Zalamegye, 1903 (22.évfolyam, 1-26. szám)

1903-05-31 / 22. szám

2 >Zalamegye, Zalavármegyei Hírlap* 1903. május 31. a legnagyobb szükségünk volna arra, hogy a fennmaradásunkért vivott harcban minden vezért, minden magyart a köz érdeke hasson át. Senkire sem számíthatunk, csak önmagunkra; össze kell tehát tartanunk a fajszeretetnek minden erejével. Hirdesse minden magyar az egyetértést és hallgassa minden magyar azokat az apostolokat, akik békét és egyetértést hirdetnek. Kárhozatot hoz, aki a gyűlölség magvait hinti el köztünk. Hamis próféta az, aki a visszavonást táplálja. A világot nagy kérdések megoldása foglalkoztatja. Ezek a kérdések fognak irányt adni századok társadalmi, erkölcsi, gazdasági és politikai fejlődésének. A népeket ezek a kérdések lázas tevékenységre késztik, a nemzeteket egygyé forrasztják, hogy hatalommal és erővel állhassanak meg azon a küzdőtéren, ahol a jövő harca el fog dőlni. Csak ennek a kis nemzetnek nincs egységes vezériránya, amely minden magyart egy sorba állítson; csak ennek a népnek vannak olyan bálványai, akik egymás elleni harcra izgatnak. Csodálatos, hogy akkor, amikor mindenütt a tömörülés jelenségeit látjuk, mi a széthúzás utjain haladunk ugy a társadalmi, mint a gazdasági és politikai élet mezején és pünkösd napján nem az apostolokat ünnepeljük, hanem siránkoznunk kell, hogy nem hallgat a nép hivatott vezetőire. Az ideális célok eltűntek ; legalább munkáljuk saját érdekeinket s igyekezzünk nemzeti ideáljainkat visszahelyezni arra az alapra, ahonnét detronizálta az önzés és a visszavonás. csúfolták. Annyira zöld, hogy még táncolni sem nagyon mert, inni nem tudott, asszonytársaságban pedig félszeg volt és irult-pirult minden szóra. Berethy Laci, a kis szőke jogász, nem sok vizet zavart. Csak bámulta Emmit, de a leány ezt sem vette észre. Volt azonban a fiúnak egy nagy erénye. A nagybátyja, aki nevelte, milliomos hirében állott. Emmi ezt sem vette észre, de annál jobban figyelembe vette a két idősebb nővér és kivetették a hálót a kis gólyára, az apró jogászra. Jolán egy szép nyári estén, mikor a Balaton habja szerelemről csacsogott s a szellő ábrándos melódiákat zizegett a bokrok között, annyira elfeledkezett büszkeségéről, hogy Berethy Laci kezét szorongatta, gyújtó tekintettel nézett a fiu szemébe és szerelmi bánatról panaszkodott. De Berethy Laci mindezt nem értette és bambán mosolygott. Mari még többet engedett meg magának. Egészen közel ült hozzá. Haja az arcát érintette, s a vállára hajtotta a fejét. A Laci arca égett, a keze remegett s talán elcsattant volna az első csók, ha a hátuk mögött fel nem hangzik Emmi kaoagása. Vége volt a pásztorórának. Mari boszusan ment vissza a társasághoz, Berethy Laci pedig reszketve nézett a földre. — Bocsánat — csicsergett Emmi — talán zavartam magukat. Nem kellett volna erre jönnöm. A fiu szemében csodálatos tüz gyúlt ki, mikor a szőke leányra nézett s mintha kicserélték volna, olyan bátran lépett előre. A magyar faj. A horvátországi zavargásoknak s a muraközi nép nyugalma ellen intézett merényletnek érdekes tanulságai vannak, amelyeket jó lesz levonni minden magyar embernek, mert előbb utóbb kenyértörésre kerül a dolog a magyar faj és a nemzetiségek között. A horvátok mozgalmuknak politikai színezetet adnak. A kormány ellen izgatnak első sorban, de proklamációikból lépten nyomon kirí a magyarság elleni gyűlölet. Ugy tüntetik fel törekvéseiket, mintha azok végső célja a kormány állítólagos erőszakoskodásának megszüntetése s a törvények végrehajtása volna; tényleg azonban az egész Croátiát a magyarság elleni gyűlölet mozgatja. Ez pedig sokkal veszedelmesebb, mint egy politikai akció, amelynek nem kell szükségkép faji gyűlölettel járni. Ha a horvátokat nem a magyarság elleni gyűlölet vezetné, ha csak jogaikat akarnák érvényesíteni, akkor nem igyekeznének a muraközi horvátokat is felizgatni, mert hiszen azoknak a horvátok politikai törekvéseihez semmi közük sincs. Világos, hogy a faji összetartozóság érzését akarják felkelteni s ezt kiaknázni, épugy mint a németek a magyarországi szászokat, a csehek és oroszok a tótokat, a románok az oláhságot. Faji gyűlölet vezeti az összes nemzetiségi mozgalmakat s ezt a gyűlölet mesterségesen szítják. Mi köze van a horvát mozgalomhoz, mi jót vár a horvátországi kormányváltságtól, vagy a horvát cimer kizárólagos használatától a muraközi izgató? Hogyan tudja megérteni a mozgalom célját és okait, mikor azoknak nem részese! Csak a gyűlölet alapján. A muraközi túlzók, a Zágrábban nevelt papok, jól tudják, hogy a muraközi népnek semmiféle politikai vívmányra nincs szüksége, mert ép olyan jogokat gyakorol, mint a magyar ajkú állampolgár. De hát izgatnak azért, mert nekik semmi sem kell, ami magyar; mert a liberális magyar állam nem szolgáltatja ki nekik azt a jóravaló népet, amelynek esze ágában sincs Zágráb felé kacsingatni. Aki kétségbe vonja a magyar faj jogát a szupremaciához, az nem jó hazafi; arra válságos időben számítani nem lehet. A magyarság szupremaciájával szomben el kell törpülnie minden nemzetiségi érzésnek és érdeknek, mert a magyarság kizárólagos uralma lehet csak a hazát fenntartó magyar nemzeti állameszmének fundamentuma. Aki nem ezt vallja, az nem jól teszi, hogy itt marad ebben a hazában s mialatt mindazon előnyöket élvezi, amelyeket a magyar haza polgárainak nyújt, egy húron pendül a haza ellenségeivel. — Emmi, maga csalódik. Én csak magát szeretem. A leány bámulva nézett rá. Még sohasem látta ilyen lángoló arccal, égő szemekkel. A szerelem még csak homályos sejtelem volt előtte, nem ismerte annak fellobbanását, mindent legyőző erejét. De elragadta a pillanat varázsa, a fiu szenvedélye s mikor az megfogta a kezét, átkarolta derekát, remegve borult a vállára. És ettől a naptól kezdve megváltozott a két gyerek. Emmi hallgatag lett, álmodott; Berethy Laci megíérfiasodott, nem engedte, hogy gyermek módjára bánjanak vele. Boldog volt, hogy titkot őriz, két szerelmes szív titkát. A két nővér azonban sejtett valamit. Emmi éjszakákon keresztül sóhajtozott, szerette a magányt és valahányszor találkozott Berethy Lacival, mindig váltott vele néhány suttogó szót, amelyeket nem volt szabad másnak meghallania. És a két leány irigykedve kémkedett nővére ntán. Augusztus végére járt az idő, a fürdő naprólnapra néptelenedett. A fiatal emberek serege elszéledt, Ossfay Jolán és Mari körül nem taposta már senki a földet, csak Berethy Laci tartott ki Emmi mellett. Érezték, hogy búcsúzás előtt még valami mondanivalójuk van egymásnak, de nem volt rá alkalom. Emmit nagyon őrizték. Felhők kergetőztek az égen azon az estén, mikor néhány percre egyedül maradtak egy jázmin bokor mögött. — Emmi szeret-e igazán? — kérdezte a fiu. Sehol Európában a nemzetiségek nem élveznek annyi és olyan szabadságot, mint nálunk. Poroszországban drákói iskolatörvényt hoztak a lengyelek ellen; Oroszországban a lengyelek ma ép oly nyomás alatt állanak, mint a forradalom után. Pedig a lengyeleknek nemzetiségi érdekeik kultiválásához megvan a történelmi előjoguk, Orosz- és Németország még sincsenek tekintettel e históriai jogra s a lengyeleket erőszakkal ÍB oroszosítják, illetve germanizálják. A mi nemzetiségeink históriai előjogokra nem hivatkozhatnak. Sem a tótok, sem a szászok, szerbek, horvátok, oláhok önálló államot nem alkottak Magyarország területén, csak bizonyos közigazgatási önkormányzattal birtak. Mindezek dacára a nemzetiségek fenntartása és megóvása tekintetében sokkal jobb dolguk van, mint bármely történelmi előjoggal biró nemzetiségnek a külföldön. Ugy látszik nagyon is jó dolguk van, mert folyton a magyar állameszme csorbításán törik a fejüket, természetesen azért, mert büntetlenül csak a türelmes magyar államban lehet ezt megcselekedni. Más országban már régen alaposan a körmére kompantottak volna mindazoknak, akiknek az uralkodó faj nemzetiségi politikája nincs Ínyükre. Pedig nagyon kevés az, a mit a magyar állam a nemzetiségektől megkövetel. Hazaszeretetet, u magyar nyelv tudását s az iskolákban való tanítását. Korlátlan nemzetiségi sajtószabadságot élveznek és a lehető legtökéletesebb jogegyenlőséget. Ennél több jog már csak előjog lehetne, amit az állam a magyar faj rovására egyik nemzetiségnek sem biztosíthat. Vannak a nemzetiségek között vezető emberek, akik előjogokat kivánnak; akik fennen hangoztatják, hogy nem hajlandók elismerni a magyar faj szupremaciáját, tehát a magyar nemzeti állam eszméjét. A horvátokat addig, mig Horvátországban maradnak, nem akarjuk egy kalap alá vonni a többi nemzetiségekkel. Történelmi előjogaik vannak, amelyeket azonban a magyar állam a legmesszebb menő módon respektált a kiegyezésben. De ezek a történelmi előjogok nem terjednek addig, hogy a magyar állam ellen rohanjanak, mert Szent István koronája őket a magyar államhoz kapcsolja, közjogunk nem ismer horvát államot s az a terület, amelyen laknak, a magyar szent korona birodalmához tartozik ; oda tartozott ezer év óta. Ha pedig a horvátok a szoros értelemben vett Magyarország területén laknak, vagy itt hirdetnek nemzetiségi tanokat, itt csak olyan tekintet alá jöhetnek, mint a többi nemzetiségek, — Igen — suttogta félve a leány. — Vár-e reám, míg visszatérek ? — Várok, ameddig maga akarja. Azután megcsókolták egymást. Végig borzongott a leány egész teste, odatapadt szerelmeséhez, aki lelkét lopta el abban a csókban. Másnap elváltak. Berethy Laci elutazott. Szegény kis Emmi azután sokat szenvedett. A Laci írt neki egy levelet. Azt elfogták, kinevették s megtiltották a további levelezést. Nemsokára jött egy gazdag német bérlő, egy esetlen, öreges ember, aki a kezét kérte. Az anyja, a nővérei, a jó rokonok kétségbeesetten könyörögtek, hogy hozza meg a nagy áldozatot. Ellenállt. Ezért meggyűlölték. Az egész család azt hitte, hogy rajta is beteljesedik az Ossfay lányok sorsa. Két év mult el. Berethy Laci nem adott életjelt magáról. Egyszer azonban jött egy hosszú levél, tele szomorúsággal, édes boldogsággal. Azt irta a fiu, hogy a nagybátyja meghalt, kitagadta mindenéből s ő most szegény, földhöz ragadt szegény. Szolgabíró valami félreeső faluban. A kollégája is csak olyan árva legény, mint ő s a fizetéséből boldogan megél a feleségével együtt. Ha Emmi megelégszik evvel a sorssal, eljön érte, mert szereti, nagyon szereti. Természetesen ezt a levelet is elfogták s kacagva dobták eléje. — Nos, akarsz-e szolgabiróné lenni, ezer forintból megélni, gyereket dajkálni, puliszkát főzni.