Zalamegye, 1897 (16.évfolyam, 27-52. szám)

1897-08-08 / 32. szám

XVI. évfolyanj. Zala-Egerszeg, Í897. átigtiszttis 8. 32. szári]. ji Előfizetési díj: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egy szám ára 10 kr. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr, többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdíj 30 kr. Nyilt-tér petit sora 12 kr. I társadalmi, kőzoiMisi fe pásti hetilap. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. w 1 * • A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara", a „kanizsai és noVai járási községi és körjegyzők egyletéinek hivatalos közlönye! Megjelenik minden -va,sá:r?:n.a,;pÁll a szobor... Áll a szobor! Már nem jeltelen a tér, hol édes hazánk legnagyobb lyrikusának hamvai porladoznak! Hajadon fővel, tiszteletteljesen állják körül a szobrot hazánk nagyjai, s ott rakják le a nagy lélek lábai elé a nemzet kegyelete jeléül koszorújukat! Felszentelik a véres mezőt egy magasztos templommá, hol a „honszerelem" az az örök lámpa, mely bevílágit a közönyös szívekbe; hol az áldozó pap a nagy szellem lelke, mely megihleti mindazt, ki boldog e szent helyen barangolni, egy örökké ragyogó, de szomorú végű múltról elábrándozni. Véres csatában esett el, a segesvári síkságon óhaja szerint, a mint ineg is jövendölte: „Ott essem el én A harc mezején ..." Egy bolond kozák szúrta le mondja Jókai — ki egy templomot ölt meg tele istenséggel. A szabadság és független magyar nép leglelkesebb költője elveszett porait szétszórta a vihar! S nem ismerjük a sírt, mely őrzi azokat, hol kedvünk szerint kisírhatnánk magunkat, de ott bizonyára minden vércseppből uj virág kél és több madár zeng ott a ligeten!" De e tudat kielégitheti-e sóvárgó szivünket, melynek minden dobbanása hozzá van forrva nagy Petőfink halhatatlan nevéhez, szent emlékéhez? Nem! . . . Legyenek bármily zugában e honnak drága hamvai, kőnek jelölnie kell helyét és pedig ott, hol utoljára látták ; ott, hol legtöbb remény lehet sirhalnia lételéhez! S ott ís díszlik a szobor, a segesvári virágos mezőn! A délibáb sokszor felemeli majd a magasba, mintha az egész honnak be akarná mutatni, az esti szellő pedig elsusogja neki rajongásunkat utánna, s szivünk ama sebét, melyet elvesztése ütött minden igaz magyar kebelén. Ott ragyogjon ... ott buzdítson utánzásra!... Ali a szobor . . . s a lánglelkíi költő homlokát A „Zalamegye" tárcája. Modern íeár^y.*) S agái --utón vég ig-vég ig Sétálgat egg dáma . . . A gigerlik megvadulva Bomlanak utánna. Selgem ruha, sötét fátyol, Hej, de milyen furcsa ! Szemetet szed — ott az útcán — Szegény — édes apja . . . Fnrknss Károly. ^Z^kis szőke ^dorjis. (Humoreszk.) „Andere Städtchen, andere Mädchen" mondotta kátói leggyőződéssel jövendőbeli anyósom, midőn leánykája előtt lerető szivem örökké sajgó sebéről beszéltem. Hát elhiheti-e, nagyságos asszonyom, hogy én feled... Hagyja kérem — vágott szavamba cinikusan — maga í olyan, mint a többi! No de ez már több volt a soknál, le is hűtött telisen, és az időközökben hátamon keresztűl-kasúl futkosó igyos bizsergés, mintha csak azért szaladgált volna tt: mondjam, hogy én mégse'vagyok olyan, mint a többi; leg ha a nótában az van is „mégis ... a német", én kiétel leszek ez átkozott „ Anderes"-e alul! A távoli hegyek mögül akkor dugta ki fejét a szedmesek lámpása, az esti szellő ott „traccsolt" a közeli *) Mutatvány, szerzőnek okt. hóban megjelenő „Modern le ?lek" című kötetéből. sötét felhő gondteli bánat fedi; szemeit a messzeségben legelteti, mintha keresne valakit . . . csak nem szeretteit ? Ajkai mintha morzsolnának valamit . . . ilyest: „Áldás a honra Istenem! Áldás reája". Baljában kardja, jobbja kinyújtva, mintha csak „Talpra magyar"-ra intené a nemzetet . . . Ali a rég óhajtott szobor . . . álljon is fényben, dicsőségben! Hirdesse századokra a késő unokáknak, hogy a haza nem lesz soha mostohája fiainak, hogy a szabadság mártírjai halhatatlanok!! . . . uiposs íéza. A vidék. Az utóbbi két évtized alatt, de különösen érezhető a mostani években, hogy a vidék rohamosan hanyatlik és szegényedik. A vidék iparosai és kereskedői nyögnek a keresetlenség és a szegénység járma alatt. A legéletrevalóbb vállalatok panganak és általános a minden téren való hanyatlás. Csodálatos, ha vizsgálják ennek okait és rá jövünk az okokra. Egy szomorú tényt lehet a bajok összes kúttorrásának tekinteni. Mindenki a fővárosba törekszik, ott akar érvényesülni és ha már a vidékre „ássa el magát", legalább szükségleteit a fővárosból szerzi be. IIa kell bútor, azt a fővárosban olcsóbban kapom meg, gondolja az illető. Itt. nagyobb a választék, nagyobb a concurrentia és igy kisebbek az árak. Arra nem gondolnak, hogy itt nagyobbak a munkadíjak, vagyont képvisel a házbér s nagy az adó. A butorgyárosnak pedig ezt a vevőin kell behoznia. Még a concurrentiát ís a vevőnek kell megsinyleni; mert a gyárosnak nagy választékot kell raktáron tartani. És a nagy raktár nagy összegbe kerül; a nagy választék nagy tőkét foglal magában. És honnan szedik a kamatokat? A vevőktől. Igy van ez minden vonalon. A fővárosból szerzik be a családok divat cikkeiket és csak azt tartják szépnek, Ízlésesnek, szemrevalónak és viselhetőnek, bokrokban ; árnyékok vad táncot lejtenek előttem, mintha csak rajtam mulattak volna . . . Miután elhangzott az utolsó „szerencsés utat!" „Isten hozzád!" is, a lehető legnagyobb előzékenységgel csókoltam meg a puha kezecskéket, a kis leányét pedig ezen felül jelentőségteljesen meg is szoiítottam, jelentve, hogy nem szabad a marna — mondásának igaznak lenni! Hálásan emelte rám nefelejcskék szemeit, s kecsesen nyújtotta eperajkát bucsucsókra, útravalóul . . . E csók volt az — első — leánytól, s nem sokára kaptam egy másodikat — is, de egyiket sem fogom, tudom Istenem, elfeledni soha! Ekkor is rajtkapott a hold, nó meg a másik után is — kinevetett. Az ördöngös vasparipa szélsebességgel hozott szülőföldem felé, s alig mosódott el a távolban az a kedves ház, magas torony; a távoli köd alig nyelte el az utolsó házat is, köny szökött szemeimbe, s mire letöröltem e hívatlan vendéget, nem láthattam még a környékét sem. Ezután csak lelki szemeim előtt lebegett arany ifjúságom boldog tanyája. Ki-ti, ki-ti, ka-ta ka-ta lármáztak a vasparipa kerekei, s én belemerülve a zajba, a mult édes emlékeibe, észre se vettem, hogy már nem katakolnak, hogy megérkeztem a „másik" városba. Itt, hol ismerős, jó barátom az erdő és mező, annak minden bokra, ennek minden virága; a kanyargó folyó, a magasban éneklő pacsirta, a ombsátrak aljában kesergő fülemile, hamar feledtem a multat, annak távolból mosolygó képeit. De nem, egy nem mosódott ki emlékemből, egynek varázshatalma alul nem tudtam kibontakozni, s ez, a most is fülembezagó: „Andere Stádtchen, andere Mádchen" !• Kerültem a társaságot, még jobban a nőket. Jaj! de hát ez igy nem tarthatott örökké! Egyszer csak kibújtam odúmból és elmentem a Főpst ami a fővárosból kerül ki. Valóságos folytatnak a vidéki előkelő családok nó'tagjai, hogy egy-egy ruhadarabjok izlés és kiállítás tekintetében páratlanul álljon és ahhoz hasonló ruhadarabja ne legyen egyik ismerősének sem. Ila a vidéken készíttetné, úgy ha valakinek megtetszik, egyszerűen utána csináltatja. De keresse föl a fővárosban az eredeti forrást! Ezt a versenyt is persze a vidék kereskedelme sínyli meg. Ha valaki szép bérházat vagy magánlakot akar építeni, a terv elkészítését okvetlen egy „pesti" műépítészre bizza. Kerüljön jóval többe, de • azt akarja, hogy eldicsekedhessek, miszerint egy országos hirü műépítész tervezte az ő házát. Igy azután mellőzik a vidéki iparost és a vidéki építészt. Még a díszítéseket, fa- és vasmunkálatokat is fővárosiakkal készíttetik. De nemcsak a bevásárlásokat, a szükségleteket fedezik a fővárosból. Ha egy vidéki földbirtokosnak tőkére van szüksége, vagy ha egy tőkepénzes pénzt akar elhelyezni, kölcsönt a budapesti pénzintézeteknél vesz. tőkéjét a budapesti intézetekben látja biztosítva. Ha pedig ez a tőkepénzes részvények vásárlására szánja magát: úgy péílzét ugyancsak fővárosi vállalatok részvényeibe fekteti és nem meri pártfogolni saját városának ipari és pénzügyi vállalatait. Szóval a vidék nem pártfogolja a vidékit és valóságos majomszeretettel tömjénezi mindazt, ami fővárosi. Igy azután pusztul a vidék. De pusztul vele maga a vidék intelligentiája is. Mert a hanyatlás nemcsak az ipar és kereskedelem rohamos pangásában és hanyatlásában mutatkozik, hanem más jelenségekben is. Igy például a diplomás emberek is és mindazok, akik tudományukkal vagy tehetségükkel akarnak érvényesülni, a fővárosban kívánják elérni boldogságukat. Kicsinynek tartják erre a vidéket és nem méltónak, hogy ott szerezzenek maguknak hirt, tiszteletet és elismerést. S az illetékes körök — sajnos - maguk is c ezt a hibás nézetet. A nagy tehetségnekutcára korzózni. Jó collegák, régi iskolatársak, cimborák hamarosan körém gyülekeztek, kiknek társasága — mondhatom — egészen más lelket öntött belém. Ezentúl keresve sem lehetett engem otthon találni, s ha megkokkettiroztunk egy pár csinos leánykát pl. a három Gráciát, a szép Amorettet, a szende Ibolyát stb . .. egy cseppet sem bántott az „Andere Städtchen" . . . Nem ám, mert hamarosan akarva, nem akarva be kellett ismernem, hogy igaza van a nótának, meg annak a közmondásnak! De nehogy eléje vágjak magamnak, kezdjük elölről. Ilogyanis történt ? Szombat este volt, a hét utolsó napja. Fölvertek már fényes táborukat a csillagok, a hold barátságosan mosolygott a tőidre, az aratók fülbemászó danájatol hangzott már az erdő és mező, az egész természet nyugvóra hajtotta fáradt fejét . . . Csak a város Főutcája mondott ellent e nyugalomnak, hol a lakósok az enyhe, kellemes esti sétákkal törekszenek kárp ítolni magukat a forro, szinte kiállhatatlan nappali órákért. Csak úgy hullámzott e napon a korzó, s visszhangzott a nagy tér a vidám kacagástól, elmés megjegzésektol. Tudj'Isten miért, de nekem is jó kedvem kerekedett. Egy kis földre szált angyal (csak szárnya nem volt) bájos képe. lopódzott keblembe, úgy hívják — szőke Adonis, - kinek ábrándos, beszédes kék szemeitől, pisze orrocskájától. rózsa piros ajkától, mely szüntelen mosolyog, nem birtam megszabadulni ... , . Akármerre néztem, csak őt láttam, akarki beszelt, csak az ő hangját véltem hallani ... Szóval, mondjuk ki, hisz mi van abban ? Szerelnies lettem! l)e hát ez igv nem mehet, ha az ég és föld ellenem esküszik is, ennek "a kis Adonisnak enyémnek kell lennie ! Gyerekek — szóltam társaimhoz — ki mutat beV Egyik azonnal vállalkozott s be is mutatott. Nem tudom, tévedtem-e (a következmények n megmu ívlai számunkhoz fél iv mellél-clet van csatolva