Zalamegye, 1895 (14.évfolyam, 27-52. szám)

1895-12-22 / 51. szám

XIV. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1895. december 22. 51. szám. JL I! Előfizetési dij: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 7 frt. Egy száiu ára 10 kr. Hirdetmények : 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdij 30 kr. Nyilftér pelitsora 12 kr. társadalmi, közművelődési és gaziászatí hetilap. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala egerszegi ügyvédi kamara" és a „Kanizsai járási községi és körjegyzők egyletének" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Karácsonykor. Egyes korszakokban, mikor az élet nagy aránytalanságai egyfeliil teret nyitanak a gyönyörökben való féktelenségeknek, másfélül a nyomasztó helyzetben sínylődök lelkében vágyakat, reményeket ébresztenek szebb jövő kibontakozására : a nagy millióknak csodásan sejtő lelke megérzi a jeleket, a mozzanatokat, mikben a szebb, kedvezőbb, arányosabb viszonyok mintegy előre vetik fényöket. Az igazság után való törekvés benne van az emberi fejlődésben. Ez a törekvés időről-időre eszméket érlel, melyekről azt szokták mondani, hogy a levegőben vannak, tulajdonképen pedig az igazságot kereső, kutató emberi agyak termik azokat, mig nem kiformálódnak s megtalálva a maguk apostolát vagy apostolait, elementáris erővel követelnek érvényesülést. Az emberiség történetének nagy reformkorszakait a fejlődés tanának különösen az a mozzanata jellemzi, hogy az emberiség egy-egy nagyobb részében élénkké lesz az a tudat, hogy emberek s ennélfogva erőssebben lépett föl bennök az emberi jogérzet. A zsarnok hatalommal szemben egyesek és milliók megtalálják a rövid, de mindent kimondó varázs-igét: „En is ember vagyok ! Mi is emberek vagyunk !

u Ez a tudat felemeli a lelket, önérzetre ébreszt és tiltakozik minden ellen, ami az emberi méltóság ellen van. Az emberi jogérzetnek minden ilyen erőteljesebb megnyilatkozása haladást irt az emberiség történetébe. A fejlődésnek, a haladásnak ezt a fel nem tartóztatható következetes érvényesülését tekinthetjük a világtörténelem logikájának. Ez előtt meg kell hajolnia minden olyan részleges érdekű törekvésnek, mely nem illeszkedik bele már természeténél fogva sem a nagyobb szabású kialakulások keretébe. Ha meg nem hajol, erőszakkal söpri el az események áramlata, mely szigorú törvényével előrenyomul és kérlelhetetlenül összetöri az akaratot, mely útjába áll. Krisztusnak, a vílág-szalvatornak, születését megelőzött korszakban az idők szelleme kiáltó módon kíélesítette azokat az ellentéteket, melyek ember és ember között az eltérő viszonyoknál fogva fennállottak. Egyfeliil milliók vállaira nehezültek a terhek, mikkel szemben kellő arányossággal nem voltak biztositva jogok ; másfelül a kisebb rész kezében concentrálódtak a jogok és hatalom a terhek arányos viselése nélkül. Mi természetesebb, mint hogy oly korszakban éppen a nagy aránytalanságok ébresztették jogaik tudatára a nagy milliókat s az emberi agyakban a verejtékezés óráiban lassan-lassan eszmék értek. A- fejlődés örök törvényét ismerő vagy megérező lelkek az emberi jogok és kötelességek ez aránytalan felosztásának korszakában már bizonyosra vették, hogy egy uj korszaknak kell következnie, mely a társadalom korhadt épületét megrázva, új eszmékkel, új tanokkal rak alapot az emberiség erkölcsi életének Prófétai ihletéssel megjósolták ennek az időnek bekövetkezését s az ihletett lélek jövőbe látó bizonyosságával szinte látták már azt a szalvatori alakot, aki az emberiség millióinak lelkében érő eszméknek apostola leszen. Ennek a prófétai álomnak megtestesülése lett az akkor született Krisztus, kinek már bölcsőjéhez csodás eseményeket tüz a legenda és sugárral, fénynyel övezi már születését is annak, ki rövid, de valóban csodás hatással lefolyt életében örök igazságokkal ragyogta be az emberiség igazságszomjas lelkét ; ki a milliók lelkében megért igazságoknak, jogéletnek, örök eszméknek fölkent ajkú apostola, isteni hirdetője lett, a megnyugvás, a béke malasztját hintve a teher alatt csüggedők vagy jogtalanság ellen lázadók szivébe. E csodás, isteni alaknak bölcsőjétől a halhatatlanság fénye korunkig sugárzott, az örök eszméknek azzal a bámulatos erejével, mely áttör időn és enyészeten. Ma : kétezer év után is a béke ünnepe az a nap, melynek éjszakáján az A „Zalamegye" tárcája. A jótékonyság. — Karácsonyi mese. Az Ur szomorúan tapasztalta, hogy a jótékonyság érzete kivesz az emberek szivéből s a legtöbben, ha meghozzák is áldozataikat a jótékonyság oltárára, nem oly szellemben cselekszik azt, amint kellene ezt a nemes erényt gyakorolniok. Fejét csóválta az emberek eljárása felett és türelmét vesztve, egyik angyalát leküldütte a földre, hogy az emberek cselekedeteit kisérje figyelemmel. Az angyal koldusnak öltözve, szállt le a földre. Bekopogtatott az emberek hajlékaiba, kérve azok anyagi támogatását. Pár órai időzés a földön elég volt az angyalnak, hogy meggyőződést szerezzen magának az emberek szivtelensége felől. Mielőtt visszaszált volna Urához, hogy tapasztalatairól hiven beszámoljon, még egy-két próbakisérletre határozta magát. Ál ruhába öltözködve, egy dúsgazdag palotájába ment s ott siránkozva kérte a ház urát, nyújtson neki segedelmet, hogy elhunyt anyját eltemettethesse és gyámolallan hat testvérét az éhhaláltól megmenthesse. A hatalmas ur végig hallgatta a koldusnak zokogástól nem egyszer félbeszakított kérését, sőt sajnálkozását is kifejezte a megrendítő gyászeset fölött, azonban nem könyörült rajta, okul adván, hogy neki is vannak gyer mekei, akikről gondoskodnia apa' kötelessége. A koldus zokogva kérte a dúsgazdag segélyét, remélve, hogy könnyei megindítják kőkemény szivét. Látva a dúsgazdag, hogy a koldus tolakodásától nem menekülhet meg szép szerivel, kutyáit uszította reá. Futva menekül a koldus, közbe megátkozva a szívtelen gazdát. Gyermekeid ugy kolduljanak, mint testvéreim, te pedig irgalmat ne lelj ! — kiáltotta vissza futása közben. A dúsgazdag szivét könyörületre nem bírván indítani, kisérletképen egy cipészhez kopogtatott be, ahol távolról is látható volt niár a nyomor. Midőn az ajtón bekopogtatva, jó reggelt kivánt, öreg és az apróság vidám „Jó regelt"-tel fogadták. Mit akar kedves öreg ? — kérdi tőle a háziasszony. Egy falat kenyeret kérek — válaszol az öreg koldus — ma még nem ettem és gyötör az éhség. Az asszony egy kérdő tekintetet vetett gyermekeire; mert hisz azok sem ettek még ma semmit. Megérték anyjukat a gyermekek és kérve kérték őt, hogy a szegény öregnek csak adjon reggelit. Midőn az asszony a szűken mért reggelit az öreg elé teszi, nem fogadja el azt, hanem arra kéri az asszonyt, hogy adja gyermekeinek. Nem vagyok én éhes — mond az üreg koldus. Csak azért kopogtattam be segedelemért, hogy meggyőződhessen arról, váljon vannak-e a földön még jószivü emberek, akik a szegényt nemcsak megsajnálják, hanem egyúttal annak baján is segítenek. Majd pénzes zacskóját elővevi'n, e szavak kíséretében adta át a szegény cipészné nek : „Hasznája fél ezt a pénzt okosan! Nevelje tel gyermekeit becsületes emberekké és ne utasitson el magá tói soha egy szegényt sem ; mert nem tudhatja, hogy az mily nyomorral küzd. Aki nem teljesiti az Istennek azt a parancsát, hogy szeresd telebarátodat, mint tennen magadat, az soha se számítson az Isten áldására és segitségére. A szegény asszonynak, aki egész életében a nélkülözésekkel és a nyomorral küzdött, könnyek tódultak szemébe, amint az idegentől az erszényt átvette. Alig tudott szavakat találni köszönetének nyilvánítására s folyton azt hangoztatta, hogy az idegen gazdag ajándékával magamagát fosztja meg. Az idegen iparkodott a szegény asszonyt megnyug tatni, hogy hagyjon fel hálálkodásával ; mert hisz amit ő ajándékul átadott, észre sem vehető részét teszi az ő gazdaságának. Az asszony folytonos halálkodásai között hagyta el az idegen a házat s azonnal felszállt az égbe, ahol az emberi jogok isteni hirdetőjének születését ünnepeljük. Örök jelentőségű ünnepe lesz ez a békének, szeretetnek mindenkoron, mely erkölcsi erejében és szimbolikus fontosságában annál nagyobb, minél inkább akar érvényesülni az emberiség életében a békétlenséget szító, a gyűlölet üszkét szóró törekvés. Most. mikor az ellentétes áramlatok harca megletosenaláaknáztatársadalmunkban a krisztusi békét, az örök-eszméken nyugvó halhatatlan tanok boldogitó hatását : bizonyára érzi megint minden nemesebben gondolkodó lélek, minden szelíden, szeretettel dobbanó sziv, hogy nagyon nagy szükségünk van az emberi szeretetnek, a békének arra a vezérlő fényére, világosságára, mely a mult idők messzeségéből, a világszalvator bölcsőjétől vetette első hatalmasabb sugarát a küzdő emberiségre. Vajha hatolna be csodás erejével ismét azoknak lelkébe is, kik elfeledték, hogy a krisztusi eszmék fénye, melege vezetheti csak az emberiséget a boldogság valódi ígéret-földjére. Vajha értenék meg az egyszerűségükben is istenien fönséges Ígéreteket, mely karácsony éjszakáján milliók ajkáról zeng le: „Békesség földön az embernek !" Tisztujitó közgyűlés. Zalavármegye törvényhatósági bizottsága tisztújító közgyűlését Svastits Benó főispán őméltóságánaK elnöklete alatt f. hó 17 én tartotta. A terembe lépő főispánt a nagy számban megjeleni bizottsági tagok lelkes óvácíóval fogadták. Elnöklő főispán őméltósága a közgyűlést megnyitván, üdvözölte az uj bizottsági tagokat, akik első működésüket oly fontos ténykedéssel, a vármegye tisztviselőinek megválasztásával, kezdik meg ; figyelmezteti a bizottsági tagokat, hogy midőn ezt a legszebb alkotmányos jogukat gyakorolják, lebegjen szeműk előtt a köztisztviselők eddig tanusitott szolgálati működése; nagy lelki örömére szolgál, hogy a lelépő tisztviselői kar súlyo9 feladattal járó és szorgalmat igénylő működését becsülettel töltötte be s ép ez okból midőn az egész tisztikarnak a lemondását be jelenti, az osztatlan közérzületnek ad kifejezést, amikor Ur már nyughatatlanul várta. Biztatta, hogy sietve adjon számot tapasztalatairól. Az angyal fájó szívvel mondá, hogy nem a legjobb hirrel jön. Az Ur őszinte beszédre sarkalta az angyalt. Szomorú tapasztalatokra teltem szert — szólt leverten az angyal ; szivem sírt, látva, hogy a gazdagok sértő szavakkal utasítják ki házakból a szegényt. Bármily nyomorral küzdenek is, nemcsak hogy nem gyámolitják, hanem a legtöbb esetben meg sem hallgatják. A szegény a legjobb akarat mellett sem tehet jót; mert neki is napról napra kell az élet súlyos gondjaival megküzdenie. Vérzett szivem, midőn a palotákban lakók még az asztalukról lehulló morzsákat is megtagadták éhező embertársuktól. Más rendet kell atyám szabni — mond utoljára az angyal — mert a dúsgazdagok keményszivüsége mellett éhen veszhetnek a nyomorban sinlődők ! Légy nyugodt gyermekem -- mond az Ur— bizd reám egészen a dolgot, uiajd jobbra tordul mindez I Közeledett a megváltás dicső napjának évfordulója : karácsony. Ezt a nagy napol legalkalmasabbnak találta az Ur a jók megjutalmazására és a gonoszok megbüntetésére. A dúsgazdagok palotái nem voltak kivilágítva, mint máskor. Lábujj hegyen jártak szobáról szobára a család tagok, virrasztva egész éjjeleken át; mert az egyik helyen halállal küzdött a család büszkesége, remé nye, egyetlen gyermekük ; a másikban a szülőket ragadta el a liaiál. A harmadiknak a szent nap estéjén tüz hamvasztá el összes vagyonát. Nem volt egy gazdag sem, akit megkímélt volna az Ur büntető keze ! Annál nagyobb öröm szállt a gunyhókba. Az angyal leszállt az égből, bekopogtatott a szegények viskó/ba, téli ruhával, süteménynyel, péuzzel, játékkal gazdagon elhalmozta őket. A szegények hálatelt könynyel mondottak köszöne tet az angyalnak és térdre borulva áldották az Istent, aki egy szülött fiát küldötte le az emberek megváltására. Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva.