Zalamegye, 1896 (15.évfolyam, 27-52. szám)

1896-11-01 / 44. szám

XV. évfolyanj. Zala-Eá^rszeg, Í896. november 1. 44. szán). JIL Előfizetési dij: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egy szám ára 10 kr. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr, többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdíj 30 kr. Nyilt-tér petit sora 12 kr. 1, ÉÉíÉési 65 A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. ' 0 | III A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala egerszegi ügyvédi kamara" és a „Kanizsai járási, községi és körjegyzők egyletének" hivatalos közlönye. ^ nvcegj elellik: xn.inD_c3.e33_ vasárnap. Halottak estéje. Üdvözlünk kegyelet szent estéje, halottak néma éjszakája, temető csendes birodalma ! Tietek ma szeretetünk legszebb virága, szivünk leghőbb dobbanása, lelkünk önzetlen imája A harangok bús kongása ez estén fölrázza sziveinket a halottak iránt való közöny álmából. A halottak iránt való szeretet felujul szivünkben s hí bennünket az elfelejtettek sirjához. Emlékük oda vonz, hova remegve lépünk : a temetőbe, ahol a halált véljük mellettünk állni, aki mint kisérő ajánlkozik, mutogatván nekünk a sirok között munkájának borzalmas képét. Allj meg halandó! — mondja nekünk a temető kapujánál. Ez lehet rád nézve diadalkapu — folytatja tovább — mely az örökké valóságba vezet és dics-fénynyel vesz körül, ha az erénynek, és a jónak éltél ! De rettegj ezt áthidalni, ha a bíín adósságait életedben kifizetetlenül hagytad ! Jer csak velem ! — mondja a halál. ^ Állj ide a sir szélére és tanulj ! Tanuld meg, hogy hiú képzelődés harcra kelni Isten ellen, mintha erősebb volnál nála ! Hasztalan törekvés kincset szerezni, hogy kincsen szerzett váradban elrejthesd magadat a halál elől! Itt látod, hogy níncsea erő, nincsen gazdagság, mely legyőzhetetlen. Akik e sirokban nyugosznak, megmondhatnák neked. Magad is megnézhetnéd, de akkor feljajdulnál ; mert a sirok férgei egy ijesztő képben mutatnák meg neked munkájuk borzalmas eredményét s azt, hogy Istenhez képest, akinél nagyobb akartál lenni, semmi vagy, épen semmi az enyészet morzsoló hatalma alatt. Menjünk tovább ! — mondja a halál. Nézd e sirokat, mily egyformán takarja őket a száraz avar, a haldokló természet szemfedője. A benne szunnyadók békében aluszszák egymás mellett csendes álmákat ; osztó igazság : egyformán haltak, egyformán porlanak. Akik az életben békében meg nem fértek, itt megférnek az anyatermészet kebelén, a mulandóság karjai között. Tán azt hiszed, hogy a gránit oszlopok dacolnak a mulandósággal ?! Nem ! Csak az emlékezet éveit nyújtják ! A múló századok meghazudtolják ezeknek örökkévalóságát ! Csak egy „örök" : az Isten ; csak egy múlhatatlan : „szent végzése" s az, hogy mindnyájan meghalunk, akik születtünk. De kövess csak ! mondja a halál. Hogy a mulandóság e szomorú képe kétségbe ne ejtseu, fölemelem szemeidet az élet fájára : a temető keresztjére, amelyről a mulandóság sötétségében az örök élet sugárzik feléd. A rajta függő legyőzte számodra a halált ! Ereje, záloga lesz a föltámodásodnak és biztosít, ha a mulandóság csontjaidat porrá őrli is. E jelben győzni fogsz és addig is, mig sirod sötét éjjelét a föltámadás dicsfénye meg nem világítja, ennek árnyékában föltalálod azt a nyugalmat, amelyet — mint a föld vándora — az élet göröngyös utain hiában kerestél. Nézd csak a temetői lámpáknak a fényét ! Az örök élet fényességeit hirdetik azok, itt pedig a Gondviselés őrszemei, amelyek virrasztanak a halottaknak álma felett. Ne aggódjál ! A te sírodra is leragyognak az ég örök-lámpái, hogy az örök sötétség éjjelét áttörjék, mint az égi szeretetnek elolthatatlan lángsugarai ! Jöjj csak velem és látni fogod, hogy az ősz dere lesöpörte a sirvirágokat, elhamvasztá a nefelejtseket, de szeretetet hozott helyettük. Kinek-kinek ott van sirján az élők koszorúja, amelylyel elhozták szeretetük hervadhatlan koszorúját is, amelynek levelei ima gyöngyökből állanak. Az ima e szép koszorúja a sírodról sem fog hiányozni ; mert ha lokonaid elhalnak is, ha rólad megfeledkeznek is ; az egyház soha sem feled el ; a többi meghaltakéval együtt megkoszorúzza a te sírodat is a meghaltak eme szép A „Zalamegye" tárcája. Vadvirág. Elbeszélés. Irta : Katona Imre, (Folyt, és vége.) Kevés időre Bruchbauer eltávozása után Léni felfutott az erkélyre s igéző szép szemét mereven szegezé azon utkanyarulatra, melyen az öregnek okvetlen elhaladnia kellett. S amint az az útról eltűnt, izgatottan oldá le nyakáról piros keszkenőjét s lázas sietséggel rontott a hercegi lakosztályba. Kevés vártatra rá már ott lengett a piros kendő a vadászlak tetejéből kinyúló trikolor árbocán. Ezután az erkélynek északi részére sietett, tekintetét az erdőnek bizonyos pontjára szegzé. Feszült várakozásban múlt el vagy 20 perc s Léni türelmetlen kezdett lenni. Haragjában parányi lábaival toborzékolni kezdett, arca elsötétült, kezével pedig leomló haj hullámait kezdte tépni. Olyan volt, mint egy dühöngő démon. Ámde ő még igy is szép volt. Szegény jó öreg, ha most láttad volna, mit olvastál volna ki kedvenced arcából ? — A legféktelenebb szerelemféltés ült ott, olyan féltékenységé, ami az őrülettel határos. Nyugodjál meg sorsodban jó öreg, s gondold meg, hogy Léni is csak Éva leánya. Hűtlen lett első imádottjához: a szép természethez; mert elérkezett nála azon idő, amikor a leánysziv szerelemre ébred. Az ő szive is megnyílt, hogy egy ifjúnak képét fogadja be. Te megtiltottad neki a szerelmet, azért csalt meg téged is, mert titokban mégis szeretett. Előtted pedig egy színésznő ügyességével tudta azt elpalástolni. Amíg te mit sem sejtve, nyugodtan álmodoztál, addig ő meglopta álmát, s macska ügyességgel mászott az ablakon ki, hogy szerelmesével csak néhány pillanatig is — enyeleghessen. Szerelmese viszont éji nyugalmát áldozta fel érte, tudva, hogy bálványképe nappal megközelíthetlen. Oh mert az igaz szerelem utat tör magának, nem gátolhatja meg más, egyedül a halál. Kitörő örömmel ujongott fel a szerelmes leány, amint a távolban egy mozgó fehér pontot megpillantott. Egy fehér kendő volt az, óriási fenyüfa sudarára kötve. Ez volt szerelmesének jeladása, s erre várt oly türelemvesztetten. — Jövök Róbertem, jövök! Mindjárt nálad leszek! Kiáltott Léni örömtől ujjongva a jelzett irány felé. Sietve zárta be az erdészlak összes ajtóit, a kulcsokat keblébe rejté, maga pedig sietve gyorsan tűnt el az erdő rengetegébe. Nem kereste a jó utat, mert attól tartott, hogy találkozik valakivel, aki még el is árulhatná. Könnyedén szökdelt egy-egy veszélyes árkon át, s fel sem vette, ha egy meredek szikla állta útját. Felkúszott rá, s csakhamar túl volt azon. Gyakrabban megmegállt, de nem pihenni, hanem mintha dobogást hallott volna. Ilyenkor megrendülve nézett körül, még lélekzetét is visszafojtotta s úgy figyelt, honnan jön a hang. Pedig szive dobogása csalta meg, azt hallotta oly féktelenül verni. Felkacagott s még gyorsabban haladott a kitűzött cél felé. — No mégcsak egy sziklát kell megmásznom, s aztán Róbertnél leszek! Váljon hogy fogad? Tudom, neheztelni fog megint, ha megmondom, hogy még mindig nem vallottam apuskámnak semmit. Édes Istenem, de hát miért olyan gyáva, hogy nem meri kezemet megkérni? Volnék én csak férfi, majd oda állnék, ha azt kellene megkérnem, akit szeretek. Igy tűnődött szegény leány magában, mi közben fel sem tűnt neki, hogy a legutolsó sziklát is elhagyta, melynek kopár csúcsán elhagyottan nyúlott az ég felé egy óriási fenyü. Egyik ágán még mindig ott lengett a fehér kendő, mit Stein Róbert bányafelügyelő kötött fel, azzal jelezve a találkát. E szikla csúcs tövénél, sűrű fenyü bokrok közt vezet le a gyalogút. Ezen haladt le gyors léptekkel. Szép szemeivel fürkészőleg tekint ide s imakoszorujával : „Adj nekik Uram örök nyugodalmat és az elenyészhetlen világosság fényeskedjék nékik !" A csendes órák múlnak. A halottak eetéje a néma éjbe temetkezik. Elég a mulandóság helyén a megdöbbentő és vigasztaló gondolatokból ! Jer most vissza halandó újra a temető kapujába! — mondja halál. Menj vissza újra az élők közé, de ne feledd el soha, hogy egykor ismét ide visszatérsz ! Az élet zajában őrizd meg lelkedben az üdvözitő hitet ; ápold szivedben a boldogító reményt; szeress egy legfőbb Urat, akinek trónja a csillagok fölött van, hogy annak szeretete téged föltámaszszon és üdvözítsen ! A választás eredménye vármegyénkben. Az október hó 28-án vármegyénk területén megtartott országgyűlési képviselőválasztás eredményét a következőkben közöljük : A zala egerszegi választó kerületben Szily Dezső választási elnök a küldöttség! tagok jelenlétében a választást megkezdette. A küldöttségi tagok a választási elnök, ez pedig Skublics Imre szavazatszedő küld. elnök kezébe tette le az esküt. Ezután a választási elnök kihirdette, hogy a szabadelvű, párt részéről dr. Czinder István és társai dr. Klamarik Jánost, a néppárt részéről Balaton József és társai Farkas Józsefet ajánlják képviselőjelöltül. Ez ajánlások folytán a szavazást elrendelte s az mindkét szavazatszedő küldöttségnél pont 9 órakor megkezdődött és megszakítás nélkül folyt egész napon át. Az első szavazatszedő küldöttségnél este 10 óra 18 perckor, a második szavazatszedő küldöttségnél 11 óra 23 perckor tűzte ki a választási elnök az egy órai zárórát és éjjel 12 óra 23 perckor a szavazást bezárta. Ezutáu a szavazatszedő küldöttségi és választási jegyzőkönyveket állította egybe a szavazatszedő küldöttség, amelynek befejeztével éjfélutáu 1 órakor hirdette ki a választási elnök a szavazás eredményét, amely szerint Farkas József 1984 szavazatot, dr. Klamarik János 811 szavazatot kapott s igy FARKAS JÓZSEFET 1173 szavazattöbbséggel megválasztott országgyűlési képviselőnek elnó • kileg kijelentette ; egyúttal a jelenvolt, megválasztott országgyűlési képviselőt a választó polgárság nevében tova, keresi Róbertet, aki pajkosságból már sokszor elrejtőzött egy-egy bokor mögé, hogy őt megijessze. — Itt vagyok! én édes szerelmem! — Kiáltott Róbert szerelem ittasan Leni felé, s a másik pillanatban már egymás keblén csüngtek s ajkuk egy hosszú csókban tapadt egymáshoz. — Én édes Róbertem! — Én édes Lénim. Egyetlen kjs Vadvirágom! Ismételték kitörő szerelmi ömlengéssel, s valóságos szerelmi turbékolást vittek véghez, s alig bírtak egymás karjaiból kibontakozni. — Jer angyalom a szokott helyünkre, mert itt nem vagyunk egész biztonságban. Valamelyik bányamunkás erre talál vetődni, s nem szeretném, ha igy együtt találna bennünket. — De hát hova víszesz olyan helyre, ahol senki sem láthat meg bennünket? Ugyan mondd édes?Enyelgett Léni Róberttel. — Hova?! Szokott helyünkre a „farkas barlangba", ahol én leszek a farkas, te pedig a bárány és ahol én téged megeszlek aranyos kis báránykám. Még pedig ezen a kis eper ajkadon kezdem így ni! — Forró csókot nyomva a kacagó leány ajakára. Izmos karját pedig körül övedzé annak karcsú derekán s óvatosan ereszkedett le vele a meredek sziklafalon. Ennek aljában volt a „farkas barlang". Itt leültek egy kőlapra s elébb soká egymás szemébe néztek némán, szótlanul, mig végre Léni együgyű naivitással kérdé Róberttől: — Tehát ez azon hely, ahol senki sem lát meg bennünket ? — Ez édes angyalom, ide nem vetődik ember, mert itt még a napsugár is ritka véndég. Mitől se tarts kedves. Felelt Róbert határozott hangon. — De lát bennünket a jó Isten Róbertem! S ezt pedig azért mondom, hogy e bujkálásnak szeretném mihamarább végét szakítani; mert cselekedetünk ha nem bűnös, de semmi esetre sem tisztességes. Sokszor szé-