Zalamegye, 1897 (16.évfolyam, 27-52. szám)

1897-07-04 / 27. szám

tette a magyarban a szunnyadó nemzeti öntudatot, hogy megbecsültette vele édes anyai nyelvét, a melyről már-már azt vélték, hogy az csak a köznépnek való Az 1790-re összehívott országgyűlés Pozsonyban ülésezett. Festetics gróf, a Graéven-huszárok alezeredese, több ezredebeli tiszttel szövetkezve folyamodványt nyújtott be julius 12-én a rendek házához, a melyben azt kén, eszközölje ki az országgyűlés a királynál, hogy a magyar ezredek béke idején mindig a hazában legyenek elhelyezve; hogy a magyar ezredeknél a nagyrészt idegen tisztek helyett magyar tisztek alkalmaztassanak; hogy végre ugyanezeknél a szolgálati és vezénylő nyelv a magyar legyen. Ez akkor hallatlan kívánság volt, s ha ennek hangoztatását meg is bocsátották volna Festeticsnek,a politikusnak, nem bocsátották meg Festeticsnek, a katonának. Már előbb, 1790. május havában is bevádolták volt névtelen levélben a királynál, balul magyarázván azon tettét, hogy hazafias beszédet intézett ezredéhez, a melyet Horvátországból Pestre vonultában Keszthelyen megvendégelt. Az országgyűléshez intézett folyamodásával betellett a mérték-. Festeticset mentelmi joga dacára a haditanács parancsa alapján elfogták és haditörvényszék elé állították. Hiába irt föl érdekében az országgyűlés az uralkodóhoz; hiába bizonyították az ország rendei, hogy Festetics és tiszttársai nem követtek .el törvénytelen és büntetésre méltó cselekvényt folyamodásukkal: a haditörvényszék három heti - fogságra, a fogság költségeinek viselésére és királyi megrovásra Ítélte Festeticset; azonkívül úgy őt, mint a vele szövetkezett Graeven ezredbeli tiszteket büntetésből más ezredekhez helyeznék át. — Igy került Festetits György Luxemburgba a Latour-féle könnyű lovasokhoz, azután Milánóba és végre Cremonába a dragonyosokhoz. — Szolgált tovább büntetésének kiálltával buzgón, odaadón. De midőn végre is kénytelen volt belátni, hogy legönfeláldozóbb szolgálatával sem képes visszanyerni az udvarnak elvesztett kegyét; hogy gyanús szemmel nézik hűségét, s hogy igv a katonai pályán már nem tehet többé hasznos szolgálatokat királyának és hazájának: 1791. május havában lemondott tiszti rangjáról, megvált az annyira kedvelt katonai pályától és 36 éves korában viszszavonult Keszthelyre, hogy más tért keressen teremtő tettereje számára. Szivében azonban katona maradt mindvégig, mert jól tudta, hogy a haza boldogságának első alapföltétele a biztonság kifelé és befelé. Erősnek akarta látni hazáját minden ellenséggel szemben, s azért a hon védelme céljából a legmesszebb menő áldozatokra is kész volt. Így hogy csak néhány adatot említsek, 1802-ben 40.000 forintnyi alapítványt tett azon rendelteltéssel, hogy ezen összeg kamataiból évenkint 3 magyar nemes ifjú neveltessék a bécsi katonai iskolában mindaddig, mig hasonló intézet Magyarországban is íölállíttatik. Nagy összeg pénzzel járult a Ludoviceum fölállításához. 12.000 frt alapítványt tett a Ferdinánd fhgről nevezett huszárok részére. 1809-ben a francia háború alkalmával 100, utóbb 500 huszárt állított teljesen fölszerelve a hadsereghez saját költségén, Zalavármegyénél pedig 100.000 frtot tett le azon célra, hogy a szegényebb nemesek, kiknek a fölkelési hadhoz való bevonulásra nincsen elegendő költségük, abból segélyeztessenek. Két kézzel adott tehát Festetics György gróf a honvédelem céljaira a magáéból; de hazafiúi kötelességének tartotta nyíltan fölemelni szavát ott, a hol a kellő mértéken túlmenő, vagy az ország törvényes szabadságával ellenkező módon követeltek ez irányban áldozatokat hazájától. Igy történt épen most 100 esztendeje, 1797-ben. A franciák felső Olaszországnak elfoglalása után március 23-án bevonultak Karinthiába. 1. Ferenc király a közeledő veszély láttára ápril 10-én általános nemesi fölkelést rendelt el, s egyúttal megparancsolta, hogy „miként a poroszokkal folytatott 7 éves háborúban történt, a nemeseknek és a hűséges lakosoknak nagyobb száma az ország határainak megvédésére kivezettessék." Ezen rendelet ellen Zalavármegye 1797 ík évi ápril hó 12-én tiszteletteljes fölterjesztést tett a királyi felséghez, s ezen fölterjesztésnek indítványozója és szerzője Festetics György gróf volt. Kijelenti ezen föliratában a törvényhatóság először, hogy az országos congregatióba küldött követének azt adta utasításul, szavazzanak meg a megye nevében az 1715. évi 8 tcikkben körülirt nemesi fölkelésen kívül és azon túl is minden segélyt és minden eszközt, a mely az ellenség visszaverésére ós a hazának minden irányban való biztosítására szükséges ; csak olyanok ne legyenek ezen eszközök, a melyek már magukban hatálytalanok, vagy a melyek a bajt még nagyobbítanák. Azon kellend tehát a megye követeinek lenniők, hogy a megyék zászlói alá gyűjtendő emberek közül azok, a kiket sem személyökle nézve a fölkelés kötelezettsége nem terhel, s a kiket az ország sem tartozik akár kiállítani, akár ellátni, a királyi kincstárból, a többiek pedig a legalkalmasabbnak látszó uton-módon fölruháztassanak s az időjárás viszontagságai ellen legalább némiképen megvédessenek; hogy alkalmas fegyverekkel és elegendő lőszerre! elláttassanak; hogv gabona, széna és zab elegendő mennyiségben álljon idején rendelkezésökre; hogy az élelmiszerek árához mért napi zsoldot kapjanak s ezt. pontosan kapják meg; hogy végül, midőn a lakosság javarésze a határra vezényeltetik, komolyan gondoskodva legyen a belső közbiztonságnak sértetlen föntartásáról, a tolvajok, rablók, katonaszökevények és más roszakaratú emberek megfékezéséről. — „S minthogy reményleni lehet" — mondja a felterjesztés — „hogy az ország más torvényhatóságai részéről is fognak a mi vidékünkre jönni részint gyalogos, részint lovas csapatok : ezeknek ellátásáról is idejében és elegendőképen kellend gondoskodni, mivel különben az országnak ezen része fosztogatásoknak és rablásoknak lesz'kitéve, a nyomorult adózó nép pedig — mivel a földmivelés a háborúval járó nyomorúsátfok "következtében nagyobbára úgyis szünetel — éhínség által a legkétségbeesettebb lépésekre fog ragadtatni." „Miután igy megtettük tőlünk telhetőleg kötelességünket, mint jó polgárok és hűséges alattvalók" — folytatja a fölterjesztés — „úgy hiszszük, hogy jobbágyi hódolatunknak és odaadásunknak még különb tanújelét fogjuk adni az által, ha fiúi bizalommal és nyíltsággal föltárjuk Fölséged előtt az e tárgyban fönl'orgó ténykörülményeket és észrevételeinket, valamint a fönséges uralkodóház jóléte s az egész ország fid ve iránt táplált gyöngéd a ggályai n kat." „Fáj nekünk, Fölséges urunk, s majdnem megemészt bennünket a szomorúság, midőn előre látjuk, hogy ezen fölkelésnek, még ha létre jön is, a kívánt sikere nem lehet meg; hogy, ha életünket és vagyonunkat a végső veszedelemnek teszszük is ki, gyászba borult hazánkon és Fölséged szorult és szomorú helyzetén vajmi keveset fogunk segíteni; — s hogy ennek nem mi leszünk okai, nem a mi tetteink, nemis az ellenséges hadseregnek túlnyomó ereje, nem Fölségednek jó szándéka - a melyről .jól tudjuk, hogy hűséges alattvalóinak boldogítását célozza hanem okai lesznek bizonyos belső ellenségek, Fölségednek és a hazának legádázabb ellenségei, azok t i. akik almulasztották annak idején megtenni amaz intézkedéseket, a melyeket a célnak közös óhajunk szerint való elérésére alkalmas módon megtehettek volna és tartoztak is volna megtenni, a kiknek úgy látszik a legfőbb, érdekük - és szerencsétlenségünkre sikerül is — Fölséged és az ország hűséges lakossága közt a folyton tartó kölcsönös bizalmatlankodás üszkét buzgón és kiváló gonddal szítani ; oka lesz t. i. egyike másika azoknak, a kik Fölségednek legközelebbi tanácsosai, s a kik ilveténképen állásukkal és Fölséged kegyével is visszaélnek." Kifejti azután a fölterjesztés, hogy a nemesi fölkelés kötelezettsége sokkal régibb az 1715. évi 8. tcikknél: de annak elrendelése csak országgyfílésileg történhetik. Szintúgy csak az országgyűlésnek van joga hadi adót kivetni és annak mérvét megállapítani. A nem nemeseket a fölkelés kötelezettsége nem terheli, s bár a megye mindenképen azon volt, hogy az adózó népből többen a maguk jószántából ragadjanak fegyvert, ezen kísérletnek nem volt semmi eredménye. Arra pétiig nincsen mód, hogy a nép a hadba szállásra kényszeríttessék, s ha volna is mód, nem volna belőle haszna sem ő Felségének, sem az országnak. Az utolsó országgyűlésen a karok és rendek megajánlották az általános nemesi fölkelést: de mivelhogy ő Fölsége azon választ, adatta ezen ajánlatra, hogy az országgyűlésen kivül is elrendelheti a fölkelést, nem történt egyik részről sem további intézkedés és minden a vak sorsra maradt bizva. Pedig ha akkor elrendelik az általános insurrectiót, a fölkelésre köteles nemesek eddig elláthatták volna magukat a szükséges fegyverekkel, szervezkedhettek és harcászati gyakorlatokat tarthattak volna. Most azonban, midőn a nemesség a modern hadviseléshez szükséges fegyvereknek teljesen híjával van, midőn már sem idő, sem alkalom nincsen arra, hogy ilyen fegyvereket akár készpénzen is vásárolhasson, nem sok reményt lehet a nemesi fölkeléshez fűzni. Gondoskodni lehetett volna a fölkelő sereg eltartásáról is. Most a királyi kincstár már mód nélkül meg van terhelve; a megyei pénztárak nagyobbára ki vannak merítve; a szokásos hadi adót sem lehet erélyesebben behajtani, minthogy a nyomorult adózó népre már úgyis ránehezedik a háború ezernyi terhe; az üzlet, az adásvevés teljesen pang, az egész nép folytonos mozgalomban van. Minthogy tehát a közpénztárak előlegeket nem adhatnak, a fölkelő nemesek és bandériumok pedig magukról nem gondoskodhatnak, mivel részben szintoly szegények, részben készpénzen sem szerezhetik be szükségleteiket: attól lehet tartani, hogy a fölkelő sereg vagy rövid idő alatt szétoszlik, vagy mindenféle kihágás által a belbéke megzavarására fog okot szolgáltatni. Akkor még a rendes hadsereg is szervezett, ellentállásra képes állapotban volt: most .szét van szórva, meg van gyengülve. Azért a törvényhatóság arra kéri alázatosan ő Fölségét, hogy, ha a háborúnak minden áron tovább kell folynia, hivja össze minél előbb az országgyűlést, hogy az a hon védelme ügyében törvényszerűen intézkedhessék. Forduljon bizalommal a nemzethez, mint tette dicső emlékű elődje Mária Terézia, s a nemzet erejének végső megfeszítésével bizonyára most is készségesen föl fogja áldozni életét és vétét, a trón és a haza megmentésére. Hazafias, de fájdalmas kötelesség volt tiszteletteljesen bár, de nyíltan kijelenteni az uralkodó előtt, hogy egy számra nagyobb, s hozzá még folytonos diadalainak mámorában uszó ellenséges hadsereggel nem lehet a sikerre való kilátással szemben állítani egv szervezetlen, hiányosan fölfegyverzett, félig meztelen és élelmezetlen fölkelő sereget. Ilazatías, de keserves föladat volt kimondani, hogy az erőknek végső megfeszítését nem lehet egyszerűen elrendelni: hogy erre a nemzetet csak a lelkesedés szent heve bírhatja rá. Festetics György teljesítette e hazafias föladatot, mert átérezte azt, a mit megyénknek büszkesége, a haza bölcse, szavakban is kifejezett, hogy a hazáért kockáztatni szabad mindent, de a hazát magát kockáztatni nem szabad. A háború további folytatásának lehetetlenségét különben még az általános insurrectiót elrendelő királyi leirat kibocsátása előtt Bécsben is kezdették sejtani ; mert már ápril 7-én fegyverszünetet kötöttek a franciákkal Judenburgbau; ápril 13-án pedig — oly időben tehát, midőn Zalavármegye fölterjesztése még alig érhetett Bécsbe — már meg is kezdették Leobenben a békekötésre irányuló alkudozásokat, a melyek azután az október 17-én Campo Formioban aláirt békekötésre vezettek. De ha igazat adtak is az események Festetics Györgynek, (a mint beigazolta éleslátását azon szánalmas szerep, a melyet az ócska fegyverekkel fölszerelt fölkelő sereg a későbbi háborúban játszani kénytelen volt): azért a király neheztelése mégis teljes súlyával ránehezedett mindazokra, a kiknek ezen fölterjesztés létrejöttében döntő részük volt, s első sorban Festetics grófra, a kit a király 1798. ápril 12-én, a fölterjesztés keltének első évfordulóján, a megyéhez intézett leirattal azon „vétségeért", hogy „amaz illetlen fölterjesztésnek szövegét nyilvánosan fölolvasta és javaslatba hozta, s az annak szerkesztése céljából az ő elnöklete alatt kiküldött bizottságban a jegyzőnek úgyszólván tollba mondta", a cs. kir. kamarási tiszttől és méltóságtól és főherczegi székvárosának látogatásától eltilt. Fájt ezen félreismerés a királyhoz épen úgy, mint hazájához tántoríthatatlan hűséggel ragaszkodó főúrnak: de azért nem duzzogott, fönkölt gondolkodásának, nemesi szivének azzal adta legszebb bizonyítékát, hogy ezen félreismerés dacára is „élelmiszereket, hadi készleteket, csapatokat ingyen szállított a hadsereg részére és mindenkép arra törekedett, hogy az uralkodónak a franciák ellen való küzdelmét megkönnyítse." (Boncz, Keszthely város monográfiája, 411. 1.) Végre is győznie kellett az igazságnak. Ferenc király is megismerte Ferstetics grófot igaz értéke szerint, s hogy igy megismerte, hogy igazságot. szolgáltatott neki, hogy a titkos tanácsosi méltósággal díszítette föl: azt Festetics György gróf első sorban az ország felejthetetlen nádorának, József kir. hercegnek köszönhette. De ezzel megelőztük az események folyását. Evek multak el. inig a király kegye ismét Festetics felé fordult. Tekintsük már most, hogy a kegyvesztés éveit, mikép töltötte. Már akkor, midőn a katonai pályától megválván, Keszthelyre vonult vissza, első gondját képezte nagyterjedeliníí uradalmainak rendezése. A gróf külföldi tartózkodása alatt megismerkedett az okszerűbb gazdálkodással, s mivel éles elméje rögtön belátta, hogy csak az okszerű kezelés hiánya képezi okát annak, hogy ez az áldott hazai föld nem járul hozzá fokozattabb mérvben a nemzet vagyouosodásához, az elhagyatott mezőgazdaság emelését tűzte ki magának célul, s igy lett az okszerű gazdálkodásnak egyik legelső és mindenesetre a legnagyobb befolyású úttörője hazánkban. Régibb ismeretség alapján Nagyváthy Jánost hivta meg és szerződtette tejhatalmú jószágkormányzói minőségben 162.000 holdnyi jószágainak vezetésére. Nagyváthy hivataloskodása kezdetén 1792-ben először is utasítást dogozott ki, a mely a gazdálkodásban követendő szabályokat mind magában foglalta. Ezen utasítást a gróf minden gazdatisztjének le kellett másolnia s meg is kellett tanulnia. Nagyváthy kikérdezte az egyes tiszteket, s eközben magyarázgatta a maga utasítását. De minthogy így meg kellett győződnie különösen a kezdő gazdatisztek ismereteinek hézagos voltáról, s talán a folytonos magyarázgatásokba is belefáradt, azon tanácsot adta Festetics grófnak, hogy az uradalmi gazdatisztek kiképzésére állítson fel külön tanintézetet. A háborús idő ugyan nem kedvezett semmiképen ezen eszme megvalósításának, s nem is volt meg semmi alapföltétele; nem volt sem szaktanár, sem tanulni vágyó ifjúság, sem a tanításra alkalmas helyiség, sem agyakorlatra berendezett önálló gazdaság: csak egy alapföltétele volt meg — de ez azután elég is volt minden nehézség leküzdésére, — Festetics György gróf vasakarata és kimeríthetetlen áldozatkészsége. 1797-ben megnyittatta az uj gazdasági tanintézetet egyetlen tanárral, egyetlen tanitványnyal. Épületre volt szükség: Festetics emeltetett a Páhok felé vezető országút mentén hatalmas házat az intézetnek. Önálló gazdaságra volt szükség: Festetics adott az épülettől nyugatra és északra fekvő térségen szántóföldet, kertet, rétet, Cserszegen szőlőt és erdőt, összesen 902 holdnyi területet. Nem voltak magyar szaktanárok : Festetics képeztetett ilyeneket saját költségén a külföldön, s addig is szerződtetett jó díjazás mellett oly külföldi férfiakat, a kik a gazdasági téren jó hírnevet szereztek maguknak. Meg volt volna tehát min len, csak egyben volt még hiány : tanítványokban. Ezeket már nehezebb volt szerezni. A magyar nemesség sehogyan sem akarta megérteni, hogy a gazdálkodás megtanulására szükséges lehessen valami elméleti oktatás is. A maga jószántából tehát senki sem küldötte fiát az uj tanintézetbe. Nein maradt tehát más hátra, mint vagy fogni, vagy pénzen venni tanitvá nyokat. Igaz, hogy gondolatnak is elég különös gondolat: de azért Festetics György gróf megtette mind a kettőt, fogott is, meg vett is tanítványokat a maga intézete számára. A kik alkalmazásra számítottak urodalmaiban, azoknak csak úgy lehetett ezen cél jókat, elérniük, ha a tanintézetet látogatták; ezeket tehát megfogta. A kik a tanulásra hajlandóságot mutattak, azoknak lakást, élelmet, ruhát, s jelentékeny ösztöndijakat adott. A szorgalmas tanulókat oly bőven látta el pénzzel, hogy az akkori olcsó világban még egy kis tőkét is megtakaríthattak maguknak. Ezeket tehát megvette. Igy született meg hazánknak, sőt talán azt mo ndliatjuk, egész Európának első gazdasági tanintézete, a mely nagylelkű alapítója után „Georgicon"-nak neveztetett el. Azt irják és mondják, hogy a Georgiconnak kezdetben csakis az volt föladata, hogy Festetics gróf (irodalmai számára neveljen gazdatiszteket. Hogy Festetics György grófnak nem lett volna messzebb menő szádéka az intézet megalapításánál, azt nem vagyok hajlandó elhinni; mert akkor semmi arányban sem állottak volna az áldozatok, a melyeket hozott a tervbe vett céllal. De hogy az intézet kezdetben csakis a grófi (irodalomnakadott gazdatiszteket, az egészen természetes. Mert ugyan ki érezte akkor még Festeticsen kivül annak szükségét, hogy nemcsak gyakorlatilag, de, elméletileg is kiképzett gazdatisztjei legyenek? Ennek előnyös voltát csak akkor kezdették belátni a főurak és nagybirtokosok, midőn Festetics urodalmaiban kézzel foghatókig meggyőződtek az okszerű gazdálkodásnak áldásáról, s hogy ebben az áldásban nekik is minél előbb részük legyen, elhódítgatták Festeticstől képzett gazdatisztjeit. Meg volt tehát törve a közönyösség jege. A tanintézet hallgatóinak, a. gyakornokoknak száma, a mely az első három évben 1—5 között váltakozott, már 1801-ben 20-ra szökött föl, s az oly szerény kezdetű intézet oly