Zalamegye, 1896 (15.évfolyam, 1-26. szám)

1896-05-24 / 21. szám

riiletoiiség, a béke, az örök igazság igéit, melyeknek isteni fenségét, igazságát, a Goigotllián kiszenvedett halálával erősítő meg; — ugyanazon legfőbb lényt imádták, kit mint ők, mi is mély hálával imádunk : a „Magyarok egy Istenét." Bocsánat, bogy a történelemből mindnyájunk előtt ismert ezen dolgok elmondásával terheltem a t. közgyűlést, ámde ezer éves történelmünknek legkimagaslóbb, legfontosabb eseménye a kereszténységnek őseink által elfogadása, mort ez által Szent-István országunkat ke resztény állammá cmehe s mint önálló királyságot, Európa állandó országai közé iktatva — állami létünket megörökítette : ,Mit használna ugyan is, ha e földet, melyet anyánkuak nevezünk, ha az eget, mely alatt születtünk és neveltettünk, ha ez örökséget, mely mindnyájunknak legkedvesebb, az isteni Gondviselés altal elfoglaltuk volna is, ha csak a keresztény vallás jótéteményei által, a melyet őseink elfogadtak, fenn nem tartjuk. Magyar ország kétségkivül nem ünnepelne ós e hon nem vissz hangzana a népek kiáltásaitól, ha csak annak idején föl nem veszi a kereszténységet, ha csak a Szent István koronáján ott nem fénylenék ma is, a kereszt dicső jele."

8 Nagyon soká untatnám a t. közgyűlést, ha netnzetüuk ezer éves életének lefolyását lépten nyomon kísér ném, azért engedje meg, hogy csak néhány nevezetesb eseményeket említhessek fel. Őseink elhatározása elérte célját: — a nemzet a kereszténység magasztos hitelveitől szelídebbé vált erkölcseivel mind inkább s inkább fogékonyabbá lett a civilisatiora s ugy a szellemi, mint az anyagi téren a haladás útjára lépett, az ős hazából kivándorlás hosszú fáradalmai — 6 a véres küzdelmek után — melyek a dédapák által tiuról-fiura átadott hagyományok szerint a nemzet fiai élénk emlékében éltek, az európai államok sorába felemelt s itt megörökített haza iránt a ragaszkodás, s azon tudat és meggyőződés, hogy sem az el hagyott világrészben, sem az uj világrészben nincs számukra hely, mint ez a föld, melyen hogy megszerezzék — annyiszor apái vére folyt — kifejtette, megérlelte, megerősítette azon lángoló hazaszeretetet, melytől indíttatva a magyar nemzet nemzeti léte hitvallásának dogmája gyanánt tűzte ki, melyet 9 századon át híven, tűrhetetlenül követett s vall : „mindent a hazáért." A Szent István által alkotott állam szervezel s alkotmány rendet, jogvédelmet, igazságszolgáltatást, az idegeneknek barátságot, szives vendéglátást biztosítván, szívesen vándoroltak be, telepedtek le s alapítottak városokat, terjesztvén az ipart, a kereskedést; az egyházi rend a tudományokat s vallás erkölcsi művelődést; — következtek emelkedett szellemű, magas látkörü, bölcs királyok — Szent Lásásló, Könyves Kálmán, kik tekin télyük, bölcsességük által a szomszédos országok fel • felmerülő viszonyait felhasználva, a magyar államnak kűlterjedelmében is nagyobbodására működtek ; Szent László Horvátországot, Kálmán Dalmátiát a magyar szent korona iészére megszerezvén, ezeu országok népeinek barátságát, testvéries összeköttetését biztosították; ezen bölcs királyok s a nagy görög miveltségü III. Béla az igazságszolgáltatás, a kereskedés, a pénzügy terén az ország szükségeinek megfelelő tői vényeket, újításokat létesítvén — a közművelődés szellemi és anyagi fejlődés, a külállamokkali kereskedelmi összeköttetés terjedvén, az ország minden tekintetbe haladásnak indult, erőben, tekintélyben emelkedett, midőn egy oly csapás érte, mely mind ezeket nem csak megakasztotta, de hazánkat a megsemmisüléssel fenyegette' IV. Béla király uralkodása alatt 1241. évben, uiint Thuróczy irja :

9 „Mongoli sive Tartari cum quínquies centiuis millibus armatorum regnum Hungáriáé invase runt. Contra quos Bela rex juxta fiumeu Seo proeliáns viucitur, ín quo proelio tere extingvitur militia regni Hungáriáé universa" azaz „a Mongolok vagy is Tatárok ötszázezer fegyveressel berontottak Magyarországba. A kik által a Sajó folyónál velük megütköző Béla király legyőzetik, mely ütközetben Magyarországnak majdnem összes fegyveres ereje megsemmisíttetik." Rogerius mester nagyváradi kanonok, egykorú iró, ki a Tatárok kegyetlenkedéseinek, pusztításainak élő szemtanúja volt s ezek nyomorait, Ínségeit önmaga is keresztül szenvedte, részletesen leírja a vértagylaló kegyetlenkedéseket, öldökléseket, melyeket a vad hordák elkövettek. Engedje meg a t. közgyűlés, hogy azok feltüntetésére csak néhány esetet idézhessek. A kik a Sajónál vivott ütközetben szétvert magyar seregből a csatatéren el nem hulottak, futásban igyekeztek megmenteni életüket; de a vad tatárok roppant számban az üldözőbe vett menekvőket legnagyobb részt utolérvén, mind lekaszabolták : mint Rogerius irja:

1

0 „per carnpos et vios jacebant corpora multorum mortuorum aliqua capite diminuta, aliquaa frustratiui divisa, in villis et Ecleziis, ad quas recursum habuerunt, plitrima con cremata. Hoc exitinm, liaec pernicies, et haec strages, tenebat duorum dierum itinera occupata, totaque terra erat sangvme rubricata" azaz : „a mezőkon és utakon halottak hullái feküdtek, némelyek lenyakazott fejjel, némelyek darabokra felkoncolva, a falvakban, majorokban és egyházakban, hova menekültek, legtöbbnyire megégve. Ezen enyészet, ezen végromlás, ezen mészárlás két napi járatnyira borította el az utakat és az egész föld vértől piroslott." A király futással mentvén meg életét, elmenekült. Magyarországnak megsemmisült hadserege, nem maradt fegyveres ereje, s védtelen maradt a hon s annak árva népe; a vad hordák kisebb nagyobb csap. tokra oszolva pusztították az országot, gyilkolták le annnk uépét. Magyarország megszűnt létezni : csak bárom erődített hely állott még fenn : Esztergom, Székes Fejérvár, SzentMárton (Pannonhalma) Esztergom akkor gazdag erőditett város vala, mely beu temérdek nép jött össze ; — az ottani igen gazdag 8 Vaszarv Kolos bíboros hercegprimásmillenárispásztorleveíe. 9 Thuróczy fentidézett munkája: Caput LXXIY. 1

0 M. Rogerii Ilungari miserabíle Carmen, seu História super destructione regni Hungáriáé temporilms üelae IV. regis, per Tartaros facta. Caput XXX. Melléklet a „ZALAMEGYE" 1896. évi 21-ik számához. polgárok — mint Rogerius nevezi : „Burgenses ditissimi" s az ország feldúlt részeiből oda menekült nemesek, urinők. Az esztergomiak a várost még töltésekkel, falak kai, f'atornyokkal is megerősitteték, de a Tatárok megtámadták a várost és a foglyokkal összehordatott rőzsékből a városnak földdel megtöltött zsákokkal eltömött sáncainál egy helyen magasabb falat készítettek, melynél harminc ostromgéppel éjjel nappal köveket szórtak a város falaira és tornyaira. Látván a lakósok, hogy a védelem sikertelen lenne, — a külvárost, faházakat fel gyújtották, a lovakat leszúrták, aranyat, ezüstöt elástak, a mit csak lehetett elrejtettek s a belváros középületeibe, palotáiba vonultak, de ott sem tarthatták magukat, a Tatárok egymás után bevették ezeket is, s megtudván, hogy a lakósok mindent elégettek, elrejtettek és zsákmányhoz nem juthatnak, nagy haragra gerjedve, várost körülzárták, hogy senki ki ne mehessen, s a kiket csak találtak, felboncoltak, vagy még kegyetlenebbül végeztek ki: mint Rogerius mondja:" „non credam ut veruin tatear, quod quiudecim de tota remanserunt civitate, qui non fuissent tam intus, quam extra omnes nequiter iuterfecti et ex calore, qúem conceperaut eontra eos, vivos assabant homines, sicut porcos" azaz „nem hiszem, hogy az igazat megvalljain, hogy tizenöten megmaradtak az egész városból, kde benn vagy künn gonoszul meg nem ölettek s azon dühből, melylyel ellenük viseltettek, elevenen sütötték meg az embereket, mint a malacokat,,Mint Rogerius fotytatja :

1

2 „Douiinae autem inagnae, sicut uieluis poterant, ornatae, in uno palatio se collegerant" azaz „A nagy uri nők pedig — a mint csak tehették, felékesítve, egy palotában gyülíek össze" — s midőn látták, hogy ők is elfogadtatnak s megölettetnek, a nagy vezérhez kihallgatásért folyamodtak. „Omnes itaque sunt fere treeeutae, extra civitatem ad principem adductae, quae pro muuere petierunt, ut eas vitae, sub suo dominio, conservarit. Qui iratus pro eo, quod nihil lucrati fuerant, praecepit, ut receptis spoliis earum, capite truncareotur : quod subito factum fűit" azaz „tehát mindnyájan, majd háromszázan, a városon kivül a vezérhez vezettettek, kik kegyelmet kértek, hogy az ő uralma alatt hagyná meg életüket. Ki haragudván azért, hogy semmit sem nyerhettek, parancsolta, hogy kizsákmányolva őket, — lefejeztessenek, a mi rögtön teljesíttetett is." Három évig maradtak a tatárok az országban s e három év alatt elpusztult az egész ország. Városai, falvai romokban hevertek, népe leöletett, kiirtatott, — a kik az erdők mélyeibe elrejtőzve a legyilkoltatástól megmenekedtek, éhségtől elgyötörve, élő halottak voltak ; — a földek műveletlenül parlagon hevertek, az utak, a romokban fekvő kihalt városok, falvak fűvel, dudvával benőve, a mezők rothadó hullákkal, vadak által lerágott emberi s állati hullák csontjaival elborítva és elszaporo dott ragadozó állatokkal ellepve voltak ; — a Tatárok eltávozása után az erdők rengetegeiből, a rejtekekből előjött lakósok éhség által pusztíttattak, mint Thuróczy irja :

1

3 „multo plures post exítum illorum fame perierunt, quam illi, qui in captivitatem ducti sunt" azaz „a Tatárok kimenetele után sokkal többen vesztek el éti ségtől, mint azok, kik fogságba elhurcoltattak." Nem is kellett volna ezer éves nemzeti életünk örömünnepén a gyászos mult emlékeit felidézni, de tettem azért, hogy lássuk, miként nemzetünk, ha nem tehette győződelmes fegyverekkel, a nagy veszélyekben összetartva, józanságával, kitartásával a szenvedésekben, hazáját a végenyészet örvényéből is kimentette, A vissza tért király atyai gondoskodása, uralkodói buzgalma, bölcsesége alatt lassankint begyógyultak a nemzet sebei. A meghalt Magyarország halottaiból feltámadott ! De nem akarok a tisztelt közgyűlés szives türelmével, melyet már eddig is a kifárasztásig igénybe vet tem, visszaélni s hosszadalmas történelmi előadásokkal terhelni, hiszen ugy is ismeretes előtte, hogy „mennyi öröm és bánat, dicsőség és gyász, jólét és szenvedés, harci diadal és csatavesztés, összetartás és párt viszály váltakoztak ezer éves multunkban."" Bizonyára gyász érte nemzetünket, midőn III. Endre király 1301. január 14-én sirba szált s vele az Árpád ház kihalt, mert a meg-megujuló királyválasztások alkalmakor a nemzet többnyire pártokra szakadva, önerejét emészté. De voltak választott királyaink, kik felismerve az uralkodó magasztos hivatását és kötelmeit, buzgalommal törekedtek — a nagy tettekre, hazafiúi áldozatokra mindenkor kész nomzettel egyetértve, a haza boldogitására: mint Nagy Lajos, ki a magyar birodalmat az Adriai tengertől Balti tengerig, ismét a Fekete tengerig terjesztó ki és Magyar, Horvát, Tót, Dalmát, Halus és Ladomér, Ráma, Szerb, Kun és Bolgár országok Apostoli királya Ion, — s kinek ezen elévülhetlen jogán f. évi junius 8-án is felséges urunk, Apostoli királyunk előtt legmé lyebb hódolattal s tisztelettel fognak meghajolni ezen tiz ország zászlói. Szerencsésen választott királya volt az országnak Mátyás is, k

;t atyjának, a nagy Hunyady Jánosnak, dicsőségteljes életén át győződéi mes fegyvereivel szerzett hervadhatlan érdemei iránt hálás kegyeletből a Hunyady ház ellenségeinek fondorkodásai ellenére is a nemzetnek önzetlen, egyedül a haza iránti szerettó'l vezetett zöme nagy reménynyel és lelkesedéssel választott királyává. Házának ellenségeit, a dus oligarchákat, a pártos kodókat, királyi hatalmának tekintélyével, erélyével, szigorával — ha kellett fegyverrel, megtörve, erélyével mindenki részére, személy és polgári állásra különbség nélkül, szegénynek, gazdagnak lelkiismeretes szigorú igazságszolgáltatásával rendet, törvény iránti tiszteletet, engedelmességet létesített az országban és bár néha politikai működését s némely népszerűtlen hadjáratait személyes ambitioi irányították, egyéni tulajdonai, nagy tudománya, magas műveltsége, a tudományok iránti szeretetével, királyi fényes udvarával, mely Európa tudó 1

1 Rogerius idézett munkája: Caput XXXIX. 1

2 Rogerius: idézett munkájában: Caput, XL. 1

3 Thuróczy idézett munkája: Cap LXXIV. u Vaszary Kolos bíboros herczegprimás milleniumi „Te deum"-i bészédében sainák, művészeinek központja lett és győződelmes hadviselései által dicsőséget szerzett hazánknak, mely alatta európai nagy hatalom lett, s az Európa meghódítására indult Törököt is, hazánk megrohanásától tartózkodásra kényszeritette. Pedig a hódításra indult török, a görög császárság birodalma megsemmisítése után naponkint nagyobbodó veszélylyel fegyegetve közeledett hazánk felé. — Mig Hunyady János élt, kit a Gondviselés hazánk, a kereszténység és civilisatio megmentésére küldött — hadvezéri tudományával, lángoló hazaszeretetével — győzelemrőlgyőzelemre vezetett dicsőségteljes hadjárataiban aránylag csekély számú seregével a többszörösen nagyobb számú török hadakat megvervén, a török hatalmat hódításaiban feltartóztatta, s fia is Mátyás hazánkat a török pusztitó hódításaitól megmentette. Ámde miután Hunyady János nemzete s a keresztényvilág mély fájdalmára s utóbb fia Mátyás király is sirba szált, az utánna következett királyaink gyenge uralkodása alatt a hatalmaskodó oligarchák s a fő- és köznemesség közötti viszályok s a pártoskodások által lerontott királyi tekintély hiánya miatt meggyengült az ország, még a töröknek is tartóz Uodást parancsoló tekintélye megszűnt, a kir. kincstár mindég üres levén, a király hadsereg tartására képtelen volt, a banderialis védő rendszer a török haderő ellen, melynek fegyvereseit a kereszténység elleni gyűlöletre fauatisalt s vallási rajongásból mindég harcolni kész musulmánok, zömét pedig a folyton harcban ólt állandó katonasága a Janicsárok képezték — elégtelen gyenge erőnek bizonyult: — s ily aggasztó körülmények között a uagy hódító Soliman roppant hadseregével hazánk földjére nyomult be. A hazát fenyegető nagy veszélyre a pártviszályokat, az önérdekeket is elnémította a haza szeretet. Az országgyűlés a háború viselésére adókat rendelt, s elhatározta, hogy az egyházi és világi főurak bandériumokkal, a közép és kisebb nemesek személyesen felkelve táborba szálljanak. A közös nagy veszély, a magyart soha el nem hagyó hazaszeretet, s a vitézségére nemes büszkesége ezen nemes tulajdonokat lángra gyulasztotta s győzni vagy halni elszánt bátorsággal indult a magyar sereg az ellenség ellen. Az ütközet színhelye Mohács lőn. Hősi elszántsággal ütközött meg a 25—28 ezer vitézből álló magyar sereg, melynek csak 80 ágyuja volt, a löbb mint 400 ágyúval ellátott, százezernél több fegyveresből álló török sereggel; — de a legelszántabb támadás, a halálra szánt küzdelem, a hősi vitézség is megtöretett a török roppant ereje által. A csatát elvesztettük ; a csata mezőn hősi halállal elesett húszezer magyar vitéz holt teteme felett szált alá a nap, vele az önálló magyar állam is sirba szált, és a „ Hős vértől pirosult gyásztér Nemzeti nagy létünk nagy temetője (lett) Mohács"

15 és mint a költő a bekövetkezett siralmas állapotot rajzolja : „ Megnehezült az idők viharos járása fölötted Oh haza! halmaidon s kitarolt alföldi meződön Régi halál lakik, és dühödötten táboroz a harc. Sírhalmok hegyeid, és völgyed sírgödör. — Ősi Nagyságod nagy romja magad még állasz, — utósó Harcodat állván a vas erőszak ütései ellen. Mélyen alászállott napodat félholdu pogányság Éje borítja, s vesző fiaid pártokra bomolva Egymást, és fogyaték javadat nyomorultan emésztik. Büszke világrontó seregidnek hire hova lőn ? Hol Buda ? hajh! vad igát hordoz... és hordozta a rabigát 150 évig. A mohácsi vesztett csatából elmenekült futó király a megáradt Csele patakba lelte halálát. A király választás két pártra szakitá a nemzetet. Eltekintve Szapolyay János egyik pártvezér s király jelölt nagyravágyása és személyes érdeke indokairól, mindegyiket hazafias cél, a haza jövője iránti aggodalom, hazafias érzés vezette. Az egyik párt ugy látván, hogy az elgyengült nemzet nem képes a hódító török hatalomnak ellenállani, a szomszéd Ausztria főhercegét Ferdinádot tűzte ki inegválasztatni azon reményben, hogy a német császár által is fog a török előnyomulása elleni védelemben segittetni, de azon okból is, hogy mint választott király, megkoronáztatván, az ország alkotmányára megkell esküdnie, s ezt mégis kell tartania; holott ha erőhatalommal fogja elfoglalni az országot, mire a német császárok századok óta törekedtek, fegyverjogon veszi azt birtokába, s megkoronázás nélkül korlátlan hatalommal uralkodhatik. A másik párt ellenben alkotmányát, szabadságát, nemzetiségét a német uralkodótól féltve, Szapolyay János személyében nemzeti királyt akart választani, A két párt között folyt hosszabb belháború eredménye végre is az lőn, hogy Ferdinánd, mint választott magyar király, megkoronáztatott, de Szapolyay János is halála napjáig Erdély és Magyarországnak uralma alatt tartott része felett, mint király, uralkodik. Ezen két király birtoka közé beékelve hazáuk nagy részét az elfoglalt Buda fővárossal együtt, mint meghódított tartományt, bírta s uralkodott felette a török ; egy részét hazánknak a tizenhat Szepesi várost már Zsigmond király óta zálogban birta a Lengyel király. Hazánk tehát, mely az előtt 70—80 évvel Mátyás király uralkodása alatt Európai nagy hatalom volt, négy részre (eloszolva sínylődött. Azon párt, mely Ferdinándot királylyá választotta, fájdalmasan csalódott reményiben. E választás megnyitotta egy háromszzázados korszak reánk nehezedett súlyos szenvedéseit és küzdelmeit, erősebbet, veszedelmesebbet, mint a melyet a hódító török ellen vívnunk kellett. Bár Ferdinánd s a Habsburg házbóli utódai megkoronáztalásukkor királyi esküjükkel biztosították a nemzetet, hogy az ország alkotmányát mind maguk megtartják, mind mások által megtartatják, alig 2—3 kivételével a magyar szabadság, a magyar alkotmányos állam iránt gyűlölettel, ellenséges indulattal viseltető német kormányaik főtörekvése volt Magyarország alkotw Kisfaludy Károly: „Mohács". 18 Vörösmarty Mihály: „Eger".