Zalamegye, 1903 (22.évfolyam, 1-26. szám)

1903-01-25 / 4. szám

1903. jaauáí 25. > Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap* 3 samaritánus egyesületei vannak és nagy számban az orvosok csaknem minden kis faluban mentőkurzusokat tartanak, nálunk pedig az értelmiséghez tartozók ia alig képesek szerencsétlen felebarátjuknak az első segélyt nyújtani. Dr. A cselédek. Ha két gazda, vagy gazdaasszony bajainak elpanaszolására fakad, egyik bizonyos téma a cselédmizériák feletti kifakadás. És bizony a panaszlőknak nagyon sokszor igazuk van, mert a cselédek nagyon elromlottak, nem lelkiismeretesek, megbizhatatlanok. A városi cselédek egy része pedig erkölcstelen és lusta. Hova tűntek azok a régi jó cselédek, akik egy egész hosszú életen át híven, becsületesen, szorgalommal szolgáltak egy gazdát és kitartottak egy család szolgálatában? Bizony kevés maradt meg belőlük; kiköltöztek a régi, jó cselédtartó gazdák mellé — a temetőbe. A cselédek romlásának nem csak a cselédek az okai, hanem a gazdák és gazdaasszonyok is. Valamikor ritkább volt a rosz cseléd, pedig a nemzetes urak és nagyasszonyok szigorúan megkövetelték a munkát, érvényesítették a tekintélyt, a cseléd mégis ugy érezte, hogy ő is tagja a családnak, akinek testét, lelkét, keservesen megszolgált garasait és erkölcsét ép oly féltve őrizte a családfői szigor és tekintély, mint a háza becsületét. Nem is volt akkor lealázó, ha a szegény leány cselédnek állt be, míg ma az elszegényedett polgár családok rettegnek attól a gondolattól, hogy leányaikat cselédeknek adják. A cselédleányra mindenki gyanakszik, senki sem törődik sorsával és jövőjével, közprédának nézik munkaerejét és fiatalságát. Hogyan fejlődjék ki a társadalom páriáinak szivében a hála, a ragaszkodás; miből kapjon tápot a szorgalom? Hogyan tanulja meg a cseléd a munka tiszteletét, mikor őt a munka lealázza, urait és úrnőit pedig a munkátlanság, a kényelem felmagasztalja? Nagy sooiális baj az, hogy a megbízható cselédek száma folyton fogy, mert elvégre a cseléd nélkülözhetetlen s a társadalom meg fogja érezni azt a romboló hatást, amelyet a oselédek erkölcstelensége idéz elő, mert a gyermek is, szülei után, legelőször a cseléd befolyását érzi. És miért nincsenek jó cselédek ? Mert elrontják őket. Megrontja a város; a lelkiismeretlen piszkos kéjvágy, amely feláldozza vágyainak az ifjú lelkek tisztaságát, megrontják az ifjú urak és nagyságos urak, akik előtt a cseléd nem emberi lélek, hanem fizetett eszköz, gép, pária, mények között szükségük volt. Róma ma is egyike a vizben leggazdagabb városoknak. A mi az idegennek legelőször tűnik fel, az az óriási vízpazarlás. Sok száz szökő ós köz kútja egész éven át, éjjel-nappal, szünet nélkül ontja a vizet. De még gazdagabb volt az ó korban, a mikor, összesen 49.000 kilométer hosszúságú, tizennégy vízvezetéken tódult be a víz a városba. Rómából Nápoly felé utazva, a mint az örök várost elhagyjuk, egy végtelennek látszó, bolthajtásokkal tagozott fal zárja el a kilátást; oly hosszú, hogy a látóhatár egyik végétől a másikig ér. Ez az Aqua Claudia, a Claudius császár építtette vízvezeték, mely 69 kilometer távolságból hozott friss és tiszta vizet Rómának. Nagyszerű és bámulatot keltő még romjaiban is, milyen lehetett uj korában? • * * Tekintsünk szót végül a hegytetőn, a melyen állunk. A Palatium, ma Róma egyik legszebb s kétségkívül legérdekesebb sétahelye, harmadfélezer év előtt az első telepesek lakóhelye volt. A monda szerint itt nevelkedett Romulus, a város alapítója; itt laktak a királyok; itt emelkedtek az örök város első templomai és szentélyei. A köztársaság idejében jelentősége a Capitoliumó és fórumé mellett háttérbe szorul, de a császárság korában régi hírnevét megszázszorozva nyeri vissza. Augustus, aki itt született, egyeduralmának megszilárdítása után a Palatiumon építtetó fel palotáját e innen kezdve századokon át e halom lesz a császári udvar székhelyévé s a világ kincses házává. Augusztus, Tiberius, Nero, Domitianus, Sepegyéb semmi. Az a közöny, az a mélységes lenézés, amelylyel a cseléd sorsa, anyagi és erkölcsi érdekei iránt a munkaadók viseltetnek, kiszolgáltatja őket megrontóiknak. Ki törődik ma a cselédleány erKÖlcsóvel? Kevesen vannak azok, akik házuk tisztességét látják megsértve avval, ha rosz cselédet tartanak s ezért a jót megbecsülik. Hány helyen alkudhatja bele a bérbe a cseléd az éjszakai kimenőket? Melyik tisztességes polgár család hajlandó leányát cselédnek adni, mikor a legtöbb becstelenséget és romlott szivet, elkeseredést visz haz a azok ellen, akik megrontották s megvetik. Ha valaki a cselédügyről akar szólni, először fel kell emelkednie arra a magasságra, ahonnét nem lát az ember és ember között akkora külömbséget, amely a modern rabszolgaságot megteremti. Humanisztikus szempontból birálva a kérdést, elnézőbbek leszünk az alárendeltek hibái iránt ós szigorúbbak önmagunkkal szemben. Azoknak az elhanyagolt nevelésű lényeknek, akik egész életükben mások keze lábai, erkölcsi botlásai nem eshetnek olyan szigorú mérték alá, mint a müveit társadalom mulasztása, amelyet avval követ él, hogy nem nyújt kezet a veszendőbe indult, az erkölcsi lejtő szélén álló, cselédsorsra kárhoztatott embertársak megmentésére. Aki cselédet tart, ne mosogató rongyot, ne eladó hust lásson abban a leányban, hanem a családhoz tartozó embert, akit munkájáért meg kell becsülni. Ahol elismerést és jó példát lát a cseléd, ott megjavul a rosz is. A cselédeket a nagy városok rontják el legjobban. Dacára annak, hogy a közvetítés hatósági felügyelet alatt áll, olyan aljas üzlet folyik nagy városokban a szegény vidékről felkerült leányok rovására, hogy közelről nézni fórtelem. A nagy városok vonzó ereje mégis elcsalogatja vidékről is a jobb cselédeket, mert jobb sorsot remélnek s legnagyobb részük testileg lelkileg megtörve kerül haza. Az a züllés, amely a cselédnép között lábra kapott, csak társadalmi utpn akasztható meg, az állam és a hatóságok nem tehetnek semmit. A cselédtartó gazdák és gazdaasszonyoktól függ, hogy jó gazdának jó cselédje legyen. Téli hangulat. A tél hangulata uralkodik felettünk. Tizenöt fokos hidegek járnak; csonttá fagyott a hóból kiálló rög; a fákra vastag zúzmara rakódik. A végtelen fehérség, amelybe a természet burkolózott, a dermesztő hideg, amely a járókelők arcába csap, borús gondolatokat ébreszt fel és szinte önkénytelenül visznek a lábaim a város apró házikókból álló utcáiba, ahol ilyentimus Severus nagyszerű építkezéseit hirdetik a csupasz falak és márványtöredékek, melyek még romjaikban is páratlan fényről, dicsőségről, hatalomról és gazdagságról beszélnek. Ha bejárjuk a tágas termeket, a hol Augustus trónja, a hol házi oltára állott, a melyben törvényt mondott; ha végignézzük feleségének, Líviának szobáit, melynek falképei ma is oly színesek, élénkek és kedvesek, mintha nem rég kerültek volna ki a festő ecsetje alól; ha betekintünk a kegyetlen Tiberius vérrel fertőzött lakosztályaiba s áthaladva a homályos folyosón, melyben Caligulát meggyilkolták, felhágunk Septimus Severus egykoron hét emeletes palotájának tetejére, mely még ina is az egész városon uralkodik: a meglepetésnek, csodálatnak, emelkedettségnek és borzalomnak sajátos vegyülóke tölti el szivünket, mely megeleveníti a multat, benépesíti a kihalt romokat s feltárja előttünk a történelem e nagyszerű színpadának jeleneteit. Pedig a legnagyobb, legdrágább és legragyogóbb palotának, Nero aranyházának, még nyomai is eltűntek. Ez őrült fejedelem a természetnek és művészetnek minden kincsét össze akarta halmozni végtelen élvezetvágyának kielégítésére. A Palatium környékének telkeit erőszakkal elvette tulajdonosaitól 8 két nógyszögmérföldnyi területen olyan palotát emelt, melynek háromezer láb hosszú oszlopcsarnoka vízesésekkel, tavakkal ékeskedő ligeteket, vadas erdőcskéket, szökőkutakkal és szobrokkal díszített virágos kerteket, gyümölcsösöket és szőlőket, tengeri és kén-fürdőket ölelt körül. Lépjünk be egyik terembe, hol éppen folyik a vigalom. A falakat gyöngyházzal és drágakövekkel tarkázott fehér márvány födi, kor télen a szegénység szokott állandó tanyát ütni Keresem a nyomort. Szegénységet találtam sokat, túlon ttíl sokat, de arról a nyomorról, amilyent a nagy városok pince odúi rejtegetenk, hála Isten nálunk még nem tudnak. A legszegényebb embernek is akad még egy kis meleg vacka, néhány krumplija s mikor a szegénységről panaszkodik, avval a sóhajtással végzi, hogy az Isten egy kis munkát, meleg tavaszt adna. A mi munkás, szegény embereink még nem irigylik a gazdagtól a gazdagságát 8 akit a sors munkaképtelenséggel vert meg, az is csak a két karja erejét sirja vissza, nem átkozza azokat, akiknek szolgálatában ereje kimerült 8 öregségére mégis kegyelem kenyérre szorult. Nem rosz nép ez; nem rontották még el a modern tanok; szívesen dolgozik, ha munkához juthat. Érdemes tehát rájuk gondolni akkor, mikor szűkölködnek, mikor rá vannak szorulva a társadalom jóindulatára. A tél a kis utcákban a szűkölködés ideje; a palotákban a mulatságoké. És a mulatók sokszor enyhítenek a szűkölködőkön. A jótékonyság mulatságot nyújt a szegények részére fizetett alamizsnáért. Egyik legkedvesebb, legnemesebb gondolata volt a nők szivének a jótékonycélu mulatságok rendezése. A közönségnek a szegények részére ily alakban való megadóztatását csak nők találhatták ki. Sajnos azonban, a jótékony célokra rendezett mulatságok sokat vesztettek varázsukból, vonzó erejükből, mert ebbe is beleszólt a hiúság. A jótékony cél háttérbe szorult s elfoglalta helyét a fény, a pompa. A hiúság volt az oka annak is, hogy a jótékonyság angyalai egymásra igyekeztek licitálni a szegények érdekében kifejtett buzgalomban és versengve pumpolták a publikumot. Mert azé volt a dicsőség, aki nagy eredményt tudott felmutatni a sorsjegyek, virágok stb. eladásában s azé volt az elismerés, aki a költekezésben lefőzte a szegényt, nem azé, aki tehetségéhez mérten és jó szivvel hozott áldozatot. Ezért a közönség minden jótékonycélu közvacsorától, bazártól, tombolaestélytől már eleve retteg és bár a szegényekért tehetségéhez mérten szívesen áldozna, távol marad s a jótékony egyletek jövödelme egyre csökken. A bazárok és egyéb nagyon költséges mulatságoknak nem a kis város a talaja, ahol mindig csak ugyanazon közönségnek áldozatkészségére appellálnak. És ugy látszik, el is maradnak a farsang repertoárjából teljesen, inkább helyet adnak olyan mulatságoknak, amelyeken a közönség nagyobb száma s a sürü garas pótolja a ritka forintot. Az idei farsangi élet nagyon nehezen melegszik fel. A Sylveszter estélyen kivül egy hangmelyből fóloszlopok és pillérek szöknek ki aranyozott bronzból való korinthusi oszlopfőkkel. A szines kövekkel kirakott padozatból arany, ezüst növényalakok emelkednek fel, ágaikon gyümölcsök helyett száz és száz apró lámpával. az oszlopközökben görög mesterek szobrai állnak, talapzatukon domborművekkel; ember nagyságú márvány-vázákban pedig délszak legszínesebb virágai illatoznak. A boltozatos menyezetet pedig művésziesen összeillesztett elefántcsont-lapocskák képezik, melyeknek virágszirom alakú díszítéseiből rózsalevelek és illatszerek hullanak a mulatozókra. A terem közepén drága ruhába öltözött fiatal rabszolganők énekkel kisérik a zengő lantok hangjait, mások táncot lejtenek társnőik zenéjére. Köröskörül pedig nyugvóágyakon hevernek az ittas vendégek, aranynyal, ezüsttel, selyemmel hímzett bibortógákban, fejükön koszorúkkal. De a virágok és kenőcsök illatába vérszag vegyül; fojtó itt a lég; ki a szabadba! * * * A nap nyugvóra hajlik. A düledező falakat és márvány oszlopokat a mi egünk alatt ismeretlen narancsszínű fény rezgi át. Van valami bűvös, varázsos e világításban. A romok izzani látszanak; mintha egy titkos villamos áram járná át őket, áthevítve hideg tagjaikat s életet lehelve a holt anyagba. Azután a narancsszin barnásba, majd szürkébe megy át; míg végre megjelenik mintegy lopva, a sötétség, mely egyenlővé teszi a multat a jelennel. Vida Sándor.