hely, kénytelenek vagyunk ennek az elhanyagolásnak az okát is nyíltan kimondani. A magyar fürdőhelyek legnagyobb részében kifosztás számba menő drágaság uralkodik. Lakásokért, de még inkább az ételért olyan árakat számítanak, hogy azok világkiállítás idején Páris legelőkelőbb vendéglőiben sem lennének szerények. Tessék előbb ezen a nagy bajon segíteni, tessék a fürdővállalkozó részvénytársaságoknak kevesebb bért sózni a bérlő vendéglősök és szállodások nyakába, egy kettőre meg fog változni a helyzet. De a mig ilyen szemérmetlen vendégfosztogatás szinhelyei lesznek a magyar fürdők, addig; hiába Hajas Maris is jó szivvel volt Kanyó Péterhez, de még húzódott. Ö már az uraságnál szolgált és megnézte magának azt a legényt, a kihez hitestársul szegődik. Már hogy azt mondják neki: — Hej, Mariska lelkem, de nagy zsivány a te urad ! Szólott is Péternek : — Tán ha némi becsiiletessógi bizonyítványt hoznál. —• Mi az te ? — kérdezte Kanyó Péter megütközve. — Hát hogy elmennél a jegyző úrhoz, aki fabrikálna egyet. Kanyó Póter megvakarta a fejét. — No a fene! — mondotta elkeseredve — hát muszáj az ? — Már meg köll annak lenni! Kanyó Péter fölfohászkodott. — No legyék — mondotta — de velem jösz! Vasárnap délelőtt beállítottak kózenfogva a jegyzőhöz. Kanyó Póter kezdte: — Márhogy a Maris hozzám gyiin feleségül. — Jól van fiam; ez okos beszéd. — Az ám, de sorja van annak — mondotta ellenvetéssel Póter. — Mi az no? — Mert a Maris azt mongya, hogy kérjek becsiiletessógi bizonyítványt. En tudom az ő Mai számunk 12 oldal. sopánkodnak a pesti lapokban és hiába ánkéteznek a minisztériumokban. A nyaralás örömeivel nincs egészen öszhangban az a gond, mely mostanában számos szülőt foglalkoztat, az olyan szülőket, akiknek fiai most fejezték be az iskolát s neki indulnak az életnek, a kenyérkereset megtanulásának. Száz és száz ifjú áll most pályaválasztás előtt. Az egész életre kiható fontosságúak azok a megállapodások, melyek most jönnek létre a szülő és gyermek között ennek jövőjét illetőleg. A szülők, midőn gyermekeik sorsa fölött intézkednek, két törvényt tartsanak szem előtt. Az első az, hogy gyermeküket ne kényszerítsék olyan pályára, melyhez kedve nincs vagy csak kevés kedve van. A kényszer pályaválasztás a legtöbb esetben keservesen megboszulja magát. A szülők alaposan tanulmányozzák ki, mi akar lenni a fiu és ha csak lehetséges, olyan pályára adják, amelyhez kedve van. Higyjék el, sokkal jobb a fiúra nézve, ha olyan pályára lép, mely a szülőknek nincs inyére, mint ha olyan kenyérkeresetet tanul, amelyhez neki nincs kedve, tehetsége. A másik törvény az, hogy a gyereknek | becsületjét, de ő nem tudja az enyimet. — Ejha, ez már nagy beszéd fiam. Mert neked sok van ám a rovásodon. Kanyó Póter nyugtalanul izgott-mozgott. — Már hogy miért? — Hát a szederfás zsidó boltját ki ásta ki két év előtt? Kanyó Péter méltatlankodott: — No, ha a tekintetes jegyző ur annyira krajeároskodik . . . — Hát jó. De aztán ki lopott el három anyás borjut a szilvási vásáron? — Hm! Kanyó Péter zavartan osavargatta a nyakát. — Leültem én azt becsülettel! — mondotta tétován. — Mindegy az fiam. Keservesen sóhajtott fel erre Kanyó Póter. — No jó — mondotta zordonan — menjünk hát innen Isten hirével Maris lelkem. Nem házasodunk mi. Kanyó Póter házassága ilyetónkóp elmaradt. De nem egészen. Mert nagy energiájú ember volt az egykori földesgazda fia és kemény fejéből nehezen engedte szabadjára az egyszer megfogott gondolatot. Beállított hát nemsokára a szederfás zsidó boltoshoz.