Zalamegye, 1896 (15.évfolyam, 1-26. szám)

1896-03-15 / 11. szám

XV. évfolyam. Zala-Egerszeg, Í896. njáreitis Í5. 11. szári). JIL Elöfizetési díj: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egy szám ára 10 kr. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr, többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdíj 30 kr. Nyilt-tér petit sora 12 kr. í, közművelődési $ A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egysiilet", a „Zala egerszegi Ügyvédi kamara" és a „Kanizsai járási, községi és körjegyzők egyletének" hivatalos közlönye. Megjelenik :naL±:n_cLe:n_ Arasárnap. Március 15. A mai nap első sorban a sajtó felszabadulásának ünnepe, mit erőszakkal, de vérontás nélkül, népgyűlés proklamált Pesten, 1848. márc. 15-én. A népgyűlés lelke Petőfi Sándor, legtöbb tagja egyetemi tanuló ifjú volt. A szabad sajtó első szülötte Petőfi Nemzeti dala („Talpra magyar, bí a haza !"), a magyar Marseillaise volt, melyet azóta minden márc. 15-ét ünneplő gyülekezetben elszavalnak vagy elénekelnek. A népgyűlés erőszakkal foglalta le a Landerer—Heckenast-féle nyomdát; s a Nemzeti dalt és azt a hires 1*2 pontot, melybe a magyar nemzet kivánságait foglalták, maguk az ifjak szedték ki ; a még nedves nyomtatványokat kiosztották a nép között, tele rakgatták velük a főváros összes falait. Majd Budára ment fel a lelkes tömeg, mely haladásában hógörgeteg módjára növekedett, s kierőszakolta a helytartótanácsnál a szabad sajtó proclamálását. Ez röviden a magyar sajtó felszabadulásának genesise. A mai kor alig érti már azt az országos, lángoló lelkesedést, mely a magyar nép szivét a sajtó felszabadulásának hirére eltöltötte. A „sajtószabadság" elég abstract és magas arra, hogy az az országos, lángoló lelkesedés, mely a nép legalsóbb rétegeit is áthatotta, bennünk — ha gyanút nem is — csodálatot keltsen. Mert az a lelkesedés általános és igaz volt ; a mi csak ugy lehetett, ha a nép tisztán fel tudta fogni lelkesedésének tárgyát. Az akkori rendőrállamot illöti a kizárólagos érdem, hogy a magyar nép olyan alaposan megtanulta: mi az a szabad sajtó. A tanítás nagyon kézzelfogható és egyszerű volt: elég volt börtönbe vetni politikai véleményének nyilvánítása miatt Wesselényi bárót; az Országgyűlési Tudósítások szerkesztése miatt Kossuth Lajost: mindjárt tisztában volt a legutolsó pór is azzal, hogy mi az a szabad sajtó. De szervezett a rendőrállam egy magasabb cursust is : a haladók cursusát, irók számára. Ennek a neve irodalmunk történetének legsötétebb fogalma : a censura Nem becsülik kellően a multak tanúságait azok, kik a magyar szabadságot kicsinylik. Elfeledik, hogy volt idő, mikor nyomtatás alá csak az kerülhetett, amit a censor jóváhagyott ; mikor nemzeti imánkat, a Hymnust szerzője kénytelen volt ily commentárral adni ki : „A magyar nép zivataros századaiból" ; mikor a költő (Vörösmarty) azt a költeményét, melyben a hontalan Mikes búját énekli, kénytelen volt ezen cini alatt adni ki : „Egy öreg rabszolga keserve Pompeius sirja felett" ; mikor elmetszették a költő képzeletének szárnyát, lekötötték a szónok nyelvét, megakasztották az iró tollát erőszakos kezek. Az ujabb nemzedék a sajtó szabadságnak, épen úgy, mint az egészséges ember az ép szervnek, áldásos működését kellően méltányolni nem igen tudja. Szabad sajtó, szabad szólás,egyet jelentenek; azt, hogy bárkinek, bármely téren, a maga felelősségére szabadságában áll gondolatait és érzéseit a nyilvánosság elé vinni E szavakban nagy gondolat rejlik : az egyéni szabadság gondolata. Az emberi méltóság legmagasabb fokát ez a fogalom jelzi : egyéni szabadság. A bibliai nagy mondás : „Isten az embert a maga képére és hasonlatosságára teremtette", nem illeti meg az embert, ha nincsen egyéni szabadsága, ha el van benne fojtva az égi szikra, mely az állattól főképen megkülönbözteti. Egyéni szabadság nélkül az ember nem a teremtés koronája, csak a legmagasabb értelmi fokra fejlődött állat. Tehát a szabad sajtó az egyéni szabadság nyilvánulásának organuma. S mi a haszna és fontossága annak, hogy az egyénnek szabadságában áll gondolatait és érzéseit nyilvánosság elé vinni ? Kiszámíthatatlan a haszna és roppant nagy a fontossága : ebben rejlik az emberiség fejlődésének legfőbb feltétele. Az emberiség bámulatos fejlődésének épen az a magyarázata, hogy az ember nem egyénileg fejlődik, hogy az embernek összfejlődése van, hogy az ember tanul. Tanul, azaz nem magából és magától fejlődik, hanem tanúságára fordítja embertársai munkásságának eredményeit. Krisztus az emberiség fejlődésének irányát e szavaival mutatja meg : „Mindeneket megvizsgáljatok 8 a mi jó, azt megtartsátok !" S ez elv nem egyéb, mint a szabad sajtó alap igéje ; mert, hogy gondolat és érzelem dolgában mindent megvizsgálhassunk, erre csak a szólás szabadsága, a szabad sajtó nyújt módot. Vizsgáljunk meg mindent, de csak azt tartsuk meg, a mi jó. Mert a szabad sajtónak is, mint minden jónak, megvannak a maga kinövései. Nem mind igaz és nem mind jó, a mi nyomtatva van, s nem minden dolog méltó a kinyomtatásra. Van, a ki beszél a közvélemény nevében, de valójában a maga önző egyéni véleményét akarja általánossá tenni ; van, ki a meggyőződés szinével olyat ir, a mit maga sem hiszen, de mivel élni és boldogulni akar, ir hazugul a közönség szája ize szerint ; van, a kinek szólásában és Írásában nincs magasabb célja, mint hogy népszerű legyen, s ennek feláláldoz mindent: igazságot és tisztességet. De az efféle kinövések dacára is minden betűje igaz annak a mondásnak, melylyel ujabban a sajtót a nagyhatalmak közé sorozzák. A sajtó valóban nagy hatalom, sőt a legnagyobb hatalom, mert az emberi szellem végtelen birodalmának hatalmassága. Kegyelettel ünnepeljük meg ezt a napot, március 15-ét, mely hazánk történetében a legfényesebb napok egyike ; s hálával gondoljunk vissza hazánk ama lelkes és hű fiaira, amaz édes jó testvéreinkre, kik ünneppé avatták ezt a napot, március 15-ét. FHlep Imre. A „Zalamegye" tárcája. Szőke asszony. Osdolai Gézánéról egész mesék kerengtek a megyé ben. A háromszéki szépasszonyok mindenike tudott valami friss pletykát az uidousiilt menyecskéről. Hogy nem szereti az urát, megcsalja azt a jámbor, jóságos embert s egészen teltünően, minden pirulás nélkül, járkál Bogán Imrével a sétányon, az utcán s még a hangversenyekbe ís az ő karján lép be. •— Nem is érdemel más aszonyt az olyan ember a ki egy színésznőt vesz el 1 — szólott a kis tőjegyzőné s fitymálva, arisztokratikusai! csücsöritette össze csattanó ajkait. — Az ám, — erősitctte meg ezen véleményt a patikárusné, még ha valami pesti, hires színésznő lett volna, de hát csak koristáné volt egy vidéki társulatnál. -— Aztán nem is szép ! — A haja, azok a kenderszinü fürtök ! — Hát a szemei, lelkem ? — Nem találok az egész asszonyon semmit, a miért a férfiak úgy bolonduljanak utánna. Hanem rá fogták, hogy szép s van rajta valami, a mi kívánatos, pikáns. A terem ajtaja hirtelen felnyílt s Bogán Imrének a karján belépett Osdolai Gézáné, egy csudálatosan szép asszony, a fényesen kivilágitott helyiségbe. Hosszú, uszályos rnhájában, leomló aranyhajával olyan volt, mint egy álom, mint egy tiindérnő az ezeregy éjszaka meséiből. Es mégis, a Keresztiek, az Imecsek feleségei elfor dúltak tőle, nem fogadták szívesen udvarias köszöntését s a bálban megjelent hölgyek mindenikének akadt valami mondanivalója a szomszédnőjéhez, valami igazítani valója a ruháján, csak hogy ne kelljen odafordulni a szépaszszonyhoz, csakhogy éreztethessék azzal a jöttment színész nővel, hogy nem közibük való. Megérezte. Gyöngéd, érzékeny lelkével rögtön átlátta helyzetének fonákságát s azután kereste a férjét. — Menjen, — szólott izgatottan Bogán Imréhez, — s mondja meg Gézának, hogy jöjjön ide hozzám, a feleségéhez s védjen meg ezeknek az asszonyoknak szúró pillantásaitól. Bogán Imre elment s a mig ő a részeg embert igyekezett elcsalni a kártya asztal mellől, ahol már al konyát óta dőzsölt cimboráival, addig a lenézett szép asszony helyet foglalt egyik sarokban, s nézte a táncot, hallgatta a nótái, melynek hangjai szilaj féktelenséggel röpkedtek szét a cigány ujjai alól. És az ura nem jött. — Hiába kértem, hiába figyelmeztettem kötelessé gére, — beszélt hozzá a visszatért ifjú, — nem akart jönni, csak kártyázott tovább. A szép asszony halovány arcán egy borús árny szaladott keresztül s azután odanyújtva kezét Bogán Imrének, elkezdett táncolni. Szomorúan, öntudatlanul simult az ifjú kebléhez, fejét oda hajtoHa annak széles vállára, s táncolt szakadatlanul, négyest, mazurkát, keringőt, mig a lelke is elszédült bele. Nem hallotta és nem is akarta már hallani az asszonyok suttogó szavát, nem látta a gyilkos, gyanú sitó tekinteteket, a lenéző mosolyt, csak azt érezte, hogy szivében újra feltámadott a mult, hogy lelke összetörni készül s hogy egy fiatal, halovány arcú ember szerelemmel, vágygyal, édes kéréssel tekint reá. A pillanat üdvét, boldogságát látta csak, szemben az örök kárhozatta!. — Ennek az órának édes emlékezetét örökre a szivembe zárom, asszonyom ! — suttogta hozzá az ifjú s vonta magával a terem egyik zugába, ahol nem volt senki, a hol csak ők voltak. — Látja, hogy lenéznek, hogy akarnak kiüldözni tekintetükkel magok közül? kérdezte az asszony. Az ifjú válasz helyett megcsókolta a könnyező szépség rózsás ujjait. — Rosznak taitanak s nem 'tudják megbocsátani a multam, hogy a Géza felesége lettem. Büszkék a családi hagyományukra, de azt nem gondolják meg, hogy én egy egész élet ábrándját dobtam el magamtól s szivem egész melegét hoztam magammal, mikor oda nyujtotttam kezem annak az embernek, a kit soha . . . Hirtelen elhallgatott. Forró, lázas fejét a Bogán Imre mellére ejtette, a ki lehajolt hozzá s felcsókolta szempilláiról a gördülő könyeket. Es Osdolai Gézáné nem védekezett, Engedte, hogy a két erős férfikar dereka közé fonódjon s hogy az ifjú fülébe suttogja a szerelem mámoros, gyönyört nyújtó szavait, melyekben örömet, boldogságot ígért s hivta magával, hogy menjenek együtt, legyenek egymásé. Az őrület, a lemondás, az újra feltámadó érzelmek pillanatai voltak ezek, de nem tartottak soká. A szép asszony kitépte magát az ifjú karjaiból, letörölte könyeit, megigazította hullámos fürtéit s egyet len szó, egyetlen tekintet nélkül macára hagyva Bogán Imrét, mint egy királynő, haladt végig a termen. A kik az előbb még nevettek a színésznő jövetelén, azok most bámulva tértek kí a fejedelmi alak elől, a ki halaványan, izgalom nélkül lépett a kártyaasztalhoz s megérintve férje karjait, hivta őt haza. — Pdienni vágyok. Aztán akarom, hogy ott légy a közelemben, hogy tégedet látva, eszembe jusson a mult. Szeretném, ha ma, ezen a báli éjszakán, az eskü vőnkről, az oltárelőtt tett fogadalmamról beszélnél nekem ! . . . És a szava, a hangja egy cseppet sem reszketett, a mikor ezeket mondta. A nyitott ajtón is úgy távozott férje oldalán, mint egy fejedelem asszony, a ki diadalt aratott. Hanem az a tekintet, melylyel Bogán Imrétől elbúcsúzott, egy összetört sziv romjairól beszélt. Bibó Lajos. Mai számunkl ioz fél i v melleidet van csatolva.