Zalamegye, 1896 (15.évfolyam, 27-52. szám)

1896-09-13 / 37. szám

XV. éVfolyauj Zalaegerszeg, 1896. szeptember 13. 37. szán). Előfizetési díj: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egv szám ára 10 kr. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr, többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdíj 30 kr. Nyilt-tér petit sora 12 kr. iü v 'rMr i r Ma ss A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara" és a „Kanizsai járási, községi és körjegyzők egyletének" hivatalos közlönye. HVCegj elerrxilfc minden -vasárnap. in Városi háztartásunk. Alább közöljük főbb tételeiben városunk 1897-ik évi költségvetési előirányzatát, melyet a képviselőtestület a legközelebbi rendes ülésén vesz tárgyalás alá. Tüzetesen átvizsgáltuk annak összes tételeit; összehasonlítottuk az 1896. év költségvetésével s ez irányú eljárásunkból kifolyólag a tanács által egybeállított s a városi pénzügyi bizottság részéről minden váltóztatás nélkül elfogadott előirányzatot reálisnak mondhatjuk, mint ahol mind a bevételi, mind a kiadási tételek a valóságnak megfelelő összegben vannak felvéve úgy, hogy e költségvetés keretében a városi tanács a folyó kiadásokat képes lesz fedezni. Igaz, hogy ez a reális költségvetés 85'/io% pótlékunkba fog kerülni s ez a százalék egy hamar még kevesbedni sem fog, hanem ellenkezőleg nőni fog; mivel a tanügyi kiadások rovatában az állami főgymnasium céljaira az 1897-ik évi költségvetésbe felvett 2,187 frt 50 kros tétel öt év alatt fokozatosan 5.000 forintra fog emelkedni, tehát ezen a cimen költségvetésünkben még 2812 frt 50 kr. növekedés lesz, ami az 51 ezer forintot tevő összes egyenes adónknál a pótlékot ö'AVo-kal fogja emelni. Más uton ugyanis, mint pótlék emeléssel, a mostani viszonyok mellett e költségnövekedést nem fedezhetjük ; mert a jelenlegi költségvetés tételeinek tüzetes átvizsgálása arról győz meg bennünket, hogy a bevételi tételeket nem emelhetjük, a kiadási tételeket pedig nem csökkenhetjük az egyensúly megzavarása nélkül. Uj jövüdelmi foirást pedig bajjal teremthetünk. Itt az ideje ily körülmények között komolyan gondolkozni kölcsönünk convertálásáról. Ezt a conversiót nem úgy képzeljük jelen esetben, hogy esetleg olcsóbb százalék mellett nagyobb összeget kapnánk kölcsön s ezzel a pesti magyar kereskedelmi banknál levő tartozásunkat nemcsak egészen lefizethetnők, hanem még maradna is pénzünk. Köztudomású, hogy két évvel ezelőtt tígy Bécsben, mint Budapesten a városi képviselőtestület két tekintélyes tagja utján tettünk e részben kísérletet, mely azonban eredményre nem vezetett. Mi jelen esetben a conversió alatt kölcsö níinknek magánál, a hitelező pesti magyar kereskedelmi banknál, semmi nehézségbe sem ütköző oly irányú átváltóztatását értjük, hogy fizetnők a jö/őben is a 655,000 forint tartozásunknak megfelelő 5'/a%-os évi anmuitást, a 36.025 forintot azzal, hogy p. o. a 655.000 forintos tartozásunk törlesztését megkezdenők 1897-ik évben a ettől az évtől kezdve 50 év alatt törlesztenők le, minek következtében a már ez ideig a 655.00 forintos kölcsönből letörlesztett pénzösszeget a banktól megkapnók s ezzel az összeggel helyre pótolhatnók az iskolai alapokat ; befizethetnők a kisdedovodai alápot, amit a .kisdedovoda épitésére fordítottunk, de mely összegnek kell fizetnünk most az évi kamatját, amellett évenként VaVo-ott kell a tőke törlesztésére is fizetnünk ; nem kellene a várost terhelő asphalt munkálatok költségeit részlettörlesztéssel fedeznünk, hanem a munkálatok után járó egész összeget képesek lennénk egyszerre lefizetni. Ezen az uton reméljük mi városi háztartásunknak oly irányú rendezését, hogy községi dótlékunk nem növekednék, hanem ellenkezőleg inkább kevesbednék. Már pedig — tekintettel a város lakóssága legnagyobb részének szomorú anyagi viszonyaira, —itt az ideje, hogy a város élén álló férfiak komolyan foglalkozzanak a városi adózási terhek lehető csökkentésével ; mert különben a lakósság — a községi és megyei pótlékok együttvéve meghaladván az egyenes adó mennyiséget —- a kétszeres adó teher alatt előbb-utóbb, leroskad A keszthelyi ünnepnapok. — Szept. 5. 6. 7. 8-án. — Magyarország első főpapja, Vaszary Kolos bíboros hercegprímás, el jött szülővárosába, földiéi közé Keszthelyre, hová <Jt a gondtalan gyermekkornak legszebb emlékei fűzik, a hol az „édes jó szülök" hamvai pihennek. Legutoljára 1891, év junius havában volt Keszthelyen, mint pannonhalmi főapát. Azóta 5 év telt el s nem volt hozzá szerencsénk, ámbár sokszor mondogatta nála tisztelgő földiéinek, hogy „elmegyek Keszthelyre, de csak akkor, ha fundamentumot is vihetek." Nemes jótékony" ságának ezt a széles alapját letette a mult év december havában és attól fogva már határozottabb alakot nyert azon előszeretettel ápolt terve, hogy eljön szülővárosába, mely bíboros hercegprímást eddig még nem tisztelhetett falai között. Magasra lobbant fel szivünkben az örömtűz, midőn Keszthelynek nagy szülöttjét, a szegényeknek jóltevőjét, szeptember 5 én a hálás szivek kitörő lelkesedésével és rajongó szeretetével fogadhattuk és üdvözölhettük. Verőfényes szép nap volt az 1 Már a kora reggeli órákban zászlódiszben úszott a város. 9 órakor 24 tagból álló bandérium és a notabilitások 40 kocsin vonultak ki a „Kilátó hegy"-ig a B.-Füredről jövő hercegprímás elé, ki 11 órakor érkezett oda. Nagy István városbíró üdvözölte néhány szóval a kegyes tőpásztort, mire O rövid köszönettel fejezte ki érzelmeit. A városba 3/órakor érkezett a primás kíséretével s a közönség a diszkaputól a grófi kastélyig lelkes éljenzéssel üdvözölte a szeretve tisztelt főpásztort, ki jóságos mosolylyal és kézmozdulatokkal fejezte ki köszönetét. A hercegprímás dr. Kohl titkárjával gr. Festetics Tassiló palotájában szállott meg. Keszthely illustris vendége szeptember 5-én délután dr. Kohl titkár kíséretében a szt. Miklósról címzett temetőbe hajtatott s ott szülei: Vaszary Perenc és Bajnok Terezia sirját kereste fel. Onnan visszajőve, meglátogatta az apáca zárdát, dr. Burány Gergely fögymnasiumi igazgatót, a premontrei társházat, dr. Uunst Ferenc apátplébánost s másokat. Vasárnap, szeptember 6-án, d. e. a tisztelgő küldöttségek hódolatát fogadta a herceprimás ós pedig először is 10 órakor a helybeli főgymnasium tanári karát, melyet dr. Kuncz Adolf prépost vezetett. Keszthely város képviselőtestfllete, a helybeli kir. hivatalok, intézetek és egyletek küldöttsége, mely 60 tagból állott, 11 órakor foglalt helyet a nagy fogadó teremben. A hercegprímás bíbor talárban jelent meg földiéi előtt, kik riadó éljennel fogadták. A „Zalamegye" tárcája. Fény a sötétben. Haloványon is szép, leányos arcát oda fektette parányi kis kezeibe s azután könnyes szemeivel nézte hosszasan az előtte ülő fiatal embert, aki éppen arról beszélt neki, hogy csupa bolondság az egész élet, mely szakadatlan láncolata a hazugságoknak. — Nekem is kijutott belőle a részem, asszonyom. Pedig higyje el, valaha valamikor én is tudtam szeretni s talán tudnék ma is, ha ... . A leányos arcú szép asszony felkapta a fejét s egyik kezével tagadólag intett. — Maga — rossz ember ! — Igaza vau asszonyom, csakugyan rossz vagyok. Ugy veszem az életet, amint van, s igyekszem leszakítani minden óráuak a virágát. — Hanem a töviseket ott hagyja a száron, s en gedi, hogy a ki utánna nyúl, érezze annak szúró fájdalmait. — Nekem is a lelkemig hatoltak a tövisek, ma is szenvedek még ! — Szenved ? . . . — Jöjjön, legye ide kezét a szivemre s hallgassa meg annak lázas, kínos dobogását. Egy rég eltemetett világ romjait hordom én magammal s az a mosoly, az a jó kedv, mely néha arcomon verődik vissza, mind csak hazugság, gyáva tettetés, virág a siron, melynek ha van is szine, hiányzik illata. Tehát az is hazugság ? — Minden asszonyom, de a szenvedésem, az igaz. — Hanem a szavai, a beszéde, az elhangzott ígéretek, a sóhajtva rebegett eskü, az ugy e bár, mind csak mese, üres és hiu szemfényvesztés, a mivel áltatja a lelkét s az őrülotbe kerget másokat ? A fiatal ember óvatosan nyul a szőke asszony kezei után s megcsókolja a rózsás körmöket. — Es az igaz, hogy szeretlek egyedül téged, a lemondás tébolyító fájdalmával, reménytelenül, örökösen kínzó gyötrelemmel. A megtestesült átok és kárhozat reám nézve ez a szerelem, hanem azért nem tudlak kitépui a szivemből; megyek és futok utánuad a rajon gók fanatizmusával s imádkozom hozzád. Velem vagy ébren, elfoglaltságom közepette, rólad álmodom éjjel, magányos éjszakákon ; a te szőke, szép, hullámos hajú fejedet látom csendes óráimban s nem akarom hinni, hogy mindez csak fantom, játéka a lázas képzeletnek. Szeretlek és uem veszem észre az ürt, mely mi köztünk tátong, mely örökre elválaszt egymástól ! . . . Elhallgatott és leborulva összecsókolta a síró asszony reszkető kezeit. És a szobában is valami mély bántó csend honolt. A selymes függönyük felfogták a tavaszi napnak az ablakon áttörő sugarait, melyeknek megtört fénye vöröses szint kölcsönzött a bútoroknak. A kalitba zárt madár sem énekelt, álmos fejecskéjét oda rejtette szárnya alá s a rostélyzat egyik sarkában csendesen szendergett. A fiatal asszony zokogott. Csillogó könycsepjei végig gördültek bánatos arcán ; azonban azokon keresztül is lehetett látni azt a mély, szenvedélyes tüzet, mely szemeiben égett. Mikor pedig megszólalt, észrevehető volt hangján a bús rezgés, a fájdalom, mely lelkéből fakadt. — Azután mondja, miért jön hozzám, ha még a remény is kihalt szivéből ? Gyönyörködik szenvedésemben, örömet okoz magának, ha sirni, kétségbeesni lát ? — A szeretet, a szivem hoz ide ! . . . Mindent elveszítettem, a mi más embernek kedves, de azt a hitet, hogy valaha még az enyém leszel, egészen és osztatlanul, megőriztem, rendületlenül, ezt még nem tudta kiölni a keblemből senki és soha ! — S ha én azt mondanám, hogy a hitedben is csalódsz ? — Volna erőd, bátorságod, érzéketleuséged hozzá? — Te mondtad, hogy lépjünk rá e lemondás uttára, feledjük el egymást. — Es én mondtam azt is, hogy szeretlek, hogy imádkozom kozzád ! A leányosan szép asszony elkezdett mosolyogni s valami derűs, meleg pirosság ömlött el halovány vonásain. A kezeivel, a tekintetével pedig oda kényszerítette picike lábaihoz az ifjút, a kihez csintalankodva szólt: — Nos halljuk azt az imát ! A térdeplő ember fejét egész alázatosan a szép asszony ölébe hajtotta s kezeit annak dereka körül összekulcsolva, elfogult han gou rebegé: — Szeretlek és hiszek az örök üdvösségben ! . . . Az „amen"-t azután együtt mondták el csókban, forró ölelésben, mig az áldást az álmából fölriadt, kitér jesztett szárnyú kis madár adta rájuk dalban, édes csicsergésben. A csókról. Dóczynak a csókról költői detiniciója van, de nem szabatos. A csók lényegét és válfajait még eddigelé szabatosan nem defineálták. A csók az ajk adománya : az ajkat a tettre az érzelmek túláradása viszi. Nemcsak jobb érzelmek indítják csókra az embert. Júdás Krisztust csókkal árulta el. A história nem állapitotta meg, hogy Ádám és Eva csókolóztak-e, de valószínű. Hogy azonban Cleopatra, Lais, Venus, Diana csókolóztak, az több, mint valószínű, mert még ma is mondják : Apolló csókja adott ihletet nekik. Világos tehát, hogy a C3Ók régóta szerepel. Nevetségesnek találja mindenki, hogy a csók a legkívánatosabb nyalánkság legyen mindenki előtt. Ha gyönyör nem lenne a csókban, okvetlen kiment volna a divatból. Vé leményem szerint a csóknak gyönyöre abból fakad, hogy a ki azt adja, annak is — jól esik. De ize is van a csókoknak. így van savanyú, keserű, hideg és több efféle csók. Melyik azonban a legédesebb csók ? Ez iránt sem lehet senkinek sem kételye, kétségkívül a tiltott csók. „Minden, a mi tiltott, a legédesebb, a legjobb szokott lenni" ezt Írhatta Éva anyánk az ő hátrahagyott memo-